Dunántúli Napló, 1986. augusztus (43. évfolyam, 210-239. szám)
1986-08-15 / 224. szám
2 Dunántúli napló 1986. augusztus 15., péntek Nitze jelentése a szovjet-amerikai eszmecseréről Tájékoztatta Shultz külügyminisztert és Weinberger hadügyminisztert a hét elején Moszkvában megtartott szovjet-amerikai szakértői eszmecseréről Paul Nitze nagykövet, az amerikai küldöttség vezetője. Richard Perle hadügyi államtitkár, aki a Pentagont képviselte a küldöttségben, külön táviratban tájékoztatta főnökét, Weinbergert a találkozóról. Nitze, esetleg a küldöttség más tagjaival együtt, várhatólag Reagan elnöknek is beszámol még moszkvai tapasztalatairól. A Fehér Ház szóvivője szerint a kétnapos eszmecsere „számos területen pozitív volt, komoly érdemi tanácskozást jelentett". Egy magasrangú kormánytisztviselő, aki a Fehér Házban tájékoztatta az újságírókat, megismételte, hogy a moszkvai megbeszéléseken „nem született frontáttörés", s a szakértői megbeszélések nem helyettesítik a genfi leszerelési tárgyalásokat, s nincsenek azok fölé rendelve, hanem a korábban kifejtett elképzelések tisztázását szolgálják. „Ez jó lépés” — hangoztatta a kormánytisztviselő, aki jelezte, hogy a tervek szerint e megbeszéléseket még a szeptemberi külügyminiszteri tanácskozás előtt folytatják, valószínűleg hasonló összetételű küldöttségek részvételével Washingtonban. Közben a külügyminisztériumban megkezdődtek a másik szakértői szintű megbeszélések, a szovjet—amerikai kétoldalú kapcsolatok kérdéseiről. Az amerikai külügyminisztérium képviselője „tárgyszerű és építő hangvételűnek" minősítette a szerdai eszmecserét, és azt mondta, hogy „áttekintették a tárgysorozatot, amely a lehetséges csúcstalálkozó témáit alkothatja a felek részéről”. A kétoldalú tanácskozás csütörtökön ér véget. Dél-afrikai fejlemények Pretoria Zimbabwét és Zambiát fenyegeti Pieter Botha dél-afrikai elnök kiállt a lakóhelyek és iskolák változatlan elkülönítése mellett, hadügyminisztere pedig katonai támadással fenyegette meg a szomszédos afrikai államokat a dél-afrikai kormányzó Nemzeti Párt Durbanben véget ért kongresszusa zárónapján. A pretoriai vezető közölte, hogy amíg kormánya hatalmon van, nem szűnik meg a megkülönböztetés és elkülönítés feketék és fehérek között Dél- Afrikában. Hozzáfűzte: hajlandó engedélyezni a színesbőrű lakosságnak, hogy országos választásokat tartsanak. A választásokon olyan, a kormány által is elfogadott vezetőt kellene kijelölniük, akivel a kormány hajlandó tárgyalni a feketék jogairól. Ezzel ismét megerősítette, hogy nem fogadja el tárgyalófélként Nelson Mandelát és az Afrikai Nemzeti Kongresszus más vezetőit. Kilátásba helyzete továbbá a nagy felháborodást kiváltott iskolatörvény módosítását, de konkrét javaslatokat nem tett, a jelenlegi állapotok fenntartására irányult erőfeszítése. Magnus Maian dél-afrikai hadügyminiszter szerdán megfenyegette a pretoriai rendszer ellen irányuló tilalmakért és megszorításokért küzdő afrikai államokat, elsősorban Zimbabwét és Zambiát. Közölte, hogy a dél-afrikai hadsereg „még nem mutatta tneg igazi erejét”. Az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikája fellazítja a helyzetet Afrika déli részén — mondta Washingtonban, nyolc afrikai országot érintő körútja előtt tartott szerdai sajtóértekezletén Jesse Jackson amerikai polgárjogi vezető. A Reagan- kormóny politikája — mondotta — az igazságtalan állapotok fönnmaradását segíti elő a térségben, miután nem foglal határozottan állást a faji elkülönítés ellen. Jackson azt tervezte, hogy ellátogat a Dél- Afrikai Köztársaságba is, de a pretoriai hatóságoktól nem kapott beutazási engedélyt. A PFSZ spanyol elismerése A spanyol kormány csütörtökön a hivatalosan Madridban működő nemzetközi szervezetek képviseletének rangjára emelte a Palesztinái Felszobadítási Front Irodájának státusát. A kormány diplomáciai tájékoztató hivatala csütörtökön bejelentette: a Palesztinái Fel- szabadítási Front madridi irodája ezentúl a nemzetköz1 szervezetek madridi képviseleteivel azonos elbánásban részesül, s élvezi az ezzel járó valamennyi előjogot. Ez nem azonos a külföldi államok nagykövetségeinek rangjával. Fernandez Ordonez spanyol külügyminiszter a döntésről levélben tájékoztatta Faruk Kad- dumit, a PFSZ politikai osztályának vezetőjét, a Végrehajtó Bizottság tagját. A madridi bejelentés egyébként utal arra, hogy a PFSZ Irodájának 1977 márciusában történt megnyitása óta a nem hivatalos kapcsolatokat is a barátság jellemezte. A közlemény kifejti, hogy a spanyol kormány hagyományosan szolidáris és baráti érzelmekkel viseltetik a palesztin nép iránt, s igazságos, átfogó megoldást szorgalmaz az arab—izraeli konfliktus megszüntetésére. Madridi megfigyelők szerint a spanyol kormány csütörtöki döntése a kiegyensúlyozott külpolitika jele. A szocialista munkáspárti kormány idén januárban emelte nagyköveti szintre kapcsolatait Izrael állammal. Akkor is, most is azt hangsúlyozzák, Madridban, hogy politikai eszközökkel, minden lehetséges csatornát igénybe véve kell elérni a kö zel-keleti konfliktus rendezé sét. ÓRA A NAGYVILÁGBAN A dél-afrikai Benoniban magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelnek az egyik helyi- gyár ötödik napja sztrájkoló munkásai. (Telefoto—KS—DN). Dél-ázsiai miniszteri értekezlet A már egyeztetett programok végrehajtásának felgyorsításában és az összefogás minél jobb gyakorlati, célirányos kiaknázásában állapodott meg a dél-ázsiai regionális együttműködés szövetségének miniszteri tanácsa. A társulás hét országának - Indiának, Pakisztánnak, Banglades- nek, Sri Lankának, Nepálnak, Bhutánnak és a Maldív Köztársaságnak - külügyminiszterei szerda késő este fejezték be kétnapos tanácskozásukat Dakkában. Az értekezleten döntés született egy munkacsoport felállításáról, amelynek feladata: világosan körülhatárolni a terrorizmus tárgykörét. A hét ország az értelmezés egyeztetése után lehetőség szerint együttműködnék a terrorizmus megfékezésében információcserék, különleges erők kiképzése és kiadatási egyezmény útján. Megfogalmazták azt az általános igényt, hogy a szövetség kezdje meg az együttműködés új szakaszát, mégpedig a gyakorlati, tevékenységközpontú programok irányába. Az indiai külügyminiszter felvetette, hogy a mór kijelölt kilenc kooperációs területet egészítsék ki az iparral, a kereskedelemmel és a pénzüggyel, hiszen az együttműködés igazán hatékonnyá csak akkor tudna válni. Közös álláspont volt a szövetség önerőre támaszkodó jellegének szem előtt tartása. A miniszterek elhatározták egy mezőgazdasági információs központ létrehozását Bangladesben és egy meteorológiai kutató intézet felállítását Indiában. A szövetség állandó titkárságának székhelye Katmandu, a nepáli főváros lesz. 4- HUELVA: Üjabb akcióval hívta fel magára a figyelmet a Greenpeace. A nemzetközi környezetvédelmi mozgalom négy aktivistája szerdán a nyílt tengeren odaláncolta magát egy spanyol hajóhoz, így akarván megakadályozni, hogy a hajóból vegyi anyagokat öntsenek az Atlantióceánba. A környezetvédők hajója Huelva dél-spanyolországi kikötőből követte a szállítóhajót. A Greenpeace tagjai a köd leple alatt másztak a spanyol hajó fedélzetére. 4 PORT KEMBLA: Két ember meghalt és egy hajó elsüllyedt csütörtökön az ausztráliai Port Kemblában. A kikötőben éppen egy igen súlyos, 245 tonnás terhet emeltek lel daruval a Gabriella nevű holland hajóról, amikor elszakadtak a rakományt rögzítő kötelek. Szemtanúk szerint a teher a rakpartra zuhant, a hajó lelborult és elsüllyedt. A lezuhant rakomány a parton agyonzúzott két embert, a hajó személyzetének viszont sikerült partra úsznia. 4 LAHORE: összetűzések robbantak ki szerdán este és csütörtökön Pakisztán nagyobb városaiban a demokratikus jogok helyreállítását követelő tüntetők és az ellenük kivezényelt rendőrök között. A pakisztáni hatóságok szerdán, az ország függetlenségi napjának előestéjén betiltották a politikai gyűléseket és felvonulásokat. Az ellenzék vezetői viszont bejelentették, hogy a hatósági tilalom ellenére a függetlenség napján tömeggyűléseken és felvonulásokon követelik a diktatúra felszámolását és a polgári demokratikus jogok visszaállítását. Hírek szerint leghevesebb összecsapások a Pand- zsáb tartományban lévő Lahore és Faiszalábád városokban voltok, összetűzéseket jelentettek Karacsi kikötővárosból is. Amerikai támogatás a kontráknak Az amerikai szenátus szerdán késő este — közép-európai idő szerint a hajnali órákban — heves vita után 59-41 arányban megszavazta a kormány kérését, a nicaraguai elle'nfor- radalmároknak szánt százmillió dolláros katonai támogatást. Mivel a képviselőház előzőleg, többszöri elutasítás után, végül is hajlandó volt a kontrák segélyezésének engedélyezésére, a százmilliós katonai segély folyósításához mór csak Reagan elnök aláírása szükséges. A szenátus egyszer már elfogadta a követelést, és az új szavazás azért vált szükségessé, mert a képviselőház által elfogadott változat eltért a korábbi szenátusi döntéstől, egyebek között abban, hogy gazdasági segélyt irányoz elő a Nicaraguával szomszédos Ame- rika-barát kormányoknak. Az újabb vitában a kontrák támogatásának ellenfelei megpróbálták a vita elnyújtásával megakadályozni a tervezet elfogadását, ezt azonban végül megakadályozták a vita korlátozásával. A százmillióból harminc elvben „emberiességi” segélyre szolgál, de a kontrák mór ebből is hozzájuthatnak fegyverekhez. A vitában több szenátor mutatott rá arra, hogy a kontrák katonai támogatása elvezethet közvetlen amerikai beavatkozáshoz, ahhoz, hogy amerikai fiataloknak kell harcolni Kö- zép-Amerikában. 4 SIÓN: Augusztus 12-én Stuller Gyula hegedűművész első helyezést ért el a svájci Sionban, a huszadik nemzetközi „Varga Tibor" hegedű- versenyen. Az USA katonai költségvetése Több tételt törölt a képviselőház Az amerikai képviselőhöz — a Fehér Ház és a Pentagon erőteljes tiltakozása ellenére — törölte a jövő évre szóló katonai költségvetésből a mühold-elhárító fegyverek kipróbálására, illetve az újtípusú vegyi fegyverek gyártására szolgáló összegeket. A katonoi kiadások jövő évi előirányzatának megtárgyalása során a szenátus engedélyezte mindkét tételt, így o képviselő- házi döntés nem végleges, de mindenképpen jelentős csapás a Reagan-kormány fegyverkezési politikájára. A költségvetési előirányzat törlésével a képviselőház eltiltotta a repülőgépről indítható mühold-elhárító rakéta további kipróbálását. Ez a tilalom tulajdonképpen — kisebb módosításokkal — már érvényben volt, s a jelek szerint a Pentagon csak a látszat kedvéért tiltakozik ellene, mert űrfegyverkezési programja keretében más műhold-el- hárító fegyvereket dolgozhat ki, a rakétát pedig már több ízben kipróbálta. Az újtípusú, két összetevőből álló bináris vegyi fegyverek gyártásának eltiltását mindösz- sze egy szavazattöbbséggel fogadták el - korábban a szenátus ugyancsak egy szavazatnyi többséggel engedélyezte a Bigeye vegyibomba és más vegyi fegyverek gyártását. A tilalom egy évre szól. A képviselőház felszólította Reagan elnököt, hogy tartsa meg a Szovjetunióval megkötött SALT—II. szerződésben foglalt mennyiségi korlátozásokat az amerikoi hadászati fegyverek számát Jlletően. A Fehér Ház tiltakozik a döntés ellen, sőt azzal fenyegetőzik, hogy az egész katonai költség- vetést megvétózza, ha a képviselőházi határozat annak részeként törvényerőre emelkednék. Ldrry Speakes fehérházi szóvivő "flzt mondotta, hogy a döntések „rossz időben született rossz lépések" és „kísérletet jelentenek arra, hogy kritikus kérdésekben ellenőrzést gyakoroljanak a külpolitika terén az elnök felett". A szóvivő ugyanakkor azt hangoztatta, hogy bár Reagan nem tekinti érvényben levőnek a SALT—II. szerződést, az Egyesült Államok egyelőre nem tett konkrét lépéseket arra, hogy túllépjen a szerződés keretein a támadó nukleáris fegyverek terén. Speakes szerint az elnök még nem hozott erről döntést, s változatlanul nyitva tartotta azt a lehetőséget, hogy ameny- nyiben egyes területeken túllépik a jóváhagyott kereteket, más területeken csökkentik a fegyverek számát. STATISZTIKAI TANÍTÓ TANART korrepetálásra keresünk „SÜRGŐSEN” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Olcsó hordók vására a KERTBARÁTOK BOLTJÁBAN. PÉCS, BÉRI BALOGH ADAM U. 1. Piramis „SOS” gyorsszolgálat a lakosság és körületek részére: • vízvezeték-szerelés, • villanyszerelés, • központifűtés-szerelés és -javítás, • továbbá szobafestés, mázolás, lakás- és épületfelújitás minden szakmában komplett vállalással. Bejelentés személyesen: Pécs, Megyeri u. 3. Telefonon: 12-521, telexen: 12-609. 7RAWÍ& Pártbüntetések a csernobili mulasztókkal szemben Az SZKP KB mellett működő Pártellenőrzési Bizottság (PEB) a Központi Bizottság utasítására megvizsgálta több minisztériumi és állami bizottsági vezető — valamennyien az SZKP tagjai — felelősségét a csernobili atomerőműben bekövetkezett szerencsétlenség ügyében — jelentette csütörtöki számában a Pravda. A PEB megállapította, hogy G. A. Veretyennyikov, az energetikai minisztérium alá tartozó Szojuzatomenergo ösz- szövetségi Ipari Egyesülés vezetője és E. V. Kulikov, a középgépipari minisztérium fő- igazgatóságának vezetője felelőtlenül végezte az atomerőmű üzemeltetésével kapcsolatos munkáját, és nem megfelelően irányította az alárendelt szervezeteket. Súlyos hibákat követtek el a kádermunkában is. A Pártellenőrzési Bizottság Veretyennyiko- vot és Kulikovot kizárta a pártból. M. P. Alekszejevet, a Szov. jetunió Atomeregetika Biztonságának Felügyeletével megbízott Állami Bizottság (Go- szatomenegonadzor) elnökhelyettesét szigorú megrovásban részesítették, mert nem kielégítő módon szervezte meg a csernobili atomerőmű biztonságos üzemeltetésének ellenőrzését, továbbá amiatt, hogy az üzemeltetési szabályok megsértése ellen nem hozott hatásos intézkedéseket. Szigorú megrovást kapott V. A. Szidorenko, a Gosz- atomenergonadzor első elnök- helyettese is. Ugyanebben a pártbüntetésben részesült L. P. Mihaj- lov, az energetikai minisztérium Gidroprojekt Intézetének igazgatója, mert nem biztosította a csernobili atomerőmű turbógenerátorával végzett kísérlet felügyeletét. Mulasztásáért szintén szigorú megrovást kapott A. N. Makuhiny, az energetikai és villamosítási minisztérium első miniszterhelyettese, mert nem hozott megfelelő intézkedéseket a csernobili atomerőmű biztonságos üzemeltetése érdekében.