Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-23 / 231. szám
Mozgásjavító napközi Pécsett Az első az országban - Mindenki a saját iskolájában vizsgázik - Az osztályokba karosszékek kerülnek - Háromszori étkeztetés a Mecsekvidékitől A sín hőmérséklete 40-50 fok Pályamunka kánikulában Szeptember 1-től a pécsi Bercsényi utcai átalakított iskolaépületben megkezdi munkáját a mozgásjavító napközi, amely a mozgáskorlátozott gyerekeknek ad egész napos elfoglaltságot és felkészítést ez év végi osztályozó vizsgára. (Nincs hasonló intézmény Magyarországon. Nincs kész program, követhető tapasztalat a működtetésére. A munkatervét is rendhagyó módon együtt készítik majd a pedagógusok, a szakorvosok, a szülők és a gyermekek. A döntő lépés: tizenegy szülő beíratta gyerekét az elméit 'héten a speciális gyermekintézménybe. Bár maguk kezdeményezték a megvalósítását, a szervezés három évében tét volt az is; ki tudnak-e lépni néha megfásult magányukból, bíznak-e a lehetőségben, tudnak-e közösen tenni a gyerekeikért? Vállalták. Azok a családok, akik évekig egyedül birkóztok a gondjukkal, akiknek minden napos terher volt, vól- lal'hat-e munkát mindkét szülő a gyermekük rendszeres ápolása miatt, akik próbálkoztak fővárosi intézetekben, de nem bírták a heti utazást sem anyagilag sem erővel, és nem akartak elszakadni a gyereküktől, viszont pontosan tudták, hogy a boldogulásához egyetlen lehetőség a komoly tanulás és a közösségi élet a családdal együtt. A városi tanács művelődési és egészségügyi osztálya partner volt az intézmény megvalósításában. Tavaly szeptemberben elkészült az iskolaépület átalakítása, amelyre több, mint ötmillió forintot költött a városi tanács. Ismert, hogy a mozgáskorlátozott gyerekek iskolájának szánták, de a művelődési minisztérium nem engedélyezte az oktatási intézmény létesítését, mert szakmailag nem iátta megvalósíthatónak o különböző életkorú és többféle betegséggel küszködő kis társaság oktatását, és javasolta a napközi megszervezését. A speciális intézmény a pécsi Kisegítő és Foglalkoztató Iskola része azért, mert szervezetileg és gazdaságosan így oldható meg a működtetése. A mozgáskorlátozott gyerekek azonban a lakhelyük szerinti iskolák beírt, de felmentett tanulói, a bizonyítványukat az év végén az osztályozó vizsga utón azokban az iskolákban ^kapják. Az oktatásukat a napközi segíti úgy, hogy ide járnak majd az óraadó tanárok, akik minden gyerekkel külön foglalkoznak, hiszen ebben a tizenegy fős kis társaságban az iskola szinte valamennyi osztályát képviseli egy-egy tanuló, és a gyerekek fele óvodáskorú, és iskolai előkészítésre van szüksége. A napköziben a két pedagógus mellett két gondozónő segíti majd a munkát, természetesen minden nap lesz orvosi felügyelet és a foglalkozásai* fontos része lesz a napi gyógytorna. Az intézmény nemcsak az értelmi képességeik, hanem az egészségi állapotuk szinten- tartását, illetve javítását is vállalja. A napokban szülői értekezlet volt c napköziben. Együtt néztük meg az épületrészt. Itt nincsenek lépcsők, küszöbök, az ajtók is jóval szélesebbek. A szociális helyiségek tágasak, mire jönnek a gyerekek a kapaszkodókat is felszerelik. A tornaszoba bár kicsi, tetszik mindenkinek, alkalmas lesz az egyéni testedzésre. A kis belső udvarra padokat, napernyőket állítanak majd. Az osztálytermekbe karosszékeket vásárolnak az asztalokhoz, és az egyik anyuka felvetette, gondolni kell a délutáni pihenésre, így megveszik az ágyakat is. Két kerekes széke van a napközinek, ketten hozzák magukkal. Van, aki járókeretet hoz majd, s van, akit rendszeresen vezetni kell. — Sok-sok ötlet, amire szüksége van a napközinek. Für Kovács Istvánné, a pécsi Kisegítő és Foglalkoztató Iskola igazgatónője jegyzi a feladatokat. Érdemes gondolni a gyerekek étkeztetésére — a napi háromszori étkezést a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat nyújtja —, mert hajlamosak a hízásra, sok betegség okozója ez. Aztán kérik, hogy az épület előtt a parkolást biztosítsák, könnyebb legyen a ' gyerekek szállítása. A családok többsége Lvov-Kert- városban lakik, a szülők megegyeznek, hogy megszervezik: felváltva hozzák a gyerekeket. Egy családnak van csak gondja, mert Meszesen laknak, nincs saját gépkocsijuk, a kisgyerek csonttörékeny, nem utaztathatják autóbuszon, elkelne a társadalmi vállalás valamelyik taxis társaságtól, hiszen naponta mindössze két fuvarról van szó . . . Jó hallani ezt a halk duru- zsolást a folyosón. Kicsit visszafogottan, de egyre szívesebben beszélnek. A gyerekekről. A szokásaikról, melyiküknél mire kell majd különösen figyelni. Aztán észbe kapnak, ezek majd az első hónapok mindennapos, de kellemes közös gondjai. A napközi céljairól beszélgetünk, és az igazgatónő reálisan fogalmaz: éppúgy, mint a szülők tudja, hogy nem sok a heti hatórás oktatás, de kiegészítve az otthoni tanulással a napköziben figyelemmel tudják kísérni és segíteni a gyerekek haladását. Aztán visszakérdez: hol van Sziberth Zsuzsa? örülök, hogy ő kérdezett rá, mert Zsuzsa valóban hiányzik ebből a közösségből. Három éve én is, mint mások tőle hallottam először a mozgássérült gyerekek oktatásának ügyéről. Minden ajtón bekopogott, ahol segítséget remélhetett. Zsuzsa gyermeke nem jár ebbe a napközibe, de ők ketten sok családnak jó barátja lettek. Zsuzsa már akkor megszervezte a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete mellett működő szülői munkaközösséget, amikor az épületátalakítást még csak tervezték. Sokan tőle tudták meg, milyen szociális támogatásokra számíthatnak, hogy juthatnak tolókocsihoz, más, megkülönböztetett helyzetükben elemi 'juttatásokhoz. Emlékszem az első szülői értekezletek elkeseredett hangulatára, ma ezek az anyukák, apukák célratörő, határozott emberek. A napközi folyosóján jegyezte meg az egyik anyuka: „Tudjuk, hogy első hónapokban nehéz lesz a gyerekeknek, míg megszokják az új helyzetet, a körülményeket, de vállaltuk . . ." és elcsuklott a hangja. Mit mondhatnak még?! A célt pontosan látják mindannyian. Gáldonyi Magdolna — A domboldalról lezúduló víz mindig a vasutunkra hozta a hordalékot. 'Ezt most megszüntetjük, — mondja Szelte Tibor munkavezető. A godisai állomás közelében lévő közúti átjáróban egy jókora árok mellett beszélgetünk. — Az árokkal együtt az átjárót is átépítjük, úgynevezett Bodán típusúra, ami azt jelenti, bogy nem aszfalt lesz a sínek között, hanem előregyártott betonelem. Jó lesz az autósoknak is, nem döccennek akkorát. Széllé Tibor munkavezető, aki maga is pályamunkásként kezdte, svájcisapkában, fényvisszaverő mellényben, szandálban irányítja a munkát. Szemlátomást nagy a tekintélye. Ez a munka a kisujjában van, a pályafenntartásnak minden csínját-bínját ismeri. — Huszonöt éve csinálom. Nehéz munka? Biztos, hogy nem könnyű, hisz télen-nyáron, 'hőségben-fagyban kint vagyunk, de az ember hozzáed- ződ'ik és megszereti. A mi csapatunk a dombóvár—abaligeti és godisa—komlói vonalat javítja, ezeken a szakaszokon szinte minden követ ismerünk. Alapórabére 33 forint, havonta összejön 7000 forint. A közelünkben megszólal c hangszóró. „Pályafenntartás figyelem, a szombathelyi gyors érkezik!" Mindenki félrehúzódik, a vonat elszáguld mellettünk. — A csákányomat tedd le! — szól fiatal társának Szűcs Béla. aki az imént még az árokban dolgozott, — Tedd le, van neked is, — ismétli most már erélyesebben. A fiatalember kényszeredetten visszamosolyog és lefekteti a csákányt. — Mindenki a saját szerszámával dolgozik? — Hát persze! — mondja Szűcs Béla. — Ogy alakítja ki, ahogy akarja, a lényeg az, hogy kézre álljon. A 61 éves alacsony, vékony, de csupaizom férfi megmutatja, milyen szerepe van a nyél vastagságának, a hajlítósoknak. Már nyugdíjban kellene lennie, de nem ment. Nem a pénz miatt, hanem mert jól érzi magát a csapatban. — Húsz év — nem kis idő. Ha szabadságon vagyok, néhány nap múlva már hiányoznak ezek az emberek. — Hány kilométert gyalogolnak naponta? — Manapság már nem sok a gyaloglás, ahová kell, kisbusz- sza! megyünk. Régebben bizony nem volt ritka a 8—10 kilométeres „séta”, vállunkon a szerszámokkal . . . A Nap vadul tűz, a vasúti pálya mellett sehol nincs árnyékos 'hely. Herke József arcán, mezítelen felsőtestén patakokban csordogál a veríték. — Ilyenkor a hőség, télen meg a fagy. De nekünk ez a munkánk, s teljesítményben dolgozunk. Az elmúlt napokban mértük a sín hőmérsékletéi, nem volt ritka, hogy 40-50 fokot mutatott a hőmérő. Most már ugyan sokat gépesítettek nálunk is, ennek ellenére nincs könnyű dolgunk, hisz van, amit géppel nem lehet megcsinálni. — A fiát milyen munkára szánja? — Szeretném, ha tanulna, szakmát szerezne. A 12 fős brigád egyik pályaszakasza úgynevezett hézag nélküli vasútvonal, ami azt jelenti, hogy a síneket hegesztéssel illesztik össze. Ezeken a vonalakon mi utasok nem érzünk rázkódást, nem hallunk zakatolást. A hegesztés korszerű technológiával készül, ennek ellenére előfordul, hogy a nagy forgalom miatt a varratok elszakadnak. Ez történt itt a közelben is. Addig; amíg a hegesztő brigád meg nem érkezik, a sínre kétoldalt kengyelt tesznek, hogy ne mozoghasson tovább. A hegesztéshez most nagy a meleg . . . Ütött-kopott kannában egy asszony hoz szódavizet. Liter- szám fogy a kánikulában. E!e- mózsiás táskákat viszont nem látok. — Nincs is szükség rá, az ebédet utánunk hozzák — tájékoztat Széllé Tibor. — Tíz forintért kapjuk, annyit megér. Persze, vannak olyanok, akik sajnálják ezt a heti ötven forintot s inkább italra költik. A brigád kisebb csoportokban elszórtan dolgozik — szinte megállás nélkül. Igaza van Szűcs Bélának: „A vasúti pálya mentén nincs könnyű munka”. Roszprim Nándor Korszerűbb falusi üzletek Dróvasztrára, hétköznap délután 3 óra. A falu egyik legszebb épülete a májusban átadott élelmiszerbolt még zárva, egy óra múlva nyit. Az üzletvezető valahol a közelben lakik, egy idős járókelő szerint azonban biztos nincs otthon, mert az autója nem áll a ház előtt. Kis keresés után mégis szerencsével járunk. Halász Sándor jön, hozza a kulcsokat, nyitja az ajtót. Az önkiszolgálóboltban rend és tisztaság, mindenhez hozzá lehet férni. A mélyhűtőben hentesáru, felvágott, disznósajt, trapista, túró- rudi, virsli, margarin. 4. HÉTVÉGE Drávasztára boltja — A sör ma jött, az üdítőital szintén. Az utóbbiból 10— 12 féle is van. Reggel fél hétkor nyitunk, addigra megjön a tej, nem sokkal később pedig a kenyér is. A falubeliek rendszerint korán jönnek vásárolni, itt mindenki megy dolgozni. Délelőtt 11-kor bezárunk, délután 4 órától este 7-ig ismét nyitva tartunk. — Másutt nem szívesen vállalják az ilyen munkaidőbeosztást. — Ez a nyitvatartás a vásárlóknak és nekünk is jó. Ha van egy kis munkám napközben, nyugodtan el tudom végezni. Este sokan jönnek haza a munkából, van, aki például fél 7-kor érkezik, számukra is fontos, hogy kapjanak, mondjuk kenyeret, vagy amire szükségük van. — Mindent be tudnak szerezni? — Általában igen, de például a Füszért szállításokkal van némi gond. A rendelésnek most is csak mintegy 40 százalékát kaptuk meg. Nem hoztak kemotoxot, vattát, sőt semmilyen öblítőt sem. Korábban a biomix és a biopon hiányzott néhány napig. — Nem pórbálhatnák máshonnan pótolni? •— Nemrég voltunk a sellyei áfész kocsijával áruért Kapos- szekcsőn. Ahova lehet, mindenhova eljárunk. Sőt nagyon sokat megyek a saját kocsimmal is. Jelenleg például kávé után szaladgálok, jártam már Barcson és Kaposváron is, de nem kaptam.-— Előfordul olyan is, hogy ami másutt hiánycikk, az itt megkapható? — Igen. Nem volt gondom idén például az étolajjal. Ecetet 1000 üveggel rendeltem, még most is van belőle. Szerencsém volt, mert közben egy hónapig egyiket sem lehetett beszerezni. — Milyen a forgalom? — A múlt hónapban már majdnem teljesült a vágyam, a bolt forgalma megközelítette az egymillió forintot. Ez, ha figyelembe vesszük, hogy Dráva- sztárán mindössze 700—750 ember él, nem tekinthető rossz teljesítménynek. A helybeliek elégedettek is az ellátással, az árukínálattal. — Amióta ez az új bolt működik — mondja Czanki Gá- borné, a Zrínyi utcából — nincs annyi hiánycikk. A régi üzletben nem volt raktár és sokmindenért Sellyére kellett utazni. Most húst is hetente kétszer szállítanak. A boltos tudja, miből mennyire van szükség, rendszerint el is fogy minden, amit hoznak. F. D.
