Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-16 / 225. szám
Tarjáni Imre: Általánosítható megállapításokat olvasok rendre országos napilapjainkban s a Dunántúli Napló ban is nyári színházaink helyzetének, föltételeinek, szellemi energiáinak, igényességének stb. a megcsappanásáról. Az általános színvonalnak, a tartalom értékesebb elemeinek a visszaeséséről. Hogy milyen mértékben? Ennek föl'becsülé- sére még aligha vállalkozhatna bárki is, hiszen több helyütt az előcdások még folynak. Végük felé járva azonban annyi kétségtelen, hogy a fönti jelenségek vannak, s bárki, néző vagy színházi szakember, észreveheti őket, ha akarja. * Miből adódhat ez épp ez idei nyáron? Erről is több- belyütt olvastam elemző jellegű találgatásokat. Helyenként sokféle helyi ok játszhat közre 'benne, kettőt azonban szinte mindenki megemlít. Az egyik az anyagi feltételek, tehát a költségvetések szűkre szabottsága; illetve a dotáció (amely általában fix összeg) érték- csökkenése az utóbbi években. A másik részben összefügg ezzel: a tömegigény eltolódása arányaiban a szórakoztatás irányába. Amiből ugye az következik, hogy miután a rendező szervek mindjobban rászorulnak a bevételre, a műsortervek igyekeznek kiszolgálni a nézőket; magyarán a közönség igényel — a műsor teljesít... A nívósabb szellemi törekvések rovására. Mindegyikre tudunk példát az idei nyárról is. Hiba lenne azonban bármelyiket is kikiáltani főoknak, ahogyan erről i; esett szó már e hasábokon is. Az, hogy nehezebb a nyári színházak általános helyzete; hogy kevesebb az eredeti bemutató, a játékhelyek száma; s az igényesebb műfajok jelenléte az idei nyáron — ténykérdés. Mégis, néhány jó nevű vagy éppen kezdő lépéseit lépő nyári színházban körülnézve, észrevehetünk egy-két olyan műsorszerkezetb'eli, koncep- ciábeli vagy más tapasztalatot, jelenséget, amire érdemes odafigyelni, amikor az idei pécsi nyár tanulságait készülünk levonni. * Szeged különleges helyzete, lehetőségei elég széles körben ismeretesek. Előadásonként! 6200 ülőhelye révén itt továbbra is óriási tömegek találkozhatnak a színházzal, jelentős hányadukban talán először... Az idén több riasztó hír érkezett: az Újszegedre meghirdetett japán revü elmaradása, lemondás miatt. Majd nemrég, Markó Iván megbetegedésével a iavalyi évad legnagyobb művészi sikere, A szarvassá változott liak táncdráma kiesése a programból. („Főpróbások"- és pótszékesekkel együtt legalább 20 ezerOrszágszerte, de nem csak Pécsen kívül... Károlyi Zsuzsanna (Szerencsi Éva) és férje, Bethlen Gábor (Szé- lyes Imre) jelenete Páskándi Géza Átkozottak c. történelmi játékában, a Kőszegi Várszínház előadásán. nyi néző bánatára.) „Szegény Szegedet még az ág is húzza—, gondoltam, a Játékok közel három évtizedes látogatójaként, együttérzéssel. Mindaddig, amíg a Jézus Krisztus Szupersztárt be nem mutatták. Mert ennek a sikere mintha minden egyéb szempontot „lekörözött” volna. Akik láthatták, úgy gondolom, velem együtt nem érzik túlzásnak az elismerő kritikák özönét. Szinte valamennyi napi- és hetilapunk lelkesült hangon vagy szemérmesebb, visz- szafogottabb jelzőkkel, de mély elismeréssel fejezte ki tiszteletét e „szuperprodukció” iránt, amelyben egy alapmű kései törlesztését: a sokféle művészi erő összefogását Szikora János rendezésében; és gondolom, a Rockszínház igazi felnőtté válását ünnepelték. Kritikusok és közönség, egyképpen. S ezzel, úgy tűnik, a rockopera műfaja véglegesen otthonra talált a szegedi dóm előtt. Nem tagadom: egy kis keserűséggel s egy kis nosztalgiával érzékeltem a siker e ritka hőfokú pillanatait. Emlékezetemben fölidézve a napokat, amikor, nem is olyan régen, a pécsi Szabadtéri Táncszínen is úgy tetszett, hogy. biztató kísérletek közepette vagy után, előbb-utóbb sikerül rátalálni az operai-drámai- táncművészeti komplexitás olyotén színpadi formáira, amelyek, mint a műfaj a maga tárházával, ugyanígy telt házakat lennének képesek vonzani Pécsre, ha a folytatás is ® lehetővé válhatott volna . . . * Kőszegen a vár hős védelmének 450. évfordulóján, 1982- ben rendeztek először színházi előadást. (Páskándi Géza: Az Ígéret ostroma. Ösbemutotó.) Művészi és közönségsikerrel indult útjára a legfiatalabb nyári színház, hogy azt követően minden évadában bemutassanak egy-egy új magyar történelmi drámát a kb. 480 személyes Várszínház mindig zsúfolt nézőtere előtt, kilenc előadásban. Az első négy mű témája — váltakozó színvonalon — kötődött valamilyen formában a városhoz. (Szerzőik: Páskándi, Görgey Gábor, Ne- meskürty István.) Az idei. nyáron először léptek ki a Kőszeg-motiválta kötöttségekből, a Báthoryak korát megidézve. (Páskándi Géza: Átkozottak.) A darabot láttam. Rossz darob, középszerű előadásban; a kritikák hasonlóan egybehangzó bírálata reális. Mi az mégis, aminek a révén a Kőszegi Várszínház sajátos színfoltot jelent a nyári színházak között? Mindenekelőtt a vállalkozás alapkoncepciója. A magyar történelmi múlt egy-egy momentumának, eseményének, személyiségének stb. a meg- idézése, tiszteletre méltó következetességgel. Vállalva az esetleges művészi fiaskó lehetőségét is. Vas megyében csak befogadó színház működik, Szombathelyen. Ez első önálló színházi vállalkozásuk, nagyjából hasonló összegekből, mint a pécsi, ötéves műsorterv szerint dolgoznak. 1987-ben pedig pályázatot írnak ki magyar történelmi drámák kőszegi ősbemutatójára. (Ez újább ötéves koncepció kidolgozását jelenti.) Lehet, születik ismét néhány gyöngébb darab. Am egy-egy időtálló remekmű lehetősége ugyanígy fennáll e reneszánsz várbelső valóban törtétnelmi környezetében. Kőszegen tudják, mit akarnak s hogyan. A gyulai várjátékok fő vonásainak . ismertetésére sajnos nincs terem. Szerencsére ez eléggé ismert a Várszínház 25. évada közelében. Alapkoncepciójuk — a magyar történelmi dráma otthonává tenni a várszínpadot — nem változott a negyedszázad alatt. Néhány formai részlete csupán — az utóbbi 10 évben — Sík Ferenc művészeti irányítása alatt. Előtérbe került az új magyar történelmi dráma (ősbemutatók!); megjelentek a zenés-táncművészeti műfajok, s nyaranta két-két előadásban egy-egy új magyar mű ún. előbemutató- jára vállalkoznak, valamelyik színházzal kooperálva. Amit ki szeretnék emelni; az elmúlt évtizedben, a történelmi tematika (alapkoncepció) jegyében jóváhagyott tízéves műsorterv keretében dolgoztak. Jelenleg hasonló, rö- videbb távú elképzelések szerint gondolkodnak nyári évadokban. Konkrétan ismerve már ait is, hogy a 25. jubileumi nyarat nagy nemzeti drámáink bemutatásával kívánják megünnepelni a Gyulai Várszínházban. * Mindez együttvéve sok hasznos tapasztalatot kínál Pécsi számára is. Egyet főképp: rö- videbb vagy hosszabb távú koncepció nélkül — aminek tanúi lehettünk az elmúlt években — nincs értelme nyári színházat megtisztelni. (Ami az idén volt, azt voltaképp megcsinálták már 1978 előtt, „Pécsi Nyár" címmel, jó néhányszor). Egy tehát bizonyos: el kell dönteni, hogyan tovább? S ha már szó esik e válaszúd kérdésekről, kár lenne megmaradni a „lehetséges okok" tényszerű megállapításánál: miért került mélypontra a Pécsi Nyári Színház? (A jelenséget elfedő néhány szép és sikeres előadás ellenére is.) Időszerű volna már fölvetni a felelősség kérdését is! Ki, miben és mennyiben felelős, amiért a nyári színház arculat- váltásra kényszerült; amiért bázisegyüttese, a Pécsi Balett eltűnt, évek óta nincs jelen a produkciókban? Ezekre a kérdésekre vár őszinte választ Pécs színházszerető közönsége. Wallinger Endre Mit ér a mérhetetlen? Mit ér a mérhetetlen, hová hullok, ha hullok egyszer? Halkabban, mint a toll zizeg, ki jár előttem, ki jön mögöttem, ha szólok, ki érti meg? És kínom örök rendszeréből miféle értelem üzen!? Péntek Imre: Rögtönzés Én nem tudok rögtönözni, és nem tudok bőrt önözni, s őzni sem, ha akarok — mit is kezdhetek voltaképp? Engem viszont rögtön őznek, bőröm is a legjobb üzlet, töltelék és toldalék — semmi esélyem voltaképp. Galambosi László: Közöny Kőkorszak-cammogás vonja a ködöt. Hiába bolydul égre a huszonegyedik század, ha butaság faroló kocsiján kuksoló közöny köpködi hazánkat Rakéták sisakvirágos fejéből hiába dől a fény, ha másokra mutatva szitkozódunk, vagy bankban köpködünk a kőkorszak kopár küszöbén. Káldi János: Kórházi fametszet A szemeim ma nem szálnak semmit. Tűnődőek és örömtelenek. Az ősz nagy, lassú függönyét nézik, ahogy az félön-fázósan lebeg. Szólnának fennen, csak tűnne föl már virág-szoknyádnak tüfidéri röpte. Énekelnének, mint a madarak — némithatatlan és mindörökre. ——.......... . ■■ ii — .................. ' P ákolitz István: Kísérletek A linzi télikikötőben szabad grasszálás van, a kutya se kérdi, mit akarunk, hova mászkálunk. Az ami-őrség egy terebélyes platón alatt hűsöl; ötük közül három le-föl sétafikái; kettejük pedig, nem is tábori, hanem közönséges civil széken ül, lábuk az asztalon, méghozzá jókora konyhaasztalon. Mért pont konyhaasztal kell nekik? Somos Antal, immár az Úr kegyelméből hadifogollyá- avanzsált bujdosó végvári vitéz és fináncfővigyá- zó. meg is jegyzi: „Na de ilyen slendriánságot! Az őrség mégiscsak őrség!” — Ne aggódjon, Tóni, - mondom — minden oké: ezek megnyerték a háborút, mi vi- szontag csak nyerítettünk. Tegnap délután, a kapituló8. HÉTVÉGE ció utórezgéseként, miután megszabadultunk bajnéttól, puskától, akár a kan a tökétől; jobbkarunk föltartásával (á Io heil Hitler) félmeztelenül el kellett masíroznunk egy háromtagú katonai bizottság előtt: nincs-e a hónunk alatt SS-'billog? Az inkvizítorok nem találtak köztünk náci-fiókát. Látogatók jövögetnek a környéki lágerekből. Hogyan lehet hazamenni? Ez az egyetlen téma s a legnagyobb gond. A naivabbak már a fogság másnapján nekivágtak az útnak ladikkal. Ez látszott a legegyszerűbbnek. Csak éppen nem a legbiztonságosabbnak. Először azért, mert az oroszok Mauthausennél elcsípik a népséget és direkció: Szibéria; másodszor, ha netán átvergődik is néhány ladik a folyami záron, a nagy megterhelés, a szakértelem teljes hiánya (a folyamőrök 75%-a nem tud úszni, se evezni! hót akkor az egyéb alakulatok mufurcai!) miatt sokan ott vesznek a strudeni kanyarban. Hány meg hány ladikot láttam 15-20 fővel és a hozzájuk tartozó köcö- lékkel-petyerkával megterhelve lefelé csurogni a Dunán! Legtöbbjében folyamőrök voltak, óbégatták is a híres tengerész- nótát: Ez a hajó most van indulóban, / / Az eleje föl van lobogózva . . . Zsámboky kapitány és Csáki főhajónagy óva int az ilyen he- behurg^aságtól. Azt mondják, a hazamenetelnek hamarosan meglesz a törvényes útja-mód- ja. Sokkal simábban fog menni az egész, ha zárt egységben maradunk. Az egyéni föl - buzdulásból származó szökésnek vajmi kevés értelme van. Ez így nagyon szépen hangzik, csak nem valami megnyugtató. Mi értelme van armak, hogy itt lődörgünk? ■ Ebben Lóri hadnagy és Szilveszter, a zászlós egyetért velünk. Már nyolcadik hónapja, hogy semmit nem tudunk az otthoniakról. Ezek az óvatoskodók talán nem is akarnak hazamenni. Maradjanak itt, ha annyira smakkol nekik, de minket ne agitáljanak.' Lóri nem nyugszik, nem is hagynánk, Szilvié viszont nem óhajt újabb vállalkozásba kezdeni a múltheti „palotaforradalom" után. Ez pedig úgy esett, hogy Lóri és Szilveszter beszervezett egy polgári motorost, kormányosostul. Minden rendben volt, de az indulás előtt 10 perccel lefülelték az elillanási szándékot. Azóta a télikikötőben zárlat van. Korábban, május- ban-jűniusban be-beszürem- kedhettünk a városba. Úgy terveztem, kimegyek a temetőbe Batsányi sírjához, de most már fuccs a kirándulásnak* Palackpostáztunk. De akadnak kétlábú postások is. Egy fickó úgy állított be a naszádra, mintha egyenesen Churchill küldte volna. Sietett, mindössze két percnyit engedélyezett az írásra. „Nagy István úgyis visszajön" — ennyit tudtam lekaparászni az egyik elcsépelt, érzelgős háborús dalból. Ha ez a jótét lélek eljut haza s_ a levelet még föl is adja postán, megilleti az előlegezett köszönet. Ha pedig nem ér haza . . . Szóval menjen a levél, vesztenivaló, nincs . . . pláne ha otthon már minden, mindenki elveszett. A szökési kísérlettel viszont kivívtuk magunknak a „lázadók csoportja” nevezetet. Különösen Lórira néznek ferde szemmel; neki aztán igazán több esze lehetett volna! Hivatásos tiszt létére összeszűrte a levet a legénységi állományú egyénekkel! Szökésre! Hogy a lázadókat leszereljék, Zsámboky kapitány és Markó Thegzes alezredes közbenjárására - legalábbis ők így tálalták.— választhatott a plebs: vagy megvárjuk, míg az amik, vagy a tömik legálisan hazaszállítanak bennünket, s addig itt maradhatunk a naszádon; vagy, ha olyan nagy a mehetnékünk, bevágnak valamelyik • lágerba, ott elég po- cséta körülmények vannak, örökös fertőtlenítés, sovány koszt. Ám hamarabb szélnek eresztik az ilyen jöttment Flüchtling-eket. Csakhát: nincs semmi garancia arra, hogv hazaér, aki elindul a saját szakállára. És megint élűiről: (mint a Babits-versben), a zárt egység biztonságosabb, várni kell, satöbbi. Megtoldva azzal, hogy otthon még számon is kérik a „nyugatosokat". Mindenképpen jobb tehát, ha ki-ki nyugton marad az ülőgumóján. ötvenennyihányan gondolkodás nélkül a lágert választottuk. A költöztetésnél kiderült, hogy “Zsámboky meg a Markó- Thegzes ingyenes munkaerőt szerzett az amiknak; szó sem volt semmiféle alternatíváról. Úgy szólt az egyezség: itt vannak a lázadók, menjenek ezek Vilshofenbe, szedjék ki a hídroncsokat, legalább itt a törzsnél nem jártatják a pofájukat. Nem tehettünk semmit; az amik fegyverrel tereltek föl az Anasztq,zia-gőzös fedélzetére. Passaun át irány Vilshofen! Csáki Béla lett a bandagazda, ahogy Kmetykó Pál mondja; nyilván nem véletlenül jutott eszébe a megjelölés: holnapután Péter-Pál van, otthon kezdődik az aratás. Ponyi, a szakács, füttyent az ujjáva!: — Nem kő mingyá betojni, ebbe se halunk bele, ha idájig kibírtuk. A katona külömben se patkúl el, de ha mégis, át- ugorgya a poklot, akár a nyusz- ka a bokrot! Vilshofenben a német műszakiakkal együtt (vae victis) napi hat órában szedegetjük a hídroncsokat. Nem éppen veszélytelen munka. A daruról át kell mászkerálni a vízbe lógó, síkos-mohás vastraverzekre, leszedni a burkolati fát, vagy szétvágni; ha lehet szétszerelni a híd-ívek összeeresztését, hogy kisebb darabokban könnyebben emelhesse ki a daru. A hajójáratban levő két pillér közti Nyári színházakról
