Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-29 / 87. szám
Jobb feltételek az előrehaladáshoz Megrettenek. Az üvöltés agyamba hasít. Gyötrő, végetérni nem akaró, ismeretlen fájdalom indikálja. Végigkúszik a folyosón, be a szobákba, megrázza az ablakokat, falakat .. . Aztán újra és újra . . . Fáy Jánosné nyilvánvalóan észrevette zavart hallgatásomat: — Megesik, hogy T. egész nap ordít. Van, hogy éjjel is. Minderről a szülei mit sem tudnak, talán el sem hiszik. Néha-néha ünnepeken hazaviszik, hosszabb időre is, otthon még sohasem ordított. Fáyné 25 éve dolgozik a bólyi gyermekotthonban. Gondozónő. Mindhárom osztályon dolgozott már. Itt, a C-pavilon- ban azok a beteg gyermekek élnek, akik úgy-ahogy megtaníthatok az önállóság' legapróbb elemeire. Tudnak járni, kanalat fogni. Némelyik önállóan eszik. Ha ki kell menni, jelzi. — Sokan szeretjük ezt a munkát — mondja elgondolkozva Fáyné. — De nem merjük igazán bevallani. Főleg egymásnak nem. Pedig nem titok, ugye, Boly környékén könnyű más munka után nézni, talán magasabb keresettel is. S aki idegenkedik ezektől a gyerekektől, viszolyog a látványtól, fél, biztosan elmenne .. . — ön sohasem félt? — De. Az elején sokszor. Fél év után kérte, hadd menjen a mosodába a szeny- nyes ruhadarabok, lepedők, pelenkák közé. Ott még rosz- szabb volt. Ismét osztályra került. Annak idején többször is azt álmodto, hogy nagydarab, félelmetes emberi lények elől menekül a szoba sarkába - s onnan nincs tovább . . . Amikor felébredt, szégyellte magát . . . Az itt élők is szeretetre vágynak . .. Sulyok Ildikótól nemrégiben levelet kapott. Nem c írta, diktálta. Elkerült foglalkoztatóba, és 16 évesen, boldogan fogalmazott. — Az egyik fiúnak olyan a szeme, mint az unokámé. Ezért kedveltem meg. És persze azért, mert visszahúzódó volt, magának élő. Gondoltam, őt is dédelgetni kell valakinek. Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését meghatározó örökletes vagy külső környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki: Ezek a hatások a terhesség előtt, alatt, és a születés után manifesztálódhatnak. Fejlődési ártalomról, tehát — a fogalom legáltalánosabb értelmében — betegségről van szó. E betegség következtében az első életévtől kezdve az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától számottevően elmarad, az önálló életvezetéséletvitel jelentősen akadályozott. A szakirodalom enyhe, közepes és súlyos értelmi fogyatékosokat, debileket, imbecille- ket és idiótákat különböztet meg. Bolyban jelenleg 220 értelmi fogyatékost ápolnak: közöttük 70 -80 akad, akikkel bizonyos kommunikációs kapcsolatokat, együttműködést ki lehet alakítani, s jelenleg 10— 12-en esélyesek arra, hogy valaha eljuthatnak foglalkoztató szociális intézetbe. A többit még ösztöne sem vezérli. Az országban 36, a bólyihoz 6. HÉTVÉGE hasonló egészségügyi gyermekintézmény működik. Átmeneti otthonok. Lakói a csecsemőotthonokból, ifjúságvédő intézetekből és a családi körből érkeznek. Ha betöltik 18. életévüket, szakosított szociális otthonokba, úgynevezett elmés vagy betegotthonokba kerülhetnek. Hazánkban évente közel 6000 értelmi fogyatékos gyermek születik . . . Cseh Magdolna szép arcú, mosolygós teremJés. Tizenhárom évig ápolónő volt, most munka mellett végzi a gyógypedagógiai szakot. Pár napja pedagógus. — Lesz itt önnek munkája? — Szeretném. A gyakorlat azt mutatja, hogy évente egykét gyerek kitűnik a többi közül, fejlődésükre felfigyelnek az ápolónők. Rájuk várok. Jelenleg négy gyermeket oktat, 8 -9 éveseket, a heti 6 órás foglalkoztatói iskolai szinten. Mutatja a tanmenetet: ma vízszintes és függőleges vonalakat rajzoltak, némi segítséggel. Közülük Viktorhoz fűzi a legtöbb reményt, s talán még Gyurka az . . — Remény mindig van, feladni nem szabad. A vonalkák — ákombáko- mok. Viktor kérdez: — Hogy hívnak? Én újzert. . . újzert . . . Cseh Magdolna kisegíti: — Viktor új zetort fog vezetni, ha felnő. Viktor hálás pillantással nyugtázza. Szőke, nagyszemü gyerek. A tanítónő szerint itt ő ad sikerélményt. Napról napra fejlődik és minden esélye — itt az esély szónak nagy a jelentősége! — megvan arra,, hogy valaha le tudja írni a nevét. — Viktor, mondd, hogy Feri bácsi . .. — Feri bácsi! Az intézetben 84 ápolónő, 15 konyhai dolgozó, 13 mosodai dolgozó, 4 kazánfűtő, 3 portás van, a gazdasági-műszaki irodában 8 irodista dolgozik, de akad saját kőművesük, kertészük, lakatosuk, villanyszerelőjük, asztalosuk, vízvezeték-szerelőjük. Az országos normatíva szerint jól állnak: 2,7 gyerek jut egy nővérre. A három műszak ezt a szép (?) normát elrontja: 12—14 gyerek etetése, mosdatása, pe- lenkázása stb. a penzum. Egy kis statisztika: 3—5 év között 14 fekvő és 2 járó; 6—9 év között 21 fekvő és 12 járó; 10—13 év között 17 fekvő és 24 járó; 14—17 év között 13 fekvő és 31 járó; 18 év felett 16 fekvő és 69 járóbetegük van. Dr. Jáni Lajost, az intézet igazgató főorvosát kérdezem: — Nyolcvanöt 18 év feletti van az intézetben. Mi ennek az oka? — Először: nincs hova küldjük őket. Másodszor: áthelyezésük számukra óriási testi-lelki traumát okoz. A gyakorlat azt mutatja: nem sokáig él az, aki innen elkerül. Ezért volna égetően szükséges, hogy hasonlóan több külföldi példához: a kora gyermekkortól az élet végéig egy intézetben, ugyanabban a környezetben legyenek betegeink. Az igazgatói asztalon Blasz- szauer könyve, a jó halálról, az eutanáziáról. „Egyesek szerint azt, hogy valaki élő-e vagy halott, nem a halál definíciójával lehet eldönteni, hanem az ember definíciójával, azzal, hogy milyen élet nevezhető emberinek." Nem merem föltenni a kérdést, inkább megkerülöm: — Meddig lehet ezt csinálni? Cigaretta után kotor és rágyújt. Hosszasan hallgatunk, mielőtt megszólalna: — Tagadhatatlan, hogy néha belefásul az ember. Aztán, tehet-e mást?! Újra kezdi és megint újra . . . Nem szabad, hogy észrevegyék rajtam, hogy valaha is tetten érjenek, valakit is másképpen kezelek, valakire is másképpen nézek. Sok olyan gyermek él a falak között, akikkel kapcsolatban bárki joggal megkérdezheti: hát élet ez? Az intézeti látogatás sokkolt. Láttam gyermekeket, akik egy sarokba húzódva nyüszítettek: akik kezük-lábuk időnkért kikötve élnek, mert különben lerágnók saját húsukat; akiknek kicsi, madárfejük van, minimális agyállománnyal; s láttam olyat, aki még soha nem csukta be a száját, fejét-tör- zsét ingatva bambán bámulta a plafont. Van, aki nem lát, nem hall, nem beszél, nem jár, s nem tud önmagáról sem . . . Az orvosok heroikus küzdelme: megmenteni minden terhességet. A megszépült statisztika ára: növekedik a debi- lek, imbecillek, idióták száma. Életben tartani mindenáron? Dr. Jáni Lajos: — Ott tartunk, hogy húsz ezrelék alá szorítottuk a csecsemőhalálozást, s közben n.em csökkent a túlélő károsodottak száma. 1955 és 1975 között 4,4-sze- resére nőtt az értelmi fogyatékosoknak minősítettek aránya hazánkban (40 százalék!). — Lehet-e tenni valamit? — Ügy gondolom, hogy tovább kell szélesíteni és korszerűsíteni a terhesgondozást, élni kell a korszerű diagnosztikai lehetőségekkel minden embernél: A genetikai tanácsadásokra különösen is felhívnám a figyelmet. Ne higyjük azt, hogy a szülő számára ez nem tragédia! Ö szenved igazán. Egy társadalom humanitását azon mérik le, hogy képes-e öregek, betegek, elesettek gondjait fölvállalni. Társadalmunk fölvállalja. Amikor pár éve Pécsett, a szociológus vándorgyűlésen Czeizel Endre éppen az értelmi fogyatékosok hazai helyzetét taglalta, s határozottabb fellépésre sarkallt, majdhogynem fölnyársalták. Pedig a megelőzés, mint minden betegség esetében, az elmebetegség esetében is kívánatos. Társadalmi létérdek. Fogas kérdés: hol húzható meg a határ? Monjuk-e valaha, ez a gyerek kell, ez nern? Vagy csak így tehető fel a kérdés? Az egészségügyi gyermek- otthonok modern világunk nélkülözhetetlen bázisai. A szülők egy része nem vállalja sérült gyermekét. De aki vállalná, az sem tud mit kezdeni vele. Nem tud állandó felügyeletet biztosítani. Marad az intézet. Fábián Lajosné intézetvezető főnővér. Az idén 30 esztendős jubileumát ünneplő bólyi otthonban 28 éve dolgozik. — Tudom, nehezen hihető, de mindegyik gyerekünk azért érző-értő lélek. Van, aki csak a szemével tud jelezni, s biztosan akad. akinél csak mi hisszük, érzi-érti a simogatást. Egy albumot vesz elő: farsangi fényképek. Maszkába öltözött emberkék: Bajuszt festve, kipirosítva. Csörgősipkával. Bohócjelmezben, színes gatyá- bcn. — Foglalkozni velük, ez a legfontosabb. Amikor a farsangra készültünk, megkettőződött a figyelmük. Szinte tudták: közös, boldog óra vár rájuk. De minek magyarázom?! Az A-pavilonban Baiázs Jó- zsefné arról beszélt, hogy amikor 1959-ben idejött Veszprém megyéből gyakorlatra, nem gondolta: ez lesz a munkahelye. Miért maradt itt? Nem is tudja. Ügy érezte, ha ő nem marad, akkor ki. Rckja a gyógyszereket. Minden dobozon név, kinek mi jár, reggel-délben-este. Legtöbb a nyugtátokból fogy. Fékezi az agressziót, önagressziót. Pipolphen, Seduxen, Hibernal, Eunoctin . . . — Nem adunk, csak annyit, ami éppen kell a közérzetüknek . . Morvái Ferencné gondozónő a községi pártvezetőség tagja, párttitkár. Tőle kérdem:-- A helybeliek ismerik-e kellőképpen ezt az intézetet? Tudják-e, mi folyik itt? — Biztosan tudnak egyet s mást. Elértük a 30 év alatt: ma már mindenki egészségügyi otthonról beszél, ha minket szóba hoz. De biztosan nem állíthatom, hogy igazán ismernek . . . De tisztelik munkájukat. Az A-osztóly idegileg készíti ki a nővéreket, a B-osztóly fizikailag. Emiatt nagyranőtt emberroncsok számára kell lopva hajtani a perceket, órákat, kitalálni valamit, hogy ne romboljanak, ne tegyenek kárt magukban, társaikban. Amott a fekvőkről kell gondoskodni: etetni, emelni, tisztába rakni, olykor a 60—80 kilósokat is. Emiatt az az öröm, ha híznak, amott, ha fogynak . . . • „Apa" az intézet neveltje, az otthon legidősebb lakója: 1956. május 15-én került ide. Azért hívják Apónak ezt az im- becill, nyúlajakkal és farkastorokkal született emberkét, mert idekerülése után néhány hóncppal új nevet kapott. Megtalálták az apját, örült neki, s mondogatta, majd jön apa, apa . . . De, hogy nem jött, c maradt „Apa". Van egy különleges tulajdonsága: ha valaki elárulja a keresztnevét, ő rövid számolás után megmondja, hogy az idén milyen napra esik a névnapja. Hétfőre, keddre vagy netán péntekre . . . Azt mondják: Apa zseni. Szereti a focit nézni a tv-n, van egy rádiós-magnója, s ő ez intézet udvarosa, mindenese. Szó nélkül tesz-vesz, üríti a szeméttartókat, jár ki a faluba, néha még szüretre is meghívják . . . Ki kísér az autóig. Nem tolakodóén, de szemrevételezi minden mozdulatomat, s mosolyogva integet, amikor gázt adva fordulok kifelé a kastélyudvarról. Szemében — vélem én —, ott a felismerés: én valami olyat tudok, amit senki ezen a világon . . . Kozma Ferenc Fontos kérdéseket tekintett át az MSZMP Központi Bizottsága. Olyan kérdéseket, amelyek szorosan összefüggnek további előrehaladásunkkal, az ehhez szükséges külső és belső feltételek alakulásával. Értékelve a nemzetközi • élet időszerű fejleményeit, pártunk legfelső irányitó testületé nagy figyelmet szentelt a Szovjetunió Kommunista Pártja közelmúltban megtartott XXVII. kongresszusának. Pártunk teljes mértékben egyetért az SZKP álláspontjával, mely szerint napjainkban a béke ügye és az emberiség haladása minden eddiginél szorosabban összefügg a szocialista világrend- szer országainak gazdasági, társadalmi fejlődésével. Éppen ezért a legkevésbé sem csupán a Szovjetunió népeinek belső ügye, hogy miként alakul országukban a gazdaság teljesítőképessége, a társadalmi fejlődés dinamikája. A szocializmus nemzetközi vonzerejét nagymértékben fokozza, a szocialista országok előrehaladásához kedvező gazdasági-társadalmi' hátteret biztosít, ha teljesülnek a XXVII. kongresszusnak a gazdaság intenzív fejlesztését, a tudományos és műszaki haladás meggyorsítását, a gazdaságirányítási rendszer reformját, a szocialista demokrácia, a társadalmi önigazgatás kibontakoztatását célzó elhatározásai. Az egész emberiség sorsa szempontjából nagyfoniossá- gú, hogy miként alakítja külpolitikáját a ' Szrvjetunió. Ezért üdvözli világs.erte minden békeszerető erő, s támogatja teljes mértékben a mi pártunk is az SZKP törekvéseit a világhelyzet megjavítására, készségét a tárgyalásokra, a megegyezésre. Teljesen egyetértünk azzal, ahogyan a kongresszus a nemzetközi biztonság kérdéseit megközelítette, hangsúlyozva, hogy a biztonságnak kölcsönösnek, azonosnak és egyetemesnek kell lennie. Tudjuk, hogy ebben nagy szerepe van a szovjet-amerikai viszony alakulásának, s ezért támogatjuk a szovjet vezetésnek e kapcsolatok javítására irányuló kezdeményezéseit. Egyúttal azt is szem előtt tartjuk, hogy a biztonság erősítését célzó erőfeszítésekből minden állam kiveheti részét, függetlenül nagyságától. Ezért tekintjük nemzeti és egyben egyetemes kötelességünknek, hogy a magunk eszközeivel, lehetőségeivel élve, a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával vállvetve minden erőnket latba vessük a békés egymás melleti élés, a nemzetközi enyhülés érdekében. Ha összevetjük az SZKP és az MSZMP legutóbbi kongresszusainak tanácskozásait, láthatjuk, hogy országaink sok tekintetben hasonló problémák megoldására összpontosítják erőfeszítéseiket. Ez is aláhúzza a XXVII. kongresz- szus által ís igen fontosnak ítélt kölcsönös tapasztalat- csere jelentőségét. Nagy tartalékok rejlenek a szocialista országok együttműködésének tökéletesítésében, az építőmunka tapasztalatainak kölcsönös tanulmányozásában és felhasználásában. E tartalékok feltárásában és jó hasznosításában messzemenően érdekeltek vagyunk, s ezért is tanulmányozzák a magyar kommunisták gondosan a XXVII. kongresszus megállapításait. * Az SZKP is, az MSZMP is úgy ítéli meg, hogy a fejlődés jelenlegi szakaszában a további előrehaladásnak döntő feltételévé vált az emberi tényezőben rejlő lehetőségek kibontakoztatása, az emberek tenniakarásának, kezdeményezőkészségének, alkotó- i képességének fejlesztése. Eb- ; bői kiindulva tűzte a Köz- J ponti Bizottság napirendre a kádermunka helyzetét. Tizenkét esztendő telt el azóta, hogy az MSZMP leg- . felső testületé megtárgyalta a kádermunka kérdéseit. E több mint egy évtized tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy káderpolitikánk alapvető elvei helytállóak, megfelelnek az élet követelményei- ? nek. Tükrözi ezt az a tény, hogy a vezetők nagy többsége elkötelezetten, eredményesén és felelősséggel Iát• o el feladatát, tesz eleget a ■, nehezebb körülmények között bonyolultabbá vált kötelezett- ( ségeinek. Ennek alapján a Központi Bizottság joggal ér- j tékelhette úgy, hogy az utób- ; bi időben javult a vezetők ki- ^ választása, felkészítése. Ám azt is meg kellett állapítania, hogy elveink nem mindenütt valósulnak meg következetesen, s a kádermunkáról is el- j mondható, hogy olykor késedelmesen igazodunk az élet változásaihoz. A kádermunka megjavításának egyik fontos követelménye, hogy következeteseb- ■ ben hangoljunk össze két lé- > nyeges elvet: a vezetés stabi- ; litósának és a káderek észszerű cserélődésének elvét. | Az elmúll tíz év során orszá- i gosan a vezetői posztok mintegy négyötödén történt cserélődés, s ez egészséges folyamatot tükröz. Mégis előfordult késlekedés, halogatás, s a Központi Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ilyesmit nem szabad megengedni. Az ésszerű cserélődés előmozdítására ezért bizonyos szervezeti biztosítékok beiktatását is előirányozta, így javasolta, hogy a politikai és közéleti tisztségek meghatározott körében egyazon személy csak korlátozott ideig tölthesse be az adott munkakört. Ez is elősegítheti a megszokottság és a rutin hátrányos következményeinek elkerülését, a vezetés folyamatos felfrissülését, továbbá azt, hogy a vezetésre alkalmas személyek szélesebb területeken szerezhessenek tapasztalatokat. Mint a társadalmi élet más szféráiban, itt is nagyon fontos emelő lehet a demokratizmus szélesítése és elmélyítése. Kedvezően hatott e tekintetben a pályázati rendszer, a meghatározott időye szóló kinevezés, megbízatás gyakorlata. A tapasztalatok alapján a Központi Bizottság most egy gyakorlat szélesítése mellett foglalt állást, ajánlva, hogy az állami, gazdasági, kulturális terület vezető munkaköreinek többségét választás, illetve pályázat útján töltsék be. Ugyancsak az eddigi demokratikus módszerek folytatását és erősíté- sát jelenti az a célkitűzés, hogy a mozgalmi, társadalmi, szövetkezeti szervek vezetőinek kiválasztásában fokozódjék a választott testületek szerepe, alkalmazzák bátrabban a többes jelölés metódusát. A testületek szerepének növelésére saját gyakorlatával is példái kívánt mutatni a Központi Bizottság, amikor elhatározta, saját soraiból egy káderpolitikai bizottság létrehozását a kádermunka színvonala emelésének elősegítésére. Hazánkban mintegy 300 ezer ember tölt be valamilyen kisebb-nagyobb vezető tisztséget. Helyzetünket, fejlődésünket nagymértékben meghatározza, hogy miként látják el teendőiket, s hogy a minden szempontból erre legalkalmasabb személyek vannak-e ezeken a posztokon. A Központi Bizottság állásfoglalása elősegíti, hogy ebben a tekintetben is előbbre lépjünk, s ezáltal társadalmi életünk valamennyi területén jobbá váljanak a munka szubjektív feltételei. Gyenes László Pislákoló életek
