Dunántúli Napló, 1986. szeptember (43. évfolyam, 240-269. szám)

1986-09-06 / 245. szám

A magam részéről mindig is a megye legszebb telepü­lései közé soroltam Hasszú- hetényt, és most, hogy Varga Gyulával, a személyzetissei (Aknamélyítő Vállalat) Bár­dos Ferencékhez tartunk, csak ámulok, ahogy beérünk a községbe. Szép, tiszta hom­lokzatú házak, virágos udva­rok, gömb alakzaté lombos díszfák a járda mentén, az árok fö'lött ívelő kis beton- hidacská'k. Egy ilyenen haj­tunk be a Fő utca 55. frissen kaszált, füves udvarára is. Hátul a garázs zárja le az udvart, a háromszobás ház az utcára merőlegesen áll. Itthon van a nagymama — idős, szikár asszony, aki a dédunokával, apró kisilá nyká- val győzködik a konyhában, Bárdos Ferenc felesége most veszi ki a sütőből a forró sajtos pogácsákat, mi meg beülünk az udvarra néző fe­hérablakos szoba hűsébe. Kettejük ismeretsége régi keletű: Varga Gyula iskola- igazgatója volt a községnek, aztán az aknamélyítőknél vál­lalt munkát, éppen Bárdos brigádjában. „Negyvenéves fejjel kezdek egy új szakmát, én mindent megcsinálok, amit kell, csak ne szúrjatok ki ve­lem .. .” Mert ugye — minf minden más munkahelyen — az új belépőket itt is gyak­ran ugratták, nem kis derült­ség közepette . . . Bárdos csendes mosollyal hallgatja: „Hát rég volt ez, viszont most már te mint oktató ve­szel részt tanfolyamokon . ..” Bárdos Ferenc áprilisban múlt ötven esztendős, a haja fehér, zömök, erős férfi. Komlón — az akkor új — vájáriskolába iratkozott 1950- ben. 'Két év múlva vájár, még k& évig Kossuth-aknán dol­gozik, aztán átlép az Akna­mélyítő Vállalathoz ötvennégy­ben, immár 32 esztendeje. — Elég hamar megvált a szenesektől... — Akkoriban egy műszak­ra kaptunk harminchat forin­tot, az aknamélyítőknél meg nyolcvanat-kilencvenet. Fiatal srác voltam, kellett a pénz és' a munka is vonzóbb volt, akár a mai napig is. Most István III. aknán dolgozunk, de építettünk aknát Rückeren, Vasason, aztán az ércbánya lll-as és IV-es üzeménél és hát először itt Hosszúhetény- ben. Csak átmentem a kerten és máris ott voltam a munka­helyemen. Abban az időben legalább hatvanon—rhetvenen hosszúhetényiek az aknamé­lyítőkhöz jártunk műszakra, ma már jóval kevesebben, a két kezemen meg tudnám számolni őket... Sorolja is: Vörös János, Dallos Sándor, Bocz Pista, B-arta Laci, Szundi Sándor, aztán a Takács Laci . .. 6. HÉTVÉGE — Remélem a szenesek nem sértődnek meg — állít­ja Varga Gyula —, de az ak­namélyítők legalább olyan kemény munkát végeznek, mint ők ... — Ebben van valami — mondja Bárdos Ferenc. Ne­kem valamikor az öregek azt mondták: „Csak az első húsz év nehéz, utána már jön a többi ...” — és az így is volt. Évek hosszú során át tetőtől talpig gumiruhába és csizmá­ba öltözve dolgozni mondjuk egy nyolc méter átmérőjű „lyukban”, ahonnét baj ese­tén csak fölfelé lehet mene­külni, az ember beleizzad az öltözékbe, folyik a viz a fejé­re... Hát mit mondjak? Az­tán az ember egészségét ki­kezdi a reuma, a szilikózis, vagy a vibráló fúrógép gyötri a kezét. . . Az akna mélyül: 150—160 lyukat fúrnak két—két és fél méternyi mélyen, betöltik rob­banóanyaggal, robbantás után a törmeléket — ma már gép­pel — be a szállító bödön- be, aztán utána jön a zsaluzás, betonoznak, a gyorsan kötő beton után négy—öt órával is­mét fúrnak és kezdődik min­den elölről. Istvánon jelenleg már kétszáz méternél tarta­nak . .. Volt olyan akna, amely 800—900 méter mély volt, sőt, ennél is több. Köz- bevetőleg: a pécsi tv-torony magassága 190 méter körül van ... Ilyen méretű mélység­ben — amely majdnem csak kezdete egy valamirevaló ak­nának — heten dolgoznak mindössze. És a munkáért — ez esetben — Bárdos Ferenc felel. És társai életéért is. — Nálunk a „csillés" a segédmunkás. Van köztük olyan, aki több mint tíz éve dolgozik aknamélyítésnél. Pró­bálom rábeszélni, végezze el a vájártanfoíyamot, de nem áll kötélnek. A legvadabb munkát képes megcsinálni, szorgalmas, hajtja magát, de a tanfolyamról hallani sem akar, mert a vájár képesítés nagy felelősséggel jár. Ettől fél. Bárdos Ferenc többszörös Kiváló Dolgozó, de megkapta a Bányász Szolgálati Érdem­érem bronz, ezüst, arany és gyémánt fokozatát is. — És kétszeres sztahanovis­ta oklevél tulajdonosa ... — mondom neki, ezt Vargától tudom. Azért hozom szóba, mert az utóbbi időben hol itt, hol ott elhangzik afféle gyanak­vó vélemény magáról a mozga­lomról. Hogy túlzott volt á propagandája, . meg. hogy egyesek úgy tűntek ki a többi szakmunkás közül, hogy min­den anyagot odahordtak a „fenekük alá”, mindenki ki­szolgálta őket, hát úgy köny- nyű' volt fölverni a teljesít­ményt akár a csillagokig ... — Lehet, hogy hamis dol­gok is előfordultak, de nálunk megkaptuk a feladatot és azt nagyon tisztességesen és szorgalmasan végrehajtottuk. Egyébként manapság már az iparban elsőrendű • szabály: anyagot, jó szerszámot és gépet adni a munkásnak, s akkor megy a termelés. Aki kiemelkedik, nem sztahanovis­ta, hanem kiváló dolgozó. Mindegy, hogy minek nevez­zük, — vélekedik Bárdo., Fe­renc. Fura ellentmondás: — Említettem, hogy az ak­namélyítőknél beígért maga­sabb bér volt a vonzó, ott is lettem sztahanovista, viszont minden évben nyáron, ha jól emlékszem egészen az ötve­nes évek végéig, aratni jár­tam abban a két hétben, hogy a kenyérre való gabo­nát megkeressem, meg egy kis kukoricát a hízónak. Rossz bakancsban tapostam a tarlót. .. Varga Gyula: — Amikor tanítottam, he­lyettesítettem magyar órán, Móricz Zsigmond egy novellá­ját olvastuk fel. A történet annyi, hogy hét gyereknek egyetlen csizmája volt a csa­ládban, minden hetedik na­pon jutott egyikük másikuk­nak a csizma, hogy elmehes­sen iskolába. A tanítványaim hüledezve hallgatták, nem hitték el. Bárdos Ferenc közbeszól, legyint: — Hát azt hiszed, a fiam elhiszi, hogy én szükségből jártam nyáron aratni? És nemcsak én, hanem a legtöbb bányász így szerezte meg va­lamikor az évi lisztet. Ma meg ... — Ma meg micsoda? — kérdem. — Az, hogy a fiamnak vet­tem egy olcsó házat, kicsit rendbehoztuk, de most ezt a Trabantot is a .gyerekem kapja meg, ha megérkezik az új Skodám. De hát tudja ho­gyan van ez: az ember meg­teszi a gyerekeiért, «mit csak tud. Hogy „könnyebben élje­nek, mint én, fiatal korom­ban . . .” Igaz persze, hogy a munkahelyemen van néhány harminc év alatti' fiatal, de ezek remek fiúk. Le a .kőlap­pal előttük, annyit mondha­tok. A hétvége, hát úgy telik el, mint itt sok más bányász­nak a Mecsek környékén. Bár-, dós Ferencnek van egy kis szőlője, „ott 'kinyújtázkodom egy kicsit", vagy a feleségé­vel beülnek a Trabantba és irány Harkány vagy Igái, vagy Zalakaros — hazafelé az asszony vezeti a kocsit — és kétszer kirándultak messzebb­re is, NDK-ba, egyszer Cseh­szlovákiába, illetve most oda is másodszor még ebben az évben. — így élünk... — mondja Bárdos Ferenc aknamélyítő. Rab Ferenc Zrínyi Egykorú angol életrajz 1664 tavaszán nagy fon­tosságú, angol nyelvű, di­csőítő életrajz jelent meg Zrínyi Miklósról London­ban. Magyar fordításban ez év végén vagy 1987 elején adja ki a Zrínyi Ka­tonai Könyvkiadó. A fordí­tók Bukovszky Andrea, Gömöri Éva és Zajkás Pé­ter, az ELTE Zrínyi-szemi­náriumának hallgatói. „... Hogy többet ne szól­junk az állami vezetésben tanúsított megfontoltságáról, beszéljünk a mi kiváló had­vezérünk körültekintéséről, mely csodálatra méltó. Egy katonája sem tudja, hová mennek lesállás vagy por­tyázás végett, amíg nincse­nek vállalkozásuk színhelyén. Hegyeken, dombokon és szűk helyeken mozog ide- oda, mint öreg Fabius, ne­hogy beszorítsák és legyőz­ze a túlerő vagy kifárassza a törökök háborgatása, akik­be bele-belekap, de nem mer harcolni. Néha sarokba szorítja őket, soha nyílt üt­közetbe nem bocsátkozik. Embereivel mindig legfeljebb hatos sorokba vonul, hogy mind harcra kész legyen és cselekedjen, amikor rá kerül a sor; hasonlóképpen hoz­zászoktatja őket a hosszú és nehéz vállalkozásokhoz, ami­nél fogva megelőzi és meg­lepi a hitetlenek áradó és hatalmas hadtestét, mégis mindig felfrissíti és ösztönzi őket bőséges ellátással és nagyszérű példájával. Felbíz­tatja és megvédi legráter­mettebb embereit, ellátván őket teljes páncélzattal, mint amilyet ő is Visel, és így, ,, ami különben teher lenne, azt ' megtiszteltetéssé teszi saját példája által. Ráadá­sul taktikáját még egy ki­váló mozzanattal gazdagítja, mégpedig azzal, hogy nem támadja meg az ellenséget, amíg az nincsen lőtávolon belül, akkor parancsot ad ar­ra a hathatós közeli sortűz- re, amíg távolabbról nem ért volna célt, katonáit arra uta­sítva, hogy mindig lábra cé­lozzanak. Mielőtt megjelenik egy vá­ros, mint pl. Sziget stb, előtt, első nap fehér zászlót tűz ki, hogy az azonnali megadás tisztességes felté­teleit felajánlja; második nap zöldet, harmadik nap feketét, jelezvén, hogy im­már -az ő irgalmának szol­gáltatták ki magukat, és ez­után egy mozgó fedezék mö­gött a vár alá vonul, rögtön parancsokat adván a tüzér­ségnek a tűztámadásra és a rohamra. Az elnyújtott ostro­mot nem ítéli alkalmas mód­szernek, tekintve az ő kevés erejét és még kisebb segít­ségét, ámbár sosem nélkülö­zi a kapcsolatokat azokkal a helyekkel, amelyek alá vonul, s ehhez én hozzá fűzöm kiváló felfedezését, azt, hogy meg­találta a tüzérség biztosítá­sának módját minden hely­sáncokat emelve előttük. So­ha nem ostromolt egyetlen helyet sem egy hétnél to­vább, és soha nem szalasz- i tofta el egyiket sem, ame- I lyet megostromolt." fahíd vezet át a mocsár fe­lett. A híd 6—7 mérföld hosszú. Emlékszem, egyszer végighaladtam rajta a lo­vammal, s az út — figyel­tem közben az órámat — egy és háromnegyed óráig tartott. Azt hallottam, hat évig építették. Zrínyi úgy tervezte, hogy felégeti a hidat. A törökök­nek legkevesebb háromezer dollárjába és legkevesebb egy évbe került volna, mire újjáépítik, mert abban az időben- ez igen nagy munka volt. Egy nyár biztosan nem lett volna elég hozzá, ami azt jelentette, hogy a török­nek minden támadását el- kellett volna halasztania a következő esztendőre. így az udvarnak maradt volna ide­je, hogy fellélegezzék, és összegyűjtse távol levő ala- kulgtait is. Mivel kemény télre volt kilátás, midőn a mocsár is befagy, Zrínyi ma­Szigetvór vára ga elé küldött 2000 drago- nyost és 3000 horvátot. A tö­rökök ugyan őrséget állítot­tak a híd lábához, de oly­annyira rosszul felfegyverez­ve, hogy nem tudtak az el­lenséggel harcba szállni. Majdnem mindegyiket meg­ölték. Segítség is érkezett, nem nagyszámú, de ahhoz épp elegendő, hogy feléges­sék a hidat, melynek hama­rosan csak a füstje látszott. A hírt nagy örömmel fogad­ták a bécsi újságok, arra gondolva, hogy a töröknek egy évi nyugalma lesz. Ebből is látszik, mennyire lebecsül­ték a törökök szorgalmát, hi­szen azok más tervek alap­ján, új gerendákból negyven nap alatt újjáépítették a hi­dat. Zrínyi ugyanolyan halálos ellensége volt a törököknek, mint Hannibál a rómaiak­nak. Veszélyben a legbát­rabb, békében előzékeny és higgadt, háborúban pedig derék harcos. Bálokon és la­komákon mindig mértékkel ivott, az előkelő körök szóra­kozásain, a zenében és a táncban ő is részt vett. Pi­henése, mint az előkelőknek, neki is a vadászat volt, mely harci gyakorlattal is felért. Döntései alaposak és átgon­doltak voltak. Mindenkivel barátságosan, de tartózko­dóan társalgott. Intézkedései liberálisak és nagylelkűek voltak, különösen katonáihoz, kiket .soha semmiben nem, gátolt. Foglyait sem károsí- - tóttá meg, sőt ha rászorul­tak, segített is rajtuk. összefoglalva: egyike volt azoknak a lelkesült, a ke­resztény ügyért harcoló ve­zéreknek, akiket a későbbi krónikáknak a legkiválóbbak között kell számon tarta- niok.” olasz Giovanni Sagredo (1617—1682), Velence bé­csi követe, aki jól ismerte, nagyrabecsülte a katona­költő Zrínyi Miklóst és mű­veiben rokonszenvvel ír a magyarokról. A párbeszédes formájú Le Mars ... lapjain két lo­vag, Poliméne és Filomarc beszélget. Az előbbi nem­rég tért vissza a török fog­ságból, az utóbbi mindvé­gig Bécsben tartózkodott. — Tóth Réka, az ELTE Zrínyi-szemináriumának tagja fordítása. Filomarc kérdésére, hogy a császári hadak miért nem fordultak 1663-ban a törökök ellen, Poliméne így válaszol: „Ezt kérdezze a megtollaso- dott miniszterektől, vagy ha nem tőlük akarja megtudni, akkor a kiszipolyozott néptől, amely óriási pénzösszegeket fizet, hogy fenntartsa a két­Tóth Lilla rajza százezer fős hadsereget, azután pedig gondolkodjon el Zrínyi Miklós gróf állítá­sán, aki — miután a csá­szár birodalmának határait és végvárait őrző minden ka­tonát számbavett —, bebizo­nyította, hogy a végvárak teljes kiürítés nélkül is létre lehetne hozni egy olyan had­sereget, amely meg tudná futamítani az oszmán hadat. Zrínyi Miklós gróf azt java­solta még, hogy vonják össze a horvátokat az Isztria hatá­rain tétlenkedő egyéb ha­dakkal, s így szabadítsák fel Érsekújvárt. Választhatott vol­na a császár vitézebb kato­nát és bölcsebb hadvezért ilyen szorongató helyzetben? Hol akad még egy olyan fér- jl fi, aki páncélban töltötte élete nagyobbik felét, aki S gyermekkora óta harcol a muzulmán Anteusszal, akit még ellenségei is a század Szkander bégjének neveinek, aki minden katonáját (Cé­zár példáját követve) nevén szólítja, s -akiért bármelyikük tűzbe menne? Egyébként j mértékletes és makkegészsé- , ges ember, nagy, erős és iz- S mos, haja barna, testét min- ! denütt szőr borítja. Meleg­szívű, nemes lelkű, de min- ? denben tudja a mértéket. Homloka magas és ráncta- i lan, de szeme sötéten ragyogó, tekintete átható, j de olykor tűnődő. Egyszó- í val hadi és egyéb ügyek­ben megfontolt, ami igen j ritka: a politikában és | hadban való forgolódás ré- I vén pedig olyan tapasztala- j tokra tett szert, hogy képes I lenné méltón betölteni a leg- j magasabb tisztségek bárme- I lyikét. Becsületes férfi, ba- rátságos, nemes lelkű, aki- I nek érzelmei is mélyek és I nemesek. Egy ilyen nagysze- I rű ember, kit a nép titokban | és nyíltan is bálványoz, ilyen I nagy szükségben tétlenül, I feladat nélkül maradhat? — I kérdezem én. Ami engem il- I let, meg vagyok győződve róla; ha a Pitagorasz elkép­zelte lélekvándorlás valóban létezik, akkor a bátor izraeli Makabeusok lelke ma csak Zrínyi gróf alakjában ölthe- tett testet.” Sir Paul Rycaut Sir Paul Rycaut (1628— 1700) Anglia konzulja volt Törökországban, megfor­dult Magyarországon is. Több török tárgyú munkát irt, ezek közül a legneve­zetesebb a The History of the Turkish Empire (A Tö­rök Birodalom története), két szemelvény magyarfor­dítását mutatja be Rónay Agnes és Gaál Anna az ELTE Zrínyi-szemináriumá­nak tagjai. „. .. Innen Eszék felé vo­nult tovább, melyet Oseck- nek is neveznek. Itt található az egyetlen olyan átjáró egész Magyarországon, ahol Mars a mai idők módján 1672-ben Liege-ben je­lent meg franciául a név­telen szerzőjű Le Mars a la mode de ce temps cí­mű kiadvány, mely azon­ban még 1663 végén vagy 1664 elején keletkezett. Szerzője valószínűleg az Korunk tanúi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents