Dunántúli Napló, 1986. július (43. évfolyam, 179-209. szám)
1986-07-19 / 197. szám
GALAMBOSI LÁSZLÓ Ének a városról Kőmadár a város, füstös meg virágos; óriási szárnya napkelettől napnyugatig ködbe-fénybe tárva. Közepén a székesegyház négy tornya harangoz. Szállingóznak a galambok hivogató hanghoz. Morzsát szórnak teli kezek, bólogatnak az öregek ; fiatalok járják táncaikat. Szél pengeti bokrok citeráját. Éjszaka hű lámpák sütnek homlokokra, ne tátogjon sietőkre a sötétség torka. Hajnalban, ha Göncölszekér ragyogva rőt sziklákhoz ér hegynek tartó rúddal, minaret bök mézes égbe tükrös körmű ujjal. Harson gyárkémények piros nyakú kürtje, Balokány-kert tavába hull jázminok ezüstje. Munkában a város, ködös meg virágos. Mecsekről a házak szeme lombokra sugároz. Széchenyi tér tenyerében Szentháromság szobra; járkál a zaj, szive mintha boldogan dobogna. Utcák útba nőnek, friss Életfa-ágak; köröskörül kerekednek hullámvetö tájak. . Kömadár a város, füstös meg virágos; óriási szárnya napkelettől napnyugatig ködbe-fénybe tárva. LEHOCZKI KÁROLY A túloldalon Nedveim fölitta mind a város. Inason, még nem romlón, de már túlontúl keményen állok a járdán, lesem a túloldalt. A szelekkel vagyok én páros, nem teveled. Ott mész, játékos patakok csorognak lábad alatt belőled megeredve, üdítő habtánc sodorja hajad. És lám, követnek! Hosszú, fekete csónakon fürge evező csap utánad, fiatal izom feszíti magát kőtől kőig egyenes derékkal. Miféle törvény, hogy nem nézel se át, se hátra? Nagy itt a forgalom. Elcikáznak a fenekek s a szoknyák alól villódzá őrjítő lábak. Szem elől tévesztelek lassan. Mégis! — merre tartasz, úgy sejtem, tudom. SALAMON ERZSÉBET Ragyog Felfeszülsz. Meggyónsz. Ápolod belenyugvó virágaidat és kékesen meghalsz, amikor elérkezik. Még mindig ... meddig lehet még ...? És újra és élőről. Mikor elég? Különitélet. Az arcokat szemétre dobják. Ragyog. Liszt Ferenc szülőfaluja „ . . . múlt szerdán, a hangverseny másnapján, amit a szegények javára adtam Sopronban, elzarándokoltam Do- borjánba. Utam mentén felismertem minden falut, minden tornyot, a dülőutakat, sőt még pár házat is. Sehogy sem értem a gyerekkori emlékeknek ezt a szívósságát, mikor a gyermekkornak - tudja - oly kevés' vonzóereje van rám. Doborjántól két mértöldnyire vagy húsz festőién kicicomá- zott paraszt lóháton jött elém s a biró házáig kisértek. Az egész lakosság (körülbelül ezer ember) összegyűlt. A gyermekek — Hűk és lányok — térdet hajtottak előttem. A legnagyobb fáradságomba került, hogy rávegyem őket: álljanak fel. Néhány paraszt odajött megcsókolni a kezemet, legtöbben tisztes távolban maradtak. A plébános, aki elém jött, hogy fogadjon, elvezetett az apai házhoz, amely körülbelül abban az állapotban van, ahogy elhagytam . . . Bort adattam a parasztoknak odakünn és felfogadtam azokat a muzsikusokat, akik előttünk jártak, hogy keringőket húzzanak. Tökéletes szabadtéri bál volt a havon. A parasztok odahozták legszebb lányaikat, s kértek, táncoljak velük . . . Végre egy óra felé visszaindultam, ugyanazoktól a parasztoktól kisérve, miután vagy száz dukátot hagytam nekik a községházán." Liszt Ferenc irta ezeket a sorokat 1840. február 22-én Párizsba, szerelmének, Marie d'Agoult grófnőnek a szülőfalujában tett látogatásáról. Doborján valószínűleg nem sokat változott 1822 óta, azóta, hogy a 11 éves Liszt Ferenc apja kíséretében elhagyta a falut, mert Bécsben, Párizsban folytatta zenei tanulmányait. Legfeljebb annyiban, hogy lakói már tudták: az egykori vézna fiúcska híres ember lett, akire büszkék lehetnek, akinek dicsőségéből, pénzéből nekik is jut valami. S valóban, bár Liszt idézett levelében azt írja az apai házról: „mindezt megindultság nélkül láttam viszont", nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy hazamenjen Do- borjánba, s ilyenkor adományokkal segítse a falu szegényeit. Vagy - mint e mostani, 1840-es látogatáskor — egykori tanítóját ajándékozza meg és pénzt adjon a helybeli orgona megjavítására. it Liszt Ferenc születése idején, 1811-ben Doborján (akkor Raiding) szegényes kis német' falu volt: egyetlen jelentős épülete az Esterhózy- major, ahova 1808-ban helyezték Liszt Ádámot juhászati számadónak. Előző munkahelyéről, Kismartonból, ahol a hercegi zenekarban is játszott és korának szó más kiváló muzsikusát megismerte, zongorát és csellót is vitt magával Doborjánba. A falu, ha Múzeum az apai házban mással nem is, szerencsés fekvésével segítette az ifjú Liszt érvényesülését: bár a hely szürke és unalmas volt, de közel a vidék kulturális, művészeti központjaihoz: a Széchenyiek lakta Nagycenknez, Kismartonhoz, a herceg székhelyéhez, a gazdag zenei élettel büszkélkedő Sopronhoz, ahol a kilencéves fiú először adott nyilvános koncertet és azután is sokszor megfordult. (A Liszt-levélben említett 1840-es hangverseny volt az, amelyre kiszökött a laktanyából a Sopronban katonáskodó Petőfi Sándor.) Távolabb Pozsony, itt 1821-ben „általános csodálatot kelt" a kis virtuóz és Bécs, ahol Carl Czerny, a kiváló zenepedagógus ingyen tanítja Liszt Ferencet. És az első óra után azt mondja neki: „Belőled nagyobb zongoraművész lehet, mint mi mindannyian." Doborjónban nem volt pap, ezért a szomszédos Lók plébániáján anyakönyvezték Liszt Adóm és Lager Maria Anna 1811. október 22-én született Ferenc nevű fiát. A könyvtárnyi irodalom, amely a művész szinte minden napjának eseményét rögzítette vagy utólag rekonstruálta, a gyermekévekről is sok érdekeset megjegyzem. „A kis Franci" vézna, vérszegény gyerek volt, hatéves koráig titokzatos láz gyötörte, egyszer már azt hitték, meghalt. Szerette a természet színes képeit, órákig elhallgatta a falusi cigányok muzsikáját. Hatéves korában egyszer hibátlanul visszaénekelte apjának egy zongoraverseny témáját. Liszt Adóm ekkor kezdte tanítani fiát, akiről szűkebb környezete hamar megérezte, hogy rendkívüli tehetség. Különösen az édesapa, aki — mint erről naplója is tanúskodik — mértékkel, szigorral és hatalmas anyagi áldozatokkal egyengette az ifjú útját. Doborjónban kelteződtek az alázatos hangú kérvények, könyörgő levelek Esterhózy- hoz, hogy segítse az ifjú Liszt taníttatását. 1819-ben Liszt Ádám Bécsben kér állást a Főméltóságú Hercegtől. „Hét és fél éves fiam zenei tehetségét különös figyelemmel kitüntetni és nekem egyben kegyelmesen megparancsolni méltóztatott, hogy a magas támogatással kapcsolatos, szóban előadott legalázatosabb kérésemet, valamint a képzés legcélravezetőbb módjára vonatkozó tervemet Írásban is benyújtsam, melynek is ezennel legalázatosabban eleget tenni bátorkodom . . . szükséges lenne a Hut Bécsbe, a zene székhelyére . . . adni. . . kiváló zenemestert fogadni. . Esterházy azonban nem ad állást Liszt Ádámnak Bécsben sem ekkor, sem 1820-beIi kérvénye után — ám a kismartoni vadászaton egy koncert után „diszmagyar ruhával ajándékozza meg" a gyereket. 1822-ben pedig egyévi szabadságot és némi segélyt nyújt Liszt Ádámnak, aki pénzzé teszi minden ingóságát, és fiával Bécsbe költözik. Nemsokára innen is megy egy könyörgő levél a herceghez, de az csak arra ad engedélyt, hogy újabb hangversenyeket tartson a gyerek Bécsben, Pozsonyban, Pesten. Újabb szabadságot már nem ad, s mikor Liszt Ádám fiát Párizsban akarja továbbtaníttatni, feladja állását és az egész család a francia fővárosba költözik. Megkezdődik az „első vándorút", amelyet még sok hasonló követ majd. De a világhírű művész időn- kint megszakítja utazásait, hogy ellátogasson szülőfalujába, az apai házba. * Raiding ma csendes, rendezett kis osztrák falu, nem messze a magyar határtól. Az apai ház predig múzeum. Előtte kis park, az udvarban is fák, bokrok. Az előszobában 1961-es dátummal mór- ványtábla őrzi a falu híres szülöttjének emlékét. A kiállított tárgyak, dokumentumok, fényképek, kották Liszt Ferenc hatalmas életművét mutatják be. Felidézik a korabeli gazdasági, kulturális viszonyokat, felrajzolják a családfát. Láthatjuk azt az orgonát, amelyet a bevezetőben idézett látogatás alkalmával a Liszttől kapott pénzen állítottak helyre. És végigkíséri a kiállítás a művész egész pályafutását a párizsi tanulóévektől a wei- mari, bayreuthi esztendőkig. Megbámult fotón az ünnepelt művész áll a múlt századi fényképek jellegzetesen romantikus pózában. „Nobl Irén kisasszony” 1881-ben kelt zeneakadémiai oklevele Liszt, Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály aláírásával. Eredeti litográfia az 1872-es budapesti koncertről; rajz egy matinéról, amelyen Berlioz is ott van. Közös tablón, a 29 éves Liszt és azok a nők, akik legnagyobb hatással voltak az életére: Marie d’Agoult, Blondine, Cosi- ma. Híres műveinek eredeti kézirata, személyes tárgyai közül olasz szótára. Végül a Bayreuther Tagblatt 1886. augusztus 2-i, gyászkeretes száma Liszt halálhírével. A keze bronzból és halotti maszkja. Egy térkép Európáról: merre járt, hol hangversenyezett. * A múzeumot sokan keresik fel: nemcsak magyarok és osztrákok, hanem — a vendégkönyv tanúsága szerint — Európa minden országából érkező turisták. A ház az idei évfordulóra megszépülve, a kiállítási anyag újjárendezve várja a látogatókat. A magyar utas, ha erre jár, szánjon egy kis időt a kitérőre: a Kópháza—Deutschkreutz közti határátkelőtől tízegynéhány kilométer Raiding. A múzeum októberig naponta 9 órától 12, délután 1-től 5 óráig tart nyitva. G. T. Az apai ház - ma múzeum - bejárata Fotók, kották, dokumentumok mutatják be L:czt Ferenc hatalmas életművét
