Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-09 / 218. szám

Művészet, pénz, közönség

A nyári színházról, de nemcsak a pécsiről

Várakozással néztünk a Pécsi Nyári Színház idei műsora elé. Az utóbbi két-három év alatt ugyanis bizonyossá vált. hogy a rendezvénysorozat nem érte el azt a korábban kitűzött célt. hogy a színházi tá/icmű- vészet magyarországi központja legyen és olyan nyári rendezvény, amely hazai és külföldi turistákat is nagy számban vonz. Míg kezdetben országos szakmai és közönség visszhangot keltő balettbemutatók zajlottak le, az utóbbi időben a nézők fogyatkozó érdeklődése mellett a bemutatók száma is csökkent. És két éve nyáron — amikor azt a szégyent is megértük, hogy a Pécsi Balett nem lépett fel a Pécsi Nyári Színházban — az (egyébként vendég társulatokkal túlméretezett) táncos programok iránti érdektelenség világossá tette, hogy változtatni kell a játékok profilján. Ezt a Pécs Városi Tanács végrehajtó bizottsága

1985. október 11-i ülésén határozattá is emelte. Ugyanakkor viszont a rendezvénysorozat beépült Pécs kulturális, művészeti életébe: nem egyszerűen a többi hivatásos intézmények nyári szünetét tölti ki, hanem olyan produkciókat kínál fel, amelyek többségét enélkül nem láthatnánk. Lehetőség ez arra is, hogy a színházi szakma, az országos sajtó figyelmét Pécs iránt ébrentartsa: az elmúlt évek, sajtó-, rádió- és tévé-közleményei, kritikái foglalkoztak is számos bemutatóval és a pécsi közönség is várja ezt a műsorsorozatot.

Ebből a szempontból kell tehát mérlegre tenni az idei programot. Próza, balett, operett, könnyű és komoly zenei koncert, néptánc, irodalmi est. diaporáma. A választék elég gazdag, és a színvonallal sem lehet bajunk, leszámítva a brazil Tropicál elég közepes re- vüjét. A kaposváriak a Szeszélyes nyárral egyik legsikerül» tebb nyári előadásukat hozták el BoglárleHéről, a négyezer év erotikus verseiből összeállított „pajzán lakomán" kellemes estét tölthettünk el. Pé- czely Sarolta Liszt- és Kodály- estje a komolyzene kedvelőinek és a művésznő ismerőseinek, tisztelőinek jelentett alkalmat a találkozásra. A néptánc esten a megye három reprezentatív együttese adott sziporkázó műsort. Eck Imre uj hangot keresett és talált A Szerelem című balettjében; az Ifjúsági Ház diaporáma csoportja és Tám László bizonyították, hogy a diaporáma hazai legjobbjai közé tartoznak. Az elmúlt nyarak operettbemutatói után (amikoris a János vitéz és a Bál a Sawoyiban a kivitelezés gondossága tekintetében mélypontot jelentettek) most a Mágnás Miska ízléses rendezéssel, jó színészi alakításokkal szórakoztatott el bennünket; a nemzetközi zenei tábor székesegyházbeli koncertje sok külföldi vendéget is vonzott. A Pécsi Szimfonikus Zenekar nyitókoncertje és a dixieland-párbaj nívója ellen sem emelhetünk kifogást.

Másfelől azonban . . .

A nyári színházak szerte az országban (a pécsi is) a sajátos prolii igényével és Ígéretével jöttek létre: nem olyat akarnak nyújtani, ami szeptembertől májusig egyébként is van, hanem olyat, amit évad ‘közben nem lát-hall a néző, s nemcsak a saját városában, hanem a környéken vagy az országban másutt sem. Ezt a szándékot (amely egyes művészek vagy csoportok, színházak, városok ambíciója)- néhány helyen sikerült megvalósítani, ahol — pénz vagy művészi invenció hiányában — nem, ott vagy megszűnt a nyári rendezvénysorozat vagy megmaradt a helyi közönség nyári szórakoztató műsorsorozatának (ami nem lebecsülendő feladat!). Ahol pedig rendszeresen tudtak új müveket vagy már ismert műveket újszerű felfogásban bemutatni, ott az eredetiség, az érdekesség biztosította a szakma és az azt körülvevő szűk, de véleményirányító közönségkor, valamint az országos sajtó érdeklődését.

Innen nézve az idei programot, kevésbé lehetünk elégedettek. Mert igaz, hogy majd minden produkciónak volt valami különös érdekessége, hogy ne mondjuk, pikantériája: Péczely Sarolta először adott önálló estet abban a városban, ahová családi és baráti kapcsolatok fűzték, s a Nyári Színház érdeme az is, Ihogy először szerepelt együtt a három kiváló néptáncegyüttes - a Baranya, a KISZOV és á Mecsek —, nem szólva az egymással csendesen rivalizáló Benkó és Molnár dixieland közös fellépéséről. Eredeti bemutató azonban mindössze egy volt: Eck Imre balettje.

Az idén nem láttunk olyan nagyprodukciót, amely eredeti bemutatónak vagy hazai premiernek számít vagy amely érdekes, újszerű feldolgozásával,

egyéni látásmódjával, a színre kerülés jelentőségénél fogva az országos figyelmet felkeltette volna. Pedig ilyet az elmúlt években mindig adott a Nyári Színház: gondoljunk a Székelyfonóra, a L,a Mancha lovagjára, Az áldozatra, a Máté evangéliumára, a Szentistván- napi búcsúra — s bár ezeket néhányszor vegyes véleményekkel fogadta a szakma és a közönség, arra alkalmasak voltak, hogy az országos közvéleményben ébren tartsák a Pécs iránti érdeklődést, kínál-e valamit, ami másutt nem látható. Az idén híján voltunk az ilyen vállalkozásoknak, s kérdés, nem lesz-e majd nehéz a lankadó figyelmet újra feltámasztani.

Szerény vigasz, hogy más nyári színházak sem jeleskedtek nagyon premierekben, s ennek bizonyára anyagi okai vannak, akárcsak annak, hogy sokhelyütt tettek engedményt a közönség primér szórakozási kívánságainak. Ami nem feltétlenül elítélendő, ha tudjuk, hol húzzuk meg a határt. A közönség igénytelenségének ugyanis lefelé nincs határa.

Érdemes futó pillantást vetni az ismertebb nyári játszó helyekre (Budapestről nem szólva). Megszűnt Egervár és Szolnok nyári színháza, s nincsenek előadások Gorsiumban. Szentendre egyetlen bemutatót tartott, a kaposváriak Boglárlel- lén egyet sem. Az egriek nagy erőt fektettek be az Agria játékokba, Gyula szokott bemutatóinak alig több mint felét adja. Győr és Sopron a korábbinál szerényebb programmal tartja magát. Szeged — amelyre kimondva-kimondatla- nul is minden város odafigyel — bár qz István, a királyhoz hasonló nagy sikert aratott a Jézus Krisztus szupersztárral, nem játszott az idén egyetlen' prózai darabot sem, és műsorsorozatát a száztagú cigány- zenekar koncertje zárja majd.

Hja, a pénz, sóhajtanak a színházi vezetők. Igen, a nyári szabadtéri programok mindenütt sok pénzbe kerülnek, s nemcsak a szocialista országok államilag mecénált színházi rendszerében. Hanem — a közhiedelemmel ellentétben — a nagy nyugati szabadtéri játékok vállalkozásaiban is, ahol a dotációt a városi, tartományi és kormányszervek adják, csak úgy nálunk. (Továbbá nagy magáncégek, amelyek viszont ez után adókedvezményt kapnak.) Az utóbbi években általában csökkentek vagy nem növekedtek a nyári színházakra fordított pénzek, de szinte kivétel nélkül mindenütt megnövekedett a bevételi kötelezettség — ami bizonyos határon túl abszolút értékben is, relatíve is a lehetőségek szűkülését jelenti.

Érdemes egyébként áttekii- teni, a különböző városokban mennyit fordítanak a nyáii programokra és mekkora bevételt várnak el az intézménytől. Szeged 20 milliója (bevételi kötelezettsége 8 millió) a különlegességek közé tartozik. Eger az arányokat tekintve jobb helyzetben lévőnek látszik, mint a többiek, mert évi

2,5—3 milliót költhet el úgy, hogy a jegyek árából 4- 500 000 térül meg. Pécs 2 milliós kiadásával szemben az idén 638 000 forint bevétel áll Győr 900 000 forintjával szemben 2-300 000 forint. Sopron 2 milliót ad ki és 470 ezret remél bevenni, Kőszegen 1,7 milliót költöttek a produkciókra, a közönség 380 ezret fizetett az idén. Gyula tavaly 4 milliónál többet invesztált be, másfél milliót remélt a jegyek árából, de ennek csak fele sikerült.

Ne kicsinyeljük le tehát az anyagiak szerepét, de ne is tartsuk a visszalépés egyetlen okának. Lehetséges, hogy a művészeti vezető* és munkatársaik lelkesedése, új iránti fogékonysága csökkent — vagy, hogy a működtető, fenntartó •illetékesek figyelme, türelme és bizalma kisebb, mint a kezdet kezdetén volt? Ezt kívülről megítélni nehéz — a közönség csak az eredményt látja.

Annyi bizonyos, hogy a közönségnek szüksége van a nyári szabadtéri színháznak nevezett sajátos műsoregyüttesre. S ha van is ennek a közönségnek egy olyan része, amely szívesen veszi a színvonalbeli engedményt, ne felejtsük, hogy a számszerűen talán kisebb, de igényesebb nézők-hallgatóx véleménye sem egyenlő sznobok, proccok véleményével. Továbbá a tömegigényre sem szerencsés hivatkozni a szakmai elismerés ellenében. Ha a Pécs' Nyári Színház vagy mondjuk a baranyai nézők által gyakran látogatott Szegedi Szabadtéri Játékok korábbi eseményeire gondolunk, azok jutnak eszünkbe, amelyek szakmai bírálatát a közönség érdeklődése, tetszése vagy elutasítása is hitelesítette. A művésznek és mecénásnak együtt kell megtalálnia, melyek azok a produkciók, amelyek mindkét szempontból eseménynek számítanak.

Gárdonyi Tamás

Birtalan Ferenc

Orvhalászat

Hálóm a Napra kivetettem.

Hazavittem a Napot.

Hálóm a Holdra kivetettem.

Hazavittem a Holdat.

Hálómat csillagokra kivetettem.

Szobámban vannak a csillagok

De láttam, vacog a holnap, jegenyék fázósan csaholnak. Visszaszórtam mindent az égre.

Marad a gyerek, ha játszik.

Ne haragudjatok értet

Révész Antal rajza

Konczek József

Eső és erdő

Erdő, taníts meg félni újra engem,

férfivá érett fiút,

árnyékaiddal, út,

légy koromsötét és elérhetetlen,

ne légy ily engedelmes,

hogy ágaid mögött

csak újabb ágak, mohos zölgyfáid mögött a mohos tölgyfák, ágak, nem-rejtelmes eső, és nem az álommély csapások vannak. A madár-idő megszűnik.

A kifacsart erdő ez itt. Tüzek helyén koromkorongok a tisztáson.

Kezembe add egy kisgyerek kezét, hogy elmondhassam, milyen volt a róka, mikor botokkal, ásókkal, karókkal űzték a régi kőbánya felé.

Erdő, találj ki titkot, vagy hitesd el, hogy nincs legyőzve minden félelem.

Az nem lehet, hogy nincs több végtelen, s nincs több kezdés. Ne hagyj magamra ezzel.

Hasai tájakon

Elkoptatott közhely a „barokk ékszerdoboz", mégis ez illik rá. Jóllehet egy kazetta mindig személyhez kötődik; szuverén tulajdonságokkal, formai-tartalmi elemekkel. Kőszeg • ékességeit azonban a történelem formálta. Meg saját történelme. Centrumában a nagy ostrom emléke- zet-csiszolta, ma is elevenen szikrázó ékkövével, amelynek fénye a hős. Eger „summájával" mérhető csupán. Erre intenek, belépve a külső várba, a Hősök kapuja boltíves falán a márványtábla aranybetűi :

,,Jurisics Miklós vezérlete alatt küzdő maroknyi, de százezres sereggel győztesen dacoló 700 hős emlékének, az 1532. évi török ostrom négyszázados évfordulóján. A megvédett Nyugat által Trianonnal megjutalmazott - Kőszeg"

A reneszánsz elemeit is szépen felmutató barokk műemlékegyütteshez, a J.urisics- várhoz (ma: múzeum és művelődési központ), a Hősök kapujától két ágra ívelő ut8. HÉTVÉGE

casor vezet. Az utcasorok:

17—18. századi Házacskák. Formai gazdagságuk, művészien gondos színharmóniájuk — a külső váron kívüli főtér hasonló veretű épületeinek hangulatos összképével — együtt jelentik a 12 ezer lelkes városka történelmi magjának egységes, tiszta barokk műemlékegyüttesét.

Arányos, harmonikus beépítések szegdelik ót itt-ott a hiteles és elbűvölően szép történelmi városképet. Részenként a nemrég lezárult átfogó és teljes városmagrekonstrukciónak, amelyért néhány éve Hild-érmet is kapott Kőszeg.

De nemcsak ebben különbözik az ország sok más hasonló kis- vagy nagyobb városától.

Egy kisváros; amely nem akar nagyobb — ennyi akár lenni.. . Fejlődött, iparosodott, kiépült és megújult. És ezt a nívót szeretné tartani. Van miért.

A hatvanas évek elején, amikor óvatosan pendülni kezdett • az idegenforgalom,

Kőszegi anziksz

átlag 12 ezren; ma több mint félmillióan lépik át a határt évente itt, a főtértől alig pár száz méternyire, Burgenland felől.

Kőszeg — kapu. Az első impressziók színhelye. A legelsőké a fő tér: (Köztársaság tér). Az itteni parkolók, az öreg platánok^ az Irottkő Hotel; a Strucc Szálló, a sarki csemegebolt. S a patinás, hangulatos kiskocsma jellegű vendéglők itt s a közelben: a Szarvas, a Kulacs, a Bálház, a Vadászkert, a Zöldfa, a Bécsikapu söröző, a Pon- zichter s a többiek, a maguk visszacsalogató étkeivel, i tó - káival és viszonylag , (itt-ott meglepően) olcsó áraival. A nagy pénzű nyugati turista •ugyanis nem Kőszegre jön . . .

A borozókban és kiskocsmákban patika-tisztaság, figyelmes, udvarias pincérekkel. De az utcákon is: a belvárosban és a Várkörön belül egy csikket se láttam sehol a földön. Igaz, legalább 50 méterenként szemétgyűjtők állnak mindenütt. A tisztaság, úgy tűnik, önmagában is lehet nevelő hatású. Pedig a turisták, a csoportok többsége országjáró hazai magyar... És még valami.

A tündéden színezett barokk házikók előtt újabb meglepetés ér. Minden másodikharmadik ház kapujánál, rozzant hokedliken, elkészített gyümölcs-csomagok, fóliatasakokban. Olyan negyedkilósak. Mellettük, rajzlapon, ókom- bákom betűkkel: ribizli 6, málna 8, kajszi 6 Ft. És vödrökben virág. Gyönyörű, friss vágatú gladyolusok, szálja 6 Ft. A vödrön zsinegdarabok, a hokedliken ócska konzervdoboz, nescafés üveg; „jobb helyeken" pörsölyféle. A turista odamegy, kiszolgálja magát, s fizet, csörren. a doboz.

Megéri? . . . Azt mondják, igen. Nem hiszek a szememnek, s mégis, látni is menynyire jó az ilyesmit!. . .

Az Irottkő a főtér szívében magasodó, szép, modern, kétcsillagos szálloda. Egy-egy éjszakára, áraiban, a tehetőseb hazai vendég számára is elérhető.

Fiatal poitások. Kedvesek, előzékenyek, visszaköszönnek. Jó érzés a Pest-budai ridegség után, ahol előre köszönnek ugyan a recepcióban (angolul vagy németül), fogadom is illendően, de ahogy magyarul szólalok meg, máris keresztülnéznek rajtam. Itt meg mintha „begyűrűzött" volna túlnanról valami „gemütlich”, valami kedélyes nyugalom ... A portás mosolyog, készséges. Szurkol ne'- kém, hogy estig elálljon az eső. S mindent elkövet, hogy jó helyet kapjak egy másik szobában (csak egy éjszakára tudtak fogadni) - amikor 'megtudja, hogy még maradnom kell, mert a vigasztalanul zuhogó eső elmosta a várszínházi előadást. De költeni, azaz fe/költeni nem szeretnek.

Ottlétem alatt háromszor kértem ébresztést. Egyszer negyed-, egyszer fél árával későbbre sikeredett. Harmadjára este javaslom a portásnak: jó lenne ezt komolyabban venniök . . .

A fiatalember megesküszík bármire: aludjak nyugodtan, ilyen többé nem fordulhat elő. S bizonyságul előttem állítja be tutuló kvarcóráját.

Szerencsémre fél 4-kor fölébredek. összekapom magam, s indulnék kifelé. Nincs más hátra — fizetnem is kellene - megyek ébreszteni a portást. . .

Az ajtóban csaknem ösz- szeütközünk. Kicsit rémült, de nyugtat: azonnal ideáll a

gépkocsijával, és levisz az állomásra. S máris mosolyog, elnézést kér, betessékel a kocsiba.

Útközben, hajnali morcosságomat oldandó, érdekeseket mond. Nemigen figyelek, csak amikor fölötlik egy történelmi név. 'Azt mondja, tegnap itt járt. Olyan negyvenes hölgy, a férjével. Madridban élnek, remekül beszél magyarul, és még nem volt Kőszegen. Most eljött, mert idevalósi a család. „Hogy?!... Kicsoda? . . ." „Teleki. Az az izé, gróf Telekinek az unokája ..

Nahát!... — tátom el a számat —. A miniszterelnök Teleki Pál unokája itt járt. Akkor pedig az apukája az a gróf- Teleki Géza, aki a Debrecenben megalakult Ide- iglenes Nemzeti Kormány külügyminisztere volt 1945-ben vagyis a Dálnoky-kormány- ban. Hát . . . Mindenesetre érdekes lenne a Teleki-család utóélete, némi történelmr visszapillantással. „Ugye jó riporttéma lehetett volna? . . . Kár, hogy nem jutott eszembe" —, mosolyog rám kedvesen, s lehengerlő eleganciával tárja ki a Trabant ajtaját előttem . . .

Ernyedten bólogatok. S próbálok mosolyogni én is. „Gemütlich ..." S megköszönve, hogy elérhettem a vonatomat, mélyet szippantok még egyszer, búcsúzóul az Alpok-vi- dék kristályos, hajnali levegőjéből.

Wallinger Endre