Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-01 / 59. szám
Fenn az ernyő, nincsen kas Divat a rossz közérzet A játékfilmszemle mérlege Bábolna — Sára Sándor díjnyertes filmje Filmművészeti főiskolánk van s filmművész-szövetségünk: következésképpen, aki ma Magyarországon filmet készít, az művésznek számít. A filmművész tehát művészfilmet készít — ha törik, ha szakad, s játssza a művész szerepét. Ha történetesen a közönség kifütyüli a filmet, akkor arra hivatkozik, hogy más nagy művészfilmeket is kedvezőtlenül fogadott annak idején a közönség, aki különben is zavarában fütyül, mert olyan kérdésekkel találta magát szemben, ami kényelmetlenül érte, pedig amiről el kell gondolkodnia. Az eset nem légből kapott: a XVIII. Magyar Játékfilmszemlén harsány röhej fogadta Kezdi Kovács Zsolt A rejtőzködő című filmjének legdrámaibbnak szánt jelenetét, majd szolid fütyöré- széssel tarkítva pergett le a film, hogy azután a sajtókonferencián a rendező a meg nem értett művész szerepében tetszelegjen .. Pedig hát a művészet szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy mű-ről legyen szó: „meg legyen csinálva" először is. Nos, az idei filmszemle szinte tüntet a meg- csinálatlansággal: erőltetett, logikátlan történetekben önkényes figurák mászkálnak, akiket hol a dramaturgiai indoklások, hol a rendezői prekoncepciók mozgatnak — a vélt mondanivaló irányába. S a mondanivaló? Egykor azt hittük, ha a világ Isten kalapja, akkor Magyarország a csokréta rajta, ma a magyar filmek zöméből az derül ki, hogy ha a világ még mindig Isten kalapja, akkor hazánk legjobb esetben is a verébpiszok azon: ki a cselekvés- képtelenséget, a mozdulatlanságot „ábrázolja", (Go- thár Péter: Idő van), ki meg a reformtól félti a munkás- osztályt (Erdős Pál: Visszaszámlálás). A magyar filmrendezők határozottan reformellenesek; Szomjas György a Fal- iúró-ban a kismagántulaj- donra épülő vállalkozásban látja csak a fonákot, Erdős a szocialista tulajdonra épülő magánvállalkozás felett konditja a vészharangot, Bereményi a politikai érdekek oltárán áldoztatja fel a reform szándékát is A tanltnyok-ban — nem csoda, ha a legosztatlanabb sikert két dokumentum vívta ki magának, ifj. Schiffer Pál a Kov- bojok-ka\, még inkább Sára Sándor a Bábolna-sorozatá- val. Legalább nézzük a tényeket — ez ma a legművészibb cselekedet, ha a művész-foglalkozásba azt is beleértjük, hogy pontosan tudósítson a jelenről. Úgy tűnik, a művészkedő kávéházi okoskodások anyagilag is kifizetődőbbek: a magyar filmgyártás rendelkezésére álló pénzből arányaiban is nagyobb szeletet hasítanak ki a „jaj de rossz a közérzetünk"-et harsogó filmek, mint akár a doku- mentumértékűek, akár a szimpla szórakoztatást „felvállalók". Két ilyen film is volt: Dobray György és Horváth Péter francia kamaszfilmeket felidéző Szerelem első vérig című vígjátéka, melynek csak egyetlen, de jelentős hibája, hogy szé- gyellték a szerzők, hogy ilyesmire adták a fejüket, a másik pedig a díjkiosztás után információs jelleggel bemutatott új flu/for-film, az Elvarázsolt dollár. Mindkét film költségeibe jelentős ösz- szeggel szálltak be kül- és belföldi kereskedelmi vállalatok — megfelelő reklámot is ad számukra a két film. Teljesen hiányzott a szemléről az a típusú film. melynek készítője „csak” filmet akart készíteni: s sem művészkedésbe, sem felületességbe nem menekült a mondanivaló vagy/és a szakmatudás hiánya miatt. Os- car-díjas és Oscar-díjra jelölt példa pedig mór van szem előtt: a Redl ezredes is bizonyíték rá: lehet tisztességesen is feladni a művészi ambíciót. Már csak a politikai kétértelműségről kellene leszokni, ami még a Szurdi- testvéreket sem hagyta hidegen a kalandfilmnek induló és unalomba, ismétlődésekbe fulladó Képvadá- szok-ban. Egészséges eroti- kó-nak hirdeti magát az elsőfilmes Tímár Péter filmcíme, pedig csak késői utánérzése a cseh Milos Formánnak, s ugyancsak megkésett Maár Gyula a nemzeti bűntudat mélyítésében az Első kétszáz évem című szépelgő- borzongtatásával. Fent at ernyő, nincsen kas — a február 8—12. között megrendezett filmszemle külsőségeiben talán minden eddigit felülmúlt: a Kongresszusi Központ ma olyan • kényelmet és lehetőségeket biztosít, amivel Pécs még a meghittségét sem tudja szembeállítani: ma, amikor feldúlt a Belváros, már nemcsak filmjeink rossz hírét vinnék Pécs és a magyar film barátai magukkal. Tapasztalataim alapján azonban úgy vélem: lehet Pécsett még filmszemle: a szervezők is, a szakma is igényli azt az együttlétet, amit eddig csak Pécsett sikerült elérni, s ami a legjobb szervezés ellenére is hiányzott Budapesten. Bódé László „Bolondjai, szeretői voltunk” Hosszú idő utón ismét Eck Imre neve szerepelt koreográfus-rendezőként a Pécsi Balett premierjét hirdető plakátokon. Három évig — elsősorban súlyos betegsége miatt — csak a Pécsi Nyári Színház programjában láthattunk tőle rövidebb lélegzetvételű műveket (Hőhalál, Odüsszeusz). Az együttes repertoárját ezalatt többnyire vendégkoreográfusok alakították. Működésük felfrissülést hozott, de a jellegzetes ecki színek mégis hiányoztak a műsorpalettáról. így érthető, hogy a február 8-i bemutatót, amely ráadásul egész estét betöltő, háromfelvonásos balettet ígért, a szokásosnál is nagyobb érdeklődés előzte meg. Eck nem először nyúlt Don Juan történetéhez. Ugyancsak Gluck-zenékre (melyeket Szé- kely András fűzött egybe) és Dallos Attila szövegkönyvét használva, 1966-ban egyszer már táncba fogalmazta a szerelem bajnokának kalandjait. Akkor Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon került sor a bemutatóra. A mostani feldolgozás sokban emlékeztet húsz évvel korábbi „elődjére”. Az ismert történet középpontjában Don Juan hódításai állnak. Három felvonás, három nő elcsábítása. A balett szerkezet szempontjából szinte szimmetrikus felépítésű. Az első felvonásban a Donna Anna és Don Ottavio eljegyzését ünneplő bál, a másodikban a boccacciói „éhséggel” pajzánkodó apácajelöltek hancúrozása, végül a harmadikban Leporello és Zer- fina esküvői mulatsága szolgálnak keretül Juan hódításaihoz. A bevált recept szerint lezajló pásztorórák és a donnák becsületét számonkérő apa, illetve fivérek megölése után minden alkalommal megjelennek a Don Juan jó és rossz énjeit szimbolizáló párok, hogy bűntudatot ébresszenek benne vagy önigazolást nyújtsanak neki. Mintha valóban belső hangok lennének (ezt hangsúlyozza a zenekíséretben a kórus alkalmazása is), úgy űzik, gyötrik Jüant, képzeletbeli tükröt tartva elé, amelyben önmagába tekinthet. Megjelenéseik dramaturgiai és koreográfiái invenciózusságuk- kal a balett legértékesebb pillanatait szerzik. A befejezés8. HÉTVÉGE ben az „én-ek” összegzik az eseményeket. A korábbi elbeszélő cselekményvezetéssel szemben az ábrázolás itt el- vonttá válik. A látványos, hatásos záróképekben (fel-felvillanó fáklyák fényében feltűnik az elcsábítottak és meggyilkoltak arctalan panoptikuma) fogalmazódik meg a balett általánosabb mondanivalója: minden kornak és minden asszonynak megvan a maga Don Jüanja, aki miközben áldozatokat szed, maga is áldozatául esik saját szerelmi szenvedélyének. így válik érthetővé a balett általánosítást sugalló alcíme is. Ecknek néhány találó dramaturgiai és koreográfiái megoldás ellenére — a színek szimbolikus jelentésének végigvite- le, groteszkbe hajló epizódok, a „terítékre kerülő” hölgyek nevét tartalmazó leporelló megjelenítése, amint körülfonja, közös küzdőtérbe tömöríti a szereplőket — nem sikerült igazán izgalmassá tennie balettjét. Túlságosan direkt módon közelített a témához, amely így, a befejezést kivéve, sehol sem mutat túl önmagán. A táncok megalkotásában a szerelmi jelenetekre került a nagyobb hangsúly. Ezekben megjelennek az akrobatikus elemekre épülő, jellemzően ecki kettősök, a szólók és csoporttáncok azonban szegényesebb koreográfiái megfogalmazást kaptak. A jellemábrázolás ugyancsak egyenetlen. A szereplők egy része is ludas ebben, akik — legalábbis a premieren — meglehetősen idegenül mozogtak a megjelenített figurák bőrében. Hajzer Gábor küllemét tekintve, ideális hódító lovag lehetne, Don Jüanja mégsem elég hiteles, nem elég szenvedélyes, nem elég gátlástalan. Érzéki „étvágya" kevésbé meggyőző, mint önmar- cangolása, amely azonban dramaturgiai szempontból nem elég motivált. A kormányzó meggyilkolása után olyan drámaian mutatja felénk véres kezeit, hogy azt hihetnénk, azonnal jó útra tér. Szólófeladatait Eck technikai szempontból kissé szűkre szabta, így táncoserényeit inkább partneri minőségben kamatoztathatta. Tamás Gyöngyi Donna Anna szerepében tőle szokatlanul elfogódott és egysíkú alakítást nyújtott, akárcsak a Don Ottaviót játszó Lovas Pál, aki elegánsan ugyan, de szinte csak téblábolt a színpadon. Ugyanakkor telitalálat Kör- mendy László Leporellója. Alakítása a vígjáték-irodalom híres szolgafiguráit idézi, kedves, szeretetre méltó kópé, aki készségesen segédkezik ura hódításaihoz. (Igazán méltánytalannak érezzük, hogy Don Juan telhetetlenségének még az ő kedvese is áldozatul esik.) Körmendy méltó partnere a Zerlinát egészséges temperamentummal és magabiztossággal táncoló Paronai Magdolna. Mesteri alakítás Uhrik Dóra vibráló, repdeső, a szerelem megannyi húrján játszani tudó Donna Elvirája. Említésre méltóan jól szerepeltek még Don Juan jó és rossz énjei: Kovács Zsuzsa, Gombosi László, Baráth Ildikó és Váradi M. István. Elismerés illeti a Breitner Tamás és Hirsch Bence vezette Pécsi Szimfonikus Zenekar színvonalas közreműködését, valamint az ízléses díszleteket tervező Vayer Tamás és a díszes, pikáns kosztümöket megálmodó Gombár Judit munkáját. Major Rita r Farkas Adám kiállítása a Pécsi Galériában A beavatottak tudtak róla, és várták azt a nagyméretű, gipszből készült tájat, amelyet kimondottan a Pécsi Galéria sajátos, boltozattal fedett, elnyúlt tere ihletett Farkas Ádám elképzelése szerint a négyzet- méteres elemekből álló plasztikát szentendrei műtermében szándékozott megmintázni homokból, ezeket az elemeket pedig modellgipsszel bevont zsákvászonnal borítani, majd az így előkészített darabokat a helyszínen összeállítani, és gipsszel alakítani tovább. Ez az egyszeri, megismételhetetlen darab ilett volna a kiállítás titokzatos tárgya. Ezúttal azonban a hétköznapi élet banális tényei meghiúsították a művészi szándékot: Farkas Ádám nem tudott modellgipszet szerezni. Tanulságos példa ez arra, milyen bonyolult, áttételes módon tükrözi a művészet a valóságot. Reméljük, hogy szerencsésebb időszakban, ha ismét felbukkan a modellgipsz és a lehetőség, méq megvalósul ez az elképzelés. Ehhez a majdani tájhoz akár előtanulmánynak is tekinthetjük a mostani kiállítást, hiszen ez is elsősorban a tájról szól. Úqy tűnik, Farkas Ádá- mot mindig is az organikus formák érdekelték elsősorban. Korai korszakának eqyetlen tárgya o női test volt. Számára az ember a természettel azonos, része annak a sokrétű, bonyolult folyamatnak, amelynek nemcsak plasztikus formákban megjeleníthető térbelisége, de időbelisége is van. Farkas Ádá- mot az idő éppúgy foglalkoztatja, mint az anyagban lejátszódó változások. Különösen tanulságosak rajzai, amelyek sohasem a szobrokat megelőző tanulmányok, inkább szobrászi tevékenységének a sima fehér lapra való kiterjesztését jelentik, Rajzain a grafikus elemek elsősorban térbeli kiterjedéseket jeleznek, gyakran valamilyen időbeli folyamat keretébe illesztve. A kimondottan a tervezett qipsztáj helyett készült keskeny, hosszú rajz, amely félkörívesen zárja le a termet, éppúgy idéz időbeli, mint térbeli mozgást. A címe: „Titkos útvonal”, és ezúttal a titkot mindenkinek maqának kell megfejtenie. A „Jövő emlékei" című szoborsorozatán ezt az időbeliséget tágabb kontextusba helyezi. A cím által sugallt, kissé dramatikus jövőkép helyett a hangsúly a folyamatosságra tevődik. Az amorf, organikus környezethez hasonlóan orqanikus, de egyben konstruktív, lehatárolt, céltudatosan összeillesztett elemek kapcsolódnak, mintegy jelezve a természeti tárgyak és az ember alkotta tárgyak lényegi azonosságát. A sorozat egyes darabjai nagyobb kiterjedést sejtetnek, mintha egy nagyobb folyamat fázisait dokumentálnák. A bronz anyagának különféle megjelenése a szemcsés, porózus felülettől a simára polírozott részletekig szintén a lényegi azonosságot suqallják. Méq a „Tailálat” című rajzsorozatban is, amelynek pedig nemcsak a címe idéz katasztrófát, érződik valami tárgyilagosság, rögzítésre való hajlam. A „Sorozat”-ból, amely nyolc darabból áll, technikai okok miatt hiányzik! a kezdőpontként szolgáló kocka. A „Sorozat” íay is érthetően bontakoztatja ki a homorú—domború, orqani- kus-geometrikus formák dialektikus viszonyát. Kovács Orsolya Farkas Adám grafikája
