Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)
1986-05-17 / 134. szám
4. HÉTVÉGE Hadüzenet a rossz fogaknak Gyerekkorban kell elkezdeni 1985-ben Pécs összes első osztályosának fogait megvizsgálták. A eredmény ijesztő: csak 20 százaléknál találtak ép fogazatot, 80-nak rossz a foga. Tehát száz hatéves kisgyerek közül 80 már most szuvas fogakkal él. Vidéken, a megyében eddig végzett nagyszámú szűrés során hasonló eredményt kaptak. Ha már kisgyermekkorban ilyen mértékű a fogak romlása, ez a felnőttkorban csak fokozódik. Mivel a helyzet nemcsak megyénkben ilyen rossz, hanem az egész országra jellemző, az elmúlt évben országos programot hirdettek meg, amelynek célja, hogy megelőzzék a fogak további romlását. A közelmúltban készült el az öt évre szóló megyei program menetrendje, a pontos forgatókönyv, hogy hol, kik és milyen módon veszik ki részüket a feladatokból. A szakmai irányítást a fogászati klinika és az erre kijelölt fogorvosok adják. A szervezést és lebonyolítást a megyei anya- és gyermekvédelmi főorvos, gyermekorvosok, védőnők, óvónők végzik. A koordinálást pedig a nemrég alakult megyei Prevenciós Operatív Bizottság. Mivel a jelenlegi ismeretek szerint a fogszuvasodás főként táplálkozási betegség, célul tűzték ki, hogy gyermekélelmezési szakembereket is megnyerjék a programnak. Például, hogy az óvodások, kisiskolások számára készült ételek ízesítésére használt cukormennyiséget csökkentsék a felére, hogy a puha, pépes ételeket gyakran váltsa fel rágásra alkalmas táplálék és a lehetőségeken belül növeljék a gyümölcsök és zöldségek fogyasztását. A fogak romlásának megelőzését egészen kisgyermekkorban kell kezdeni. Ezért most első lépésként a 0—6 éves gyerekeknél kezdik el a cselekvési stratégiát, próbaképp először Mohácson és Szigetváron. Később, még ebben az évben kiterjesztik a többi városra, 1987-től a megye valamennyi ilyen korú gyerekét bevonják. 1988-tól kerülnek sorra a 7—8 évesek és 1989-től a 9—10 évesek. Ezzel együtt megkezdik a terhesek rendszeres fogászati gondozását és egészségnevelését. Az egészséges fogazat kialakulásához szükséges az is, hogy az ivóvíz literenként egy milligramm fluort tartalmazzon. Mivel Baranya megyében az ivóvizek a minimális fluort sem biztosítják, ezért mesterségesen fogják pótolni. A programban a Dentocar nevű tablettát alkalmazzák e célra. Ez a gyógyszer olyan anyagokat tartalmaz, amely a fogzománcot erősíti. A tablettákat naponta és rendszeresen kell szedni, csak ekkor van hatása. A Dentocar szedése azonban nem elég. A helyes fogmosás megtanítása, a rendszeres fogmosás szokásának kialakítása nélkül nem lehet eredményt elérni. Az óvónők mind a tabletta rendszeres szedését biztosítják, mind a helyes szájhigiéniára oktatják a gyerekeket. Ám szükséges, hogy a szülők is partnerek legyenek ebben. S. Zs. w Krémemé Mihelisz Teréz Nem sok tsz van az országban, amelynek elnökhelyettese — nő. Mégpedig csinos fiatalasszony. Krémemé Mihelisz Terézia, a hímesházi tsz elnökhelyettese 1982-től. A legutóbbi választások óta országgyűlési képviselő, ezt követően a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja lett. — Az, hogy agrármérnök lettem, szerencsés véletlen. Bár falun nőttem fel és családomban is mindenki kötődik valamilyen módon a mezőgazdasághoz, én pedagógusnak készültem. Gödöllőn végeztem, üzemszervező-mér- nökként és 1974-ben, amikor hazajöttem, üzemgazdászként kezdtem dolgozni — meséli Krémemé Mihelisz Terézia. — Az természetes volt, hogy visszajöttem oda, ahonnan elindultam. Itt engem ismernek, én is ismerek mindenkit és ez olyan előny, amit nem szabad feladni. — Szép, rendezett falu Hímes'háza. — Ez annak köszönhető, hogy itt nemcsak szorgalmas, hanem 'igényes emberek is élnek, és ez az igényesség nemcsak a portájuk határáig terjed. Nagyon szeretem őket. — Ez úgy látszik kölcsönös, hiszen a választáson ön mellett szavaztak. Gondolom, hogy erre sor került, már mint a jelölésre, nem volt minden előzmény nélkül. — A közéleti munkában előtte is részt vettem. Az egyetem után Székelyszabar- ban, — ahol akkor laktam — KISZ-alapszervezetí titkárrá választottak. Később a körzeti KISZ-bizottság, majd a Baranya megyei KISZ-bizottság tagja voltam, 1980-tól a Baranya Megyei Tanácsnak. 1978-ban lettem párttag, majd a körzeti pártvezetőség tagja, 1985-től pedig az MSZMP Mohácsi Városi Bizottságának a tagja. Valahogy szinte magától alakult ez így. Amikor valamit abbahagytam, mindig jött egy új lehetőség, újabb érdekes feladat, melynek nem lehetett ellenállni. — Tehát újonc lett az országgyűlési képviselők között. — Amikor szóba jött az országgyűlési képviselővé való jelölésem, először fel sem tudtam fogni, miről van szó. Én is, mint sok ember, kicsit misztifikáltam ezt a pozíciót, kevés ismeretem volt arról, hogy pontosan mit is jelent. Ráadásul, aki mellett jelöltek, számomra olyan nagy név, hogy ha a kollégák nem biztatnak, nem is mertem volna vállalni. — Győzött. És ezután az Elnöki Tanács tagja is lett. — Ez volt a második nagyon nagy meglepetés. Egy olyan testületnek lettem tagja, melyben az ország vezető személyiségei is dolgoznak. Én olyan sokat kaptam 1985 júniusában, hogy ez az öt év elteltével is életre szóló élményem lesz. — Az eltelt idő alatt, mint képviselőnek milyen tapasztalatai vannak? — Tizenkét tanácsi körzet tartozik hozzám. Minden községbe még nem jutottam el, de valamennyi körzeti központban voltam már. Még az ismerkedési időszaknál tartok, lassan alakul, hogy milyen munkamódszer lesz a legjobb. Az emberekkel a kapcsolat- teremtés számomra nem jelent új feladatot, hiszen tsz- ben dolgozom. Ebben a térségben minden tsz-vezetőre jellemző, hogy nemcsak szakember, hanem közéleti ember is. Még kevés az idő ahhoz, hogy túl sok tapasztalatról számolhatnék be. örülök, hogy sokan megkeresnek. A legtöbbször út, közlekedés, a jobb ellátás, a jó ivóvíz iránti jogos igényük miatt. És természetes, hogy a lehetőségeimhez képest próbálok megtenni mindent. A sikerélmények mellett negatív tapasztalataim is vannak. Nem tudom, és nem is akarom elfogadni, hogy problémákra a „Nincs pénz, nem lehet megoldani” legyen az azonnali reagálás. — Tervek, elképzelések? — Szeretnék úgy dolgozni, bogy a ciklus lejártakor tiszta lelkiismerettel köszönhessem meg a bizalmat. A legnagyobb elismerés az lesz számomra, ha az öt év elteltével is — amikor „csak" a hímesházi termelőszövetkezet elnökhelyettese leszek —. ugyanolyan jó kapcsolatom maradjon az itt élő emberekkel. — Munkahelyén vezető beosztásban dolgozik, a képviselőség sok plusz elfoglaltságot adott,' anya és háziasszony. Mindezt hogy bírja? —i Ügy, hogy nagyon sokan dolgoznak helyettem: sokat segít a férjem, családom, és rengeteget a munkatársaim. De ez mind ikevés lenne, ha nem kapnám meg az illetékes párt-, és állami szervektől, gazdasági vezetőktől azt a támogatást, melyet napi munkám során állandóan érzek. Sarok Zsuzsa 0) házsor Himesházán Idegenforgalmi ügyelet Pécs rengeteg vendéget vonz. Ha az ideérkező turista nem akar szállodába menni, szombaton, vasárnap, vagy átutazóban érkezik hozzánk, akkor sem kell kétségbeesnie, hiszen május 1-től ismét van idegenforgalmi ügyelet. Az ügyelet házigazdája a MECSEK- TOURIST. Hétfő kivételével péntekig az eddigi 4 óra helyett este 6-ig tartanak nyitva, minden szombaton 13 óráig. Hétfőtől szombatig a többi utazási iroda is a szokásos nyitvatartási rendje szerint dolgozik, a vasárnapokat pedig felváltva vállalják. így ha »alaki éppen vasárnap délelőtt érkezik külföldről, de nem akar szállodát keresni —, ahol természetesen mindig váltanak valutát —, bármely iroda ajtaján megtalálja, melyik utazási iroda az ügyeletes. Vasárnap már csak az érkezők, de szombaton még a helybeliek is válthatnak valutát, sőt, szombaton az utazási részleg is dolgozik. Ezenkívül foglalkoznak még fizetővendégszolgálattal, szükség esetén igénybe vehető idegenvezető, s minden szombaton délelőtt 1/2 11-kor kétnyelvű — német és magyar — gyalogos városnéző séta indul a Nádor Szálloda elöl. Szombaton még értékesítenek Malév- és ,MÁV-jegyeket is, különböző kiadványokat, várostérképeket, programfüzeteket, és bármilyen információval is segítik az idegeneket. Dr. Palotai Ferencné, a MECSEK-TOURIST pécsi irodájának vezetője elmondta, hogy a több éves tapasztalat szerint szükség van a hétvégi ügyeletekre. Elsősorban szombaton igénylik, vasárnap már csaik néhányon keresik meg őket, főleg a melegebb nyári hónapokban. Várhatóan — ha az év végére az OTP új irodája elkészüli, a Kossuth Lajos utcában —, a Pentatours is vállal majd vasárnapi ügyeletet. Még ebben az évben megkezdődik viszont a valutabeváltás a Szblai András úti Ifjúsági Házban. Ide rengeteg busz érkezik a parkolóba, egy kisebb idegenforgalmi gócpont. A vendégek mind jobb kiszolgálása érdekében alakulóban van egy, a TOURIN- FORM-hoz hasonló megyei információs központ létrehozása. Itt a boltok nyitvatartá- sától a kulturális programokon keresztül, a vonatok indulásáig, az orvosi ügyeletig minden információt gépen rögzítenének. így lehetőség volna, hogy akár telefonon, akár személyesen pillanatokon belül bármiről tájékoztathassák az érdeklődőket. N. A. Piacképes termékek Koordináció az országos intézmények között - Boltot nyitnak Helyőrségi Művelődési Otthonban Tovább növelte sikereit a pécsi Szociális Foglalkoztató: az elmúlt évben több, mint tizennyolcmillió forint értéket termelt, ötmillióval többet, mint a megelőző évben. Kétszáznyolcvan dolgozójából száznak tud munkát adni a telephelyen, a többiek kihelyezett munkahelyen — Villányban, a Pannonvinnél, vagy a Konzumban •—, illetve otthon dolgoznak. A sikereket részben az a jelentős bővítés alapozta meg, amely 1984. decemberében új épületet adott a foglalkoztatónak. Itt bővítették varrodai és nyomdai részlegüket. A ■ház tetőterében tavaly berendezhették az irodákat is. Dr. Kisvári András igazgató így fogalmaz: „A lépésváltás korszaka következik nálunk. Ma már huszonhat—huszonnyolc foglalkoztató működik országszerte, és ragyogó dolgokra képesek. Mernek vállalkozni, sőt kockáztatni is. Elismert, jól értékesíthető termékekkel jelennek meg a piacon. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége is most alapított vállalatot, amely hasonló törekvésekkel dolgozik, mint mi. örülünk neki, mert jó kihívás." A foglalkoztató tevékenysége ma rendkívül színes. A varrodában a Minőségi Ruházati KTSZ-nek varrnak bérmunkában. Hosszú távú szerződést kötöttek, havonta ezer egyszerű ruhának megfelelő terméket készítenek, most az egészségügynek varrnak orvosi köpenyeket, műtős nadrágokat a szövetkezet közvetítésével, Befutott termék saját vállalkozásban kifejlesztett kesztyűs részlegük. Márics Ernő, nyugdíjas kesztyűszabász dolgozta ki a modelleket, amelyeket anilines nappabőrből készítenek. A minőségre jellemző adat: az eddig elkészített tizenötezer párból mindössze kettőt küldtek visz- sza minőségi kifogással. A munkavédelmi kesztyűk készítésében most váltanak modellt. A pécsi Bőrgyár új bőrfajtát kísérletezett ki, kifejezetten közepes igénybevételű munkavédelmi termékekre. A foglalkoztatóban kidolgozott típust most zsűrizik a SZOT- ban. A varrodához kapcsolódó butik, amely most a Lvov- Kertvárosban működik, piackutató jelleggel készít mintadarabokat. Felfutóban van a cipőfelső- rész-tüzöde, amely a Pécsi Cipőipari Szövetkezettel kooperálva dolgozik. Tavaly gyermekszandálokat, a télen férficsizmákat készítettek. A telephelyen lévő egykori felvonulási épületekben a Piramis gmk bevezette a központi fűtést, így elhárult a munkavédelmi akadálya annak, hogy komplett cipőgyártást vállaljanak. Ehhez kapcsolódik az a terv is, amely szeptemberben valósul meg: a foglalkoztató helyet ad a szövetkezet tanműhelyének, cserébe itt délutánonként saját dolgozóit, illetve a vállalkozó megváltozott munkaképességűeket tanítják a cipőfelsőrész-készítő és cipész szakmára. A nyomdarészleg a technikai átalakítás korszakát éli. A Nyomdagrafikai Vállalat szállítja rövidesen az új ofszetgépet, és megrendeltek egy Grafopresz-gépet is, amelynek a szállítása még ebben az évben várható. Ha a fotókészítést is sikerül megoldani, komplett nyomdai szolgáltatást tudnak nyújtani a foglalkoztatóban, bár vállalásaik már ma is jelentősek. Igyekeznek megfogadni minden munkalehetőséget: kerékpárokat tisztítanak, illetve szerelnek össze, csórna- _ goiást, dobozkészítést, textilválogatást vállalnak. Gondolnak a munkakörülmények javítására is: az épületbővítésekkel raktárterületük nő, valamint szociális helyiségeket alakítanak ki. Időszerű kérdés: hol a helye ezeknek a foglalkoztatóknak a gazdasági életben. Ideje szabályozni pénzügyi tevékenységüket is, mert ma a huszonhat foglalkoztató tizennyolcféle módon gazdálkodik. Mi a szerepük a rehabilitációban? Tisztázandó kérdés, ami viszont nem antihu- mánus törekvés, hogy piacképes termékek előállításá.a kell törekedniük. A pécsiek lépésváltásának része szintén ez. Dr. Kisvari Andrást kértük fel arra, hogy dolgozza ki az országban működő foglalkoztatók kooperációját. Május végén Csepelen lesz ugyanis az első háromnapos konferenciájuk, amelyen többek között arról is döntenek, 'hogy szervezzék meg a foglalkoztató termékeinek árusítását és a munka- vállalások cseréjét. Pécsett, már készülnek az új feladatokra. A Helyőrségi Művelődési Otthonban nyitnak egy boltot, amelyben saját termékeik mellett a társ- intézmények cikkeit kínálják, és vállalnak különböző lakossági szolgáltatásokat. A bolt bérlet-ellenszolgáltatásaként a foglalkoztató különböző karbantartási munkákat végez a Művelődési Házban. Gáldonyi M. A Szociális Foglalkoztató kesztyüvarrodája Lépésváltás a pécsi Szociális Foglalkoztatóban