Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)

1986-08-16 / 225. szám

Budavár 300 éve szabadult tel • Hol kezdődött vajon az Eu­rópa testébe beékelődött ha­talmas ozmán birodalom ha­nyatlása? Melyik volt az az el­sőnek tekinthető ostrom, csa­ta vagy esetleg békekötés, amelynek nyomán elkezdőtött a török hadak kényszerű visz- szahúzódása a Balkán irányá­ban, délre, a XVIII. század utolsó másfél évtizedében? Hol indult ej ez a több év­százados folyamat? Néhány éve egy kelet-tráciai városka (Komotini) folklórfesz­tiválján vehettem részt. A gö­rög város akkor ünnepelte a török fennhatóság alóli végle­ges és teljes fölszabadulásá­nak 50 éves évfordulóját. Az Égei-tenger partján fél évszázada. Mi — 300 éve . . . Lavina, visszafelé Föntebb kérdéseimre a tör­ténettudomány részben egzakt válaszokat adott; részben sok nyitott .kérdésre még ezután fog válaszolni. Ám lehetnek alig vagy nehezen megváló­Évfordulók és megemlékezések Pécsett tanácskozik a VII. oszmanisztikai világkongresszus Lotharingiai Károly, a keresz­tény hadak fővezére szólható kérdések is. Köztük esetleg az is, ami engem iz­gat: ,mi lehetett az apró mo­mentum, amelynek nyomában a 150, 200, 250 vagy még több éves európai török hódoltság lavinája elindult visszafelé, D-nek? . .. A nagy bécsi ost­rom kudarca talán, 1683-ban s következményeként a budai pasa veresége Párkánynál? Esztergom visszafoglalása, amellyel megnyílt az út Buda felé? Vagy még korábban tör­tént valami? Talán a Habs- burg-Magyarország részéről szégyenletes vasvári béke, amely évtizedekre meghosz- szabbította, ugyanakkor az el- bizakodás talaját egyengetve gyöngíthette is a Porta erejét? Egy bizonyos. Három évszá­zada, ezekben az években a hódoltság déli országrészein, a városokban sanyargatott és a nádasokban bujkáló lakos­ságban új remények ébredtek az ide szivárgó hírek nyomán.' Esztergom visszavételét (1683) követően a keresztény seregek sorozatos győzelmeket arattak. S jóllehet, a központi bázis­erőd, Buda elfoglalásával, nem boldogultak, két éven belül több olyan várat is visszafog­laltak, mint Érsekújvár, Szé- csény, Vác, Arad, Visegrád, Szolnok stb. A nyílt mezei csa­tákat is megnyerték. Buda ostroma Hadisikereik nyomán a csá­szári hadak fővezére, Lotharin­giai Károly egyesítette a főse­reg és az idegen segélyhadak, illetve a magyar fegyveres csa­patok erőit: Buda visszafogla­lására. (1686 tavaszán mint­egy 20 000 magyar katona - huszár és gyaloghajdú — küz­dött a végvárakban s a külön­böző hadszíntereken, közülük kb. 14—15 000 vett részt Buda ostromában.) Az erők össze­vonása kövétkeztében (a fő­sereg, a mellékhadtestek, vár­őrségek és a magyarok együt­tesen) százezernél több ka- -tqna állt fegyverben hazánk földjén 1686-ban. A főerők májusban elindultak. A vár bekerítés.e és a Vízi­város elfoglalása (1686 júniu­sa) előkészítette az ostrom föltételeit. Ádáz harc kezdődött június végén, amely két hónapon ót tartott: a több oldalról táma­dó császári főerők s a KiziI Elma” (Piros Alma, Arany Al­ma) megtisztelő jelzővel emle­getett „Budum" várában elszán-' tan, hősiesen védekező Abdur­rahman pasa csapatai között. Amikor augusztus második fe­lében a délről érkező felmen­tő sereg kísérletei (legutoljá­ig augusztus 29-én), arra, hogy janicsárokkal, szpáhikkal be­jusson az ostijomlott várba, rendre zátonyra futottak, Bu­da sorsa megpecsételődött. A döntő támadást szeptem­ber 2-án délután 5 órakor in­dította meg a keresztény se­reg. A végső ostiom jó két óra alatt be is fejeződött, öl­döklő küzdelemben fokozato­san felmorzsolták a védők el­lenállását; a harcban elesett maga Abdurrahman pasa is, aki becsülettel kitartott őrhe­lyén a végsőkig. (Emlékoszlo­pa ma is ott áll a budai vár­ban, az Anjou-bástya fölött.) Besötétedéskor a rommá lőtt, égő Buda - 145 évi tö­rök megszállás után — ismét keresztény kézre került. Emlékkiállítás a palotában Ezt követően Károly herceg elindult a Duna mentén délre, Szulejmán nagyvezér üldözé­sére. Néhány hónap alatt föl­szabadította Simontornyát, Pé­cset, Szegedet. Az 1686-os év végére — öt-hat nagyobb vár kivételével — Magyarország te­rülete a Dráva és a Maros vonaláig fölszabadult a más­fél évszázados török uralom alól. Buda visszavívósát, a sok- nemzetiségű haderő fényes győzelmét szerte az egész mű­velt Európában megünnepel­ték. Hazánk pedig a lényeget illetően ezzel zárhatta le a tö­rök uralom okán hosszúra nyúlt középkorát, s léphetett be az új perspektívákat nyújtó újkorba. Az utókor igyekszik méltó­képp emlékezni történelmünk eme korszakos eseményére. Mindenekelőtt a középkori magyar állam fővárosa, a ma­gyar államiság szimbóluma visszafoglalásának 300. évfor­dulója emlékére a Budavái Pa­lotában Buda visszcvivása cím­Buda 1686-os ostroma keleti irányból. Ismeretlen szerző rézmetszete 1688-ból. mel ez év tavaszán megnyílt (s október 5-ig tartó) emlék- kiállítással tisztelgünk a vár falainál életüket, vérüket áldo­zó idegen és magyar hősök emléke előtt. Szeptember elejétől pedig több nagy horderejű hazai és nemzetközi esemény követi egymást. A főváros ünnepségei Fővárosunkban Buda, 1686 címmel tudományos üléssza­kot rendeznek szeptember 1-4. között. A programban a téma Kongresszus Pécsett A Pécsi Akadémiai Bizott­ság székházában rendezik meg a VII. Nemzetközi Oszmanisz­tikai Kongresszust (CIEPO). Az ötnapos program keretében a hazai tudósokon kívül — a világ 25 országából mintegy 120 töténész érkezik Baranya székhelyre. Közreműködésük­kel 130 előadás hangzik el az öt nap alatt a 300. évforduló témakörében. A tudományos program mellett a résztvevők ellátogatnak Baranya és Pécs török emlékhelyeire. Abdurrahman pasa Buda hős védőjének emlékműve a budai várban. Felirata: „Hős ellenfél volt, békesség vele.” 16 mm-es kovás pisztolyok, a pisztolyagyon dús ezüstdíszitéssel, csövén beütött török jeggyel. (A budapesti emlékkiállítás anya­gából). legjelentősebb hazai történé­szei tartanak előadást, s föl­szólal több francia, török, csehszlovák, svájci, romániai magyar, osztrák, svéd, lengyel, német, bolgár, szovjet és ro­mán tudós is. A tricentenárium napján, szeptember 2-án Budapest Fő­város Tanácsa ünnepi üléssel, koszorúzással, emléktábla-le­leplezéssel rója le tiszteletét. Majd Abdurrahman pasa sír­emlékénél L. Kecskés Andás együttesének Régi török és magyar zene c. koncertjével emlékeznek meg Buda vissza- vívásáról. Ugyancsak az em­léknapon nyílik meg a Hadtör­téneti Múzeum kiállítása is. Pár nappal később, szeptem­ber 7—11, között világkongresz- szus színhelye lesz Pécs. Megemlékeznek Buda visz- szavélelének 300. évforduló­ján Európa számos országá­ban is. Várhatóan mindenek­előtt Ausztriában, Jugoszlá­viában és az NSZK-ban. Hazánkban több jelentős törökkori emlékhelyen ren­deznek majd ünnepségeket a helység, illetve vár fölszaba­dulásának 300 éves évfordu­lóján. így például Szegeden középkori fegyverkiállításra készül a Móra Ferenc Mú­zeum. Egerben pedig, ahol 1687-ben (foglalták vissza ' a várat .a töröktől, a jövő év októberében ennek emlékére szentelik az európai végvá­rakról szóló nemzetközi ta­nácskozás soron következő ülését. És Baranyában és Pécsett is több rendezvény, megemlékezés, tudományos tanácskozás, kiállítás várha­tó ez év őszétől 1989-ig, ami­kor az egész régió teljes föl­szabadulásának 300. évfordu­lójára emlékezik Dél-Dunán- túl társadalma. A már említett s az UNES­CO és az MTA égisze alatt sorrakerülö VII. Nemzetközi Oszmanisztikai Kongresszus (CIEPO) pécsi megrendezése (IX. 7-9.) idején nyílik meg, ugyancsak Pécsett, Merni pa­sa fürdőjében az az üveg- és fajansztórgyakból rendezett kiállítás, amelynek anyagát Kütahya város ajándékozta Pécsnek. A város új, állandó kiállításának érdekessége, ■hogy e fajanszkészítmények a XV—XVIII. században ott hí­ressé vált török kézműipa régi technikájával készített modern használati és dísztár­gyak. Az ajándékozás része An­kara hivatalos állami elisme­résének a magyarországi tö­rök emlékek ápolásáért. Baranya emlékezik... Ez év október 30-án, első sorban megyei kutatók rész­vételével, tudományos emlék­ülést tartanak Siklóson. Ugyancsak itt, a várban ter­veznek időszaki kiállítást Sik­lós törökkori emlékeiből. Siklóson folynak Malkoc bej dzsámijának fölújítási munkálatai. Tervek szerint 1987. augusztus 12-én, o niagyharsányi csata évfordu­lóján nyitják meg. Ugyancsak ez időszakban -nemzetközi ta nácskozást rendeznek Sikló­son, a nagy jelentőségű csa­ta 300. évfordulója tisztele téré. Szigetvárott regionális nem z-etközi tanácskozással emlé­keznek meg 1989-ben a dél­vidék teljes felszabadulásáról. A városban tovább folyik -Ali pasa dzsámijának -fölújítása, s folynak a várfal javítási munkálatai. 1989-re várha tóan megnyílik a Sóház, és átrendezik a vármúzeum ál­landó kiállítását is. Az elkövetkezendő két—hó rom évben várhatóan jó né­hány kiadvány jelenik meg a Baranya Megyei Könyvtár, a Megyei Levéltár; Szigetvár Város Tanácsa és a helyi vár­baráti kör, valamint a siklósi vár- és múzeumbaróti kör gondozásában. Siklóson, Nagyharsányban és Szigetvárott képzőművé­szeti alkotásokat helyeznek el a felszabadulási évfordulók tiszteletére. Buda visszafoglalása és az ország, a korabeli Magyaror­szág fölszabadulása nemzeti történelmünk egyik kimagas­ló -fejezete. A 300. évforduló eseményei a nemzet történel­mi tudatának, a nemzet ön­tudatának részei, amelynek alapja - jeles költőnk sza­vaival — a történelmi emléke­zet. Ennek szellemében tekint­sünk a most következő néhány év felszabadulási programja elé. Wallinger Endre Ország« törvény, kenyér Nehéz rangsorolni ünne­peink között. Annál is in­kább, mert egyre kevésbé tudunk igazán ünnepelni: ün­nepeink kiüresedtek, akárcsak a családiak. Minden alkalom­mal újra meg kell kezdenünk ünnepeink, pihenőnapjaink tisztaságáért, életképessé^ géért. iMa már önfegyelmet -kíván ünnepnapon a tiszta ing, a borotválkozás, a derűs arc is: összemosódnak a na­pok. Augusztus húszadikával is így vagyunk. Pedig hát nemzeti ünnepeink között az egyetlen, mely legalább há­romféle dologra emlékeztet: az államalapításra, az új ke­nyérre, s az alkotmányra. Ta­lán a három legfontosabb dologra: az országra, a tör­vényre, a kenyérre. Nincs élet egyik nélkül sem. Szent István alakja jelképes a mi történelmünkben, ha tet­szik: mitologikus. Hiszen tud­juk, nemcsak ő alapította és szilárdította meg a magyar államot, az országot, melynek egy részét ma is lakjuk. Nél­küle a magyar név és nép felszívódott volna, egy len­nénk a sok történelmi nép­név közül, melyeket csupán a műveltebb ember ismer, mint a gepidákét, vandálo­két, jütökét. Abban a régmúlt időben országot szerezni, ál­lamot alapítani minden náció megpróbált, de azt megtar­tani: ahhoz bölcs, okos, jó törvények is kellettek, vagyis read kellett, melyben minden­ki birtokon belül érzi magát, melyben nincsenek idegenek, kitaszítottak, jog fosztottak. Szent István behívott vendég­népei tanúsíthatták: a hun- garus nemzet mindenkit szí­vesen fogadott. A történelem viharaitól megharmadolt kis országunk lakóinak talán ép­pen ebből az öntudatából, büszkeségéből hibódzik vala­mi az utóbbi években. Mint­ha az ország csupán terület, s lélekszám volna, s nem aay- nyira: lélek! Pedig hát a mi kis Európánkban is nem egy nagy nemzet él kis földön, kis lélekszámban, kiktől volt s van mit tanulriunk. A nem­zet nagysága nem a lakos­ság lélekszámának, nem a négyzetkilométerek számának függvénye. A jó törvény: az egyenlő törvény, mely egy­forma esélyt ad mindenkinek, egyforma jogot, egyforma jö­vőt. Milyen egyszerű ezt le­írni, kimondani. Micsoda óriá­si ellentmondások, érdekkü­lönbségek feszülnek ma is különböző társadalmi csopor­tok, rétegek között! S micso­da erőket szabadít fel min­den demokratikus törvény, jogszabály, rendelet! A ma­gyar nép kívánja a törvényt, a rendet, az értelmes rendet, augusztus húszadika ünnepe erre is emlékeztet. Vajon mi­kor érjük el, hogy a magyar polgár a nemzetfenntartó, az adófizető magabiztosságával, büszkeségével éljen a min­dennapokban, s tiltakozzék a jogtalan beavatkozás, a bü­rokrácia, a nemzeti jövede­lem fecsérlése ellen? Utoljára maradt a legfon­tosabb: a kenyér. Hogy itt vagyunk, tíz-milliónyion, ahhoz sok kenyér kellett. Sok ke­nyér, jól elosztva. S hogy ke­vesebben vagyunk a lehetsé­gesnél, s a kelleténél, abban bizony az is szerepet játszott -minden időben, hogy kevés volt a kenyér, s azt is rosz- szul, azaz jogtalanul, törvény­telenül osztották el. Munkát és kenyeret követeltek ebben a század első felében a nincstelenek, értelmes munka és jó kenyér nélkül ma sem számíthatunk arra, hogy ele­get tehetünk büszke történel­mi küldetésünknek: hogy a magyar név, Petőfivel szólva, megint szép legyen! A kenyér az öregek böl­csességéből, a fiák munkál­kodásából, s az unokák kí­vánságából sül meg. Szüksé­ges ezen az ünnepen elgon­dolkodnunk a nemzedékek együttműködésén, összhang­ján. Hogy az öregek valóban bölcsek, a fiák valóban szor­gosak, az unokák pedig mél­tók legyenek a kenyérre.­Szentmihályi Szabó Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents