Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-26 / 114. szám
BELLA Visszapillantás egy Szomory-bemutatóra Néhány hete írásomat e bemutató elé, Illés Endre gondolatával zártam, miszerint „Szomory valamivel mindig tölin- gerelte a nyárspolgárt" — s hátha ezúttal is sikerül? Reménykedésem fokozatosan párolgott el . . . Néhány derűs pillanattól eltekintve c darab különös, zenei hatású szövegét mind kedvemszeget- ten hallgattam, Már azt, ami eljutott... A harsányság ugyanis — alaphangvételként — gyakorta a szövegérthetőség rovására ment. Kiemelném: nem általában a hangerővel van bajom. A zengő indulatok, a kitörő szenvedélyek, tehát Szomory írói stílusa megengedik, indokolnák, sőt, olykor a drámai személy mondandója meg is követeli az átlagos erősnél is erősebb hangzásdinamikát. Természetesen a színpadi beszédkultúra átlagosnál magasabb fokán. Viszont, ha a színész túl magasan választja meg egy-egy hosszabb viharos tiráda kezdő hangját, s közben még fokoznia is kellene, az nem vezet sehová. Hangszálgyulladáshoz, esetleg . . . Ennyit az érthetőség és a hangerő összefüggéseiről. * Mit látunk Szomory Dezső színpadán? Egy pesti bérház átlagos polgári lakásában Bella, a darab címadó házi- kisafszonya gyereket vár gróf szeretőjétől, aki énekelni taníttatta a szép hangú, szekszes szépségű úrilánykát. A baj megvan. Bella „party-képes" vőlegénye visszalép, mire hozzáadják egy szerencsétlen, ügyefogyott, de fülig szerelmes fogorvoshoz. Eltelik másfél év. Bella hires énekesnő már, aki sikerei csúcsán várja a pillanatot: elégtételt szerezni mindazoktól, akiknek csak a teste kellett... A III. felvonásban -, mint ünnepelt Floria Tosco — érkezik el az a pillanat, amikor szeretőit rendre leépíti, kikosarazza. A kitűnő szerkezetű darab számos, remekül megírt figurát vonultat fel. Mindez együttvéve a századelős, felkapaszkodni vágyó polgárság emberileg megélt, iróilag belülről gbrázolt világának egyfajta társadalomkritikai képe. Nem megértő, nem megbocsátó, de ironikusan (és önironikusan) rajzolt kép, aminek eszköze voltaképp mindaz a patetikusan fölívelő szóáradat; az a barokkoson áradó stílusművészet is Szomorynál, amelyet nem véletlenül hasonlítgatnak operai vagy szimfonikus hatású hangzásélményekhez. De nemegyszer kegyetlenül ironikus is tud lenni Szomory Dezső, mint pl. Klein úr vagy az izraelita vallású operaénekes antiszemita „beütéseinek" ábrázolásában. * Kár, hogy a humor e mélyebb, „szöveg alatti” rétegei nem jutnak felszínre, vagy hangsúlytalanok . .. Gyöngítve ezzel a tágabb értelmű ábrázolás kritikai élét is. Az előadás humora nagyobbára verbális humor; megírt szöveg a forrása. Szomory ennél több. Alakjai, helyzetei, pillanatai ezúttal szinte kínálják a tragikomikus felfogást. Amit látunk, hallunk, vagy ez vagy az .. . A kettő ötvözete nem áll össze. Jobbára a komikum felé tolódik a nyomaték, főképp a darab erotikus témája, lehetőségei, szövegcsattanói révén. Máskor a bohózat vagy épp a naturalista dráma légköre kísért, ideértve az imitált szeretkezés „meghitt pillanatait” is az ebédlőasztalon. Ami, hát, kényelmetlen is meg egyáltalán... Summázva: ez a produkció nagyon ellentmondásos. Leginkább Szomory hiányzik belőle, mai színpadi, korszerű eszközökkel, a mai közönségnek szólóan. Mért lenne épp mit mondani .. . így viszont csak egy „tisztes" poi- gárlányka sorsát kísérhetjük 8. HÉTVÉGE Bella: Oláh Zsuzsa Cseri László felvétele nyomon a család, a környezet, a művészvilág közegében, emberi méltóságának tudatos kiharcolásáig — egy hagyományos, realista-naturalisztikus színjátszás kereteiben. Szerencsére több kitűnően megrajzolt fő- vagy mellékalak életre keltése kellemes, mulatságos perceket nyújt. Ebben kétségtelenül vannak érdemei leney István rendezőnek, aki — ha a szerepértelmezések kiigazításában nem is volt mindig túl szigorú —, az előadás egységes játékstílusát sikeresen alakította ki. Senki nem lóg ki, senki nem egyénieske- dik. Fegyelmezett csapatmunkaszellem érezhető. Jeney egy szövegrész (Bella záró monológja) átemelésével szerencsésen változtatta meg a befejezést (a főhősnő eredetileg visszafogadja érzelgős, lüké férjét), bár az előadás terjedelme bátrabb tömörítést is elbírt volna. Szomoryt rendezni — művei sajátos hangvétele vonásai, ellentétei okán - kivételes nehézségű feladat; neves, befutott rendezőnek is beletört már a bicskája. A vállalkozás itt, úgy gondolom, önmagában is dicséretes. * A mérlegre tétel háládatlan szerepkörében szólnom kell néhány fontosabb színészi alakításról is. Taipa-Magyar Ede fogorvos, a behálózott férjnek való, eredendően groteszk figura. Kacagtatóan bugyuta és megindítóan ostobácska. Sípos László ilyennek formálja meg. ' Anélkül, hogy „rátenne", játéka szépen belesimul az előadás egészébe — miközben belopja magát a szívünkbe. Igazi kabinetalakítás. Vári Éva anyaszerepében ott jó, ahol a szövegből közvetlenül tud jellemezni egy nyárspolgár nagyságát. Saját vénából azonban alig tesz hozzá. Győry Emil Keilits doktorával mostohán bánt a szerző. Kár, hogy nem láthatjuk viszont. . . Oláh Zsuzsa mint Kéji Bella művésznő alkatilag jól talált rá erre a túlfűtötten érzéki, démoni vonzású nőalakra. Alakítása a drámai hangvétel kiteljesedésével egyenes arányban szürkül, válik egysíkúvá. Operafinálé- szerű záró monológjának beállítása teátrális. Bálikó Tamás mint kamasz, kedves ' ötlet; grófként előkelő idegen. Az előadástól is ... Nem az ő hibája: szereposztási abszurdum. Tormai bankhivatalnok (Csuja Imre) és Mari, cselédlány (Lang Györgyi) figurája nincs kitalálva. Takács Margit nagymamája elbűvölő, színészi remeklés. Mester István (Operaénekes) nem lép túl az operettsablonokon. Villanásnyi jelenetében Pállai Péter és Krasznói Klári emlékezetes. Wagner Tamás m. v. díszletei és jelmezei betöltötték szerepüket. A színház egy eléggé mellőzött, értékes magycfr író második darabját vállalta fel. S vannak még jó Szomory-drá- fnák (pl. II. Lajos király, II. József), kár lenne a sort abbahagyni ... Wallinger Endre zenei krónika Koncertek Pécsett és Komlón Improvizációs hangversenyt, illetve zeneiskolájának növendékhangversenyét hirdette és rendezte meg a pécsi Nevelési Központ Zeneiskolája a múlt hét közepén, két, estébe hajló délutánon. Mint ebből is kitűnik, az intézmény munkájának középpontjában az improvizáció áll, ezzel — a barokk korban még virágzó, később fokozatosan elsorvadt, visszaszorult eszközzel, formával - szándékoznak az ANK zene- pedagógusai a tanítást él- ményszerűbbé, a zenét tanuló gyerekek alkatához jobban idomulóvá, nem utolsósorban a modern művészeti formanyelvek megértésére alkalmasabbá tenni. Az improvizáció köré úgy rendeződött — országosan is egyedülálló módon —a program, mint ugyanannak a dolognak, törekvésnek három oldala: a zeneiskolai növendékek bemutatkozása (kivétel nélkül mindé, a legapróbbtól a leghaladóbbig), a koncert az improvizáció jegyében — a varsói Zeneakadémia tanárainak: Esztényi Szabolcsnak és Malgorzata Pinkosznak a közreműködésével —, végül pedig a dzsessz-, a képzőművészeti, illetve az improvizációs műhely bemutatkorása. Az elsőn Apagyi Mária, Árvay Attila, Árva y Attiláné, Tillai Aurélné pedagógusok tanítványai bizonyították, hogy szorgalmuk, tanulásuk produkcióként is eredményes, az eggyé váló másodrk-harma- dikban a varsói énekesnő és zongoraművész Apagyi Máriával, illetve György Ákossal, a dzsesszműhely vezetőjével, továbbá a még tanuló, nagyon tehetséges Szabó Dániellel aratott szép sikert, Lantos Ferenc pedig nagyvonalú és frappáns módon mutatta be a képek „nyelvén", hogyan ébreszti fel a közös módszer az eredeti és változatos önkifejezést a „vizuális környezetszennyezés” sémái helyett. A vártból kevésbé meggyőzőnek egyedül a hagyományos komolyzenei „alapokra", témákra való improvizáció bizonyult, jelezve, hogy ami egyértelműen termékenyítő a dzsessz világában, formanyelvében, az egyelőre még csak lehetőségeit, önmagát kereső kísérlet a pódiumra szánt komolyzene szövetében, jelrendszerében. Ennél többet azonban az improvizáció „visszavételének” mai pontján aligha lehet még várni. Szép hangversennyel örvendeztette meg a Pécsi Szimfonikus Zenekar a komlói közönséget szerdai estjén. A koncertnek több különlegessége is volt; az első, hogy az együttes Mozart egyik legkényesebb művének, a fiatalkori A-dúr szimfóniának előadására (K. 201.) vállalkozott; a második, hogy Bach A-dúr csembalóversenye eredeti, oboa d’ amour-ra írt változata — tudomásom szerint - magyarországi bemutató volt, a harmadik: Liszt XIII. zsoltárának előadása (ugyancsak ritkán hallható mű) főhajtásként nagy zeneszerzők emléke előtt. Az elsősorban vonós szempontból roppant kényes- Mo- zart-műben az együttes jó formában muzsikált; pontosan, világos szerkezetét jól érzékeltetve, helyes akcentusokkal, kiválóan megválasztott tempókkal szólalt meg a mű. Csupán a dallamok, formák ívének még merészebb tágításában, a tónusok még világosabbá, még fényesebbé, még telítettebbé formálásában kellett volna még többet adni ahhoz, hogy maradéktalanul igazi Mozartot hallgassunk, abban az értelemben, hogy számunkra, a közönség számára is „megszólaljon" a Kir- csi László ismertetőjében jelzett mozarti dallam „boldogsága". A Bach-versenymű ugyancsak Kircsi László előadásában, kevésbé sikerült. Az első tétel szándékoltan feszes, de egyben túl gyorsra sikerült tempójában az együttes pontatlanul kísért, a lassú Siciliano — épp ellenkezőleg - terjengősnek, már-már unalmasnak hatott, s úgy tűnt, a szólista nehezen birkózik meg a különös-különleges hangszer technikai lehetőségeivel. Maradéktalanul csak a harmadik tétéi tetszett; ebben helyreállt az egység és a rend, a szólista erejéből r pedig az inkább szenvedő, mintsem daloló lassú tétel után immár bravúros megoldásokra is futotta. A szép zenekari bevezető után lassan, módszeresen és pontosan tárta elénk, „világította át" a Tillai Aurél ve- zette-vezényelte egyesített kórus (Nevelők Háza és JPTE Tanárképző Kar) Liszt szépségekben és nehézségekben egyaránt bővelkedő XIII. zsoltárát. A zenekar játéka apróbb hibáktól eltekintve mindvégig meggyőző volt; a kórus egységesen, belső hangzásarányaiban is ki- egyelítetten szólt, annak ellenére, hogy csak „alkalmi” együttes, és „kútban”, több méter mély színpad hátterében énekelt. Tillai Aurél a zárórész bravúros dirigálásával feledtette, hogy a versenymű pontatlanságaiban az ő zenekarhoz nyilván nem szokott vezénylésének is része volt, Keönch Boldizsár hangjának nemes tónusa, fénye meggyőző volt, ereje és állékonysága viszont annál kevésbé. Varga János Dolly Roll: Happy Coctail Siker az Ifjúsági Házban A Diákkabaré bemutatója Hétfőn este a pécsi Városi Sportcsarnokban mutatta be új színpadi show-műsorát a Dolly Roll együttes Happy Coctail címmel. A „régi” Hungáriából kivált törzstagokból álló, Flipper öcsivel és Zsoldos Dedy- vef kibővült együttest — két nagylemezzel és friss ŐRI-díjjal a háta mögött — a hazai popszakmában mint a nosztalgiahullám egyik éllovasát, a könnyed, szórakoztató tánczene művelőiét tartják számon. Miből is keverték a hétfő esti koktélt? Egyik alapízként az ötvenes, hatvanas évek rock and ralija szolgál, annak is egy gyorsabb, feszesebb, „ugrálósabb" változata, a rockabilly (Vakáció, Si-bap- bap-du-bap), másrészt az ugyanebből a korszakból származó, nosztalgikus, házibulikat idéző andalító zenéből (Modern románc), a különleges ízeket — mondjuk úgy — fűszereket pedig az egzotikumot árasztó számok képviselték (Honolulu rally, Eldoradoll). Kétségtelen, hogy miközben a másik ex-Hungária, * Szikora Róbert az R—GO élén Dél- Amerika felé vette az irányt (értvén ezen a meghatározó stílusjegyet), a Dolly Roll olaszos, latinos fazonra szabottá új zenei anyagát (Arrivederci amore, Gina, Angelo), ennek a típusú zenének minden dallamosságával, ritmusvilágával, és — tegyük hozzá — súlytalanságával együtt. Mint általában, ezúttal is Dollyra épült a zenekar. Dolly hangjának van egy sajátos titka, amelyet a mai tinédzsergenerációk inkább csak éreznek, sem mint tudnak, nevezetesen, hogy szerencsés keveréke az ötvenes, hatvanas évek nagy popsztárjai (Connie Francis, Brenda Lee, Wanda Jackson, Helen Shapiro, Little Éva) hanganyagának. Ezen a hangon jól lehet megszólaltatni gyors, ritmikus tánczenét, és a lassú, nosztalgikus melódiát is. Az együttes másik oszlopa kétségtelenül Flipper öcsi. Az ő magával ragadó dinamizmusa, remek mozgáskultúrája, kamaszos vagány bája nem marad hatástalan, főleg az ifjú leányszívekben kelt rezonanciákat. A pécsi előadás kissé nehezen indult, de később a közönség belemelegedett, a Csingilingilinget már együtt énekelte a zenekarral. A szűk másfél órás nonstop show lendületes, a számok elrendezése ökonomikus, alkalmat adva az olyan - technikai jellegű - tennivalókra is, mint a gyors átöltözés, ruhacsere. Ez azért is lehetséges, mert a zenekar néhány tagja több hangszeren is játszik, így könnyen válthatják egymást. Mindent összevetve, úgy tűnik a nyári szezon beköszönte előtt a Dolly Roll kész arra, hogy a felhőtlen, könnyed szórakozásra váró közönséget kielégítse, De szerencsésebb lenne elkerülni a Wind-szörny, Mária makaróni típusú zenei és szövegblődlit, erre nincs szüksége ennek a zenekarnak. F. T. A kezdés előtti hangulat mindenesetre a rockkoncertekre emlékeztetett, még a jobb időkből, amikor minden különösebb szervezés nélkül az ifjúság megérezte, hogy itt valami olyasmi lesz, ami őt érdekli, s megvett háromszor annyi jegyet, mint amennyien a terembe beférnek. Ennek megfelelően a tömeg nagy volt, a hőség és az ingerültség is, és az újságíró, aki ezúttal nem vette igénybe a kiskaput a nézőtérre való bejutáshoz, hanem együtt szorongott a bejáratnál, arról tudósíthat a tömegből, hogy a várakozás felfokozott volt a diákkabaré iránt. Amelyet a Dunántúli Napló kezdeményezett és szervezett a megyei KISZ-bizottság, a városi tanács művelődési osztálya és az Ifjúsági Ház támogatásával. Már a közönség létszámát látva meg kellett állapítani, hogy az ötlet jó volt, hogy a humor, az éle iránti érdeklődés nem halt ki az ifjúságból. Nem mintha valaki az ellenkezőjét állította volna. De azt mondják néha, hogy ifjúságunk nehezen mozdítható, és lusta kiállni közösségi ügyekért. Most azonban azt láttuk, hogy ha van jó ötlet, az arra hajlamosak igenis mozdulnak. És vannak arra hajlamosak! Mennyi tehetség, ész, műveltség, ötlet, milyen jó megfigyelőképesség és milyen éles nyelv! Meglátni és megfogalmazni az iskola, a tanárok, szülők és az egymás közti viszony apró konfliktusait; menynyi tehetség, kamaszos báj, megható sutaság ezeknek megjelenítésében! Nincs hely arra, hogy felsoroljuk a kissé hosszúra nyúlt műsor valamennyi résztvevőjét, de álljon itt a legjobb számok előadóinak, ill. iskoláinak neve: a Leöewyből hat szőrös lábú fiú kánkánt táncolt, majd építőipari paródiát mutattak be. Piknik címen Bagossy Levente és Berdisz Tamás rögtönzött (művészeti szakközépiskola). Horváth Ferenc (Kodály Gimnázium) remek magánszámol adott elő. Bagi Dániel (Leö- wey) zenei stílusparódiát játszott, Juhász Elődöt Gelb Zoltán (Leöwey), Fenyő Miklóst Tahin Róbert parodizálta, s végül a három Leöwey-s fiú a Hattyúk tavából mint hattyú jelent meg női balettruhó- ban. A konferanszié Bozsik László újságíró, a kabaré kitalálója és útjának egyenge- tője, a játékmester Keszler Gábor, az IH munkatársa volt. Kívánunk újabb sikereket a diákkabarénak (május 31-én megismétlik Pécsett) egy szerkesztővel, aki bátran rövidíti az egyes számokat. Sikert a bevezető tolongás nélkül, de a mostanihoz hasonló lelkes, hálás közönséggel. G. T. A Baranya Táncegyüttes emlékestjére Az élet maga Körbetáncolja egymást két élőlény, mielőtt új életet fo- gantató nászukra sor kerül, s körbetáncolja egymást a két ellenfél is, mielőtt összecsapásuk halált nem szül — a táncban már művészetté kristályosodott állapotában is megtalálhatjuk ezt az örökséget: a történés előtti dinamikus állapotot. A tánc felvezető rítusa az élet nagy eseményeinek: születésnek és halálnak. Születés és halál egységében él egy együttes is: új tagok jelentkeznek, régiek búcsúznak el — jelentkeznek, mert vonzódnak a közös cselekvéshez, s búcsúznak, mert család, hivatás vagy éppen az évek számo erősebb lesz a csoport erejénél. Az együttes dinamikus lét, részeiben változó ugyan, de .egységében továbbélő. A tánc és a csoportlét alapjaihoz vezetett vissza a Sara nya Táncegyüttes kedd esti emlékműsora a Pécsi Némzet: Színházban: öt éve, hogy motorbaleset következtében meghalt Csányi Zsolt, az együttes zenekarának addigi vezetője. Helyébe új harmonikás lépett, a zenekar is más zenészekből tevődik össze, mint ahogy a táncegyüttes java része is kicserélődött az öt év alatt. Mások táncolják már a főbb szerepeket is — de a Baranya változatlan. Az emlékműsor felvonultatta az utóbbi évek sikeres koreográfiáit, melyek ' megint csak a születés és a halál ellentmondásos egységében születtek - a délszláv folklórtól a modern táncjátékig ível a repertoár. A „hagyományőrzés" és a „modernség" önmagában is kimutatható, s mégis feloldódik egymásban. A Késes tánc és az Antigoné, a Szerb kálók és a Don Quijote nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező formák - bizonyítja újra a Baranya Táncegyüttes: a születésnek és a halálnak csak egymástól van értelme, a változásnak fájdalmasan szép az egysége - az élet csak ez lehet. B. L.
