Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-04 / 92. szám
A Dunántúli napló 1985. április 4., péntek A várhegy részlete támfallal Dunaszekcső és még huszonhármán A „baranyai Hild-díjért" Jó alfrafoin a tudatformálásra „Legfőbb törekvésünk a béke biztosítása" Beszélgetés dr. Várkonyi Péter külügyminiszterrel Tóth loltán megyei főépítésszel indulunk Dur.aszekcső- re. hogy afelől tájékozódjunk, mi módon vesz részt a község a megye által „A kulturált települési környezetért" címmel 1986-ra meghirdetett pályázaton. Útközben egy másik pályázatról, „Az év lakóházáról’ ejtünk szót, húsz alatti számú pályamű érkezett, s azon meditálunk, jó-e ez vagy sem, s hogy miért ódzkodnak szép új házak építtetői az ilyenfajta nyilvánosság elé lépni. Aztán azon búsongunk, hogy falvaink képét mennyire hátrányosan alakítja az évtizedes „hagyomány", hogy a régi paraszthózak egyszerűen szép utcai homlokzatait rosszul értelmezett modernizálással teszik tönkre, s emiatt végül a tulajdonosok is rosszul járnak. A két „kis" ablak helyére rakott „nagy" hármas ablakok divatjára gondolunk, melyek által a tényleges bevilágítófelület a réginek a kétharmadára csökken. És mit tesz isten, Botz Lajos dunaszekcsői tanácselnök később, amikor már jól belelendültünk a beszélgetésbe, éppen ezt a gondolatot bontogatja tovább: — Ma már azért meg merjük mondani, hogy ne szedjék ki az ablakokat. . . Mert azelőtt én magam sem érzékeltem kellően a kárt, ami ezzel a faluképet érte. „Mindenkinek nagy ablaka van. . ." — hallom, ez pedig nem a célszerűséget, hanem a flancot, a másikhoz való felzárkózást jelenti. Mostanában mintha leálltak volna erről, sőt itt-ott a redőny helyett megjelenik a zsalugáter is. Az első ízben meghirdetett megyei pályázat egyik célja éppen a település sajátos arculatának a megőrzése, formálása. A kiírás számos bírálati szempontot sorol fel, a csoportosítás a már említetten túl kiterjed a fejlődés harmóniájára. a környezeti elemek kulturóltsáqára, az életmódra, a lakosságnak a körnvezet kulturáltabbá tételében való közreműködésére. Az alpontokat olvasva — pl. a réqi és az új kapcsolata, a fejlődés terv- szerűsége. az ápoltsóg és tisztaság, a középületek és lakóházak külső és belső kulturáltsága stb. —, szemlátomást természetes feladatokról van szó (ezek szerint kell léteznie ma egy településnek), méqis meglepő, hogy a közel 300 baranyai településből csupán 24 — 4 város (Siklós nem), 4 nagyközség és 16 község tanácsa — vélte úgy, hogy megpróbálja. Lehet, hogy mégsem olyan természetesek azok a szempontok? Dunaszekcső mindenesetre megpályázta a „baranyai Hild-díjat". (A párhuzam a Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított és évről évjre városoknak ítélt Hi!d- •éremmel nem erőszakolt, hiszen annak az elnyerésére is lényegében hasonló célokat kell megvalósítani.) Vajon miért? — Nem mindegy, hogy milyen környezetben élünk — tnereng el a kérdésen a tanácselnök. — Hiszen kevéssel is szebbé tehetjük a falunkat, ennyi igényességünk pedig igazán lehet önmagunkkal szemben. Nagy az átmenő idegenforgalom nálunk, hadd vigye az idegen is a jóhírünket. Én — szavamra mondom — nem az elsőnek a jutalmazására kitűzött 2 millióért adtam be a pályázatot, és a lakosságot sem azzal biztatom, hogy a pénzért csinálják, bár nem mondom, hogy nem örülnénk, ha megnyernénk azt a 2 milliót. Ha így lenne, egy részét feltétlenül községszépítő célra fordítanánk. Milyen ma a „környezet' Dunaszekcsőn? Papp János műszaki ügyintéző lelkiismeretes buzgalommal volt a segítségünkre, hogy ama zord márciusi napon — mostani tárgyunk érdekében — ismerkedjünk egy csöppet. Hiszen a hosszú-hosszú Duna menti község nem ismeretlen táj. Aki csak átutazik rajta — az országhatár közalsége miatt pedig rengetegen vannak —, annak az a legemlékezetesebb (és ettől másra rá sem csodálkozhat), hogy a község központjában hirtelen elkeskenyedik az út, Irányotokat is vesz — ez a régi Dunaszekcső, ahol egykor a római Lu- gio is volt. Lugio ma is van, nem is régóta, s egy hangulatos kis söröző viseli e nevet az egykori uradalmi magtár mellett, szemben az iskolává nemesült volt urasági kastéllyal, a „római kút" közelében. Nézzük az iskolaudvari, felújításra váró klasszicista épületet (a hajdani intézői lakást), elballagunk a gyönyörű toronysisakos szerb temolom mögötti régi szerb templomhoz, amiről (régóta már csak magtárként szolgált, s most már akként sem), ha nem mondanák is, a formájáról tudnivaló lenne az eqvkori istenes rendeltetés. Magántulajdonban van, s nem tudni, mi lesz a sorsa. Eqy biztos: meg kell tartani! De hogyan, mi célra? Az „új" szerb templom melletti papiak 'ma már a tanács tulajdonában van) elég rossz állapotú, s ennek a felújítását is tervbe vették, úttörők kapnak majd benne otthont, s könyvtár lesz még ott. Mutatják az „Árpád-malmot” (a közelében egy szép parasztházat, most készülnek védetté nyilváníttatni), amit húsz éve még malomként újított fel a tanács, éppen mielőtt át kellett adnia a Malomipari Vállalatnak. Ez aztán jó ideig terményraktárnak használta, utóbb már annak sem. — Már le is akarták bontani — mondja a tanácselnök, a környék fölé magasodó pirostéglás épületről —, mert nincs rá szüksége a vállalatnak. De addig kérleltük őket. míg elálltak ettől. — Valóban kár lett volna érte. És most mit lehet vele kezdeni? Igen óvatosan fogalmazódik meg a gondolat: ha akadna gazdája, akár vendégfogadó is lehetne. . . • Világos a szándék Dunaszekcsőn: ami kevés megmaradt a község múltjából, azt meg kell menteni. Ezért is emlegetik oly féltőn a várhegyet is, ahol a pincék és a csúszásveszély nehezítik az életet. Visszatérünk a pályázathoz, aminek a várható eredményét úgy jellemzi a megyei főépítész, hogy tökéletes község ugyan nyilvánvalóan nem lesz, viszont a „szempontok" megvalósulása által sokat nyernek a települések. Botz Lajos pedig azt mondja, hogy ez is jó alkalom a tudatformálásra, hiszen a pályázaton való részvétel tényét tanácsüléstől kezdve minden fórumon „hirdetik". Itt megáll egy pillanatra, és megjegyzi: a tudat- formálásra nem is annyira a községbelieknél van szükség, mint inkább a víkendtelepiek- nél, akik — tisztelet a kivételnek — bizony nem röstellik a háziszemetet mindenfelé elhordani a határba. így folytatja : — Azt hiszem, elsősorban nekünk, a tanácsnak kell jó példával elöljárnunk. Ezért is határoztunk úgy. hogy a tanács tulajdonában levő épületekkel kell kezdeni: mindet felújítani, és minden körülmények között eredeti formájukban. Ez bizonyára kedvet csinál másoknak is, persze némi buzdítással segítve. Különben a pályázathoz nincs szükség intézkedési tervre, csak a vállalt feladatainkat kell a megyei „szempontokba" helyettesíteni. A feladatok pedig — erre utaltunk már — nem mások, mint amit egyébként is tenn/ kell. Csak nagyobb odaadással és jó adag lokálpatriotizmussal „fűszerezve". Hársfai István Tagadhatatlan, hogy az utóbbi időben felpezsdült a nemzetközi élet. Hazánk szinte minden polgára számára természetes, hogy odafigyel a külpolitikai eseményekre, hiszen elemi érdekei fűződnek azok kedvező alakulásához. Mit hozott az elmúlt három hónap, mit hozhat az 1986-os év a külpolitikában? E mindannyiunk számára fontos kérdés megválaszolására kérte fel a Központi Sajtószolgálat dr. Várkonyi Péter külügyminisztert. — Új év, új remények — az ember ösztönösen egybekapcsolja ezt a két dolgot; Miniszter elvtárs véleménye szerint logal- mazhatunk-e Így a nemzetközi helyzet alakulását szemügyre véve három hónappal az évkezdet után? — Neves külföldi politikusoktól hallani mostanában, hogy a nemzetközi viszonyok — mindenekelőtt az őket lényegesen befolyásoló kelet—nyugati kapcsolatok — jelenlegi állapota jobb, mint akárcsak fél évvel ezelőtt, a még korábbi időszakról nem is beszélve. Ezzel magam is egyetértek. De hozzátenném, megítélésem szerint a feszültség és az enyhülés elemei ma is egyaránt jelen vannak a nemzetközi életben. Ezért nekem az új esztendő kilátásairól szólva inkább az óvatos, reményteljes várakozás kifejezés tetszik leginkább. — A nemzetközi élet meghatározó tényezője a szovjet—amerikai viszony. Milyen fejlemények várhatók a két nagyhatalom kapcsolatában? — A szovjet—amerikai kapcsolatokban kedvező irányú változások álltak be. Az SZKP főtitkára és az amerikai elnök tavaly novemberi megbeszélései bízvást tekinthetők nagy jelentőségű pozitív eseménynek. Nem arról van szó, hogy a találkozó egy csapásra minden feszültséget feloldott volna, ami az elmúlt években felhalmozódott a két nagyhatalom viszonyában. Nyilvánvaló, hogy ez nem is lehetett célja. A genfi „csúcs" igazi értékét a beindult folyamatok adják. Úgy gondolom, ma talán jobb a megértés mindkét nagyhatalom részéről a másik politikáját motiváló tényezők iránt, s reméljük, hogy az Egyesült Államok részéről is meglesz a fokozottabb politikai akarat az eltérő érdekek figyelembevételével, a reális alapokon nyugvó megállapodások keresésére. A Szovjetunió állhatatosan, rendkívüli rugalmasságot tanúsítva törekszik a megegyezésre. Ennek a politikai gondolkodásnak a jegyében született a január 15-én közzétett szovjet leszerelési program, ezt tükrözik az SZKP XXVII. kongresszusának külpolitikai vonatkozású dokumentumai. A két nagyhatalom kapcsolatát nyilvánvalóan alapvető módon befolyásolja majd. hogy milyen érdemi magatartást tanúsítanak amerikai részről a szovjet javaslatok iránt, hogy valóban kész-e az Egyesült Államok vezetése a nukleáris fenyegetés felszámolására. — Ilyen nagyszabású leszerelési csomagtervvel Mihail Gorbacsov előtt egyetlen politikus sem lépett a világ közvéleménye elé. Hogyan fogadták a szovjet javaslatokat? — A békeszerető emberek nagy tömegei mellett számos tőkés ország kormánya, felelős politikusai nyilatkoztak helyeslőén a szovjet kezdeményezésről. Az Egyesült Államok magatartása a gyakorlatban — az alkalmanként elhangzó általános jellegű pozitív szóbeli megnyilatkozások ellenére — igen ellentmondásos. Nem biztat gyors előrehaladással az a válasz sem, amelyet az amerikai fél az SZKP XXVII. kongresszusának előestéjén juttatott el Moszkvába a január 15-i szovjet nyilatkozatra. Szovjet részről megvan a politikai akarat a megegyezésre, de a reális megállapodásokhoz arra van szükség, hogy a másik fél is az egyenjogúság alapján tartsa tiszteletben partnere érdekelt és tegye meg a megegyezéshez vezető út ráeső részét. Kívánatos volna, ha a következő szovjet—amerikai csúcstalálkozón ebben c szellemben már konkrét lépések is születnének. — Több tárgyalási fórum is működik napjainkban, Géniben, Bécsben, Stockholmban. A külső szemlélőnek néha úgy tűnik, eddig vajmi kevés eredmény született ezeken a megbeszéléseken, ön szerint hozhat-e fordulatot ezen a téren 1986? — Túlzás lenne még fordulatról beszélni, de tény, hogy bizonyos mozgás máris érezhető. Úgy tűnik, a közepes-hatótávolságú nukleáris eszközök tekintetében a a genfi szovjet—amerikai tárgyalásokon kirajzolódhatnak az előrelépés lehetőségei. Ami pedig a bécsi haderőcsökkentési és a stockholmi bizalomerősítési és leszerelési tanácskozásokat illeti. a legújabb értesülések szerint szintén bizonyos közeledés, kedvező előjelű változás tapasztalható az álláspontokban. Ae európai biztonsági és együttműködési folyamat jelentős állomása lesz az ez év őszén Bécs- ben megnyíló találkozó, amely ugyancsak hozzájárulhat ahhoz, hogy az idei esztendő pozitív változásai tartóssá váljanak a kelet— nyugati kapcsolatokban. — Engedjen meg saját dolgainkról néhány kérdést. Miként látnak bennünket, a Magyar Népke,ztársaságöt a nagyvilágban? — A pozitív megítélést két tényező határozza meg minden ország esetében: stabil-e a politikai rendszere és milyen teljesítményt mutat fel a gazdasága. Nálunk kiegyensúlyozott politikai viszonyok uralkodnak. Úgy gondolom, a munkánkat illetően sem kell szégyenkeznünk, még akkor sem, ha az elmúlt években valóban nehéz problémákkal kellett megküzdenünk. Lényeges, hogy továbbra is keressük azokat a módszereket, amelyekkel gazdaságunk működését hatékonyabbá tehetjük. Hazánk nemzetközi tekintélye egyenes arányban van azokkal az eredményekkel, amelyeket az országon belül értünk el, A mai bonyolult nemzetközi viszonyok között még inkább igaz, hogy csak ha- tékdny hazai tevékenységünkkel és a párbeszédet szorgalmazó aktív külpolitikai munkával őrizhetjük meg szavunk súlyát a nemzetek közösségében. — A magyar külpolitika számára kézenfekvőén nagy jelentősége van a szövetségeseinkhez fűződő kapcsolatoknak. Kérem, szóljon ezek alakulásáról. — Ez nagyon fontos kérdés, különösen most, amikor a szocialista országok többsége ugyanazzal a kihívással találja szemben magát: át kell térnie a gazdálkodás intenzív szakaszára, meg kell felelnie a műszaki-tudományos fejlődés által támasztott egyre bonyolultabb követelményeknek. Mindez azt igényli, hogy magasabb szintre emelkedjen az egymás közötti együttműködés. A lépésváltás valamennyi területen megkezdődött. A népgazdasági tervek egyeztetése során már érvényesülnek a fokozott minőségi szempontok. Intézkedéseket teszünk a gazdasági fejlődést hordozó iparágak és technológiák egyeztetett fejlesztésére. Egyesítjük erőinket az új nyersanyag- és energiaforrósok feltárásában, illetve gazdasáqos hasznosításában is. A KGST legutóbbi, rendkívüli tanácsülése pontosan ezekkel a kérdésekkel foglalkozott. Ugyancsak fontos szerepe van a szocialista országok külpolitikájának egyeztetését szolgáló különféle tanácskozásoknak. Az SZKP XXVII. kongresz- szusa a fejlődés energikus gyorsítására, a társadalmigazdasági előrehaladást akadályozó tényezők felszámolására összpontosító programot hirdetett meq, és ez kétségkívül ösztönzőleg hathat szövetségi rendszerünk tagországainak hasonló irányú törekvéseire is. — Az idei esztendő — nemzetközi békeév. Milyen törekvések jellemzik a magyar külpolitikát ezzel összefüggésben? — Legfőbb törekvésünk a nemzetközi béke biztosítósa. Hozzá kívánunk járulni ahhoz, hogy a január 15-i szovjet béketerv mielőbb megvalósuljon és a fegyverzetcsökkentés a kölcsönös érdekek számbavétele révén tartós folyamattá váljon. Mindebben az olyan kis országok is kivehetik részüket, mint Magyarország. Sajátos lehetőségeiket, hagyományos kapcsolatrendszereiket felhasználva megkönnyíthetik egy olyan légkör kialakulását, amelyben a nagyhatalmak könnyebben megértik egymást. Vasvári Ferenc Felújításra vár az egykori intézői lakás nemesvonalú épülete
