Dunántúli Napló, 1986. március (43. évfolyam, 59-88. szám)

1986-03-02 / 60. szám

Panorama­Glória vagy kiskakas? A világ minden tájáról mesterfigarák érkeztek múlt héten Párizsba, a háromnapos nemzetközi fodrásztalálkozóra. A rockéne'kesek számára be­mutatott — képünkön lát­ható — divatos kis'kaikas- forma frizura neve: Glória. Hát akkor... Ámen! Hét és fél millió a fiataloknak Witold Lutasjavski, a vi­lághírű lengyel zeneszer­ző harmadik szimfóniájá­val az USA Kentucky ál­lamában elnyerte a Lous- viile-i Egyetem „Grawe- meyer" zeneszerzői díját, a vele járó 150 000 dol­lár, vagyis 7,5 millió fo­rintnyi összeggel. A bemu­tatót a magyar származá­sú Sir Solti György vezé­nyelte. Latoslavski a díj­ból nemzetközi alapít­ványt létesített fiatal ze­neszerzők támogatására. Bécsi magyar „macskák" Lloyd Webber: Macskák című rockoperájának bécsi Theater an der Wien- beli előadásában har­madik éve játszik két ma­gyar balettáncos: Czerge- zán László és Rácz Sán­dor. Czergezán már nyol­cadik éve ehhez a szín­házhoz szerződött. Anekdoták Azerbajdzsáni török anek­dotáik: vasárnaponként egy­egy ízes, időnként ismerős történetet olvashatnak dr. Mándoki László folklórkutató fordításában. A kísérő képek most és a későbbiekben Vla­dimirov és Terleckij rajzainak reprodukciói. A fogfájás A mohának egyszer meg­fájdult a foga. Egész héten át bepólyázva, sóhajtozva jár­kált, a beteg fogat kihúzatni azonban nem merte. Egyszer, ahogy arcára nagy kendőt tekerve ment az utcán, találkozott egy barátjával. — Ó, móllá, — mondta a barátja —, nem nagy ügy egy fogat kihúzatni! Ha ez a fog az én számban lenne, máris mennék, és kiróntatnám. — 'Ha a te szádban len­ne, én is kiróntatnám. Csak az a baj, hogy az én szám­ban van, nem pedig a tiéd­ben! 4 vasárnapi Sikerrel startolt a Szélkiáltó első nagylemeze Ez az év is jól kezdődött Jól kezdődött az év a pécsi Szélkiáltó együttes­nek: január első napjaiban megjelent első nagyleme­zük, s már túl vannak az idei első külföldi utazáson is: a KISZ KB javaslatára — Berky Tamással együtt — a magyar fiatalokat kép­viselték Berlinben, a XVI. Politikai Dalfesztiválon. Né­hány napja tértek haza, él­ményeiket Keresztény Bé­la és Lakner Tamás eleve­níti fel. — Korábban sok jeles ma­gyar szólista és együttes járt itt — a Vízöntő, a Ka­láka, Rodeo, Kormorán, Dinnyés József és mások -, az idén öt földrészről 29 zenekar jött el Berlinbe, hogy daloljon, táncoljon, muzsikáljon a Nicaragua és Dél-Afrika iránti szoli­daritás jegyében. A mezőny igen vegyes volt: a legtöbb rock-zenekar, de érkeztek például Finnországból punkok is — mondja Ke­resztény Béla. — Nagy élmény volt a fesztivál: a politikai dal igen népszerű az NDX-ban, hatalmas tömegeket mozga­tott meg a rendezvény - veszi át a szót Lakner Ta­más. - A megnyitó a Kong­resszusi Palotában volt, mi négy helyütt léptünk fel, egyenként 25—30 perces műsorral. A Volksbühne-be- li koncertről rádió- és tévé­felvétel is készült, a feszti­vál hanglemezére ebből az anyagból válogatnak. Mu­zsigáltunk a Humboldt egye­tem aulájában, a Magyar Kultúra Házában, és a Fesztivál Klubban, — ez utóbbi helyen például haj­nali 3-kor. Adtunk megze­nésített verseket, magyar népzenét és politikai dalo­kat. A népzenének volt a legnagyobb sikere, de például igen jól vették a humoros verseket is. Ját­szottunk együtt ír fiúkkal, meglepő, mennyi hasonló­ság van az ír és a magyar népzene között. Meghívást kaptunk a gálaestre is, de sajnos, egy hazai rádiófel­vétel miatt előbb el kellett utaznunk. A Szélkiáltó Keserédes című lemeze ötezer példány­ban jelent meg, Pécsett már nem kapható, a Hun­garoton raktárában, Buda­ipesten, pénteken már csak 151 darab volt. Megkérdez­tük Tóth Attilát, a Hunga­roton szerkesztőjét, mikora várhatjuk, hogy újabb szál­lítmány érkezik a boltok­ba. — Sikeresen indult lemez a Szélkiáltóé - mondta Tóth Attila, — de a mér­leget a tapasztalat szerint csak egy év múlva vonhat­juk meg. Mi ugyanis olyan ütemben készítjük az újabb sorozatot, ahogyan az üz­letek jelzik a vevők érdek­lődését. Már készen van néhány ezer lemez, de a borítóra várni kell, ezért kb. két hónap múlva kerül újabb szállítmány a boltok­POP-LES A szobrászatot soha nem tanulta — csak elkezdte Egy száz­arcú ember Műszerész, akit keringőkirálynak is hívtak Azon a nyáron, amikor ha­zajöttem Rómából, találkoz­tam egy ismerősömmel. Beszél­gettünk, kérdezgettük egymás­tól, ki hol töltötte a nyarat. Mondom neki, én a római pá­pánál voltam. Erre ő azt mond­ja — én meg a dalai lámá­nál — és közben a mutatóuj­jával megütögette a homlokát, mutatva, hogy én megbolon­dultam, és otthagyott — mesé­li Nowotarski István, oki pedig tényleg a pápánál volt akkor, 1980 nyarán. Nowotarski István lakásának egyik szobája meglehetősen sajátos, vegyes hangulatot áraszt. A falakon — biztos ke­zű szobrászt sejtető — híres zeneszerzők fej-domborművei, különböző plakettek, antik stí­lusjegyet viselő gyönyörű női fejek, még élő és már meghalt ismert orvosprofesszorok bronz­érembe öntött portréi kevered­nek kevésbé sikeres próbálko­zásokkal. A kép érdekes és sokszínű, mint amilyen maga az alkotójuk is. A szobrászatot soha nem tanulta, egyszeresek elkezdte. Fiatal korában szín­padi stepp-táncos is volt, egy- időben tangó- és keringőki­rálynak mondták. Teniszbajnok­ságokat nyert, s nemzetközi műugróbajnokságot. — Műszerésziparos voltam. Negyvenhat éves koromban vettem először agyagot a ke­zembe — meséli. — Nagy merészséggel mindjárt Wágner portréját mintáztam meg. Úgy éreztem, sikerült, ezután neki­álltam és Beethoven, Shopin portréját is megcsináltam, le­fényképeztem, és elküldtem Kisfaludy Stróbl Zsigmondnak. Ez 1957-ben volt. Később sze­mélyesen is felkerestem, kér­dezte, hány éve foglalkozom szobrászattal. Mondtam neki, azelőtt soha, ezek az első pró­bálkozásaim. Nem akarta el­hinni. Ezután elég nagy me­részséggel megkértem Kodály Zoltánt, ülne-e nekem modellt, hogy megmintázzam. Szívesen ráállt. Nagyon kedves, közvet­len ember volt. Ettől kezdve indult el minden, és egyre na­gyobb lett az önbizalmam. Nowotarski István azóta több portrét készített, például az operaház kérésére elkészítette Ferencsik János bronz dombor­művét is és számtalan neves orvosprofesszorról készített bronzplakettet, a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem megrende­lésére. Nowotarski István ugyanis nemcsak élő modellek után, hanem fotók alcfpján is élethű arcmásolatot tud készí­teni. — Hát a pápával úgy volt, hogy én lengyel származású vagyok, és örültem, amikor len­gyel lett a pápa. Fotók alap­ján megmintáztam őt. Úgy lát­tam’, jól sikerült, bronzba ön­tettem. Lefényképeztem, és elküldtem a Vatikánba. Egy hónap múlva meghívólevelet kaptam. Szállásról gondoskod­tak és amikor megkérdeztem, mondták, először egy bizottság fogja megvizsgálni a művemet. Egész éjjel nem aludtam, úgy izgultam. Aztán másnap jött a bizottság, nézték, vizsgálgat- ták, majd azt mondták, bravo, Ungarese. Két nap múlva meg­kaptam a meghívólevelet a pá­pai fogadásra. A vatikáni gár­disták kísértek végig a palo­tán, ők átadtak egy magas tisztséget viselő papnak, ő kí­sért ezután a pápához. És ak­kor én, Nowotarski István, a pécsi Munkácsy utcából, kezet fogtam a pápával, mert na­gyon tetszett neki, s melegen gratulált. Nowotarski István 77 éves, két éve megnyerte az országos senior úszóbajnokságot és azt mondja, rendkívül boldog és megelégedett ember. Sarok Zsuzsa Bár a VDN-ben hébe-hóba már eddig is hírt adtunk a vi­lág könnyűzenei életéről, a jö­vőben rendszeresíteni szeret­nénk ezt. Tesszük ezt elsősor­ban azért, mert az utóbbi idő­ben végre a hazai pop-rock kínálat egyre többször találko­zik a közönség igényeivel, s így esetenként valóban nívós műsorokat láthatunk itthon is. Végre tehát elmondható, hogy a közönség ellenőrizheti, amit az újságokban kedvenceiről ol­vasott. így például a közeljö­vőben módunk lesz ellenőrizni azt, vajon mennyire értik dol­gukat az NSZK-s lemezkritiku­sok, akik nemrégiben ugyan­csak ráhúzták Yoko Ono „Star- peace” című lemezése a vizes- lepedőt? A világhírű özvegy né­hány hét múlva ugyanis kon­certet ad a fővárosban. Yokónál jobb híre van vi­szont a Dire Straitsnak, janu­árban mind az amerikai, mind a brit sálgerlistán a 3. helyre rangsorolták „Brothers in Arms" című felvételüket. Ha­sonló sikerre számíthat Pete Townshend „White City"-je, mert alig jelent meg a piacon e korong, máris csak néhány van belőle a polcokon. így van ez Grace Jones „Island Life" c. LP-iével is. De, hogy hazai vizekre jus­sunk, érdemes feltenni a kér­dést, vajon lesz-e végre pécsi együttes is, mely ha többel nem is, legalább országos hír­névvel büszkélkedhet? Nos, er­re ígéretet senki nem tehet, de az kellemes meglepetés, hogv a tavalyi „amatőr baj­nok" SK nemréq kislemez aján­latot kapott. Helyi információ még, hogy szerdán (III. 5.) az IH-ban a Rock Klub tartja ösz- szeiövetelét. csütörtökön pedig a Do'ly Roll rajonqók találkoz­hatnak kedvenceikkel a Neve­lési Központban. És hogy a jazznak tapsolok se maradja­nak proaram nélkül a héten, arról a DO-ZSO gondoskodik, itt lép DÓdiumra pénteken es­te a Dimenzió. Pauska Zs. Aki szívesen megy börtönbe A meglopott tolvaj — Azt is írja bele — emeli fel sokadszor figyelmeztetőleg az újját —, hogy ha fújt a szél, téglát tettem a zsebembe. De a cementeszsákot — ezt megkérdezheti attól a kőmű­ves-kisiparostól, akinél dolgoz­tam — elbírom. A negyvenhá­rom kilómmal ... Magassága nem éri el a 160 centit. Szakadt dzsekijének ligő-lógó darabját a dereka köré csavarja. Ujjain a körmei tövig lerágottak, göndör, sötét fürtjeinek vége vöröses-szőke. Megmagyarázza: — Van egy ilyen fakitó sam­pon. Fél óráig a hajamon ha­gyom, akkor világosabb lesz. De a tövénél az enyém nem sikerült, Bokor Pál, ez az apróterme­tű, húsz éves sincsen, pécsi fia­talember még futott is a ren­dőrautó után, hogy azután a fogdába kössön ki. — Február 17-én, este tör­tént. Volt bennem már egy kis pia — tömény, — felmentem a Salátába. Ott rögtön mellém kéretőzött egy hercig kis ci­gánylány. Vagy két fejjel volt magasabb nálam, pirosra volt festve a képe, a szája. Kértem magamnak egy sört — mindjárt fejbe is vágott —, ő meg Hu­bertust akart, de mondtam: azt nem, kisanyám, nem vagy te még 18 éves... Szóval a gyomrom is megkeveredett, erre a lány kivitt a női vécé­be. Mire észbekaptam, eldur- rantotta a kölcsönkapott kvarc­órát a zsebemből, meg 100 fo­rintot... Lementem a buszpá­lyaudvarra, cs'engettem a 07- nek, láttam, jön a kocsi, de nem vettek észre. Úgy kellett utánuk szaladnom: hé, én hív­tam a 07-eTl Felmentünk a Salátába, felvették a jegyző­könyvet, a rendőrök belenéztek a saját noteszükbe is, mindjárt mondták: no, barátom, tartsa csak a csuklóit... Már köröz­tek. így kerültem be. — Miért körözték? — Hát a 10 rongy miatt... Találkozott egy idős, nagy­árpádi emberrel, mondta neki: ellátás, pénz, jöjjön dolgozni. Bokor Pál ment. Egy este az asztalon, a kenyér mellett 1QT100 forintot látott. Később azt, hogy az „öregasszony az abrosz alá dugta." Másnap már — ahogy ő mondja — meg is durrantotta a pénzt. Irány Komló. — Mennyi ideig dolgozott az öregeknél? — Elég sokat — az ujjain számolja —, csütörtöktől hét­főig ... Négy nap alatt elfogyott Komlón a 10 000 forint. — Szép teljesítmény ennyit elinni! — Inni? Már ne haragud­jon .. . Mire valók akkor a lá­nyok? Miután több napja van már a Pécsi Rendőr-főkapitányság fogdájában, megemlítem neki, hogy a két postakocsi-rabló fe­jenként 10 év fölött kapott. — Szép ! — kiáltja, kezeit az égnek csapva. — Volt már büntetve? — Borocskán voltam néhány hétig. — Ennyi? — Nem, Aszódon is egy évet. Lopások. — Ezek szerint már menő­nek is lehet mondani. — Tiltakozom! Megkeres­tem tisztán tízezret a maszek­nál — melózni persze kellett érte! —, de ha valamit meg­látok, nem tudom otthagyni. — Könnyű az embereket be­csapni? — Sokszor- érzem úgy — gombszemei vidáman csillog­nak, — hoav nevetségesek az emberek. Mindent elhisznek. De hoav mondiak maqának va­lamit, én szavahihető ember vagyok. Ha azt mondom: ha­ver, te ezt megkapod, akkor oda is adom! — Van néhánv kisebb balhé­ja ezen a 10 000 forinton túl is. Mire számit? — Másfél-két évre. De szíve­sen vállalom. — Hogy-hoqy? Ki szeret bör­tönbe menni? — Én. Nem tudok közösség nélkül élni . . . M. A. 7

Next

/
Thumbnails
Contents