Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)

1986-04-27 / 115. szám

Képzelt riport Tolnai Gyurival. Amikor en éltem... Útbaigazít a C-14-es izotóp Vérvizsgálat dönti el: fiú-e, avagy lány — Hogy van? — Köszönöm, most már jól, de néhány dolog ag­gaszt. Tudja, legalább húsz­ezer év... Ez próbára tette a memóriámat. Például azt sem tudom, ifiú vagyok-e, vagy _ lány.- Úgy tudom, sóderkieme­lés közben került a felszín­re a Tolna megyei Mado- csán. Hogy érezte magát előtte? — Képzelje, annak idején, amikor én éltem, alakult ki a Pannon-medence, s egy megsüllyedt „árokban” lét­rejött a Balaton is. A Du­na is folydogált már, igaz, más helyeken mint mosí. Azt mondják, hogy megta­lálási helyemtől 'nem messze kerülhettem a Dunába. — A Dunába? — Igen. Az évezredek so­rán kopott, ömlött a fősz, Állítólag ez volt a szeren­csém. Konzervált a löszágy, megmaradt a koponyám teteje, a homlokcsontom és a bal felemen egy kis plusz is. Egyébként is óriási máz­lim volt. — Miért?- Szőr Gyuri bácsi, aki meglelt, még nyáron, gon­dosan ápolt.^ Szerencsére van egy hatodikos, Györgyi nevű lánya. »Először azt hit­te, jó leszek biológiaórán arra, hogy rajtam tanulmá­nyozhassa a csontváz egyes részeit. Egy idő után az apuka gondolt egyet és be­vitt a szekszárdi nagy mú­zeumba. Először megdöb­bentem, mert fogalmam se volt, hová is jutok. Képzeljék nejlon- vagy milyen zacs­kóba helyezett. Ez volt a szerencsém. Ugyan nekem már mindegy, de a tudósok ezt mondták, így folyamato­san száradhattam ki, és gya­korlatilag óriási lelet va­gyok. — Nem akármi fél évig egy lakás stelázsiján elhe­lyezkedni úgy, hogy mit sem tud az ember a további sor­sáról, aztán meg ... — Uram, egyre kérem, ne ingereljen ilyen álnaiv szö­vegekkel, mert elvesztem azt a kedves, világosbarna szí­nemet, amit a tisztításkor, az ecsetelésekkor kaptam és aminek nagyon örültem.- Ne haragudjon, hogy szólíthatom?- Fiú vagyok .. . vagy lány. Még szerencse, hogy harmadik megoldás nem­igen létezik. Tolnai Gyuri­nak vagy Györgyinek fog­nak hívni szerte □ világon. Vannak rajtam vérsejtek ezekből aztán kikémiázkod- ják a nememet. — Nem merném megkér­dezni, de mivel valószínű­leg férfi: engedje meg: hány éves? — Nem tudom. Ez a sze­rencsém. így eljuthatok Ang­liába útlevél nélkül. Az oxfordi egyetemen a legmo­dernebb módszer segítségé­vel ezt is kiderítik. Csoni- mintát vesznek rólam, és a korábban már elfogadott és Nobel-díjjol jutalmazott módszer alapján kiszámol­ják, hogy a kozmikus térből növények és növényevő ál­latok által belém is jutott radioaktív Carbon 14-es izo­tópból mennyi van bennem. Ennek „felezési ideje” 5700 év, minél kevesebb van ben­nem, annál öregebb vagyok. — Nagyon érdekes, hogy értesült ezekről? — Jól adja. „Végigültem" a tudósok vitáját Szekszár- don. Ott hallottam. Bozsik László Tizenéves rablók Az ötök társasága A történetünk rövid. S nincs hosszú múltjuk azoknak sem, akikről szól. Valamennyiük születési dátuma tizennyolc évnél közelebb van. Csoporto­san elkövetett rablás bűntet­tének alapos gyanúja miatt kerültek a Pécsi Rendőrkapi­tányságra. Déli órák, április 20-a, va­sárnap, Pécs, Kertváros, Neve­lési Központ környéke. Fiatal fiú elé három lány állt: adjon már nekik cigarettát. A fiú a zsebébe nyúlt, de három he­lyett öt szálat adott a lányok­nak, mert látta, rajtuk kívül még ketten — hozzá hasonló korú srácok - tartoznak a tár­sasághoz. Az utóbbiak közül az egyik kést rántott. Pénzt követeltek. A három lány kö­zül a legkisebb — 13 éves — kiforgatta a sakkban tartott fiú zsebeit: 50-60 forint, eny- nyi volt a zsákmány. Nem nagy összeg. Mondta is az egyik lány közeli hozzátarto­zója *■ már a rendőrségen — némi szemrehányással a hang­jában: ennyiért csináltátok!? Ennyiért. B. P., az 1070-ben született pécsi fiú rántotta elő kését. Hónapok óta nem él otthon, ha mégis hazamegy, csak azért, hogy valamit ellopjon. Felfüggesztett börtönbüntetés­sel - lopás miatt szabta ki rá a bíróság — a nyakában kö­vette el a vasárnapi rablást. S. Gy. 17 éves, a legidősebb a társaságban. Ugyancsak lo­pás miatt felfüggesztett sza­badságvesztés büntetést ka­pott, de nem zavarta a dolog. B. E„ a 13 éves pécsi lány, aki próbaidőre került haza a gyermekvédő intézetből, meg­lógott, mert barátnője, aki náluk kéglizett, nem kívánatos személynek minősült szülei szemében. Inkább ő is elment hazulról. K. E. szigetvári lány, 1969- ben született, ő volt az, akivel B. E. meglógott. K. E. március közepétől nem élt otthon, ed­dig édesanyjának nem hiány­zott, legalábbis nem jelezte sehol, hogy tudják már meg, merre járhat a lánya. V. I. 16 éves pécsi lány, az egyik fiú barátnője, sőt: egy fénykép hátlapjára írt „aján­lás” szerint a menyasszonya. Ennyit róluk. A gyors intéz­kedés eredményeként az elkö­vetők 24 órán belül rendőr­kézre kerültek. A rablás bűn­tettében a Pécsi Rendőrkapi­tányság a vizsgálatot folytatja. M. A. Nagyközönség elotf a Windischgratz-hagyaték Afrikai trófeák Keszthelyen Pár év múlva a világ egyik'legnagyobb iTófeagyújfeménye áll össze „Ha Afrikába indul a vadász, a szerencse kegyeltje legyen”. — Olyan ember mondta ezt ne­kem, aki Tanzániában él, 35 éve járja a vadont, s Arusha melletti panziójából szervezi a szafarikat. Nagy Endrével egy világra szóló trófeagyűjtemény szemre­vételezése közben hozott össze a véletlen a keszthelyi Feste- tich-kastélyban. A gyűjte­ményt Rudolf trónörökös uno­kája, Franz Jóséi Windisch- grőtz -végrendeletében szimpá­tiájának bizonyítékául a ma­gyarokra hagyta. — Nagy vadász volt — jegy­zi meg tömören Nagy Endre. A 272 darabból álló gyűjte­mény Kenyából, Szudánból és Tanzánia területéről származik: több tucat oroszlán és leopáfd- bőr mellett 80 darabból ólló antilop- és gazellatrófea, orr­szarvú, 29 kafferbivaly képezi a zömét, öt kapitális elefánt­agyar közül két pár előkelő he­lyet foglal el a világranglistán. Afrika mellett számos indiai vörösmedve, tigris egészíti ki a Windischgratz-zsákmányt, jöt­tek a gyűjteménnyel a herceg utolsó vadászataiból származó aranyérmes gímszarvastrófeák. — Európa legrangosabb kiál­lítását hozzuk össze pár év alatt - mondotta nem titkolt örömmel dr. Czoma László múzeumigazgató. — Kapunk még sok mindent a hazai köz- gyűjteményekből, s hozzá afri­kai néprajzi tárgyakat, masz­kokat, öltözeteket, dobokat, vadászati eszközöket, vadcsalo- gatókat. .. Egy dossziét mutat, - ma érkezett. Az Amerikában élő dr. Ivan Halas 24 trófeát aján­lott fel a keszthelyieknek. Köztük nemcsak trófeák, ha­nem kitömött állatok; oroszlán, varacskos disznó és társa­ik. . . — Rövidesen megkezdődik városunkban a Goldmark-ház felújítása, ahova a kastélyból kiköltözik a zeneiskola. A zene­iskola helyén — óriási terület- néhány év múlva koncent­rálhatjuk az Afrika-anyagot. De maradjunk Windischgratz- nél! Nagy Endre szerint szin­te felbecsülhetetlen a trófea­gyűjtemény értéke. Az orr­szarvú-agyar kilója 2283 dol­lár, de ha érmes, kapitális, ak- kor 3-4-szeres. Az elefántcsont már majdnem az arany ára felé lépdel, s a gyűjteményben akad 120 kilós is. — ön együtt vadászott a her­ceggel? — Több alkalommal is. Ba­rátomnak mondhattam, s ne vegye önteltségnek, valami kis részem van abban is, hogy ez a gyűjtemény Magyarországra jöjjön. — önnek panziója, vadas­parkja, állatkertje van a Kili­mandzsáró lábánál. A szakma nemzetközi tekintélye, több gyűjtőút mecénása, a magya­rokat szívélyesen fogadja, se­gíti, legutóbb a Kilimandzsáró- expedíciót, majd fotóművé­szeket fogadott. Most hallom; házat épít Balatonedericsen . . . — Hadd válaszoljak egy példával. Ha amerikai vadá­szokat kísérek a szafárira, s ott állunk a vad előtt, úgy lőnek, hidegen, keményen, ér­zéketlenül, mintha egy lőlap előtt állnának. Az európaiak­nál, s hogy közelebbre Jöjjek a magyaroknál más a helyzet. Ok a nagy álom megvalósulá­sát is érzik, s mint kamasz a ragyogó nő előtt, elbizonyta­lanodnak. Még a legnagyob­bak is. Táncol a fegyver a ke­zükben. Nekem, kísérőnek, kö­telességem, hogy együtt lőjek velük, s ők elhiszik, elsőre szí­ven találták az állatok kirá­lyát . . . Szóval, mi álmodozók vagyunk, s hiszünk az álom­ban. Edericsen én is szeretnék egy kis múzeumot létesíteni. Hetvenhárom éves vagyok; ál­maim megtöltik majd. Kozma Ferenc Tóth László felvételei J eleket váltanak egymás­sal, néhány pillanat az egész, kész minden moz­dulat. Léggömböt pörget a le­vegőben, majd egy keretbe te­szi, elegáns mozdulat, a lég­gömb szétdurran, és az ujjára repül a hófehér galamb. A fe­lesége fekete cilindert hoz, ad­dig a galambot csillogó Iádi- kába teszi, néhány kört rajzol felette a varázspálcával, majd a dobozt darabokra szedi, egyenként rakja a cilinderbe. Eltűnik benne a doboz — a galamb nincs sehol. A kellékeket nagy bőröndök­ből szedték elő, nem volt ide­jük kipakolni, a napokban ér­keztek haza Lipcséből a Hal­lássérültek Nemzetközi Feszti­váljáról, ahol Koltai György és felesége az általános bűvész kategóriában első díjat kapott. — Nem hittem a szememnek — mondja Koltai György — szóltam a bíráló bizottság el­nökének is, de nem történt té­vedés. Pedig úgy láttam, vol­tak nálam sokkal jobbak is. Nagyon sokat tanultam Lipcsé­ben, egy erfurti bűvész min­denkiről elmondta a vélemé­4 vasárnapi Bűvész házaspár „A hallók között a csillagokban lehefnénk" nyét a harmadik nap rendezett szemináriumon. Az egyik kellé­kem volt hibás, észre lehetett venni a trükköt, amiből a kö­zönség ugyan nem látott sem­mit, de javítanom kell rajta. — Hogyan tanulja a trükkö­ket? — Az mese, hogy egy ama­tőr bűvész maga találja ki a trükköket, ahhoz már nagyon nagy művésznek kell lenni. Rengeteg könyvet olvasok, a tévéből videóra veszem a bű­vészműsorokat. Nem másolom le, hanem kidolgozom a kellé­keket, és saját műsorrá formá­lom. Tulajdonképpen úgy tanu­lok, hogy megfejtem a titkot. Lipcséből is hoztam egy szak­könyvet. — Olvas németül? — Elég a képeket látnom. — Hogyan kezdődött? — Budapestre jártam a na­gyothallók általános 'iskolájá­ba, sokat bűvészkedtünk a gyerekekkel. Hatodik osztályos lehettem 1969-ben, amikor ír-' tam Rodolfónak. Egyszer a Tel - ügyelőnő szólt, Rodolfó keres engem telefonon. Nem írt, ha­nem eljött az iskolai farsangi bálra, én segítettem neki a színpadon. Izgultam, mi lesz ebből, de a bál után igazgatói dicséretet írtak az ellenőrzőm­be. Utána sokáig leveleztünk Rodolfóval, kártyákat, trükköket küldött, hogy gyakoroljak. Az­tán az iskola befejeztével ha­zajöttem a szüléimhez Pécsre, egy ideig abbamaradt a bű­vészkedés. Két évig fociztam a Vasasban is. Ipari tanuló let­tem, az autófényező szakmát tanultam. Szakmájában is ismert a műhelye, van munkája bőven. A műhely miatt költöztek négy éve Kozármislenybe. A házaspár készül a hallás- sérültek országos szemléjére, amely május 24-én lesz Buda­pesten, a kaposvári területi szemléről továbbjutottak a döntőbe. Ugyancsak szerepel ott a pécsi egyesület a Hamu­pipőke pantomim előadása. Koltai György, aki az egyesü­let művészeti vezetője, tanította be a darabot, a felesége ját­szó a mostohát. Egyéves mun­ka eredménye a csoport sikere. — Hol lépnek fel? — Hiába van C-kategóriás engedélyem, sehol. Meg sem nézik, mit tudok, ha halló len­nék - mutatja — a csillagok­ban lehetnénk.- Mik a tervei a művészetF vezetőnek? — Színjátszó csoportot sze­retnék alakítani. Nagyon tehet­ségesek ezek a hallássérült fiatalok, nem szabad annyiban hagyni. A klubban meg rendbe kellene tenni a színpadot. Itt vagyunk a város közepén, csak egy plakát kellene és a hallók bejöhetnének az előadásaink­ra. Most nyáron, az idegenfor­galomnak is érdekes lehetne. Ahogy kifelé megyünk, a hó­fehér galamb ott pihen a te­rasz fakerítésén. — Engem várt — mondja Koltai György; nem tévedett. Először az ujjára röppen, majd felszáll a villanydrótra és meg­pihen. Gáldonyi M. Lipcséin első díjat kaptak

Next

/
Thumbnails
Contents