Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-08 / 66. szám
r Magyar Népköztársaság Csillagrendje A nemzetközi nőnapot én mindig olyan — kényszeredetten mosolygós — ünnepnek éreztem, amelyben a rossz társadalmi lelkiismeret is jelen van az ünneplők közötj. Ez a „rossz lelkiismeret” inkább lehetne egy illedelmes nőnapi vezércikk stílusos bevezetője, mint ezé az illetlen meditációé, hozzáteszem hát, mert csak így kerek az igazság: nemcsak a férfitársadalom rossz lelkiismeretére gondolok, hanem a nőtársadaloméra is. Megjegyezve, hogy a rossz lelkiismeret már önmagában is eredmény, nem is akármilyen eredmény; ahogy én látom, nagyon-nagyon sokan — megint csak férfiak is, nők is — még a rossz lelkiismeretig sem jutottak el. Egyelőre minden oldalon, minden táborban mindenki túlságosan biztos az igazában; egyelőre túláradó, roppant önbizalommal uralják ezt a terepet az egyedül üdvözítő teóriák, amelyekkel kiki a maga képére és hasonlatosságára akar másokat — ha szépen nem megy, hát némi erőltetéssel — üdvözíteni. Egyelőre említeni sem igen tudnék olyan témakört, amelyben az utóbbi negyed századra visszamenő személyes tapasztalataim szerint merede- 'kebbek volnának az ellentmondások, uralkodó elvek és uralkodó gyakorlat, közéleti szavak és magánjellegű tették között; nyilvános tiltakozások és négy- szemközti panaszok, szónoklatok és családbeli kifakadások, újságcikkek és magánlevelek között, az ilyen-olyan táborok között, mint a nemek közötti kapcsolatok szövevényes gondjaiban. S közelebbről: az egyenjogúsítás, az emancipáció gondjaiban. Szó sincs róla, rosszindulattal is nehéz volna azt állítani, hogy az emancipációs szövődmények kórokozóit mindenestül a honi talajon tenyésztettük ki. Akár azt is mondhatnám: szükségszerűen fakadtak föl a kórok. Az évszázadok során kialakult munkamegosztás a nemek között világszerte elavulóban; a legfejlettebb iparú, leginkább civilizált országokban már bizonyosan el is avult. Ebben a sürgető történelmi váltásban gyökereznek tehát az ellentmondások, bőven termelik őket az önmagukat túlélt formák, és legalább olyan bőven a sokat reklámozott, de elsietett, s erőszakolt kísérletek. Egyrészt a történelemből örökölt, de a megváltozott gazdasági, társadalmi feltételekkel lépten-nyomon összeütköző családmodell és munkamegosztás az ellentmondások forrása, az a munkamegosztás, amelyben az asszony ellátja ugyan a háztartást meg a gyerekeket, mint régen, de ennek fejében ma már a családot szinte elviselhetetlen anyagi gondok szorongatják. Másrészt a túlsó véglet: a forradalmár szerepet játszó — és ezt a nem hozzáillő szerepet természetesen túljátszó afféle női „oszTrischler Ferenc rajza és külföldi túrán érzi magát jól, s eleve irtózik minden házimunkától, de legkivált a pelenkától irtózik. Nehéz lecke az emberiségnek az új női státus, a nemek közötti új munkamegosztás. Kísérleteznek vele mindenütt a világon, kivált a civilizált országokban, de korántsem mondhatnánk jó lelkiismerettel, hogy valahol is rátapogattak már arra az útra, amely megbízhatóan a jövőbe visz. S amely a fejlődő, feltörekvő népek számára is, meg — nem utolsósorban — a maguk szocializmusát formázgató népek Számára is vonzó lehet. Részercumények nyilván adódnak nálunk is, másutt is, de a távlatok seholsem tisztultak még ki megnyugtatóan sehol. Az egyre változatosabb — ma már a férfiakénál jóval nagyobb szóródású — női életpályák, életmódok, hivatások, igények uniformizálását célzó, „egyedül üdvözítő” bármiféle programról sorra kiderül, hogy csak szórványok, csak rétegek teszik önként, felszabadultan a magukévá. közepette egy valamiben teljességgel biztosak lehetünk: ez a történelmi program csakis az anyaság szerepének a kiemelésével és kedvezményezésével oldható meg, és semmiképp sem az anyaság rovására. Más szóval: az az emancipáció, az az új családmodell, és az az új munkamegosztás válik életképessé és csakis azt igazolja majd az eljövendő történelem, amelyben a nők szívesen és önként vállalják (társadalmi átlagban) két-há- rom gyermek szülését, és — az új munkamegosztás valamely változata szerint - a rájuk eső részt a gondozásból, a felnevelésből. Minden más út - a mégoly beszentelt magasztos elvek útjelzőivel fölszegélyezve is — csőd, zsákutca, biztos pusztulásba visz. Mindebből elég nyilvánvalóan következik, hogy az emancipáció széltében forgalmazott jelszavait, reklámozott tételeit felül kell vizsgálnunk, s újra kell gondolnunk magát a kiindulást is. Mert ha az anya senkire át nem ruházhatályharcot” szervező feminizmus. Mert mitagadás, abban a törekvésében, hogy minél távolabb kerüljön a konyha fajain túl nem tekintő, maradiháziasszony típusától, kinevelődött egy semmiképp sem vonzóbb, viszont kártékony tí- pusmodell: azé a „modern” nőé, aki már csak sikkből is megveti otthonát, leginkább munkahelyének büféjében, vendéglátóipari üzemegységekben A türelmetlen erőltetések, a hamvába hullt kísérletek mindenütt a világon az anyák helyzetét nehezítik, elsősorban a többgyermekes anyákét. Az emancipáció feminista ihletésű változatai — úgy tetszik: elvből - kihagyják üdvözítő képleteikből az anyaságot. Kihagyják, kifelejtik, vagy éppenséggel: kiátkozzák. Pedig a szapora hipotézisek és agresszív bizonytalankodások tó, létfontosságú funkciójából indulunk ki, ha az anyaság — és nem általában a „nők" — sajátos feltételeihez, követelő szükségleteihez igazítjuk a munkahelyj-közéleti állásfoglalást, azonnal más értelmet nyer az emancipáció. Ha tehát egységnek az emancipáció számrendszerében nem általában a „nőt" — .még kevésbé a férfit! -, hanem az anyát tekintjük. Nem jelenti ez a kivételek tagadását, de azt igenis jelenti, hogy minden belátható időkre az anya a szabály, s az anyaság hivatásáról a foglalkozási-szakmai hivatás miatt teljesen vagy csaknem teljesen lemondó nő csakis kivétel lehet. Végső soron a felglóriázott „női egyenjogúság” is csak töviskoszorú, mindaddig, míg rá nem ébredünk, hogy az anyát, igenis, előjogok illetik meg. Az élet adóját, a zsenge élet táplálóját-gondozóját minden egészséges társadalomban,^ közösségben megilletik bizonyos előjogok. Arra, hogy az emancipáció menetrendje nálunk is rossz irányba hord, elég jelzésképpen néhány adat: huszonnyolcadik éve elégtelen az utánpótlás, s ez a hosszú - a világon leghosszabb - hullámvölgy beért a szülőkorba, s elkezdődött a teljes népesség fogyása is. Pár év óta 73 ezerrel fogytunk — mintha egy Tatabánya tűnt volna el a magyar térképről. A félelmesen gyors elöregedés miatt még sokkal többel, 138 ezerrel fogyott ez lidő alatt a foglalkoztatottak létszáma. Mintha Vas megye összes dolgozóját veszítettük volna el. Ne az új munkamegosztást okoljuk - az korparancs. Miként a gépesítés, az automatika lényegében már ledöntötte azt a pillért, melyet a nyers férfierő szerepe hajdanán, a vadászatban, a halászatban, majd a nehéz testi munkában jelentett, ugyanúgy, ha reményeink beválnak, és nem lesz többé háború, elveszti a férfi a harctereken betöltött főszerepét is. Kiegyensúlyozottabbá válik a nemek közötti munkamegosztás a magánéletben, s a közéletben — ami persze semmilyen' távlatban nem jelenti azt, hogy a nő és férfi szerepe, feladatai, tennivalói a társadalmi lét újratermelésében azonosulnak. Egyelőre a nemek kapcsolatának átrendeződését úgy tetszik, súlyos hibák, mulasztások zavarják. Túl sok a selejt, sokkal-sokkal több az elkerülhetetlennél: a magától elromlott, a mások által elrontott élet, a zilált család, a válás, a magány, a rossz közérzet és szövődményei, a rosszul nevelt, meg a neveletlen gyerek, a nemzedék elidegenedése. Ne szidjuk emiatt azt az ártatlan hóvirágcsokrocskát. Nem ő az oka, ha a rosszfajta feszültségek újratermelődnek a nemek kapcsolatában, évről évre. Csokortól csokorig. Gálos Antalné Szívében szomorúsággal és örömmel tekint Gálos Antalné az idei esztendőre. A szomorúság oka: az idén nyugdíjba megy, meg kell válnia a hirdi kenderfonótól, a megszokott kollektívától. Az öröm: férje, aki bányalakatos volt, már nyugdíjas, s mégiscsak jobb, ha megoszthatja vele a pihe»- nés esztendeit... — Szinte mindent elértem, amire vágyhat az ember — mondja elgondolkozva. — Szerettek és szeretnek munkatársaim; ez a legtöbb. Két fiam van, mindkettő boldog családi életet él, mindkettő nagyon rendes gyerek. .. Nehezen indult a vasasi lány élete. Édesapja 1947-ben meghalt. Bányászhalól. Tizenöt évesen, édesanyjával együtt idejöttek a fonóba. A megélhetés nagy kényszer: dolgozott az előkészítő ü.zemben, aztán gépre került. — Akkoriban nehéz volt munkát találni, így örültem, hogy dolgozhattam. Úgy mondják a hirdiek: ez a munkahely a könnyűipar „nehézipara". Aki már egyszer járt ott, nem felejtheti el: zaj és por kettőse adja a munka nehezét. Még ma is akad néhány öreg gép a századfordulóról. De Gálosné szerint éppen ez az embert gyötrő munka az, ami összekovácsolja a kollektívát, s aki pór évet kibír, örökre itt marad. így lett neki is az első és egyetlen biunkahelye Hird. Dolgozott brigádvezetőként, majd amikor megválasztották párttitkárnak, kiemelték, gyári versenyfelelős lett. Mellette megannyi társadalmi munka- vállalás; HNF, békemozgalom, nőmozgalom. Ma is az Országos Béketanács tagja; 10 éven át az elnökség tagja is volt. — Én sokat köszönhetek a családomnak — mondja. — Amíg aprók voltak a gyerekeim, édesanyám vigyázott rájuk. Férjem ragyogó férj, zokszó nélkül fogadta a távolléteket. A fiúk? A nagyobbik a műegyetemet végezte el, s Szombathelyre ment a feleségével. Az unoka hétesztendős, s mi tagadás, arra vár Gálosné, hogy majd nyaranta itt, Vasason fogja a két hónap nagy részét eltölteni. A kisebbik fiú a lakatos szakmát tanulta ki, s most ő is a kenderfonóban dolgozik. Nős, a vasasi házépítést az idén fejezték be. A gyárra terelődik a szó. Gálosné éppen tegnap volt Szegeden, a központban, s úgy néz ki, szép nyereséget fognak osztani. Vállalati szinten 207 milliós nyereséget értek el, s ebből Hird 17,4 milliót hozott (10,9 millió volt a terv). A főleg nőket foglalkoztató üzem kitett magáért. — Mr tagadás, a lányok keményen dolgoztak — mondja Gálosné. — Elképzelheti: új munkaszervezés nyomán a korábbi 4 gépről 6—8 gépre tértek át a szövődében. Nem kis munka: egy embernek 8 gépet kezelni, figyelni... ötvenszázalékos teljesítménynövekedést értek el I Hittel és örömmel beszél a „lányokról”, a munkáról, az üzemről. Az idén a fonodában is munkaszervezés lesz, ott is teljesítménynövekedést várnak. Persze, ez azt is jelenti, hogy nőnek a bérek. Tavaly a szövődében havi 10 000-ret is meg lehetett keresni. Harminchét év — biztosan nem múlik el nyomtalanul. „Félek — mondja ez a határozott, temperamentumos asz- szony —, hogy nehezen bírom majd ki a búcsúztatót." K. F. Kiváló Munkáért kitüntető jelvény OJA Czikla Józsefné Mindennap 32 kilométert utazik munkahelyére, illetve onnan haza. Magyaregregy 16 kilométerre van Komlótól. Hajnali 4-kor kel, a busz 4.30-kor indul Magyaregregyről, és 5 órakor érkezik Komlóra. A Carbon bútorüzemében 5.30- kor kezdődik a műszak: ekkor már a munkapadnál kell állni. A kárpitos-előkészítőben — egy kivételtől eltekintve csupa asszony dolgozik. A munkahely erősen zajos, s a heverőkeretek emelgetése sem számítható éppenséggel könnyű munkának. Több mint tíz éve a jól bevált, kis lakásban különösen praktikus és olcsó „Gabi" he- verőt gyártják. Havi keresete 4000 forint. A munkaidő 13.50- ig tart. Hazafelé bevásárol a Zengő Áruházban. A busz 14.50-kor indul Magyaregregyre. 15 óra 15 perckor érkezik •haza. A további program estig: házimunka, kert, a baromfitartás napi teendői. Ami így mellékesként előteremthető, arra legalább már nem kell pénzt költeni. Jelenleg egyedüli kereső a családban. Tizenhárom éve elvált, két fiát egyedül nevelte fel. A magyaregregyi kis családi házban édesanyjával és 14 éves kisebbik fiával él együtt. Negyvenhárom éves és 1965 óta a Carbon dolgozója. A többszörösen aranykoszorús minősítést kiérdemelt Kun Béla szocialista brigád tagja, ez idáig háromszor kapta meg a „Kiváló Dolgozó” kitüntetést. Bizalmi munkáját a SZOT tavaly „Szakszervezeti Munkáért" elismerő oklevéllel jutalmazta. A „Kiváló Munkáért" miniszteri kitüntetést a mostani nőnapon vehette át Czikla Józsefné. — Akkoriban, amikor én beléptem a vállalathoz, még nagyon kevés volt a munkale- hetőséq Komlón — emlékezik vissza. — Még itt laktam a városban, mégis úgy közvetítették ki ezt az állást számomra. A Carbon ládaüzemében kezdtem, s az első napon azt gondoltam, egy hetet sem bírok ki itt. Már eddig is 21 év lett belőle.. Persze eközben a vállalat is rohamosan fejlődött, össze sem lehet hasonlítani most az induláskori helyzetével. S a huszonegy év alatt összesen egy késésem volt a munkahelyemről, akkor is az egregyi busz késése miatt — teszi hozzá nem titkolt büszkeséggel. Ha végiggondoljuk a beiáró dolapzó nők korán kezdődő, zsúfolt napi menetrendjét, ez a büszkeség több mint jogos, s aligha csak a pontosság kérdése. A munka tisztessége iránti elkötelezettség mutatkozik meg ebben a tényben. S ezen a gyermekeit egyedül felnevelő anya sokszoros gondjai sem módosítottak. — Olyan célokat tűztem ki magam elé, amelyek megvalósítására az anyagi lehetőségeket is elő tudtam teremteni. Sokat segített a vállalat, a szakszervezet is segélyekkel, üdüléssel. A fiaim nagyon rendesek. A nagyobbik már 24 éves, a komlói Volánnál autószerelő, nemrégiben nősült és letette a mestervizsgát. A kisebbik 14 éves és tanuló a Szénbányák gépkocsiüzemében. — Tervei? — A lakás a legelső. Szeretném úgy bővíttetni a kis családi házunkat, hogy a nagyobbik fiam családostul visz- szaköltözhessen. De ha ennyire nem futná az erőnkből, akkor is egy szobával és fürdőszobával kellene bővíteni a házat és bevezetni a vizet hármunk számára is. ígéretet kaptam, hogy ehhez a vállalattól is kapok segítséget. D. I. HÉTVÉGE 7.
