Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-02 / 211. szám
Részlet a „Kilenc” című musicalből. Balról jobbra: Oláh Tibor, Prókai Annamária, Borbély Sándor, lent: Mischl Róbert, Monori Balázs. Felnőttünk, profik tettünk... Szuperprodukció a Szupersztár Beszélgetés Miklós Tiborral, a Rockszínház művészeti vezetőjével H mai kapitalizmus A legmerészebb várakozást is felülmúló siker a szegedi szabadtéri játékokon — a Jézus Krisztus szupersztár. „Szuperprodukciót kívánunk létrehozni, amelyben a technikai személyzeten kívül megközelítőleg kétszáz ember vesz részt" — mondta Miklós Tibor, a Rockszínház művészeti vezetője a Dunántúli Naplónak adott nyilatkozatában. Nos, ez sikerült — szuperprodukció a Szupersztár. A siker előtörténete már hat-, éves. Az első magyar rockopera a Sztárcsinálók — megelőzve az István a király-t — kétszázötvenedik előadásához közeledik, szerzői jogát megvették az NSZK-ban,kész az angol szövegkönyve. Szerzőpárosa — a Rockszínházat alapító Vár- konyi Mátyás Erkel-díjas zeneszerző, megbízott igazgató és Miklós Tibor szövegíró, művészeti vezető.- Nem tartották merészségnek hat évvel ezelőtt a rock műfajban szinházat létrehozni?- Arra gondol, hogy hamar belebukhattunk volna? Nem, az igények alapján bízhattunk abban, hogy nem átmeneti dologról lesz szó. Elsősorban a fiatalok várták, hogy ízlésüknek, zenei élményviláguknak megfelelő műveket kapjanak. Az első bemutatónk az Evita volt, mellyel sikerült bizonyítanunk, hogy képesek vagyunk egy itthon eddig kevésbé ismert műfajt elfogadtatni és egyben további igényeket kelteni. Amatőr körülmények között készültünk az előadásra, produkciónk ellenszolgáltatása is amatőr szintűnek volt mondható. 1982-ben javult a helyzetünk, akkor lettünk a KISZ Művészegyüttesének önálló színházi tagozata, majd 1985 őszétől önálló színházzá válhattunk. Felnőttünk tehát a szakmához, profik lettünk. Az eltelt hat év alatt tíz darabot mutattunk be itthon, sikerrel szerepeltünk Finnországban, Spanyolországban, Ausztriában, Angliában és a Német Szövetségi Köztársaságban. A legsikeresebb hazai művek — a Farkasok, a Krónikás, a Sztárcsinálók, valamint az Evita - lemeze'n is megjelentek.- A hazai müvek különféle meghatározásával Jalálkozik a közönség. A Farkasok rockfantázia, a Bábjátékos popoperett, a Krónikás kortársi opera. Mit takarnak ezek a kifejezések?- A popoperett játékos szó, olyan musical, melyben dz opera és operettelemek keverednek. A popularitást — egyes daloknál — a népszerű, popdalokra emlékeztető hangzás adja. A rockopera megjelölésben inkább uralkodó az opera, a rock kevésbé jellemző. Nem új műfajokról van szó, hanem egy műfajon belüli árnyalatokról. Mi egyébként a zenés színház szerepkörét vállaljuk fel. Ebbe beletartoznak a rockoperák mellett 6. HÉTVÉGE a musicalek, a zenés játékok is. — Ehhez sokoldalú előadóművészekre van szükség, akik prózában, énekben és táncban egyformán magas szinten produkálnak. — Mi kis létszámú társulat vagyunk, a színpadon mindössze 28 főt foglalkoztatunk. Az előadók egy része hivatásos művész, számukra speciális továbbképzést biztosítunk, például stepptáncoktatás, akrobatika, jazzbalett-taoítás is folyik nálunk: Kezdettől fogva feladatunknak tekintettük tehetségek felkutatását is, akik főiskolát nem végeztek ugyan, de a műfajhoz szükséges adottságokkal rendelkeznek. Nekik a szakma 'kiválóságait felkérve házon belül biztosíthatjuk a főiskolát pótló képzést. A hat év alatt jó néhány ilyen tehetséget neveltünk magunknak: Prókai Annamária, Csuha Lajos, Makrai Pál. Ugyanez a tehetségkutatás jellemző a szerzői munkában is. Eredményeként született meg egyik legnívósabb darabunk, a Krónikás, amelyben zeneszerzőként Kocsák Tibor és Kemény Gábor mutatkozott be. A Bábjátékos szövegírója Béres Attila. A művészek egy része már évekkel ezelőtt elkötelezte magát ennek a műfajnak. — Miklós Tiborral Gyulán ismerkedtünk meg. Néhány mondat után kiderült, ő olyasmit akar, ami akkor engem is foglalkoztatott - mondta Kováts Kriszta vezető művésznő. — Az idő tájt fantasztikus akarás és hit volt bennünk, ez segített át rengeteg akadályon. Eredményeként jött létre az Evita 1980 nyarán. Aztán kaptam a szerepeket a Sztárcsinálókban, a Krónikásban, a West Side Storyban és most a Musical-ben. Popzenészből, énekesből vált a társulat kiemelkedő tagjává Makrai Pál. A hatvanas—hetvenes években élvonalbeli együttesekben játszott, többek között az Apostolban, a Korái egyik alapító tagja volt. 1981 nyarán a Sztárcsinálókban mutatkozott be. A Krónikás bemutatóján az egyik karakterfigurát játszotta, később a rockopera főszerepét bízták rá, lemezen is ő énekli Etánt, a krónikást. Beszélgetésünk a Rockszínház alagsori igen kicsi és zsúfolt titkárságán történt. Az eltelt évek bemutatóit és előadásait sorolva több próbahelyet, több színház nevét hallottam.' — Miért kell a helyeket változtatni? — A hat év alatt a fővárosban mintegy 17 helyen játszottunk, mindig ott. ahová éppen befértünk — mondja Miklós Tibor. — Ez természetesen nem könnyíti meg munkánkat. Végleges helyünket illetően tervek és ígéretek már vannak. — Milyen bemutatókra készül a színház a közeljövőben? — A következő szezonban kerül bemutatásra Németh Zoltánnal közösen készülő munkánk, mely az olasz neo- realista komédiák és a musical speciális ötvözete lesz. Lippai Erzsébet Az SZKP XXVII. kongresz- szusa szokatlanul éles kritikáját adta mind a kapitalista, mind a szocialista társadalom napjainkban tapasztalható ellentmondásainak. Ez alkalommal a kapitalizmus kép néhány főbb vonását vázoljuk fel. Lényege nem váltezott Az a félezred, amelyben a tőkés társadalom kibontakozott és virágzásnak indult, majd pedig hanyatlani kezdett, óriási változásokat hozott az emberiség életében. A kapitalizmus egyik oldalon roppant magas szintre fejlesztette a technikát és a tudományt, hatalmas gazdaságot teremtett, több országban az emberek életkörülményei javításának soha nem látott lehetőségét nyitotta meg. Míg a másik oldalon mérhetetlen pusztítást okozó háborúkat robbantott ki, példanélküli egyenlőtlenségeket idézett elő az országok között, a militarizmus és a fasizmus révén az emberek millióit irtotta ki, illetve taszította jogfosztott állapotba. A kapitalista társadalom lényegét tekintve hosszú fennállása során nem változott. Alapvető mozgástörvényei ma is ugyanazok, de nagymértékben módosultak érvényesülésük formái és hatásai. A legfontosabb változás e társadalom életében azzal kapcsolatos, hogy a kapitalizmus immár közel hét évtizede megszűnt egyedüli, átfogó rendszerként létezni bolygónkon. A kapitalizmus a szocializmus létrejöttét a történelem tévedéseként fogadta, amelyet mindenáron és minden eszközzel „ki akart javítani". A militarizmusból, mely a XX. század legtorzabb, és legveszélyesebb jelenségévé válik,, táplálkoznak a szüntelenül meg-megújuló imperialista próbálkozások, amelyek arra irányulnak, hogy katonai erővel oldják meg a két világot megosztó ellentmondásokat. A fejlett tőkés országok vezető köreinek agresszivitása miatt a világ súlyos veszélyekkel terhes. „A következő években mindének alapján a béke megőrzésére képes politika valódi tartalmával kapcsolatos kérdések körül bontakozik ki a fő küzdelem. Ez a harc bonyolult és sokirányú, mivel olyan társadalommal van dolgunk, melynek vezető körei nem akarják józanul értékelni a világ valóságos tényeit és távlatait, nem akarnak komoly következtetéseket levonni saját és mások tapasztalataiból. Mindez a kapitalizmus belső immun- rendszerének az elkopását mutatja, ami csökkenti arcnak valószínűségét, hogy nagy változások lesznek az uralkodó erők politikájában, ugyanakkor növeli e politika meggondolatlanságának fokát." Ezért a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz prognosztizálni a szocialista és ■tőkés országok közötti kapcsolatok várható alakulását. Sok függ majd attól, hogy a Nyugat vezető körei milyen mértékben mutatkoznak realistáknak a helyzet értékelésében, mennyiben lesznek képesek belátni, hogy — az atomháború teljességgel elfogadhatatlan körülményei közepette — nem a rendszerek konfrontációjának, hanem a békés egymás mellett élésnek kell ’az államközi kapcsolatok törvényévé válnia. Belső ellentmondások A tőkés társadalmat a rendszer belső fejlődésével fakadó ellenmondások is feszítik. A tőkés rendszer ma sokban különbözik a XIX. században és a XX. század elején-közepén megismert kapitalizmustól. „A tudományos technikai forradalom hatására és annak hátterében még élesebbé válik a gigantikussá nőtt termelőerők és magántulajdonosi társadalmi viszonyok közötti konfliktus, növekedik a munkanélküliség, kiéleződnek a szociális problémák. Növekszik a politikai intézmények és a szellemi szféra válsága, érződik a reakció szorongató nyomása mind a kül- mind pedig a belpolitikában, a gazdaságban és a kultúrában, az emberi szellem vívmányainak felhasználásában." A fejlett tőkés' országokban éleződött a munka és a tőke közti ellentét. A hatvanas és a hetvenes években a kedvező konjunktúra következtében elért vívmányaink jelentős részétől megfosztották a dolgozókat. A munka- nélküliség a nyolcvanas évek elején elérte a háború utáni korszak rekordját. Észrevehetően romlik a parasztok és a farmerek helyzete, sokan tönkremennek közülük. A társadalmi' rétegződés mind szembeszökőbbé válik, egyre jobban elmélyül és társadalmi destabilizálódáshoz vezet. Az utóbbi években a fejlett tőkés országok jelentős részében az uralkodó osztály legelavultabban reakciós csoportosulásai kerekedtek felül, akik a dolgozó osztályok tagjai ellen összpontosított támadásokat intéznek, „üldözik és zsarolják a szakszervezeteket, munkásellenes törvényeket hoznak, üldözik a baloldali és általában a haladó erőket. Gyakorlattá vált az emberek magatartásának, gondolkodásának állandó ellenőrzése, szemmel tartása. Páratlan méreteket öltött az individualizmus, az erkölcstelenség, “továbbá a demokratizmus iránti gyűlölet cél- zatos szitása, az erősebb jogának kultiválása a létért való küzdelemben." Századunk utolsó évtizedét az imperialista hatalmak közötti ellentétek új fellobba- nása — sőt'ezek új formáinak és irányainak megjele- nésg — is jellemzi. „A kapitalizmus ilyen természetű ellentmondásait nem küszöbölte ki sem az osztályösszetartozás, sern a közös érdekek az erők egyesítésében, sem a. katonai, gazdasági vagy politikai integráció, sem pedig a tudományostechnikai forradalom." Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy gyorsan gyarapítja erőit a transznacionális monopoltőke, mely a termelés egész ágazatait hajtja uralma alá mind országos, mind világgazdasági méretekben. A transznacionális társaságok — e vállalatok magvát tudvalevőleg az amerikai cégek képezik — és a nemzet-állami politikai szervezet ellentmondásai új szakaszba érkeztek. Ezek a társaságok egyre inkább aláássák mind a fejlődő, mind a fejlett tőkés országok szuverenitását. Még a mai imperialista világ három fő központjának — az Egyesült Államoknak, Nyu- gat-Európának és Japánnak — a viszonya is tele van nyílt és rejtett ellentétekkel. A legközelebbi konkurensekkel szembeni gazdasági, pénzügyi és technológiai fölény, mellyel az Egyesült Államok az 1960-as évek végéig rendelkezett, napjainkban komoly próbának van kitéve. A két konkurens erőteljesen szorongat e téren. A három központ álláspont egyeztetését csak az amerikai nyomás, illetve a nyílt diktátum eredményezheti, de így is csak a felszínen, mert az ellentétek a mélyben tovább éleződnek. ÚjragyariBatosítás A XX. század utolsó negyedére az ellentmondások új, összetett, változó komplexuma alakult ki az imperializmus, valamint a fejlődő országok és népek között. A társadalmi-gazdasági átalakulásnak lassú, nelhéz, ellentmondásoktól és visszaesésektől sem mentes, de feltartóztathatatlan folyamata megy végbe az emberiség többségét kitevő népek életében. Olyan fordulat ez, amely nem csekély lényegi változást hozott, ugyanakkor nem kis nehézségekbe is ütközött az utóbbi évtizedek során. A kapitalista anyaországok sok tekintetben sikeresen átmentették a korábban kialakult függőségi viszonyokat. A fejlődő országok az „új- ragyarmatosítás” következtében valóságos nyomortérségekké váltak. Ezekben az országokban az egy lakosra jutó jövedelemszint mindösz- sze tizenegyedé a fejlett tőkés országokénak. Esetünkben nemcsak viszonylagos szegénységről van szó, hanem az írástudatlanságról, az éhezésről, g rettenetes gyermekhalandóságról, a járványokról, melyek az emberek százmillióit sújtják napjainkban is. Mindezért — vitathatatlanul — az imperializmust terheli a felelősség, s nemcsak a hallatlan elmaradottság hátrahagyása, hanem — az egész földrészekre kiterjedő — permanens kizsákmányolás miatt is. Csupán az amerikai tőkések — még az utolsó, évtizedekben is — négyszer annyi hasznot préseltek ki a fejlődő országokból, mint amennyit oda befektettek. „Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az imperializmus rendszere jelentős mértékben a fejlődő országok kirablása, azok legkíméletlenebb kizsákmányolása révén él tovább. A nem egyenértékű csere, a nem egyenjogú kereskedelem, a kamatlábakkal való méster- kedések, a multinacionális vállalatok szivattyúi ugyanabban az irányban hatnak. A neokolonializmus egyre fontosabb forrásává válik azoknak' az eszközöknek, amelyek a monopoltőke számára lehetővé teszik a társadalmi manőverezést, a vezető tőkés országokban kialakult szociális feszültség enyhítését, bizonyos dolgozó rétegek megvásárlását." Egyre súlyosbodó veszélyek forrását képezik a mai világban az úgynevezett globális problémák. A civilizáció létalapjait érintő kérdések (a környezet, a levegő és az óceánok szennyeződése, a természeti erőforrások kimerülése stb.) megoldása világméretű összefogást igényel. A kapitalizmus bizonyos értelemben elszegényíti a kultúrát, elhalványítja az évszázadok alatt felhalmozódott szellemi értékeket. A „polgári propaganda ma mindenütt a világon mesterien manipulált információkat zúdít az emberekre, s a vezető erők számára előnyös gondolatokat és érzelmeket erőszakol rójuk. Ezért meg kell védeni a kultúrát a burzsoó bomlasztástól, o vandalizálástól, mert elborít bennünket a fékezhetet- len üzleti szellem, az erőszak-kultusz, a fajüldözés, az alantas ösztönök, a bű nöző és a söpredék erkölcsök propagandája." Perspektívái A tőkés társadalmat ért — fentebb vázolt — megrázkódtatások és feszültségek nemcsak megriasztották, hanem nemzetközi és belső pozíciójának megerősítésére is ösztönözték az érintetteket, kiváltképpen a meghatározó szerepet 'játszó fejlettebb országokban. Az a körülmény, hogy a világban felhalmozódott társadalmi gazdagság nagy hányada a tőkés országokban összpontosul - a maihoz hasonlóan — a jövőben is segít azoknak a feltételeknek a megteremtésében, amelyekkel részben biztosítható politikai, gazdasági és szociális problémáik kezdése. Az általános válság újabb szakasza nem hozta magával a kapitalizmus teljes pangását, nem zárta ki gazdaságának növekedését, az új műszaki-tudományos irányzatok elsajátításán, konkrét gazdasági, katonai, politikai pozícióinak megőrzését. Sőt, egyes részterületeken még számolnunk kell revansra törekvésének lehetőségével, illetve korábban elvesztett pozícióinak visszaszerzésére irányuló kísérleteivel is. Ugyanakkor — nem rendelkezvén olyan előremutató célokkal és tájékozódási pontokkal, melyek a dolgozó tömegek valódi érdekeit fejeznék ki — a rendszer saját ellentmondásainak hatványozó’dó erősödésével, eddig nem tapasztalt bonyolultságával találja magát szembe. A tőkés társadalom perspektíváival kapcsolatban a perdöntő végül is az lesz, hogy milyen módon, milyen eszközök fel- használásával lesznek képesek a tőkés rend vezető hatalmai megoldást találni az’okra a problémákra, amelyek jelenleg is léteznek e társadalom életében, illetve amelyek majd a jövőben kerülnek felszínre. Dr. Komanovics József Korunk kérdései Ellentmondások
