Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-03 / 61. szám
Eöry játékvezető (középen sapkában) játékra alkahnatlannak minősítette a komlói pályát. Képünkön az edzőkkel mustrálja a talajt, mielőtt dönt. Cseri László felvétele Elmaradt a Komló—Vác mérkőzés Jégpáncél borította a füves pályát Hiába dolgoztak egész héten a komlói füves labdarúgó- pálya rendbetételén a szurkolók százai, gépek tucatjai. Pedig munkájuk eredményeként sikerült lehordani a játéktérről közel 2000 köbméter havat. A lai, Katona, Fekete, Varga — Vig, Takács összetételben tervezte pályára küldeni Csordás István edző. A fiúk nagyon szerettek volna játszani, különleges stoplikat szereltek cipőjükre. Remélhetőleg a harcikedv megmarad a következő fordulókra is, s a most még nem ismeretes későbbi időpontban megrendezésre kerülő Vác elleni találkozón meg lesz a beterevzett két pont is. G. G. Ahol játszottak vasárnap virradóra és délelőtt esett ónos eső azonban jégpáncéllá fagyott a hótól tiszta füvön. A találkozó játékvezetője, £őry Zoltán és ellenőre, Hámori László többször is szemrevételezte a játékteret, amig kimondták a végső szót: elmarad a Komlói Bányász— Váci Izzó MTE NB 11-es ösz- szecsapás. — Nem érheti szemrehányás a komlói rendezőket! — nyilatkozott Eőry Zoltán. — A hótól teljesen megtisztították a pályát, s ha nem jön ez a kegyetlen ónos eső, egészen jó talajon já'szottak volna a csapolok. Az összefüggő, egy centiméteres jégréteg miatt azonban úgy döntöttünk, — s ezzel egyetértettek a két csapat szakvezetői is —, hogy a játékosok testi épségének megóvása érdekében nem szabad játszani. A komlóiak pedig nagyon készültek a Vác elleni visszavágásra. Decemberben Vácott is havas pálya fogadta őket, és akkor a hazaiak nyertek 2-1-re. A jelenlegi legjobb csapatot, Boán — Popp dr„ Schulteisz, Barta — Uhrik, GalDebreceni Kinizsi—Veszprém 2-0 (1-0), Debrecen, 500 néző, v.: Bognár. Góllövők: Héjas, Fehér. A végig szakadó hóesésben, csúszós talajú pályán megrendezett mérkőzésen a többet támadó hazaiak megérdemelten nyerték. Nagykanizsa—Ganz-Mávag 2-0 (0-0), Kőbányai út, 200 néző, v.: Varga S. Góliövők: Lukács, Fuisz. A havas, csúszós pályán a Ganz-Mávag nagyon gyengén játszott és szünet után a Nagykanizsa akár több gólt is lőhetett volna. Metripond—Szolnok 5-0 (2-0), Ffódmezővásárhely, 800 néző, v.: Horváth Gy. Góllövők: Kovács G. (4, egyet 11- esből), Mohácsi. A hótól leta'karított füves pályán végig a hazaiak irányítottak, megérdemelten győztek fölényesen. A játékvezető a 82. percben buktatásért kiállította a szolnoki Ághot. DVTK—Sopron 2-0 (0-0), Diósgyőr, 2000 néző, v.: Csáki. Góllövő: Dzurják (2, egyet 11- esből). A hazaiak végig többet támadtak, megérdemelten győztek. A diósgyőriek második gólját Dzurjá'k a hosszabbításban, a 93. percben szerezte meg. Keszthely—Eger 0-0, Keszthely, 1500 néző, v.: Győri. A2 ÓRA- ÉS ÉKSZERJCERESKEDELMl VÁLLALAT Pécs, Bem u. 8. sz. alatti boltjában. 1 Március 4-én és 5-én fővárosi becsüs jelenlétében VÁSÁROLU NK 0 tört- és fazonaranyat, # drágakővel díszített ékszereket, # ezüst tárgyat a legmagasabb napi áron. Tört ezüstöt emelt áron vásárolunk! VARJUK ONT PÉCSETT, A BEM U. 8. SZ. ALATT. A jeges pályán nem alakulhatott ki jó játék és megismétlődött az őszi egri döntetlen. Nyíregyháza—Szeol-Délép 1-1 (0-0), Nyíregyháza, 2000 néző, v.: Roxin. Góllövők: Sárközi, illetve Fütyü. A salakpályán viszonylag jó ■körülmények között játszottak és igazságos döntetlen született. Szabó L. SE—Salgótarján 1-0 (1-0), Mezőtúr, 1300 néző, v.: Aczél. Góllövő: Oláh. Nagy küzdelmet vívtak, megérdemelt hazai, győzelem született. Dunaújváros—Kazincbarcika 4-1 (0-0), Dunaújváros, 2000 néző, v.: Kaibás. Góllövők: Boldóczki (11-esből), Németh, lehota, Lengyel, illetve Grót (öngól). A Dunaújváros végig támadott, de csak az utolsó tíz percben szerzett három góllal nyert. ...és ahol nem A Baja—Szekszárd és a Komló—Vác mérkőzést elhalasztották, mert a pálya alkalmatlan volt a játékra. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. SZEOL-DÉLÉP 20 12 4 4 42-19 28 2. Eger 20 9 10 1 33-15 28 3. Diósgyőr 20 10 6 4 38-23 26 4. Dunaújváros 20 9 7 4 35-19 25 5. Ganz-MAVAG 20 9 6 5 32-22 24 6. Keszthely 20 7 8 5 21-20 22 7. Komló 19 9 2 8 35-32 20 8. Szolnok 20 9 2 9 29-33 20 9. Salgótarján 20 7 5 8 22-20 19 10. Nyíregyháza 20 8 3 9 25-26 19 11. Szekszárd 19 6 7 6 19-27 19 12. Metripond 20 7 4 9 31-31 18 13. Sopron ' 20 6 6 8 24-28 18 14. Baja 19 7 4 8 27-39 18 15. D. Kinizsi 20 5 7 8 26-29 17 16. Szabó L. SE 20 7 3 10 24-31 17 17. Veszprém 20 5 6 9 18-27 16 18. Vác 19 6 4 9 14-27 16 19. Nagykanizsa 20 4 7 9 25-34 15 20. Kazincbarcika 20 3 5 12 19-37 11 1. Mannheim—Bremen 1-1 X 2. Bochum—Leverkusen 1-1 X 3. 1. FC Köln—VfB Stuttgart 2-1 1 4. Hertha BSC—Kassel 0-2 2 5. Solingen—Fortuna Köln törölve 6. Oberhausen—FC Homburg 2-2 X 7. Fiorentina—Atalanta 0-0 X 8. Lecce—Bari 1-1 X 9. Napoli—Torino 3-1 1 10. Roma—Internazionale 3-1 1 11. Arezzo—Empol i 0-2 2 12. Palermo—Cesena 1-1 X 13. Lanerossi—Ascoli Pótmérkőzések: 3-1 1 14. Nürnberg—Bayern München 0*1 2 15. Pescara—Cremonese 1-0 1 16. Catanzaro—Catania 2-1 1 Megyebajnokság U. PEAC—Sásd 3-0 (2-0). PVSK-pálya, 50 néző. V.: Kelemen. Á minden csapatré- Szükben jobb egyetemisüák ilyen arányban is megérdemelten nyertek. G.: Balatinácz, Szabó, Bodor. Az Újpetre—Zsolnay, a Bere- mend—Szentlőrinc, a Drávátok—Mógocs, a Geresdlak— Sellye, a P. Postás—Villány és a P. Kinizsi—Szentegát mérkőzések a pálya használhatatlansága miatt elmaradtak. AVa- sasi B.—Steinmetz SE találkozót már korábban elhalasztották. A Hunor SK szabadnapos volt. Szombati eredmény: PBTC— Harkány 7-3. A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA 1. U. PEAC 19 12 4 3 42-16 28 2. PBTC 19 13 1 5 62-25 27 3. Drávafok 18 13 — 5 32-19 26 4. Sellye 18 10 4 4 39-20 24 5. P. Kinizsi 18 7 9 2 27-12 23 6. Beremend 18 9 4 5 36-30 22 7. H. Steinmetz 18 8 5 5 32-18 21 8. Üjpetre 18 9 3 6 23-21 21 9. Szentegát 18 • 2 8 31-38 18 10. P. Zsolnay 18 6 5 7 24-33 17 11. Szentlőrinc 18 7 2 9 24-25 16 12. Villány 18 6 4 8 16-18 16 13. Geresdlak 18 6 4 8 17-23 16 14. Vasasi B. 18 5 4 9 31-49 14 15. Sásd 19 4 5 10 15-28 13 16. P. Hunor 18 5 3 10 20-35 13 17. Harkány 19 6 1 12 22-44 13 18. P. Postás 18 2 7 9 17-29 11 19. Mágocs 18 1 5 12 11-38 7 A világ sportja # KARLSRUHE: Forogó Tamás, a nyugatnémet SC Düsseldorf vízilabdázója a legutóbbi bajnoki találkozón tizenkétszer bizonyult eredményesnek, s 22 találatával a aóllövő- lista élére állt. Kosárlabda PVSK-Tungsram SC 81-69 (45-33) NB I. férfiak, rájátszás a 7—14. helyért. Pécs, városi sportcsarnok, 200 néző. V.: Weidinger, Faidt. PVSK: Marijanovics (26), Káldi (12), Ottó (2), Varasdi (23), Rabb (18). Csere: Kövecses (—), Nagy (—), Tóth (—). Edző: Szamosi Nándor. Az első öt percet leszámítva végig a PVSK vezetett A győzelemért azonban nagyon meg kellett küzdenie, mert a Tungsram egy percig sem adta fel, sőt a második félidő közepén az egyenlítéshez is közel állt. Az utolsó percekben ügyesen tartotta a labdát a PVSK, a vendégek ugyanakkor sokat kapkodtak, így maradt a végére a 12 pontos pécsi előny. A Tungsram SC legjobb dobói: Varga L. (16) és Zsoldos (15) voltak. P. Postás—Dunaújvárosi Papír 68-53 (30-26). NB II. nők. P. Postás—Atomerőmű SE 87-83 (45-44). NB II. férfiak. A pécsi Káldi, a levegőben, társakat keres Területi bajnokság Siklós—Boglárlelle 3-0 (2-0), Siklós, 200 néző, v.: Albert. Siklós: Pál — Molnár, Kovács, Szabó, Mim — Petrétei, Ferenci, Bíró (Bagoly) — Kolompár, Sztojka, Varga. Edző: Csaba Gábor. Boglárlelle: Kötél — Gulyás, Zentai, Herédi, Pintér — Szilvási (Lovasi), Gelencsér, Balogh, Cser — Ko- ráknai (Szilágyi), Farkas. Edző: Pusztai László. A nagyszerűen előkészített pályán a hazai csapat egészpályás letá- madásos taktikája ellen a lelkes Boglárlelle nem találta meg az ellenszert, és így a Siklós biztosan győzött. G.: Kovács (11-esből), Petrétei, Sztojka. Mázaszászvár—Kaposvári Rákóczi 1-0 (0-0), Győré, 200 néző, v.: Fazekas. Mázaszászvár: Pesti — Komáromi, Kó- lya, Dunai, Herold (Czár) — Agócsi, Guth, Róth A., Hódosi — Kaufmann, Beke. Edző: Róth Antal. Kaposvár: Sándor- fi — Kurdi (Czabula), Riczu, Petrák, Deákvári — Konrád (Pém), Balogh, Me’ksz — Murai, Bíró, Magyar. Edző: Madár Gábor. Jeges, csúszós talajon az óriási lelkesedéssel és jól játszó hazai csapat megérdemelten nyert a listavezető ellen. G.: Agócsi. (Mivel a mázaszászvári pálya alkalmatlan volt a játékra, a közeli Győrén játszották a mérkőzést.) Boly—Nagykanizsai Volán Dózsa 1-1 (0-0), Boly, 100 néző, v.: dr. Csapó. Boly: Puch — Papsity, Mózer, Fitt, Pan- ta — Nagy, Bruder, Fröling, Schneider — Ratting, Beaker (Ivik). Edző: Szőke József. Nagykanizsa: Csányi — Pop- re, König, Orbán, Felső — Szrecskó, Kálesz, Vinczellér — Boros, Pilisi, Cserhalmi (Po- czek). Edző: Kovácshegyi Lajos. A hazai együttes végigtámadta a mérkőzést, de gólképtelen csatársora miatt meg kellett elégednie az egy ponttal. G.: Mózer, ill. König. Szigetvár—Somberek 0-0. Szigetvár, 300 néző, v.: Ba- lajti. Szigetvár: Győri — Ivá- nyi, Lengyeltóti, Baumann, Révész — Szöllősi, Bódog, Ga- jág. Szilágyi — Bodó, Pintér. Edző: Pichler Imre. Somberek: Füredi — Dárdai, Müller, Illés, Héhl Z. — Neher, Schwarcz- kopf (Fazekas), Kovács — Jakab, Komli, Brecska. Edző: Perjési Károly. Csúszós, síkos talajú pálya várta a pályára lépő csapatokat. Az első tíz perc kivételével a hazaiak fölényben játszottak. Igazán nagy helyzetet azonban nem tudtak teremteni, így a gól is elmaradt. Paksi SE—Táncsics SE 3-2 (2-0), Paks, 300 néző, v.: Ra- dó. Paks: Németh — Blatt Z., Kun, Blatt P., Nagy — Izsák, Máté, Bencsik — Balogh, Por- ga, Gyenis. Edző: Márkus József. Honvéd Tánosics SE: Lukács — Klomfár (Vidálk), Ti- gyi, Virág, Héregi — Göbölös, Szántai, Giliits — Papp (Lengyeltóti), Juhász, Gyurics. Edző: Köves László. Két ellentétes félidő. A talajhoz jobban alkalmazkodó hazaiak megérdemelték a győzelmet. G.: Bencsik, Gyenis, Blgtt P. (11- esből), ill. Tigyi, Szántai (11- esből). Bonyhádi SE—Dombóvári VMSE 3-2 (2-0), Majos, 500 néző, v.: Sör. Bonyhád: Mucs- ka — László, Hüber, Horváth, Balázs — Joó, dr. Sebestyén, Klein, Palkó — György, Pfeifer, Bulla. Edző: Wagner Józseh Dombóvár: Bien — Vészi, Bánói, Horváth, Barkó — Lakos, Hosszú Z., Nagy — Ughy, Iván, Jakab. Edző: Újvári Kálmán. Jó iramú, küzdelmes 90 percet hozott a Tolna Megyei rangadó, megérdemelt hazai sikerrel. G.: Klein, dr. Sebestyén, Balázs, ill. Hüber (öngól), Hosszú Z. Kisdorog—Nagyatád 3-2 (1-0), Kisdorog, 200 néző, v.: Horváth. Kisdorog: Kiss — Berning, Horváth J., Páli, Ni- er —- András, Horváth P., Márton (Ferencz), Hosnyánszki (Berning) — Szabó, Török. Edző: Kerekes Ágoston. Nagyatád: Szabó — Utasi, Deka- nics, Vidák, Vojkovics — Kulcsár (Vékony), Pető, Mohácsi — Rácz (Dékány), Szigeti, Kakas. Edző: Nagy Lajos. Küzdelmes, kemény mérkőzésen rászolgált a két pontra a pályaválasztó. G.: Szabó, Török, Ferenc, ill. Szigeti (2). A Mohács—PVSK mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. A TERÜLETI BAJNOKSÁG ALLASA 1. K. Rákóczi 16 12 2 2 44-12 26 2. PVSK 15 11 — 4 47-16 22 3. Mohács 15 9 3 3 25-10 21 4. Szigetvár 16 5 8 3 17-12 18 5. Táncsics 16 6 5 5 23-19 17 6. Siklós 16 6 5 5 21-20 17 7. Mázaszászvár 16 7 2 7 29-25 16 8. Dombóvár 16 5 6 5 29-29 16 9. Bonyhád 16 6 3 7 17-2» 15 10. Nagykanizsa 16 4 6 6 18-22 14 11. Boglárlelle 16 5 4 7 10-21 14 12. Boly 16 5 3 8 18-29 13 13. Kisdorog 16 4 5 7 13-24 13 14. Paks 16 4 4 8 17-24 12 15. Nagyatád 16 4 4 8 16-28 12 16. Somberek 16 3 2 11 12-36 9 Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja «3 Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Pos.ta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor téri., — 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési dí| egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft egy évre 516.— Ff Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007