Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-07 / 65. szám
1986. március 7., péntek Dunántúli napló 5 Haderőcsökkentés N AT Ó-taktikázás a csütörtöki ülésen NAGYVILÁGBAN Nagy károkat okoznak Peruban a heves esőzések. A képen vízzel elöntött utca az Andok lábánál. (Telefoto — KS — DN) A csütörtöki ülésen is beható, érdemi vita folyt Bécsben a haderőcsökkentésről, de a NATO taktikázása miatt ezúttal sem közeledtek az álláspontok. Míg a korábbi üléseken, éveken át, általában csak egyetlen szónok beszélt, felváltva a NATO, vagy a Varsói Szerződés részéről, ezúttal, e fordulóban immár harmadszor, élénk vita bontakozott ki a bolgár, a luxemburgi, a kanadai, a norvég és a szovjet nagykövet részvételével. A középpontban a Varsói Szerződés február 20-án beterjesztett szerződéstervezete áll, amely — a NATO egész sor korábbi javaslatát elfogadva — messzemenő kompromisszum-készséggel kölcsönösen előnyös és ellenőrizhető megállapodást irányoz elő. Miután a NATO a saját álláspontjait is tartalmazó javaslatot egészében el nem vetheti, jelenlegi taktikájával annak részleteit minősíti elfogadhatatlannak és további igényeket fogalmaz meg, részben a jövendő egyezmény ellenőrzésére, részben különböző szakjellegű katonai kérdésekben. Minimális haderőcsökkentés — maximális ellenőrzés. így jellemezte az ülésen a NATO Szerda óta nem jutott sokkal előbbre a nyomozás Palme svéd miniszterelnök péntek éjjel történt meggyilkolása ügyében. A hatóságok sokat várnak attól a két nyugatnémet szakértőtől, aki szerda este különleges berendezéssel felszerelve érkezett Stockholmba. Az NSZK rendőrsége által 1977 óta használt berendezés a szemtanúk leírása alapján gyakorlatilag tökéletes robotképet alkot az elkövetőről. Egyelőre egyetlen olyan szemtanúról tudnak, aki a gyilkos arcát is látta: az illető festőnő, aki több vázlatot is készített már a rendőrségnek a tettes arcáról. Megkettőzték a nyomozásban részt vevő svéd rendőrök számát: így most háromszázan keresik azokat a szálakat, amelyek Palme gyilkosához vezethetnek. Időközben kiderült, hogy a tettes kék Volkswagen Passat típusú kocsin menekült el, amelynek ráadásul részben a rendszámát is ismerik. elképzeléseit Valerian Mihajlov nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője, rámutatva: a nyugati álláspont szerint megint vissza kellene kanyarodni a létszámvitához, amely 12 éven át akadályozta a haladást Bécsben, s amelyről korábban már — szavakban — a NATO is lemondott. A VSZ kész arra, hogy minden, a csökkentési térségből kivont, vagy odavezényelt csapategységét az állandó ellenőrző pontok révén kontrollálják. A NATO a (fegyvertelen) katonai váltószemélyzetet is ellenőrizni szeretné, holott ez a „fejszámlálás" gyakorlatilag képtelenség és egyébként is indokolatlan: a VSZ-nek — a NATO-val ellentétben — nincsenek további fegyverraktárai a térségben, ahonnan fegyvertelen személyzetét felszerelhetné, mondotta. A Nyugat valójában nem akarja a fegyverzeteknek sem a csökkentését, sem a korlátozását, nem célja valamennyi közvetlen státusú ország fegyveres erőinek csökkentése — kivéve a Szovjetunió és az Egyesült Államok erőit — és nem kívánja korlátozni a hadgyakorlatokat sem, hangoztatta a szovjet nagykövet. A bécsi tárgyalások jelenlegi fordulójában már csak két ülés van hátra, március 13-án és 20-án. Szerda késő éjjel 25 ezer dán vonult fel Koppenhága utcáin, hogy így adózzon a meggyilkolt Palme svéd miniszterelnök emlékének. A megmozdulás — amelyben békecsoportok és szakszervezetek is részt vettek — a koppenhágai svéd nagy- követségtől indult és az onnan mintegy két kilométerre lévő parlamentnél fejeződött be. Az összegyűlt tömeg előtt a dán szociáldemokrata párt vezetője, Anker Jörgensen mondott beszédet. A stockholmi rendőrség csütörtökön reggel közzétette annak a férfinak a fantomképét, akit Palme gyilkosának tartanak. A sötét szemű, sötét hajú, 30—35 év körüli, nyitott inget viselő férfiról készített különleges fényképet egy nyugatnémet berendezés segítségével állították elő, egy szemtanú leírása alapján. A fényképet eljuttatták a svéd tömegtájékoztató eszközökhöz, a határállomásokra és a rendőrőrsökre. „Élő közvetítés” a Halley- ustokosrol A Halley-üstökös vörösesbarna, sárga és kék színekben pompázó képét közvetítette csütörtökön délelőtt a Földre a Vega—1 szovjet mesterséges hold. Az űrkutatás történetének méltán szenzációs eredményét jelentő eseménynél — moszkvai idő szerint 10 óra 20 perckor, kilenc perccel azután, hogy a Vega—1 legközelebb került pályáján az üstököshöz — a Szovjet Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetben összegyűlt szovjet és külföldi tudósok hatalmas tapsban törtek ki. Az intézet színes tévémonitorain a Halley-üstökös középpontja vörösesbarnának, a magot körülvevő gáz a háttérben kékkel keveredő sárgának látszott. Roald A. Szaggyejev, az intézet vezetője elemezte a Vega—1-rcl érkező „élő” közvetítést. A képernyőn az üstökös az eddig róla kialakított képpel ellentétben — amely szerint az üstökös egy fejből és egy hosszú csóvából áll — inkább színes gázréteg övezte kisméretű bolygónak látszott. Szaggyejev szerint, ez azért lehet, mert a Vega—1 belépett a Halley-üstököst körülvevő porfelhő belsejébe. Az üstökös magja, amelyet eddig még soha senki sem látott, a Vega—1-ről érkezett képek alapján mintegy 6,4 kilométer átmérőjű, és szinte megbúvik az üstököst körülvevő por- és gázrétegben. Az angol Edmund Halley csillagászról elnevezett üstökös a naprendszerben keringve 76 év alatt tesz meg egy fordulatot. Legutoljára 1910-ben volt látható a Földről. Szerdán mintegy 170 millió kilométerre volt a Földtől. * Márta Ferenc, az MTA al- elnöke, az MTA Interkozmosz Tanácsának alelnöke, aki a Vega-programban részt vevő más országok tudósaihoz hc- sonlóan csütörtökön nemzetközi sajtókonferencián számolt be a közös kutatási program eddigi eredményeiről, az MTI tudósítójának elmondta: olyan összetett programról van szó, ami a maga nemében egyedülálló a világon. A magyar részvétel jelentős volt, s talán kis büszkeséggel hozzátehetjük, hogy a magyar kutatók, mérnökök által készített minden berendezés kiválóan működött. Jól vizsgáztak a különböző sugárzások vizsgálatával foglalkozó műszerek, a plazmaberendezések és nem utolsósorban az adattároló, az adatokat csoportosító és a Földre továbbitó rendszer, aminek a kidolgozása a magyar fél munkája volt. + MANILA: Néhány órával azután, hogy a Fülöp-szigetek maoista irányzatú kommunista pártjának és geriilaszerve- zetének, az Új Népi Hadseregnek (NPA) négy vezetője szerdán elhagyta börtönét, Jósé Maria Sison a nyilvánosság előtt megerősítette, hogy ő hozta létre a pártot 1968-ban, és vezette a Marcos-kormány- zat elleni fegyveres harcát 1977-es letartóztatásáig. ♦ WASHINGTON: Az amerikai képviselőház két bizottsága szavazott szerdán az ellen, hogy az Egyesült Államok folyósítson 100 millió dolláros segélyt a nicaraguai kontráknak. A sajátos amerikai költségvetési-törvénykezési eljárás azonban nem jelenti azt, hogy a szavazások befolyásolnák c végső döntést: még további három szavazásra kerül sor különböző bizottságokban. Madridban csütörtökön közzétették a jövő héten esedékes referendum kilátásait felbecsülő számításokat. A jóslatok a NATO-tagság megszüntetését sürgető voksok várható többségét jelzik. Jóllehet, a közvéleménykuta- íások adatai nyilvánvalóan manipuláltak, a Szocialista Párt csütörtökön propagandairodája által „meglepetésének" adott hangot. Következtetése: a pártnak a hátralévő napokban fokoznia kell erőfeszítéseit az „igen” szavazatok arányának növelésére. A Szocialista Párt vezetői egyébként tekintélyes csoportosulás támogatását tudhatják maguk mögött, amióta a nyolc legnagyobb bank elnöke is közös nyilatkozatban foglalt álÜdvözlő távirat Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban köszöntötte Dzsadallah Azuz at-Tal- hit, a Szocialista Népi Líbiai Arab Dzsamahirija Legfelsőbb 'Népi Bizottsága főtitkárává történt megválasztása alkalmából. ♦ + TOKIÓ: Csütörtökön Tokióban hivatalosan megerősítették, hogy még ebben a hónapban úiabb japán küldöttség utazik az Egyesült Államokba az amerikai űrfegyverkezés/' program tanulmányozása céljából. Közölték, hogy a harmadik — hasonló céllal — utazó delegációban szép számban kapnak helyet különböző magáncégek képviselői is. lést a NATO-tagság megőrzése mellett. A spanyol nagytőke legnagyobbjainak képviselői úgy fogalmaztak, hogy Spanyolország számára „gazdasági szerencsétlenség” lenn’e a NATO-ból történő kilépés. Megfigyelők utalnak arra, hogy — a NATO-tagság támogatóinak korábbi hivatalos állításaival szemben — tényleges és szoros összefügés van az atlanti szövetségbeli spanyol tagság és a NATO-tagállamok- kal fenntartott gazdasági, politikai és egyéb kapcsolatok között. E kapcsolatrendszer szoros egységet alkot, Madrid csakis akkor számíthat partnerei maradéktalan rokonszenvé- re, ha a katonai integrációs szervezetben is kellőképpen jelen van. Megalakul t az Újságírók Békeklubja Csütörtökön a Magyar Sajtó Házában megalakult az Újságírók Békeklubja. Az Országos Béketanács, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közreműködésével létrejött fórum időről időre lehetőséget ad a tömegkommunikációs intézmények munkatársainak, a hazai újságíróknak, hogy tájékozódjanak a magyar és a nemzetközi békemozgalom időszerű kérdéseiről és feladatairól. Az alakuló ülésen Barabás Miklós, az Országos Béketanács főtitkára köszöntötte a résztvevőket, s utalt arra a rendkívül felelősségteljes tevékenységre, amelyet az újságírók - a különböző szakmai békemozgalmakhoz hasonlóan — mindennapos munkájuk során folytathatnak a békekezdeményezések és leszerelési törekvések megismertetéséért, a béke megőrzéséért. Az Újságírók Békeklubja első vendégeként Alekszandr Konovalov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Egyesült Államok és Kanada Kutató- intézetének főmunkatársa, a Szovjet Békevédelmi Bizottság elnökségének tagja adott tájékoztatást az SZKP és a szovjet kormány nagy jelentőségű leszerelési programjáról, az SZKP XXVII. kongresszusán elfogadott békeprogramról. Ezek legfőbb vonásait kiemelve szólt arról, hogy a nukleáris fegyverkezési hajsza teljes felszámolásához elengedhetetlen a világűr felfegyverzésének megakadályozása. A béke megőrzése, a háborús veszély elhárítása az emberiség közös ügye, és ehhez egyesíteni kell minden nép, felelős politikai, párt-, társadalmi szervezet, s az egyének erőfeszítéseit. A rendezvényen ismertették az Országos Béketanács és a MUOSZ új sajtópályázatét, amelyet a nemzetközi békeév alkalmából hirdettek meg. Az Őrizzük a békét! című pályázatra olyan publicisztikákkal, riportokkal, televíziós, rádiós és filmhíradós műsorokkal lehet jelentkezni, amelyek a béke és a haladás eszméjét érzékletes formában fejezik ki, amelyek 1986. március 1. és október 31. között jelennek meg, illetve hangzanak el. A pályázat határideje: 1986. november 10. ♦ + BAGDAD: Mind az iraki, mind az iráni fél kisebb harci sikerekről számol be legújabb frontjelentéseiben. Iraki közlés szerint csapataik légitámadást intéztek több iráni olajipari létesítmény és egy katonai tábor ellen. A támadás tényét az ÍRNA iráni hírügynökség is elismerte, de veszteségekről számolt be. Engedményes ruházati vásár 72 m2 alapterületű belvárosi KOMLÓN, A MOV. HAZBAN. Március 14-én 9—15 óráig. eladjuk ÉRDEKLŐDNI: a 12-521-es telefonon. Tipizálás miatt értékesíti a Piramis gmk az alábbi járműveket: • 2 db Skoda mikrobusz, • 1 db ARO személygépkocsi, benzines. ÉRDEKLŐDNI: PÉCS, MEGYERI ÚT 3Kötélhúzás amerikai módra Hosszú hetek óta a közép- amerikai válság áll a washingtoni törvényhozásban folyó viták középpontjában — pontosabban a Reagan- adminisztrációnak az a terve, hogy újabb, a korábbinál jóval nagyobb összegű segélyben részesíti a nicaraguai kormány ellen hai- coló fegyveres csoportokat. Külső megfigyelő számára szinte követhetetlen a közvetítő tárgyalásoknak, bizottsági megbeszéléseknek az a sorozata, amellyel a Fehé; Ház a kilátásba helyezett mintegy százmillió dollár megszavazására akarja rávenni a honatyákat. A lényeg azonban világos: a washingtoni kormányzat minden rendelkezésre álló eszközzel, a nyomásgyakorlás valamennyi módját kihasználva igyekszik befolyásolni a képviselőket. Úgy tűnik mégis, mindeddig sovány eredménnyel. Legalábbis erre utalnak a legfrissebb hírek, hogy a kongresszusban tartott szavazásokon két bizottság is elutasította az indítványt. A jelek szerint tehát nem voltak meggyőzőek a Fehér Ház érvei, hogy Managua - például Weinberger szavai szerint — „szovjet támaszponttá változott”, és „sandinista terjeszkedés" fenyegeti egész Közép-Amerikát. Ellenkezőleg: a vitákban nagy teret kaptak azok a vélemények, amelyek szerint a kontrák katonai segélyezése (márpedig a szóban forgó százmillió dollár mintegy 70 százaléka hadicélokat szolgálna) kilátástalan, eddig sem hozott eredményt, s ezután sem segítheti győzelemhez az ellen- forradalmi erőket. Legélesebben az ellenzéki demokrata párt képviselői fogalmaztak, „teljes csődnek" nevezve a Fehér Ház Nicaraguával szemben tanúsított magatartását. Nem a feszültség fokozására, hanem a válság rendezésének politikai úton való előrevitelére lenne szükség - mutatott rá az elmúlt napokban számos szakértő. Várhatóan hasonló választ kap a hét közepén közép-amerikai körútra indult Pentagon-küldöttség is, amely az Egyesült Államok helyi szövetségeseinek támogatását próbálja megszerezni a Nicaraguával szembeni fellépéshez. Kérdés, hogy az eddigi sikertelen kongresszusi próbálkozások nyomán a Reagan-ad- minisztráció hajlandó-e visz- szakozni a segélyek ügyében, vagy a szavazási buktatók ellenére valamilyen módon mégis kikényszeríti a milliók folyósítását. A washingtoni fejlemények alapján ez utóbbi eset tűnik valószínűbbnek. Elekes Éva Robotkép készült Palme feltételezett gyilkosáról Spanyol NATO-referendum