Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-05 / 214. szám

2 Dunántúli napló 1986. augusztus 5., kedd Nemzetközi tudományos tanácskozás Budapesten Hétfőn a Budapesti Műszaki Egyetemen nemzetközi tudo­mányos tanácskozás kezdődött „Magyarok szerepe a világ ter­mészettudományos és műszaki haladásában” címmel. Az első alkalommal megrendezett hat­napos konferencián 250, kül­földön élő, magyar származá­sú, valamint 350 hazai tudós, kutató és műszaki szakember vesz részt. A fórumot a Ma­gyar Tudományos Akadémia, a Magyarok Világszövetsége, a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem hívta össze. A tanácskozást Pungor Ernő akadémikus nyitotta meg. Hangoztatták, hogy a magyar értelmiség legjobbjai minden­kor gazdagították és gazda­gítják ma is a világ termé­szettudományos és műszaki ha­ladásának erejjményeit. A ha­zánkban tevékenykedő tudósoK és mérnökök figyelemmel kí­sérik azokat az eredményeket, amelyeket volt honfitársaik, mint külföldi állampolgárok a maguk országában elértek, s büszkék ezekre. S bizonyos, hogy a külföldön élők is rend­szeresen tájékozódnak orszá­gunk tudományos és műszaki eredményeiről. A most kezdő­dő tanácskozás célja az, hogy a hazai és a külföldön élő, magyar származású szakembe­rek a jelenleginél is szorosabb­ra fűzzék kapcsolataikat. Ezt követően Maróthy László miniszterelnök-helyettes a kor­mány nevében üdvözölte a konferencia résztvevőit. Hang­súlyozta, hogy a tudomány elő­rehaladásunk egyre fontosabb — számos ponton meghatáro­zó — forrásává válik. Ahhoz, hogy a hazai tudomány meg­feleljen társadalmi küldetésé­nek, fokozottan be kell kap­csolódnia a nemzetközi tudo­mányos élet vérkeringésébe. Maróthy László beszéde után Farkasinszky Lajos, a Fő­városi Tanács elnökhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Be- rend T. Iván, az MTA elnöke méltatta a tanácskozás jelen­tőségét. A Magyarok Világszövetsége nevében Bognár József aka­démikus, a Világgazdasági Ku­tató Intézet igazgatója, az MTESZ képviseletében pedig Fock Jenő, a szövetség elnöke üdvözölte a tanácskozás részt­vevőit. Ezt követően Boy Zoltán, az Egyesült Államokban élő, ma­gyar származású professzor megköszönte a külföldön élő, magyar származású tudósok és mérnökök eredményeit méltató szavakat. Bejelentette, hogy az MTA könyvtárának adományozza Neumann János matematikus kilenc darab, kézzel írott, ma­gyar nyelvű levelét: ezeket a világhírű tudós neki írta 1949 és 1953 között. Az értékes le­veleket Berend T. Iván vette át Bay Zoltántól. A Budapesti Műszaki Egye­tem Tanácsa tiszteletbeli dok­tori címet adományozott öt, ki­emelkedő tudományos ered­ményt elért, magyar származá­sú tudósnak. Tiszteletbeli dok­tori címet kapott: Sándor György gépészmérnök (USA). Rabó Gyula vegyészmérnök (USA), Horváth Csaba ve­gyészmérnök (USA), Őry Huba gépészmérnök (NSZK) és Bay Zoltán fizikus (USA). Az erről szóló okleveleket Fodor Lajos, az egyetem általános rektor­helyettese adta át. Az egye­tem emlékérmét Kováts Ervin vegyészmérnök (Svájc) és Berty József vegyészmérnök (USA) kapta meg. A Pittsburgh-ban székelő Nemzetközi Technoló­gia Intézet ügyvezető igazga­tója, Tuba István pedig Rock­well érmet adott ót Prohászka Jánosnak, a BME tanárának a fémtechnológia fejlesztésében elért eredményeiért. A megnyitót követően meg­kezdődtek a tudományos elő­adások. A hatnapos rendezvé­nyen csaknem 200 előadás hangzik el a fizika, a kémia, a biokémia, az elektronika, az építészet, a gépészet, a kohá­szat, a bányászat és energia­ipar témaköréből és egyéb műszaki és természettudomá­nyos kérdésekről. Amerikai gabonaszállítás Malcolm Baldrige amerikai kereskedelmi miniszter sze,rinit az Egyesült Államok az alacsony világpiaci gabonaárak miatt „belekénysierült" abba, hogy állami ártámogatással adjon el gabonát a Szovjetuniónak. Baldrige elsősorban a Közös Piac tagállamait hibáztatta emiatt, mert szerinte az EGK ártámogatási rendszere nyom- jja le a mezőgazdasági ára­kat a világpiacon. Washingtonban a hét végén jelentették be, hogy Reagan elnök engedélyezte az exportár­támogatás folyósítását a Szov­jetuniónak eladandó gabona- mennyiségre. A két ország kö­zött fennáló megállapodás alap­ján a szovjet fél évente mintegy kilencmillió tonna búzát és ku­koricát, valamint egyéb gabo­naneműt vásárol az Egyesült Államokban. A Szovjetunió az idén már megvásárolta az elő­irányzott kukorica-mennyiséget. Búzarendeléseit azonban, a ma­gas amerikai árak miatt, nem tette meg. így mintegy négy­millió tonna búza és más ga­bonanemű maradt volna a készletekben eladatlanul. Az amerikai kormányzat már ko­rábban biztosította az export­őrök számára az ártámogatást a gabona exportjához, a Szov­jetuniónak szánt mennyiségre azonban csak most engedélyez­te ezt. fgpORA A NAGYVILÁGBAN Hirosimái világ­konferencia Hirosima városban hétfőn megkezdte munkáját az atom- és hidrogénfegyverek ellen küzdő világkonferencia. A ta­nácskozást 1955 óta minden évben megrendezik, s immár hagyományosnak számít az atomtámadás sújtotta két vá­rosban, Hirosimában és Na- gaszakiban. Idén a 41. évfor­duló alkalmából kerül sorra. A világkonferencia mellett egyéb nemzetközi béketa­nácskozások, japán béke­megmozdulások, valamint különböző kiállítások és kon­certek szerepelnek a prog­ramban. A világkonferencia munká­jában 30 ország — köztük Magyarország — és 20 nem­zetközi szervezet képviselői vesznek részt. A Magyar Or­szágos Béketanácsot Südy Zoltán képviseli. A konferen­cia szervezője az atom- és hidrogénfegyverek betiltá­sáért küzdő japán országos tanács (Genszuikjo) és több más japán békeszervezet. A nukleáris fegyverekkel rendel­kező országok — elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok - békeszervezeteinek képviselői mellett nagy szám­ban vannak jelen ázsiai és csendes-óceáni országok kül­döttei is. E térségben egyre nagyobb méreteket ölt az atomfegyverek felszámolá­sáért, az atomfegyvermentes övezetek létrehozásáért küzdő 'békemozgalom. A konferencián elsőnek fel­hívást fogadtak el az atom­háború megakadályozására és e fegyverek teljes betiltására. A felhívás teljes támogatá­sáról és szolidaritásáról biz­tosította azokat az erőket, amelyek a világ különböző országaiban küzdenek az atomfegyverek betiltásáért, a kísérleti robbantások be­szüntetéséért, atomfegyver­mentes övezetek létrehozá­sáért, és az ellen, hogy a fegyverkezési versenyt a világ­űrre is kiterjesszék. ♦ MOSZKVA: Hamarosan szovjet konzuli küldöttség kezd tárgyalásokat Izrael képviselői­vel konzuli kérdések rendezésé­ről. A tárgyalásokat Helsinki­ben tartják a hónap végén — jelentette be hétlőn a szovjet külügyminisztérium szóvivője, aki hozzátette: a diplomáciai kapcsolatok felvételére Izrael­lel csakis a közel-keleti rende­zés eredményeként kerülhet sor, a szovjet álláspont válto­zatlan. Kádár János interjúja a Time-ban Kádár János, az MSZMP főtitkára interjút adott az amerikai Time magazinnak. Az interjút a Time e héten megjelent száma közölte. • ♦ MOSZKVA: Eduard Se- vardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminisz­ter találkozóját a kialakított megállapodás értelmében szeptember 19—20-án tartják Washingtonban — jelentették be hétfőn a szovjet televízió­ban. Llgyanekkor Washington­ban is bejelentette ezt az idő­pontot az amerikai külügyi szóvivő. t + KAIRÓ: A Kairóban tar­tózkodó George Bush amerikai alelnök hétfőn két órás négy- szemközti megbeszélést tartott Hoszni Mubarak egyiptomi ál­lamfővel. A politikusok később tanácsadóikat is bevonták a tárgyalásokba. Az eszmecserén a közel-keleti helyzet kilátásai­ról, a tabai földsáv miatt ki­alakult egyiptomi—izraeli terü­leti vitáról és Egyiptom gazda­sági problémáiról volt szó. Mint George Bush a találkozó után elmondta, az Egyesült Ál­lamok ugyan igen fontosnak tartja Egyiptom erejét és stabi­litását, de washingtoni költség- vetési problémákra hivatkozva elzárkózott attól, hogy azonnali „igennel" válaszoljon Kairó gazdasági segélykérelmeire. Mindazonáltal közölte, hogy megvitatja a felvetett kérdése­ket Reagan elnökkel, s a wa­shingtoni kormányzat pénzügyi illetékeseivel. 4 PEKING: Súlyos árvizeket jelentenek az északkelet-kínai Csilin tartományból és a belső­mongol autonóm területről. A hatalmas esőzések következté­ben keletkezett árvizek Csilin tartományban közel kétmillió embert érintenek, s a víz elön­tött egymillió hektárnyi termő- területet. Az árvizek megron­gáltak, vagy átszakítottak több száz gátat és leromboltak 80 000 lakóházat. Belső-Mon- góliában az árvíz által veszé­lyeztetett 60 000 ember közül eddig húszezret sikerült bizton­ságba helyezni a kínai hadse­reg alakulatainak segítségé­vel. Árvizek sújtják más kínai tartományok, köztük Jünnan te­rületeit is. Jünnanban az árvi­zek eddig 233 emberéletet kö­veteltek. 4 PEKING: A Zsenmin Zsi- pao, a Kinai Kommunista Párt központi lapja hétfői számá­ban kommentárban utasítja vissza azt a határozatot, ame­lyet az amerikai képviselőház külügyi bizottsága fogadott el Kínával kapcsolatban. A „ba­rátságtalan viselkedés" című kommentár szerint a határozat leplezetlen beavatkozás Kina belügyeibe és rendkívül barát­ságtalan akció Kínával szem­ben. A kinai pártlap kommen­tátora rámutat: az amerikai képviselőház külügyi bizottsá­gának határozata felelőtlen hangnemben követeli, hogy Ki­na úgymond fejlessze a sza­badságjogokat, továbbá a do­kumentum támadja Kina csa­ládtervezési politikáját. A ha­tározat szerint a kinai—ameri­kai kapcsolatok akkor javul­hatnak, ha Kina garantálja, hogy „tiszteletben tartja a család integritását" és bekép­zelt módon felszántja Kínát a különféle szabadságjogok biz­tosítására. PÉCSI ÁFÉSZ belső ellenőri munkakörbe Az első csődeljárás Kínában FELVÉTELT HIRDET, számviteli főiskolai végzettség szükséges. Bérezés megegyezés szerint Perspektivikus lehetőség, pályakezdőknek is. Jelentkezés: személyzeti vezetőnél, Pécs, József A. u. 22. 6000,— Ft JUTALMAT adok annak, aki július 4-én elveszett SKÓT JUHÁSZKUTYÁMAT VISSZAHOZZA, vagy NYOMARA VEZET. A kutyus elmúlt 8 éves. Ezért aki ilyen kutyát védelmébe vett, vagy akár vásárolt, nagyon kérem, szíveskedjen értesíteni. Minden költségét megtérítjük. Cim: Pécs, Jakabhegyi út 47. Tel.: 16-580, ill. 30-958. A PÉCSI AUTÓJAVÍTÓ KISSZÖVETKEZET gyakorlattal rendelkező, SZTK-ügyintézésben jártas bér szám fej* tőt keres Senjangban, az északkelet- kínai Liaoning tartomány szék­helyén szombaton sajtóértekez­leten jelentették be, hogy meg­indították a hivatalos csődel­járást a kollektív kezelésben levő robbanásbiztos felszerelé­sek gyára ellen. Ez az első csődeljárás Kínában a népköz- társaság kikiáltása óta. A senjangi gyárnak 72 mun­kása és alkalmazottja van. Ál­lóeszközeinek értéke 302 000 jüan, az elmúlt tíz évben fel­halmozódott adósságainak ösz- szege viszont 503 000 jüan. A Senjangban életbe léptetett kí­sérleti csődeljárási szabályzat szerint csődbe jutottnak lehet minősíteni minden olyan gyá­rat, üzemet, vagy vállalatot, amelynek adóssága meghalad­ja az állóeszközök értékének kétharmadát. A sajtóértekezleten közölték, hogy a csődeljárást erre a cél­ra alakított különbizottság fel­ügyeletével bonyolítják le, a gyártól visszavonták a műkö­dési engedélyt. A gyár állóesz­közeit kiárusítják és a befolyt összegből kártalanítják a 219 hitelezőt. Tekintettel arra, hogy az adósságok összege messze meghaladja a kiárusí­tandó állóeszközök értékét, a hitelezők csak korlátozott kár­térítésre számíthatnak, s a hi­telek egy részét veszteségként kell leírniok. A gyár 72 dolgozóját, bele­értve az igazgatót is, munka- nélkülinek — o Kínában hasz­nált kifejezés szerint munkára várónak — nyilvánították. A senjangi városi hatóságok hat hónapon át folyósítják a csőd­be jutott gyár munkára váró dolgozóinak eddigi fizetésük 75 százalékát, s ha fél év el­teltével sem sikerül elhelyez­kedniük, további 24 hónapon át havi 30 jüan megélhetési hozzájárulásban részesülnek. A családosok részére valamivel magosabb összeget biztosíta­nak, de ez az összeg nem ha­ladhatja meg korábbi fizetésük szintjét. Az idősebb munkások számára lehetővé teszik, hogy három évvel a hivatalosan megállapított nyugdíjkorhatár elérése előtt nyugdíjba menje­nek. A munkások egy részét átképezik, és megpróbálnak állást szerezni számukra. Azok, akik a megjelölt határidőkön belül elhelyezkednek, a mun­kába lépéstől kezdve nem ré­szesülnek a fizetés folyósításá­ban és a megélhetési segély­ben. A városi hatóságok vizsgála­tot rendeltek el a csődbe ju­tott gyár vezetői ellen, annak kiderítésére, hogy mennyiben terheli őket személyes felelős­ség a csődért. MAV-TOURS- VDN-vonat a Szupersztárra Megérte a hajnalig tartó utazás MAV-TOURS VDN-különvo- nat járt vasárnap Szegeden a 28. Szegedi Szabadtéri Já­tékok előadására. A nagy meleg már a vonaton sokakat a büfékocsiba csábított, má­sok pedig bikiniben igyekez­tek kibírni a délutáni kániku­lát férfi utastársaik nem kis örömére. Szegedre érve az utasok egyénileg ismerked­hettek a város nevezetessé­geivel, a fogadalmi templom­mal, a Fekete-házzal —, ahogy Juhász Gyula nevezte, a sze­gedi Pilvax-szal — a Rosewelt térrel, a belváros híres park­jával, a Móra parkkal és az itt található közművelődési palotával. Akiknek kedvük tartotta, lábukat a park szö- kőkútjába lógatva hűsöltek a vacsoráig, melyet a Hági ét­teremben fogyasztottak el. Akinek még ideje engedte, felkereste a Tisza-parti sé­tányt, a többség viszont már jó korán a Dóm tér felé vette útját, nehogy lemaradjon az előadás előtti órajátékról. Mikor a muzsikáló kis kosz­tümös figurák eltűntek, egy­más után csendültek fel We­ber Rice: Jézus krisztus szu­persztár című rockoperájának híres dalai: Mária Magdolna csodaszép dala — Nem tu­dom hogyan szeressem őt —, Kaja fás és a popok kórusa — Ennek a Jézusnak meg kell halnia —, a címszereplő szá­ma: Szegény Jeruzsálem... Nem maradt el az óriási tapsvihar sem, s bízvást állít­hatom nemcsak a „slágerszá- mok”, hanem az eklektikus színpadkép is — a helyenként túlzásokba eső modernsége ellenére — lenyűgözte monu­mentalitással a közel 6200 nézőt, köztük a MAV-TOURS VDN-vonat utasait is. A Pécs­re éjjel fél 12-kor induló vo­naton bár fáradtan, de szí­vesen beszélgettek a darab­ról. — Mi főleg a zenéért jöt­tünk, ismerjük a magyar vál­tozatot is, mely szerintünk ki­válóan megőrizte az eredeti szöveget és hangzásvilágot- mondja Kardosné Tanó Ágnes énektanár. — Nem csalód­tunk az előadásban, bár he­lyenként a Jézust alakító Sas­vári Sándor erőtlen, máskor pedig kissé harsány hangja zavart. — Nekünk nagyon tetszett — szól közbe egy másik fiatal pár. — Feltétlenül meg sze­rettük volna nézni az elő­adást és szerencsére a VDN- vonatpk olcsóbb árai anya­gilag ezt lehetővé is tették. — Mi is az olcsó lehetőség miatt tudtunk eljönni 15 ne­velőotthonos gyermekkel — meséli Jakab Józsefné, a kom­lói 501-es Szakmunkásképző Intézet igazgatóhelyettese. — A gyerekek közül sokaknak kedvence Deák „Bili” Gyula és Vikidál Gyula, ezért szá­mukra külön élmény volt az előadás. Utazás közben néhányon még vitatkoztak, hogy leme­zen jobb volt.. . No és filmen felülmúlhatatlan ... De má­sok azonnal leintették őket. Igaz az utazás hajnali 4.10- kor végétért, de bizonyára sokuk képzeletében tovább é! ez a Dóm téri látomásos szenvedéstörténet, amely Szi- kora János és Katona Imre rendezők jóvoltából maradan­dó élményt szerzett a vasár­napi közönségnek. Hámori Andrea Edinburgh-ban a dél-afrikai apartheid ellen tüntetnek -------------------------------------* ------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents