Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)
1986-03-22 / 80. szám
Puccini-bemutató a nemzeti színházban Pályakezdés, nyugdíjazás után... Fonalak és formák mestere Puccini — a Tosco, a Pillangókisasszony és a Nyugat lánya világhírt biztosító sikere után, — nélkülözve megszokott librettóiróit, hosszú ideig hasztalan keresett néki tetsző témát. Az első világháború kitörése előtt a párizsi Grand Gu- ignol színházban a felfedezés izgalmával bukkant rá Didier Gold La Houppelande (A köpeny) című egyfelvonásosában a régen áhított proletártémára. Új librettistájával, Giuseppe Adamival együttműködve tüneményes gyorsasággal készült el az opera szövegkönyve, melyben drámai képpé szélesedve, a három ember bűnbetaszító féltékenységi tragédiáján túl a Szajna-parti rakodómunkások, rongyszedők, csavargók világa elevenedik meg. Puccinii ismét foglalkoztatni kezdte régebbi elgondolása: a háromtételesre csökkentett „színpadi szimfóniának” megfelelő, eltérő hangulatú egy- felvonásokból álló operaciklus újszerű, érdekes terve: a Triptichon. Másik a kotótársa, G. Forzano hamarosan meghozta számára a Triptichon további két darabját: az Angelica nővért és a gazdag Buoso végrendeletének meghamisítása miatt a pokol buqyrában ülő Gianni Schicchi történetét, akit Dante említ az Inferno 30. énekében. A Triptichon három gyöngyszeme közül többnyire csak a két szélső „tételt”, A köpenyt és a Gianni Schicchit játsszák. E két ellentétes hangulatú, — az Angelica nővért ezúttal is nélkülöző — egyfel- vonásos opera került most a pécsi operakedvelő közönség elé. A zenei előkészítés nélkül elénk táruló színpadon rakparthoz kötött uszályt látunk. Vota Emil komor, a görnyedt, zsákokat hordó munkások fölé nyúló nyomasztóan rójuk nehezedő hatalmas vastraverzei már a kezdés pillanatában a nagyváros proletárjainak reménytelenül sivár, keserves és elnyomott életét szinkronizálják Puccini zenéjével, mely megdöbbentően realisztikus hangon szólaltatja meg az öröm- telen-fárasztó robotban élők sokszólamú kórusát. A parázsló indulatoktól fűtött, gyilkosságba forduló dráma lassú kibontckozása mellett a rakparti hétköznapok, a körnvező élet színeit felvillantó jeleneteknek Puccini — a műsorfüzetben közölt levél tanúsága szerint is — nagy jelentőséget tulajdonított. „Ha a Köpenyt úgy csinálják meg, ahogy én mondom, — írta —, lesz belőle valami, nemcsak érdekes, hanem újszerű is. Másképpen nem megy, sőt kevesebbet nyújt mint a szokásos opera." A pécsi előadás vendégrendezőjének, Ery-Kovács Andrásnak élete első nagyszínpadi operarendezésekor pontosan ez jelentette a legfőbb problémát. Bár az útkeresés nehézA köpeny, Gianni Schicchi Márk László, Mester István és Tamás Endre Tér István felvétele ségeit áthidaló, mindenre érzékenyen reagáló tehetséggel látott munkához, közismertebb, kevésbé bonyolult nagyopera hálásabb feladatot jelentett volna számára, mint az egyeU. len felvonásba sűrített, zenéjével és cselekményével egyaránt egymásbafonódó tragédia kellő hőfokú tolmácsolása. Pedig zeneileg szinte kifogástalan, az operaegyüttes teljesítményének csúcsát megközelítő énekesi bravúroknak lehettünk tanúi. A Puccini-zene rajongói örülhetnek a Breitner Tamás biztoskezű, alapos stílusismerettel rendelkező zenei irányítását dicsérő produkciónak, melyben a bemutatón színrelépő Németh Alice tisztán intonált dallamíveivel önmagát múlta felül Georgette szerepében. Az élvonalban is a legjobbak között helyetfog- laló Benei Katalin fölényes biztonsággal csengő altja Szarka néni megfiatalított maszkját is elfogadhatóvá tette. Örömmel hallottuk testreszabott szerepében Albert Miklós olaszosan zengő tenorján, biztos magas regiszterének fényében a szépen formált dallamokat; az egyéniségétől kissé távoli szerepében a hajós elmagányosodását puha színekkel megrajzoló, mindig megbízható Vág- helyi Gábort; a kara'kterala- kításokban tehetségét kidomborító Wágner Józselet és Kuncz Lászlót. A háttérből alig kibontakozó, villanásnyi jelenetekben Kovács Attila, Csáky Ágnes és Márk László igyekezett hozzájárulni a miliő megrajzolásához. A zenei megoldás tökéletességét azonban illúzióromboló- vó tették a hagyományos, statikusan leálló énekesi pózok, a karmesterre figyelés. Ez minden bizonnyal oldódni fog a további előadásokban, hiszen a második estén a pályakezdő Sajdy Júlia hangbeli talentumát bizonyítva nemcsak énekesi teljesítményével, Egri Sándor pedig az öregedő Morcéit belülről panaszlóan megközelítő, drasztikusabb szerepformálásával, ércesebb hangjával ragadta magával a nézőt, hanem játékukban kezdettől fogva ott érződött a bújkáló, majd kirobbanó tragédio. A szövegkönyv szerint kereken hat évszázad választja el A köpenyt a trecento első évtizedeiben játszódó, a polgárság azóta élő figuráit kigúnyoló szatirikus vígoperától, a Gianni Schicchitől. A pécsi előadás ez utóbbit hangsúlyozza, Húros Annamária jelmezei a 19. század polgári örökséget hajhászó rokonságra utalnak. Éry-Kovács, rendezése Puccini zenéjében kifejezett jellemábrázolását kitűnő érzékkel ültette át színpadra. A ragyogóan meg- koreografált mozgások állandó sodrást adnak a derűs cselekménynek. A szinte egyenrangú magánszólamokra épített mű virtóuz együttes-teremtésre adott alkalmat, amelynek irányító motorja a címszerepben jeleskedő, a rokonok eszén túljáró. magabiztos Kuncz László. Rokonszenvesen tolmácsolta a szerelmesek dallamait Csáky Ágnes, illetve Bakonyi Ilona (Lauretta népszerű áriája hálás feladati), valamint Kovács Attila. Az együttesen belül is sajátos színnel játszotta-éne. kelte a felsült rokonokat Schultz Katalin m. v., Márk László, Sajdy Júlia, Tamás Endre, Egri Sándor, Vághelyi (Gábor, Benei Katalin, Odaillő karakteralakítás Marczis Demeter jegyzője. Mester István doktora, a pajkos kisfiú. Gábor András, továbbá Erdész Tibor és Horváth Tibor villanásnyi jelenete. A Pécsi Szimfonikus Zenekar közreműködésére a kiegyensúlyozott hangzás a jellemző. Av vezénylő Breitner Tamás (az első két estén ő dirigált, de belép majd Hirsch Bence is) érdeme, hogy a zenekar hűen érzékeltette a Puccini-partitú- ra ragyogó, helyenként imp- resszionisztikus hangszerelésével A köpeny hátborzongató környezetrajzát éppúgy, mint a Gianni Schicchi sziporkázó zenei megoldásait. Rövid megszólalásában a kórus is helyt állt. (Karigazgató: Károly Róbert). Gondos felkészülésről tanúskodó, még további érlelődést igénylő előadással gazdagodott az operaegyüttes repertoárja. Dr. Nádor Tamás 1 Farkas Veronika népi iparművész „A tehetség eget kér" — mondják, s ez bármilyen közhelyszerű, maga az élet igazolhatja, hogy előbb-utóbb kap . . . Általában előbb, szerencsére. Az „utóbb"-ra Faragó Veronika esete az első példa több évtizedes pályám során. A sás- di művelődési központ igazgatójának a figyelmessége nyomán jutottam el hozzá, pécsi lakására. Életútja, amiről faggattam, röviden summázható. Egyhá- zasharaszti, 30-as évek. A nincstelen parasztlányka sorsa sok ezer társáéhoz hasonlóan alakul. A szerencsésebbje cselédnek áll, többségük otthon próbál munkát találni. Ő is napszámba jár, 17 évesen férjhez megy, gyereket szül. Napszám mellett, egy holdnyi földön tengődnek. Majd a férjét is behívják, s negyvenhatban meghal a fogságban, öt pedig húsz-egynéhány évesen már özvegy Hajdú Lajosnénak hívják. . . Élete nem sokat változik. A faluban azután megalakul a tsz, ahol brigádvezető. A pórt helyi javaslatára mozigépész üzemvezető tanfolyamra küldik. Nem sokkal ezután „kiemelik" a megyei moziüzemi vállalathoz. 13 évig gazdasági ellenőr, majd újabb 14 évig a pécsi Jószerencsét mozi üzemvezetője. Innen megy nyugdíjba 1977-ben. Viszonylag fiatalon és tele ambícióval. Eqye- dül él, fia külföldön. Mihez kezdjen? A kézimunkát már iskoláslányként is szerette. Később némi gyakorlatra is szert tett, szakkörbe is járt. Most már id“ie is volt rá. A meqye ún. „C" kategóriás tanfolyamát — vezető népművelők biztatására — két és fél év alatt elvégezte, színjeles eredménnyel. öt év óta vezeti szép eredménnyel a sósdi díszítőművészeti szakkört. Minden hétfőn délután kibuszozik, késő este vissza, hogy megtanítsa az ottani, jobbára nyugdíjas korú asszonyokat mindarra, amit tud. Ez pedig nem kevés. Átrágta magát a szakkönyveken is, minden tájról elkészítve egy- egy szép darabot. A tájeqysé- Igek magyar és nemzetiségi nónműwés’ete a motivumkin- csek színeiből és formáiból szőtt hatalmas térképpé rendeződött a fejében — és a szekrényében. S itt, amikor úgy 15—20 példányt, a meglevő mintegy 500 körül, amúnv elém terített eqy kicsit nehéz dolgom akadt. Egy-egy darab oriqinális mintázatát percekig is szívesen elnézegetném — de közben je- qvezaetnem is kefl ... S az idő halad. Néhányat azért hadd írjak le, ami különösképp megmaradt bennem. Délszláv ingujj- mintákról levett terítőhímzés; mint megtudom: „varrás", ezek „szálán varrott" (szálszámolásos) minták. Sokác ingeleje- mintázat nyomán is hasonló, majd aranyszálakkal díszíteítt úr- asztalterítő. Drávaszögi magya: főkötő- és ingvállmotívumokból ekrü színű terítő; s- futók, étkezőasztali készletek, párnahajak; fekete alapon baranyai keresztszemes. Szigetvár-környéki: „fehéren fehérrel"; hasonló, karádi rozmaringossal; vagy fekete-piros színeivel a buzsáki vézás terítő. Baranyai sváb kendőminták: eredeti színek és virógmotívumok, halványlila, nefelejcs és gyöngyvirág formakincs keretezik az egyszerűségében magával ragadó asztali kendőt. Vagy a sárközi mintázatú jegykendőt, a vásárhelyi gyapúfonál-hímzé- ses garnitúrát; a matyókat, békésieket s a hóziszőttes vásznon késíült kalotaszegi „vagdalá- sos", „írásos" mintákat; az erdélyi gyöngyfűzést, a bőrmintázatú övék, ruhadíszek, szütyők, tarisznyák, neceszerek sorát; a délszláv bőrrátétes ködmönkét — s egyszerűen a szebbnél szebb zsűrizett darabok felso- rolhatatlan sorát. Járt mór országos kiállításon is, most Mezőkövesdre készül: a hazai díszítőművészet országos szemléjére. Eleinte csupán hobbi volt számára — most mór csillapíthatatlan szenvedély. A napokban újabb szakkört is vállalt, a megyei -tanács nyugdíjasai körében. Karácsonykor pedig nagy öröm érte. Három évtized után a vállalat többszörösen kiváló dolgozójaként mehetett nyugdíjba. Most viszont délelőtt ajánlott küldeményt hozott a postás: A Népi Iparművészeti Tanács elnöksége értesítette örömmel, hogy eddigi munkás, sóga alapján népi iparművésznek ismeri el. Aznap este a kis fenyőágak gyertyafénye mégvilágolta Farkas Veronika népi iparművész igazolványát, amelyre a 0694- es sorszámot jegyezték fel. W. E. ■BBMBMBDBHHIHHi WHfiHf iWffl flIIBff W1H—Bg—M— Van-e jövője a művelődési háznak? Beszélgetés dr. Balipap Ferenc igazgatóval Van-e jövője a művelődési háznak? — fogalmazták meg a kérdést a JPTE Tanárképző Kar népművelés szakos hallgatói, amikor összeállították a közművelődési szakhetük programját. A kérdésre a választ a dombóvári művelődési központ igazgatójától, dr. Balipap férendő/ várták, aki a népművelők körében jól ismert. Nevét gyakran együtt emlegetik a nyitott ház koncepcióval, amely Dombóváron ma is „tartja magát”, a városból — a könyvtári tagokkal együtt — úgy 6—7 ezren járnak el időről időre a művelődési központba. Dr. Balipap Ferenc szívesen válaszolt a hallgatók kérdéseire, akik ha eléq kevesen mentek is el a találkozóra, a 8. HÉTVÉGE beszélgetés után jónéhány tapasztalattal gazdagodtak. — A címként feltett kérdésre csak azt tudom válaszolni, hogy van jövője a művelődési háznak, de ezzel az egyszerű válasszal korántsem elintézett az átfogó kérdéskör. Nagyon sok művelődési ház éppenhogy vegetál, de erről beszéljenek ők. A saját tapasztalataimat tudom átadni. A legfontosabbak közé tartozik: legyen helyi értéke egy művelődési háznak, vagyis illeszkedjen a lakosság szükségleteibe, viszonyaiba, mert az emberek csak akkor érzik a művelődési ház fontosságát. Amikor Dombóvárra mentem, elkértem a város üzemeinek a statisztikáját, hol, hányán dolgoznak, milyen az iskolai végzettség, egyebek. Elmentem az üzemekbe is, megnéztem, milyen típusú munkát végeznek. Faggattam mindenkit, dolgozókat, vezetőket, mi is érdekelné őket. Először csak kifogások születtek, ki miért nem tud járni a művelődési házba és ezek végül is valós indokok voltak. Azután kiderült, hogy például az igazgatókat rendszerelméleti, folyamatszervezési kérdések foglalkoztatják. Szerveztünk ilyen tanfolyamot, utána szóltak nekünk, hogy a brigódvezetőknek indítsunk vezetési alapismereti tanfolyamot, később hegesztő és gépíró, majd titkárnőképző tqnfolyamot kértek. A hölgyek közül többen, -akik a titkárnő- képzőbe jártak, azzal kerestek meg minket, Tiogyan tudnának leérettségizni... Ha átnézzük ezt a folyamatot, láthatjuk, hogy ez maga a permanens művelődés! Nemcsak a művelődési házba való beülést lehet eredménynek tekinteni. Ne a problémáik helyett járjanak a művelődési házba az emberek, hanem a rendezésükhöz kapjanak segítséget tőlünk, népművelőktől. — A nyitott ház koncepcióból doktorált dr. Balipap Ferenc és a művelődési központ előterében ma is megtalálható énnek az elméletnek a megvalósulása, bár a kezdetekhez képest átalakplva ... — A »hetvenes évek közepén terjedt el ez a tervezet lényege, hogy a művelődési házak előtereit olyan módon kell felszerelni, elrendezni és szakemberi segítőszolgálatot szervezni, hogy oda bárki bármikor bemehessen és különféle kérdéseire választ kapjon, különféle tevékenységgel tölthesse idejét. Hosszú lenne a részleteket elmondani. Először a kon- . téneres megoldások jöttek divatba, de változtak az igények. Mi igyekszünk mindig naprakészek lenni, ezért most egyfajta, színvonalas műsorokat is szolgáltató, kulturális kávéházként működik nálunk a nyitott ház. Azokban a művelődési házakban, ahol a népművelők saját tevékenységüket fejlesztették tovább a nyitott ház koncepcióiból, ma is sikeresnek mondható. —- És itt elérkeztünk a népművelő személyiségének kérdéséhez. Mindig elmondják a megfelelő fórumokon, hogy milyen fontos tényező, de nekem is említenem kell, mert igen nagy százalékban ezen áll vagy bukik egy-egy településen a művelődés „ügye". A nehézségeket le kell győzni és nem elmenekülni előlük. Ehhez legalább öt év hasznos munka kell, de sajnos, a népművelők egy része ennél előbb elhagyja a pályát. . — Milyen népművelőképzést tartana jónak? — Nem tudom pontosan, Az elmélet mellett elengedhetetlen, hogy érzékenyek legyenek, rendelkezzenek gyakorlati tudással, legyenek hajlandók egyetemi tanulmányaikat a helyi viszonyokhoz igázítva alkalmazni. Én egyébként tanulás- párti vagyok, levelezőn egyfolytában tanuok, nem tudom abbahagyni. A dombóvári művelődési központban számos szakkör, művészeti együttes, klub is működik, mindegyiknek a lényege, hogy amint már megunttá válik, megszüntetik és megkeresik azt az újabb formát, amely közönségnek, népművelőnek egyaránt örömet, megelégedettséget szerez. Dr. Balipap Ferenc két éve írta doktori disszertációját a művelődési házakról, és törekvése változatlan: jó munkatársi csapattal folyamatosan dolgozni, elérni, hogy az emberek fontosnak érezzék a művelődési központ létét. v B. A.
