Dunántúli Napló, 1986. április (43. évfolyam, 89-118. szám)
1986-04-03 / 91. szám
Sporthétvége * Tájfutók csúcstalálkozója a Mecsekben Osztatlan sikere volt tavaly a PVSK tájfutó szakosztálya rendezésében létrehozott Mecsek Kupa nemzetközi tájfutó viadalnak. S hogy mindezt mivel lehet igazolni? Nos, az idei háromnapos — április - 4. és 6. között — versenyre közel 900 versenyző nevezése futott be a versenyirodához. A 44 hazai és 22 külföldi klub versenyzőit magában foglaló mezőny az első napon, április 4-én Zobákpuszta és Magyaregregy között méri össze először erejét, a második nap, az április 5-i verseny színhelye az orfűi kistó környéke lesz, míg a harmadik napon, április 6-án az abaligeti kemping lesz a verseny központja. Az első és a második napon reggel 9.00-kor, míg a harmadik napon 8.00 órakor lesz a rajt. Az ausztriai, a jugoszláviai, finnországi, NDK-s és nyugatnémet, valamint lengyel, svájci és magyar versenyzőket felvonultató vetélkedő eredményhirdetését az abaligeti kempingben tartják 6-án 11.30 és 12.00 óra között. Bajnoki és kupa- mérkőzések kézilabdában A mai naptó' szombatig a második fordulóval folytatják az elmú:: hét végén kezdett idényüket megyénk NB-s kézilabdacsapatok Az NB l-es PMSC férfi együttese szombaton délelőtt a bajnok Veszprémi Építők vendéae lesz. Az NB I. B-ben a PMSC iányai pénteken délelőtt 11.00 órakor az újonc Zalaegerszegi Caolát, míg a Komlói Bányász férfi együttese Komlón a Budapesti Spartacust fogadja. Férfi kézilabdatorna kezdődik ma délután 14.30-kor a kertvárosi Testvérvárosok terén levő általános iskola udvarán levő kézilabdapályán. A Pécsi Baromfifeldolgozó SE NB 11-es égyüttese második alkalommal rendezi a Felszabadulási Tornát. A rendező egyesület mellett itt lesz a jugoszláviai Orhovica, a Nagykanizsai Olajbányász és a PMSC vegyes csapata. A torna ma délután 14.30- kor kezdődik, majd holnap Egy tavalyi kép az Ózd elleni találkozóról. A földön lévő fehér mezes Vad már nem, de a levegőben lévő átlövő Dolmány most is ott lesz a pályán. reggel 8.30-tól folytatódik, az eredményhirdetést várhatóan 17.00 órakor rendezik. Duplázó baranyaiak a területi bajnokságban Sűrű programot bonyolít le az elkövetkező napokban négy területi bajnokságban szereplő baranyai csapatunk. Különösen nehéz menetelése lesz az élbolyban lévő Mohácsnak és PVSK-nak, mivel e két csapatnak egymás ellen is meg kell küzdeni a két pontért, s eldönteni, hogy melyikük maradhat az éllovas Kaposvári Rákóczi nyomában. Ám a versenyben maradás lehetőségét megadó találkozó előtt a mohácsiaknak Nagyatádra, míg a pécsieknek Dombóvárra kell utazniuk és csak azt követően, kedden találkozhatnak a Mohács-Újvárosban lévő stadionban. A Szigetvár együttese előbb fogadja a Paksot, majd kedden szintén So- mogyországba, a Nagyatádhoz utazik, míg a bólyi gárda pénteken a bajnokságra törő Kaposvári Rákóczinak, kedden pedig a Bogiárlellé- nek lesz a vendége. A csoport többi együttesének párosítása a következő: Máza- szászvári Bányász—Siklós, Somberek—Honvéd Táncsics SE lesz. A megyebajnokságban a Pécsi BTC—Drávátok, a Pécsi Kinizsi—Beremend és a Villány—Steinmetz SE ösz- szecsapások emelkednek ki. Falusi spartakiád döntői Szolnokon Falusi sportéletünk felszabadulás utáni legnagyobb múltú sportmozgalma a Falusi Dolgozók Spartakiádja. Kezdetben évente, később azonban már négyévenként, az országos sportnapok évében zárulnak a versenysorozatok. Az idei téli versenyek döntői Szolnokon, az április 4-én 20.00 órakor, a tiszali- geti sportcsarnokban rendezendő megnyitó ünnepséggel kezdődnek. A tekeversenyek a Munkásőr úti automata csarnokban zajlanak, a sakkozók a Városi Tanács nagytermében, míg az asztaliteniszezők a tiszaligeti spoy- csarnokban találkoznak egymással. Baranyát minden sportágban 2—2 nő, illetve férfiversenyző képviseli. Az országos döntő ünnepélyes eredményhirdetésére díjkiosztására április 6-án, 11.30- kor kerül sor a tiszaligeti sportcsarnokban. Gokartverseny pénteken Harmadik alkalommal hirdette meg a Pannon Volán SC a Felszabadulási Kupa néven meghívásos gokartversenyét, amit idén is április 4- én Pécsett a 6-os út és a Tüzér utca kereszteződésében rendeznek. A pénteken 12.00 órától indított versenyen hét kategóriában és végül abszolút versenyben mérik össze tudásulat a legkisebb négy- kerekűek, amelyek 130—140 km-es sebességre is képesek. A 12 magyar csapat között, a versenyt rendező Pannon Volánosok mellett indulnak a megyei MHSZ és a Bükkösdi KSE versenyzői is. A versenyen ezúttal első ízben lehet elnyerni a „Pécs város Nagy- díj"-át, amit a város vezetői ajánlottak fel a csapatverseny győztesének. A versenyt megelőzően, reggel 8.00 órától szabad edzés zajlik majd o verseny színhelyén. K. L. Egy pont, és más semmi Volán SC—PMSC 0-0 Czabán Samu tér, 500 néző. V.: Szabó. Bp. Volán: Kovács (Rosner, a 81. percben) — Szabó, Hegedűs, Huszár, Tóth —Kertész, Jancsika (Seres, a 73. percben), Simon — Oláh, Hatvanger, Katona. Edző: No- vák Dezső. PMSC: Bodnár — Kónya, Torna, Bérczy, Brezniczky dr. — Megyeri, Túri, Czérna (Lutz, a 61. percben), Lőrincz — Lovász, Udvardi (Dobány, a 69. percben). Edző: Garami József. A 3. percben került veszélybe először a pécsi kapu. Hatvanger középen előretört, ütközése után a labda a bal szélen felfutó Oláh elé perdült, ő azonban az ötös sarkán el- ügyetlenkedte a lehetőséget. A 11. percben Udvardi indította Megyerit, ő egy csellel tisztára játszotta magát, beadását azonban a védők kifejelték. Hullámzó volt a játék, jobbára a piros-feketék irányítottak, a 18. percben Megyeri jobb oldali beívelését Túri mellel tette maga elé, de mielőtt lőhetett volna, Hegedűs szögletre mentett. Három pécsi sarokrúgás következett, s ha Lovász jobban figyel, megszerezhette volna a vezetést. A 21. percben Lőrincz mesteri kiugratásán hördült fel a közönség, Udvardit azonban beérték, s oda lett a lehetőség. Egy perccel később újra az alacsony pécsi szélső volt a főszereplő: Jancsika önveszélyes hazaadását csípte el, már csak a kapussal állt szemben, de. elhamarkodott lövése Kovácsban elakadt. Feljöttek a közlekedésiek, mezőnyfölényük azonban meddő maradt, sőt egy ellentámadásból Bérczy szerezhetett volna vezetést. Fejese azonban fölé szállt. Szünet után a csapatok ott folytatták, ahol előzőleg abbahagyták. Csapkodó, gyenge volt a játék, sajnos a vendégek idomultak a kieső helyen tanyázó Volán nívójához. Az 51. percben Bérczy rúgta meg a bal szélen cselezgető Katonát, Szabó játékvezető sárga lappal honorálta a fiatal beállás megmozdulását. A 60. percben Lutz váltotta fel Czér- nát. Garami mester döntése jelezte, elégedetlen, s a múlt fordulóban jó teljesítményt nyújtott, erőteljes középpályás beállításával próbálta élénkíteni. Ugyancsak ezt célozta a 70. percben Dobány beállítása is, aki a második félidőre teljesen elszürkült Udvardi helyett lépett a gyepre. Eseménytelen percek következtek, a cserék nem sok változást hoztak. A 79. percben sajnálatos esemény történt. Kovács kapus egy előreívelt labdára együtt ugrott fel Brezniczkyvel — ütközésük miatt — mindkét játékos a földön maradt. A fővárosiak kapusa meg is sérült, az utolsó tíz percre Rosner váltotta fel. A 85. percben szabadrúgáshoz jutott a PMSC. Mialatt a játékvezető a sorfalat rendezgette, Lőrincz elvégezte a szabadrúgást, ami végül is a sorfalban kötött ki. De nem is ez volt az érdekes, hanem, hogy Szabó játékvezető Lő- rineznek felmutatta a sárga kártyát. A PMSC-nek is, ugyanúgy, mint a Volánnak, csak a győzelem jelentett volna üdvösséget, a kevés közönség előtt megvívott találkozón. A látottakat röviden összefoglalva nem lehe; mást mondani: a két gyengén játszó csapat közül egyik sem érdemelt győzelmet. A Volán — mintha sorsába beletörődött volna — eleve az egy pontra játszott, s ritmusukat sajnos a pécsiek is átvették, ezzel mintegy feladva a győzelem lehetőségét. A pirosfeketék védelme jól állt a lábán, a támadásokban azonban kevésbé tudtak segíteni, mint az előző fordulókban. A középpályások közül sem emelhetünk ki senkit, talán Lőrincz és néha Túri Hívta fel magára a szurkolók figyelmét egy-kéi villanással. A csatárok gyengén muzsikáltak. Novák Dezső: — A Siófok elleni vereséggel minden esélyünk elszállt. A továbbiakban már nyugodtan játszhatunk. Carami József: — Nálunk többen tudásuk alatt szerepeltek, ezért a döntetlent igazságosnak tartom. Pauska Zsolt További eredmények VASAS-CSEPEL 1-0 (1-0) Fáy utca, 2000 néző. V.: Molnár L. Góllövő: Birinyi dr. SIÓFOK-ÚJPESTI DÓZSA 1-0 (1-0). Megyeri út, 2000 néző. V.: Hamar. Góllövő: Jankovics. TATABANYAI BÁNYÁSZ- DEBERCEN 2-0 (1-0). Tatabánya, 4000 néző. V.: Roxin. Góllövők: Kiprich, Vincze I. ZTE-MTK-VM 3-2 (0-1). Hungária körút, 4000 néző. V.: Kőrös. Góllövők: Nagy I., Csep- regi (11-esből), Nagy T., ill. Szeibert (2). HALADÁS-FTC 2-0 (0-0). Szombathely, 15 000 néző. V.: Hartmann. Góllövők: Nagy (2, egyet 11-esből). VIDEOTON—BP. HONVÉD 0-0. Székesfehérvár. RABA ETO—BÉKÉSCSABA 4-1 (1-1). Győr. AZ NB Állasa 1. Bp. Honvéd 25 15 8 2 49-23 38 2. PMSC 25 12 8 5 34-20 32 3. Rába ETO 25 10 11 4 48-34 31 4. Zalaegerszeg 25 10 10 5 41-29 30 5. Videoton 25 10 8 7 23-20 28 6. Tatabánya 25 8 10 7 31-24 26 7. Ferencváros 25 9 8 8 29-28 26 8. MTK VM 25 9 6 10 41-35 24 9. Ú. Dózsa 25 8 8 9 29-31 24 10. Haladás 25 8 7 10 27-28 23 11. Vasas 25 8 7 10 31-36 23 12. Debrecen 25 7 8 10 23-41 22 13. Siófok 25 7 7 11 25-34 21 14. Békéscsaba 25 6 8 11 26-40 20 15. Bp. Volán 25 4 9 12 24-40 17 16. Csepel 25 6 3 16 20-38 15 {íxet 1. Schalke 04—Bochum 2. 1. FC Köln—Uerdingen 3. Saarbrücken—Düsseldorf 4. Kassel—FC Homburg 5. Bayreuth—Stuttgarter Kickers 6. Fortuna Köln—Bielefeld 7. Fiorentina—Juventus 8. Internationale—Milan 9. Lecce—Pisa 10. Brescia—Empoli 11. Cagliari—Campobasso 12. Catanzaro—Sambenedettese 13. Perugia—Cremonese + 1 14. Hannover—Mannheim Népsport 1 1 2 x 1 x 2 Képes Sport 1 2 1 2 1 2 2 x Országosan egyedülálló új szolgáltatás! Video-komputeres képmásolás élőben vagy hozott fotó alapján pólóra, térítőre, kispárnára, poszterekre stb. A legjobb felvételeket választhatja ki a tv-képernyőről. EGYEDÜLÁLLÓ SZOLGÁLTATÁS, CSAK NÉHÁNY HÉTIG) AKONZUM SKÁLACOOP ÁRUHÁZBAN PÉCS. KOSSUTH TÉR Megyebajnokság Vasasi Bányász—Steinmetz SE 2-0 (0-0). Vasas, 100 néző. V.: Balajti. A végig fölényben játszó Bányász csapat a második félidőben játszott jobban és biztosan szerezte meg a győzelmet. G.: Srankó és Pavlovszki. A csillagtúra programja A KISZ Pécs Városi Bizottsága a hagyományoknak megfelelően az idén április 4-én is megrendezi a csillagtúrát, amelyre KlSZ-szerveze- teket és úttörőcsapatokat várnak. A résztvevőket 4-én 8.15-ig várják az IH parkolójában, onnan a következő útvonalon indulnak el: Ifjúsági Hái - Széchenyi tér — Hunyadi út -Felszabadulási emlékmű. Az öt- tizfös csapatoknak politikai, történelmi, sport témakörben kell feladatokat megoldaniuk. Az eredmény- hirdetésre 10.30-kor kerül sor a Felszabadulási emlékműnél. Az első három helyezett 500, 300, illetve 200 forintos vásárlási utalványt, ezenkívül valamennyi helyezett csapattag egy-egy békelemezt kap. A csillagtúra befejeztével 10.45-kor kerül sor az emlékműnél a koszorúzásra. Észak-mecseki nyílt túra Április 5-én szombaton a kevésbé ismert Mecsek északi részének felfedezése céljából indul a nyílt túra. Komló-Mecsekjánosi—Kisvaszar— Varga-Sásd útvonalon. Távolság kb. 22 km. Program: a Bikádi park és Sásd műemlékeinek megtekintése. Visszaérkezés: 18 órára. Találkozás: pécsi buszpályaudvar 7-es kocsiállásánál 6.45 órakor. — Felszabadulási emléktúra. Nyílt túrát indít a Keleti-Me- csekbe április 4-én a Máza- szászvári Bányász Sportkör természetbarát szakosztálya. A résztvevők reggel 8 órakor indulnak Váraljáról a faluvégi autóbusz állomástól. A 15 kilométeres túra útvonala: Váralja Parkerdő— erdészház—dög- kúttetői kilátó—Dobogó—Somlyó—Vörösfenyői turistaház. Túravezető: Potyondi János. Asztalitenisz A pécsiek nyerték a női csapatversenyt Szerdán reggel ünnepélyes megnyitóval kezdődtek meg Pécsett az Egyetemi Tornacsarnokban a Tudományegyetem rendezésében az országos főiskolás asztalitenisz-bajnokságok versenyei. A női csapatverseny a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem sikerét hozta. A Mausz—Bolvári II. összeállításban játszó pécsiek a döntőben 3-1 arányban nyertek az ELTE ellen, s ezzel maguknak biztosították a végső győzelmet. A férfi • csapatversenyben a Budapesti Orvostudományi Egyetem csapata szerezte meg az elsőséget, a Pécsi Tudományegyetem Diófósi — Pataki összeállítású csapata jól küzdött, végeredményben értékes 3. helyezést szerzett. A csapat- verseny eredményei: Nők (11 csapat) 1. Janus Pannonius Tudományegyetem Pécs, 2. Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budaoest), 3. Műszaki Egyetem (Budapest) és József Attila Tudományegyetem (Szeged). Férficsapat (17 csapat) 1. Semmelweis Orvostudományi Egyetem (Budapest), 2. Ybl Műszaki Főiskola (Debrecen), 3. Janus Pannonius Tudomány- egyetem (Pécs) és Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest). A bajnokság csütörtökön délelőtt az egyéni számokkal fejeződik be. Tenisztanfolyam Tenisztanfolyamot indít a P. Spartacus április 15-töl. Érdeklődni lehet személyesen a kurzus színhelyén. a Balokányligetben vagy délelőttönként a 13-607-es telefonon. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja «3 Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12 421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13 177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknéf, a Posta hírlapüzleteiben és a Híi lapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri.. —■ 1900 —. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,- Ft egy évre 516,— Pt Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 ív