Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-12 / 190. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XLIII. évfolyam, 190. szám 1986. július 12., szombat Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Korunk rettegett betegsége (4. oldal) Aratás húsz fokon (7. oldal) Élet a tájházban (8. oldal) Nyolcmillió utas, hatmillió tonna áru Vasutasnapi ünnepség Pécsett Dr. Bödö László, az SZMT titkára köszöntötte a vasutas dolgozókat. A 36. vasutasnap alkalmából rendeztek tegnap délután ünnepséget Pécsett, a PVSK sportcsarnokban. Az ünnepségen - melyen részt vettek a megye és Pécs váró- párt-, állami, társadalmi életének képviselői, köztük dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára, és dr. Bognár Zoltán, a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettese — a Himnusz elhangzását követően Paku Lajos, a Vasutasok Szakszervezete Területi Intéző Bizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően dr. Bödö László, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára mondott ünnepi beszédet, melynek első részében rámutatott: nem véletlen, hogy a társadalom a legjelentősebbek közé sorolja a vasút tevékenységét, s külön ünneppel fejezi ki elismerését. A magyar vasút történeti fejlődésének és a vasutasok mozgalmi tevékeriységének áttekintését követően a MÁV Pécsi Igazgatósága dolgozóinak munkájáról szólt. Az igazgatóság 1986 első félévében nyolcmillió személyt utaztatott és több mint hatmillió tonna árut szállított. E teljesítménnyel való a váltotta a félévi terveit. A közeljövő eseménye lesz a kaposvári kereskedelmi pályaudvar átadása, a fonyódi állomás új épületének birtokba vétele. Folytatódik a siófoki állomás korszerűsítése, a villamosítási program keretében pedig az egész dél-balatoni vonal és a Dombóvár-Gyékényes közötti vonal villamosítása. Az SZMT titkára nemcsak a 14 ezer aktív, hanem a közel ugyanennyi - 13 ezer - nyugdíjas vasutas helytállásáról is méltón megemlékezett. Az ünnepi köszöntőt követően kitüntetéseket adott át Mészáros András, a MÁV vezérigazgató-helyettese. Miniszteri dicséretben részesült Juhász István főellenőr, Kaiser Jánosné ellenőr, Placskó Jó- zsefné főellenőr, Takács Imre mérnök-főtanácsos, Tratnyek István felvigyázó. Vezérigazgatói dicséretben részesítettek 12 dolgozót. Ezt követően kollektíváknak adott át kitüntetést Fényes József, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője. A MÁV Kiváló Brigádja kitüntetésben részesült a Pécsi Körzeti üzemfőnökség Petőfi Sándor és Diesel szocialista brigádja. A Pécsi Biztosítóberendezési Fenntartási Főnökség Puskás Tivadar, a Pécsi Pályafenntartási Főnökség Előre és a Szekszárdi Pályafenntartási Főnökség II. Rákóczi Ferenc szocialista brigádja. A MÁV Kiváló Ifjúsági Brigádja kitüntetésben részesült a Pécsi Biztosítóberendezési Fenntartási Főnökség Edison szocialista brigádja. A szocialista munkaversenyben tavaly elért kiemelkedő munkájukért Élenjáró Főnökség elismerést kapott a Pécsi Körzeti Uzemfőnökség és a Pécsi Biztosítóberendezési Fenntartási Főnökség. Bejelentették, hogy a 36. vasutasnap alkalmából a Budapesten rendezett ünnepségen a Kiváló Vasutas kitüntetést vette át Korosecz József, Mécs Barna Ottóné, Ole- tics Vince, Puskás József és Szalai József. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Balogh István, Ferenczi Gyula, Kurdi József, Kunecz István, ölvedi Mátyás, Sárdi Gyula, és Tobler János. A vasutasnap alkalmából a Pécsi Igazgatóság dolgozói közül Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott 360 személy. Igazgatói dicséretben részesítettek 76 dolgozót. A törzsgárda elismerése különböző fokozatait 1868-an vették át. Jutalmazásként 6 millió forintot osztottak ki. Az Internacionáléval befejeződött ünnepséget követően a Nagykanizsáról érkezett MÁV-SZÖV dél-zalai táncegyüttes műsorral köszöntötte a vasutas dolgozókat. T. É. Pénteken a MÁV konferenciatermében tartották meg a 36. vasutasnapi központi ünnepséget, amelyen részt vett Csehák Judit miniszterelnökhelyettes és Urbán Lajos közlekedési miniszter is. Szoboravatással és nagygyűléssel köszöntötték a 36. vasutasnapot pénteken Záhonyban. A vasutoenapi ünnepség keretében felavatták a közúti határállomás előtti parkolóban elhelyezett „Kelet kapuja" elnevezésű monumentális plasztikai alkotást, Marosits István szobrászművész munkáját, majd nagygyűlést tartottak. Itt Lakatos Ertiő, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője mondott beszédet. Lázár György befejezte ausztriai látogatását Az MTI értesülése szerint a szívélyes, baráti légkörben lezajlott négy- szemközti, illetve szélesebb körű megbeszéléseken Lázár György és dr. Franz Vranitzky tájékoztatták egymást országaik helyzetéről. Megelégedéssel szóltak a magyarosztrák kapcsolatok fejlődéséről és kiemelték az együttműködéshez fűződő érdekek kölcsönösségét. Megerősítették, hogy mindkét fél részéről megvan a szándék a továbblépésre, amit jól szolgálnak a rendszeres magas szintű politikai találkozók. Egyetértettek abban, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni a gazdasági együttműködés új, körszerű formáinak szélesebb körű alkalmazásának érdekében. Megállapították, hogy ennek jó példája a bősnagymarosi vízlépcső megépítésében kialakult kölcsönösen előnyös együttműködés. Méltatták a kulturális együttműködés területén elért eredményeket, és kiemelték az ez évben Bécsben megtartott magyar, illetve az 1987-ben Budapesten sorra kerülő osztrák kulturális hét jelentőségét egymás kulturális értékeinek jobb megismerésében. Elismeréssel szóltak a két ország közötti idegenforgalom növekedé- ről, és ennek szerepéről a két nép közötti kapcsolatok erősítésében. A nemzetközi helyzetet áttekintve a két kormányfő különösen nagy figyelmet fordított a nemzetközi feszültség csökkentésének lehetőségeire. Mindkét részről kiemelték a nukleáris és a hagyományos fegyverkezés mielőbbi korlátozásának alapvető fontosságát, a (Folytatás a 2. oldalon) — Nehéz helyzetben van a bútoripar, megcsappant a fizetőképes kereslet, idén megemelték a furnir, a bútorlap és a fa árát, ezt a többletköltséget nem lehet, nem is akarjuk áthárítani a vevőre, mert még jobban beszűkülne a kereslet — sorolja tárgyszerűen Horváth Sándor, a Pécsi Bútorgyár igazgatója, s némi töprengés után még hozzáfűzi: — A megemelt alapanyagárak költségeit csak a hatékonyság javításával tudjuk lenyelni, annak viszont a jelenlegi gépi felszereltségünkkel mór a határát súrolják. Az is idei gondunk, hogy a belföldi kereskedelem nem akar készletezni, a készletgazdálkodási megszigorítások és a helyiségbérleti díjak megemelése miatt... Valahogy meg kell oldanunk a központi raktár kérdését is . . . Nyomós érvek, de nem bénítják meg a Pécsi Bútorgyárat. A vevő kegyeit kell keresniük olyan termékekkel, melyek megnyitják a bel- és külföldi vevők pénztárcáját. A vevő igénye tehát számukra késztető parancs, teljesítése csakis a technikai felszerelések javításával, modem kulcsgépek beszerzésével és termelésbe állításával lehetséges. (Ezzel kettős célt kívánnak elérni: növekszik a hatékonyság és keresett, piacképes termékeket tudnak előállítani.) •—- Tavaly kezdtünk gépbeszerzésre lizingtárgyalásokat az olasz Delmac céggel és nemrég kötöttük meg a szerződéseket 5-féle kulcsgépre, ezeket folyamatosan helyezzük üzembe és az árukat 4 év alatt kell visszafizetnünk — mondja az igazgató. Keresettek a termékeik: a szekrénysorok, az étkezőgarnitúrák, a különböző kiegészítő kisbútorok, a kárpitozott ülő- garnitúrák, a felnőtt- és gyer- mekheverők, a franciaágyak. A rusztikus jellegű bútorok gyártása jó üzleti érzékükre vall. Hagyományos tőkés piacuk — Anglia, Franciaország és Ausztria — mellett idén lépett be jelentős igénnyel az NSZK és Olaszország. Kívánságukra komplett hálószobák készülnek, gyártják majd a komódcsaládot is 4 típusban, valamint a rusztikus székeket és asztalokat, a különböző lakberendezési tárgyak prototípusait is elkészítették. A lengyel exportjuk jelentős, a csehszlovák, NDK- beli és szovjet piacbővítési tárgyalások gátlói jelenleg az árviták. ’ Az öt új, modern kulcsgép közül az első, a pácolóberendezés már a felületkezelő csarnokban várja, hogy a hatósági eljárások után a már Pécsett tartózkodó Giorgio Stefani, az °iasz ^elmac cég vezető szerelője munkához lásson, és beiktassa azt a felületkezelő gépláncba. Addig csak natúr bútorlapokat ont a gépsor. A pácolást Kreiner János vezetésével, kézzel végzik. A pácológép legalább tíz embert pótol majd. A gyári műszakiakat lelkesíti c feladat, ők készítették elő a pácológép és az eztán beérkező 5 fejes famegmunkáló automata és a különböző íves felületeket megmunkáló berendezések fogadását. Várják már azokat is. És reménykednek, hogy a vevőmegfogást továbbra is garantáló újabb és újabb gépek beszerzése, beállítása nem marad el a következő években sem. M. L. Auer László művezető az új Sorbini pácológépet tanulmányozza Fotó: Lauer Györgyi Elsődlegesek a vásárlók igényei Korszerű olasz gépek a Pécsi Bútorgyárban Anglia, Franciaország és Ausztria mellett újabb exportpiac az NSZK-ban és Olaszországban Villamosítják a dél-balatoni vonalat