Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-06 / 123. szám

1986. május 6., kedd Dunántúli napló 5 Eredményes munka, növekvő tekintély Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke a magyar gazdaságról tart előadást. Fotó: Tóth László Francia nyelvű könyvek Svájcból Kiállítás a tudományegyetemen A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen 3 éve indult egyetemi szintű tanár­képzésben a kezdetektől igen nagy figyelmet fordítottak a nyelvtanításra. A megfelelő ; képesítés megszerzése mel­lett széles lehetőségeket kí­nálnak a hallgatók tanórán kívüli ismeretszerzésére is. Az indulástól létező orosz és angol szakpárosítások mel­lett szeptembertől francia és olasz szakosokat is képez­nek, egyetemi szinten. A nö­vekvő érdeklődést jelzi, hogy a mostani felvételi időszak­iban meghirdetett keretszá­mokra a bejutni vágyók többszöröse jelentkezett. Tegnap francia nyelvű svájci könyvekből nyílt kiál­lítás a Tanárképző Kar Ja- kabhegyi úti kollégiumában. A kiállítást megnyitotta és a tárlaton szereplő 150 kötetet Ormos Mária rektornak át­adta Paul Wipfli, Svájc bu­dapesti nagykövete. Részt vett a megnyitón Piti Zoltán, Pécs város tanácselnöke is. A megnyitó után a helyszí­nen előadást tartott Roland Ruiiieux történészprofesszor. A Fribourgi Egyetem tanára a Nyelvcsaládok és kapcso­latuk Svájcban című témáról beszélt. A 150 vadonatúj, elsősor­ban svájci—francia szépiro­dalmi köteteket a zürichi székhelyű, svájci, nemzeti Pro Helvétia Alapítvány adományozta. Ez a kisebb kollekció kiegészíti a belga és kanadai francia nyelvte­rületekről korábban a JPTE- nek adományozott könyv- gyűjteményt. A JPTE Tanárképző Kar j francia szemináriuma (tan­székcsoportja) a francia mellett más olyan országok (Belgium, Kanada, Svájc, Afrika egyes országai) nyel­vi jellegzetességeivel is fog­lalkozik, ahol a francia az (egyik) hivatalos nyelv. En­nek a tendenciának része a pécsi Nevelők Házában másfél éve működő Franko­fon Klub is, ahol az érdek­lődők franciául beszélnek a foglalkozásokon. Bozsik L. m Építőanyag­bemutató telep Sziget­váron Építőanyag-bemutató telep nyílt Szigetváron, az autóbusz­pályaudvar mellett. A Somogy Megyei Állami Építőipari Vál­lalat kereskedelmi főmérnöksé­ge Siófok és Kaposfüred után az első baranyai telepét nyitot­ta. A telepet a Szigetvári Vá­rosgazdálkodási Vállalat alakí­totta ki, s egyben vállalta a' kezelését. A hárommillió forint árukészlettel nyitó telep a ma­gánerőből építkezők igényeit hivatott szolgálni, záros határ­időn belül. A város központjá­ban lévő irodahelyiségben csu­pán a megrendeléseket veszik fel, de a könnyen mozgatható árukat, így többek között a nyílászárókat, a műkő síremlé­keket, a műkő anyagú kerti, építő-, díszítő elemeket, vala­mint a vasárukat a vásárló még aznap elszállíthatja. A nehezebben mozgatható és nagyobb tömegű vásárlások esetén a megrendelést követő három héten belül a SÁÉV a legyártott építőanyagot közvet­lenül a vásárlóhoz szállítja. A SÁÉV és a szigetvári Város­gazdálkodási Vállalat erre az évre hárommillió forint értékű termékforgalmat tervez. Ameny- nyiben igény mutatkozik rá, akkor a jövőben a kerti művé- lésben és az építőiparban hasz­nálatos kisgépek bérleti lehe­tőségével kívánják bővíteni a szolgáltatásaikat. Pályázati kiírás gazdálkodó szerveknek Hátrányos helyzetű térségeket támogató testület alakult Baranya 67 települése tarto­zik többszörösen hátrányos helyzetű térségbe, ezek a Drá­va mentén és a Somogy me­gyei határon található közsé­gek. A kormány országos és megyei programok megvalósí­tását tűzte ki célul az elmara­dott körzeteik felzárkóztatására. A gazdasági fellendítés létkér­dés a lakosságmegtartás vo­natkozásában. A Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ha­tározata alapján megalakult területfejlesztési koordinációs albizottság tegnap tartotta alakuló ülését Pécsett. A húsz­tagú testület elnöke dr. Bognár Zoltán, a Megyei Tanács el­nökhelyettese, titkára dr. Hor­váth Endre, a tervosztály ve­zetője, tagjai az érintett terü­leteik gazdálkodó egységeinek, tanácsainak, társadalmi szer­vezeteinek képviselői, valamint megyei hatáskörű szervek ve­zetői, a megyei tanács több osztályvezetője. Az albizottság döntött a te­rületfejlesztési alap pályázati kiírásáról. A megyei ipari és mezőgazdasági üzemeket, szö­vetkezeteket, a Fővárosi Taná­csot a Baranya Megyei Tanács tervosztálya értesíti, a külme- gyék az Ipargazdasági Értesí­tőből szerezhetnek tudomást a pályázatról. A cél az, hogy a szűkös forrásból minél több elképzelés megvalósuljon. A tanácsra június közepéig be­nyújtott javaslatokat már rész­letesen kidolgozott program­ként kell továbbítani az Or­szágos Tervhivatalhoz. A sellyei Agrokémia, a pé­csi Villgép sellyei egysége, a Ganz Műszerművek vajszlói al­katrészgyára jelezte eddig fej­lesztési elképzeléseit a környék mezőgazdasági üzemei mel­lett. A meglévő üzemek, telephe­lyek bővítését, az újonnan in­dulók telepítését; a tsz-ek melléküzemági tevékenységé­nek fejlesztését elősegítő be­ruházások támogatási igényé­nek elbírálásánál előnyben ré­szesül az a pályázó, amelyik a beruházási költségekhez na­gyobb arányban tud saját for­rást biztosítani, vagy az ága­zati minisztériumok és megyei érdekképviseleti szervek a ren­delkezésükre' álló alapokból támogatják, illetve a létesít­mény üzembe helyezésével nagymértékben javítja a térség foglalkoztatását. A támogatás végleges oda­ítélése és a - pénzösszeg konk­rét meghatározása őszre várha­tó. L. Cs. K. Az elmúlt években nagymér­tékben nőtt a tekintélye, sok-- rétűbb lett a tevékenysége a Magyar Kereskedelmi. Kama­rának úgy a hazai gazdasági életben, mint a nemzetközi, kapcsolatokban. Hasonlóan erősödik, egyre eredményésebb a tevékenysége a kamara dél­dunántúli bizottságának, mely négy megyéből immár több mint 170 tagvállalatot és szö­vetkezetét tömörít. A bizottság tegnap Pécsett, a Mészöv ta­nácstermében tagvállalati ülé­sen adott számot az elmúlt öt évben végzett munkáról, ezt követően tisztújításra' is sor került. Indításként Beck Tamás, az MKK elnöke tartott előadást, vázolva Magyarország gazda­sági helyzetét, a kamara fel­adatait. Ismertette azokat a kedvezőtlen világpiaci folya­matokat, hatásokat, melyek gazdaságunkat érik, hangsú­lyozva, nem szabad, hogy ezek gondolkodásunkra és cselekvé­sünkre bénítólag hassanak, a nehezedő feltételek éppen a nagyobb teljesítményekre 'kell hogy sarkallják a vállalatokat és szövetkezeteket. Létkérdés, hogy megőrizzük nemzetközi fizetőképességünket, hitelké­pességünket. Beck Tamás vé­gül ismertette azokat az ún. rásegítő intézkedéseket, me­lyekkel a kormány élénkíteni (kívánja a gazdaságot. A kamara dél-dunántúli bi­zottságának munkájáról Gu­lyás József, a bizottság elnöke, a Hunor Pécsi Kesztyű és Bőr­ruházati Vállalat vezérigazga­tója számolt be. Gazdag az el­múlt évek eseménynaptára, amiből több minden kiemelés­re érdemes. Számos témával, így a kisvállalatok bér- és jö­vedelemszabályozásával, a magasabb vezetőállásúak jog­állásával, az exportszabályozás kérdéseivel foglalkoztáik, tanul­mányokat is készítve, s jelzése­ket, javaslatokat adva a kama­rai központnak. Szakmai össze­jöveteleket rendeztek, igyekez­tek előmozdítani a régióban lévő gazdasági szervezetek együttműködését. Segítették a külkereskedelmi munkát, külö­nösen a magyar-jugoszláv ha­tármenti kereskedelem elő­mozdítását, segítettek a hazai és a külföldi üzletfelek össze­hozásában, a kapcsolatépítés­ben. A bizottság tagvállalatai részére folyamatosan informá­ciókat nyújtott, speciális tarn- folyamokat szervezett. A vitában — melynek végén a beszámolót elfogadták — fel­szólalt dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bi­zottságának titkára. A megyei vezetés nevében elismeréssel szólt a végzett munkáról", a ka­mara segítője a gazdaságpoli­tikai célok megvalósításának, tevékenysége beépül a megyei politikába, részt vesz a térségi gondolkodás és törekvések erősítésében. Érdemes kihasz­nálnia ezt a fórumot minden­kinek, alki jobbítani akar. Tisztújítás következett, mely­nek során az MKK dél-dunán­túli bizottsága elnökévé iimét Gulyás Józsefet választották. Társelnökök: Tóth Lajos, a Ka­posvári Húskombinát igazgató­ja, Horváth Endre, az MMG Automatika Művek szekszárdi műszergyárának igazgatója, és Dömötörfi József, a Zala Me­gyei Zöldért igazgatója. A 'bi­zottság titkára dr. Kéri István. Tizenhét tagú elnökséget vá­lasztottak, melyben négyen ba­ranyaiak. . M.Z. B dohányzás: csapda ,,A dohányzás CSAPDA, mert számos káros következményei csak lassan, kellemes érzelmek csábításától kísérve alakulnak ki, miközben a dohányos ész­revétlenül a szokás rabjává és áldozatává válik ...” A fenti sorok a pécsi Tüzér utcai Mozgalmi Ház dohányzás elleni kiállításán olvashatóak, melyek tegnap a rendező szerv, a Baranya Megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya ré­széről dr. Bleyer Erzsébet osz­tályvezető főorvos nyitott meg. Majd dr. Tahy Ádám, a Do­hányzást Ellenőrzők Társaságá­nak főtitkára tartott előadást a dohányzás ártalmairól. Felmérések mutatják; vala­melyest csökkent az aktív do­hányosaink napi mennyisége, kevesebb.lett a terhes vagy kis­gyermekes dohányzó anyák száma, és megnőtt a füstszűrös cigarettát szívók aránya. En­nek ellenére hazánkban három millióra tehető az aktív dohá­nyosok száma, az egy főre ju­tó évi mennyiség 6500 darab cigaretta. Mégis az utóbbi időben a dohányzást ellenőrző rendez­vények iránt megnövekedett igény bizonyítja, kezdjük be­látni, hogy sok betegségnél egyetlen megoldás a megelő­zés, amíg nem késő ... Egy nemzetközi kísérlet eredménye, hogy azok körében, akik le­szoktak a dohányzásról 30 szá­zalékkal javult az érrendszeri, a légzőszervi és a daganatos megbetegedésekből eredő rendkívül magas halálozási arány ... N. A. Számvetés és tisztújitás a kamara dél-dunántúli bizottságában Egészségvédelmi kiállítás Pécsett A Hözéiet If frei •XvXv^///X'^XvX,iK\v.v.\v.v.' Hétfőn hazaérkezett az NSZK-ból az MSZMP küldöttsé­ge, amely Pál Lénárdnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Német Kommunista Párt Vili. kongresz- szusán. * A békehónap városi megnyi­tó ünnepségére került sor teg­nap Pécsett, a Ságvári Endre Művelődési Házban. Fenyősi Gyula, a Hazafias Népfront vá­rosi Bizottságának tagja meg­nyitója után Beke József, a HNF Újmecsekalja II. számú körzeti bizottság elnöke szólt a megjelentekhez. Az előadást követő műsorban fellépett a budapesti Sirtos együttes, az Omikron táncegyüttes, valamint a Jókai úti Általános Iskola ta­nulói. * A Magyar Pedagógiai Tár­saság pécsi-baranyai tagoza­ta május 5-én tartotta vezető­ség- és küldöttválasztó közgyű­lését a Nevelők Házában, Pé­csett. A tagozat elnöke, dr. Vastagh Zoltán tanszékvezető egyetemi docens, titkára Kallós Miktósné, a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet főmunkatár­sa és jegyzője Papp Éva, a II. sz. Gyakorló Iskola igazgatóhe­lyettese lett. A Magyar Peda­gógiai Társaság 1986. őszén tartandó küldöttközgyűlésén az említett három vezető, valamint Kiskároly Jánosné, a Sásdi Ál­talános Iskola igazgatója, Ke­lemen Sándorné, a Bártfa ut­cai iskola tanára, Tasnádiné Rónaki Edit, a Művészeti Szak­középiskola igazgatója és dr. Komlósi Sándor egyetemi tanár képviseli a pécsi—baranyai ta­gozatot. * Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja • hétfőn a főváros IV. kerületébe látogatott. A vendéget a kerü­leti pártbizottság székházában Káder Gyula első titkár és Fe­kete János tanácselnök fogad­ta, s tájékoztatta a dinamiku­san fejlődő városrész politikai, gazdasági életéről, gondjairól,- Újpest VII. ötéves településfej­lesztési tervéről. A program mintegv 90 millió forintos költséggel létrehozott Ady Endre Művelődési és Mun­kástovábbképző Központban folytatódott; megtekintette a néhány naDia átadott létesít­ményt. Ezt követően a KB titká­ra a Nyár utcai Általános Is­kola és a káoosztásmegyeri Általános Művelődési Központ életével ismerkedett, maid ellá­togatott az Országos Bánya- géngvórtó Vállalathoz. Óvári Miklós délután aktíva­értekezletet tartott időszerű politikai kérdésekről. * Hétfőn az Országházban ülést tartott az Interparlamen­táris Unió magyar csoportja. Barcs Sándor elnök tájékoztat­ta a csoport tagjait a szervezet tevékenységével kapcsolatos időszerű tudnivalókról. Ezt kö­vetően Fekete János, a Maavar Nemzeti Bank első elnökhe­lyettese tartott előadást.

Next

/
Thumbnails
Contents