Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-11 / 41. szám

1986. február 11., kedd Dunántúlt napló 3 Iliül A kozármislenyi Perger Zoltán dohányleveleket osztályoz Ötezren tanulnak a Mecseki Szénbányáknál Vállalati kereteken belül csaknem ötezren vesznek részt idén tanfolyami kép­zésben a Mecseki Szénbá­nyáknál. Ebben a kötelezően előírt biztonságtechnikától a mérnöktovábbképzőig min­den benne van. Az oktatás döntően az új technológiák bevezetéséhez kapcsolódik. A munkaerő­hiány kiküszöbölésére tett erőfeszítés ugyanis kettős: foglalkoznak munkaerőszer­zéssel, de ugyanakkor haté­konyabb gépek révén csök- kentik az élőmunkaigényt. Az 1986-ban szervezett, negy­vennél több tanfolyam zöme a hidraulikus rendszerek sze­relésével, korszerű bányagé­pek kezelésével és karban­tartásával foglalkozik. A munkára jelentkezők két és fél év alatt juthatnak szakmához, vájárok lehetnek. Ez az idő elég rövid, ha fi­gyelembe vesszük, hogy hoz­zá kell idomulniuk a munká­hoz és szakmai, biztonság- technikai ismeretekkel is föl kell őket vértezni. A közvet­len szénkitermelést végzőkön kívül más szakmákban is in­dítanak tanfolyamot, például dízel- és villanymozdony-ve- zetőket is képeznek. A most belépők támoga­tására a közelmúlttól három­éves szerződéskötés esetén hat részösszegben munka- vállalási juttatást fizetnek. Ez vájárok, segédvájárok ré­szére ötvenezer, csillések, la­katosok számára harmincezer forintot jelent. Tavaly 136 felnőtt végezte el a vájár- tanfolyamot, közülük 83-nak ez már a második szakmája. Ritkább az az eset, hogy vá­járok szereznek második szakmát. A vállalat érdekeit figye­lembe véve, messzemenően támogatják a továbbtanulni kívánó dolgozókat. Több mint hatszázan vannak olyanok, akik munkaviszonyban áll­nak és állami oktatásban vesznek részt. A tárgyi és személyi felté­telek megvannak. A külső in­tézmények szakemberei mel­lett jól működő belső oktató- gárda tanít. Sz. Koncz I. Jól fizet a dohány A Dráva menti homokon érdemes lenne többet termeszteni Fogyasztási szövetkezetek exportja A bólyi szövőüzemben Fotó: Proksza László Ismét keresett a rongyszőnyeg Bővülő piaci lehetőségek Munkaerő kerestetik Csányoszrón és Bolyban Csúcstechnika — szuperminőség Vállalatvezetés Japán módra Egyetlen erőforrásuk az ember Ötvenezer minőségi kör tízmillió taggal Amit átvehetünk és amit nem Most van a szerződésköté­sek ideje a dohánytermesztők­nél. A tavalyi termés már a beváltókba került, s bizonyá­ra a számvetések is elkészül­tek a gazdáknál: megéri-e ez­zel a növénnyel tovább foglal­kozniuk? Radnai Antalnak, a nagy­atádi dohánybeváltó Baranya megyei körzeti felügyelőjének feljegyzéseiből az de.rül ki, hogy igen, s az általa eddig megkeresett termelők csaknem mindegyike ismét szerződést kötött. Termesztettek az elmúlt években Havanna-dohányt, aztán a Kerti vált általánossá, most pedig ez utóbbi mellett a Hevesi dohányfajták elter­jesztése látszik célszerűnek. Tavaly megyénkben 40 hektár­ra ültettek ki palántát, s a Kerti dohány hektáronként — szárított súlyban — 20—22 má­zsával fizetett. Egy-egy gazda általában 400—1600 négyszög­öl közötti területre köt szerző­dést. Termesztenek dohányt Majson, Lippón, Sásdon, Szi­getváron, a legtöbben — hu­szonnyolcán — azonban Kozár- mislenyben. Ha egy család összefog, jól hasznosíthatják töredékidejü- jet a nem nehéz fizikai mun­kát, hanem inkább hozzáér­tést, aprólékos gondoskodást igénylő dohánytermesztéssel. Az is mellette szól, hogy biz­tos a piaca. Amikor a termelő a magot csíráztatja, már tud­ja, hogy mázsánként hány fo­rint bevételhez fut. A magot, s a növényvédőszerek árát a termeltető eljuttatja a gazdák­nak, szaktanácsokkal látja el őket, figyelmeztetést küld a fertőzésveszély esetén. A do­hány növényvédelme, a vele való gondoskodás egyébként hasonlít a szőlőéhez. A Kerti dohánnyal egy hek­táron 120-140 000 forint brut­tó árbevételt lehet elérni, s en­nek mintegy 80 százaléka tisz­ta pénz. Ennél a fajtánál a szárítás könnyebb és olcsón összeállítható dohánypajták­ban, természetes módon törté­nik. Csaknem kétszeres árbe­vétellel kecsegtetnek azonban az igényesebb, lényegesen jobb minőségű - Virginia jel­legű - Hevesi fjjjták. Igaz, Értékes fehérjetakarmány ké­szíthető vágóhídi hulladék­anyagokból a Szegedi Élelmi- szeripari Főiskola egy oktató­csoportjának találmánya alap­ján. A számítások szerint a ha­zai vágóhidakon évente mint­egy 28 millió liter, jelentős részben még veszendőbe menő állati vér keletkezik. A feltalá­lók által kikísérletezett techno­lógiával ebből az óriási meny- nyiségű melléktermékből érté­kes fehérjét lehet kivonni, e ezeket mesterségesen, a gaz­dáknál üzembe állított szárí­tókban szárítják. Mivel a do­hány így azonnal leadható, a természetes szárításnál szüksé­ges 1—2 hónapos munkát és gondoskodást megspórolhatja a termesztő. — Kedvező lenne, ha a Drá­va menti területeken elter­jeszthetnénk ez utóbbi fajtát, amelynek a lazább, homokos talaj jó termőterületet bizto­síthat. Vajszló környékén egy idő után a dinnyét le kellene váltani, a dohány alkalmasnak ígérkezik. De a két kultúra egymás mellett is megférhet — mondja Fodor József, a nagyatádi dohánybeváltó ve­zetője. — Ha igény lesz rá, el­képzelhetőnek tartom ezen a vidéken a dohánykultúra 50 hektárra való felfuttatását a következő években. A pécsszabolcsi Blandl An- taléknak ez lesz az ötödik do­hányos évük. Amikor elkezdték, csaknem ráfizettek. Nemigen értettek hozzá. Aztán — nem igaz, hogy nekünk nem sike­rül alapon — a következő év­ben kitanulták a fogásokat és újra belevágtak. A 600 négy­szögöl ekkor már 40 000 forin­tot hozott. Később növelték a területet, s a Havanna do­hányról ők is Kertire álltak át. — Sok a munka vele, de szeretjük csinálni — mondják. — Február végén a kiosírázta- tott magot már el kell a me­legágyba vetni, s a palántá­kat április végén, május ele­jén ültetjük ki. Háromszor— négyszer is kapálunk, miköz­ben a permetezés sem ma­radhat el. A levelek törése ál­talában július végén kezdődik és szeptember végéig tart. Kozármislenyben Perger Zol­tán családjával már Hevesi dohányt termeszt. Kísérletkép­pen egy, a Debreceni Dohány- kutató Intézet által kifejlesz­tett szárítóberendezést telepí­tettek hozzájuk 1983-ban. — Több a gond a Hevesivel, mint a Kertivel — mondja Perger Zoltán —, ezt kacsolni és tetejezni is kell, nagyobb a költségvonzata is, de jobban fizet. Harminc éve foglalko­zom ezzel a növénnyel, mos­tanában másfél hektáron. Balog Nándor fehérje felhasználásával pedig kitűnő takarmányok, takar­mánykoncentrátumok készíthe­tők. A találmány jelentőségét az adja, hogy hazánk minden évben sokmillió dollár értékű fehérjeimportra kényszerül, az új eljárás révén viszont, mind­össze másfél-két év alatt meg­térülő beruházásokkal, nagy mennyiségű fehérje hazai ké­szítésének feltételeit lehet megteremteni. Szőnyeget készítenek szabá- szati hulladékból Csányoszrón és Bolyban. A textilhulladékot csíkokra szabdalják, festik, vá­logatják, varrják, gombolyít­ják, csévélik, majd a szövőszék­re kerül. A késztermék: a rongyszőnyeg. Az elnevezés rossz, mert távol áll a rongy­tól. Árban is! — Négyszáz fo­rint körül van négyzetmétere. * Hogy a Sellyéi Áfész évi 400 milliós árbevételében miért van megkülönböztetett szerepe en­nek a 11,5 millió forint értékű külpiaci értékesítésnek, dr. Ortner Mihály elnök adja meg a választ: — A rongyszőnyeg előállí­tása gazdaságos és munkale­hetőséget adunk a csányoszrói üzemben a nőknek. Tizenhat évvel ezelőtt kezd­ték Csányoszrón az üzemi ter­melést —, induláskor mindösz- sze négy szövőszéken. Palotai Sándorné kilenc évig szőtt, az­tán meós lett: — Havonta 2700—2800 négy­zetméter szőnyeget készítünk, nagyrészt külföldre szállítunk. Budapest, Szombathely, Győr ruhagyárainak hulladékát hasz­nosítják. Az alapanyag nagyon fontos, mivel változás történt a vevők ízlésében. Az élénk he­lyett a pasztell színek iránti igény növekedett. A svédorszá­gi IKEA megrendelésére ötezer négyzetméter, minimális színe­zetű terméket készítenek. Ez a munka a legjobbak szakértel­mét kívánja. Igencsak próbára teszi a szövőnők ügyességét. Ardai Ildikó iparművész is: a negyvenféle szőnyeg, amit gyártanak, mind zsűriztetett népművészeti alkotás. A megrendeléseket csak lét­számnövekedéssel tudnák ki­elégíteni. Ez év januárjában Frankfurtban lakberendezési kiállításon vettek részt. Az ed­digi vevőkhöz, a svéd, NSZK, osztrák, holland nagykereske­dőkhöz új megrendelők csatla­koztak: franciák, spanyolok. 1985-ben a csányoszrói kisüzem egymilliós nyereséget ért el. * Ott volt Frankfurt am Main­ban a másik baranyai áfész- szőnyegüzem, a bólyi is. Nor­végia jelentkezett új megren­delőként a német és svéd part­nerek mellé. A svéd kereske­dők pamut alapanyagú sző­nyegeket igényelnek, s színben a két végletet: feketét kis min­tával, illetve világos színűeket. Az NSZK-beli Paulig cég és a norvégok bútorszövetből kérik a szőnyeget, a színek változa­tosak. — Minden szőnyegben ben­ne van a szövőnő fantáziája. Nem robotmunka ez —• állítja Kalocsai István üzemvezető. — A tervezés a szövőszéknél tör­ténik, s ha a vevő elfogadja, indulhat a gyártás. A megren­delésünk nagy, a munkaerő ke­vés. Jelenleg helyből, Nagynyá- rádról, Villányból járnak be a lányok, asszonyok, összesen harmincnégyen: szövők, elő­készítők, egyéb munkát vég­zők. A harmincöt szövőhelyre az átlagosan termelő létszám tizenöt szövőnő. Az üzem havi termelése 1000—1200 négyzet- méter, pedig a kapacitása 3000—3500. A szőnyegüzem az egyharmados kihasználtsággal is négy-ötmillió forint árbevé­telhez juttatja a Bólyi Áfészt. L. Cs. K. Néhány adat Japánról: az ország 87 százaléka lakatlan. A lakott 13 százalékon — vagy­is egy Magyarországnál kisebb területen — 120 millió ember él. Az országnak számottevő energia- és nyersanyagkincse nincs. A japán ipar a második világháborúban megsemmisült. „Egyetlen erőforrásunk az ember” — adták ki a jelszót 1945-ben. S mivel az első vi­lágháború után a japánok szu­perolcsó, de szerintük is pocsék minőségű áruval árasztották el a piacot, ebből okulva a mi­nőséget vették célba. Közvet­lenül a háború után meghívtak egy vendégprofesszort az USÁ- ból, aki száz japán menedzser­nek tartott előadást a minőség- szabályozásról. Aztán erről ki­adtak egy 120 oldalas könyvet (a könyv azóta is minden év­ben megjelenik), amit minden munkásnak meg kellett tanul­nia. Csak az lehet tagja a mi­nőségi körnek, aki betéve tudja a könyvecske tartalmát. Ma Japánban 50 000 minő­ségi kör működik 10 millió tag­gal, ami már önmagában is némileg választ ad a legendás japán szuperminőségre. Az hogy a minőségi körökön belül a japánok mit csinálnak, szi­gorú titok; Munkaidő előtt és után rendszeresen értekeznek a minőségről, termelékenységről, újításokról; az egy főre eső be­nyújtott és elfogadott újítások számában világelsők. A minő­ségi kör mozgalom komoly esz­köz a japán vállalatvezetés ke­zében. Az USA-ban és több fejlett nyugati tőkés országban is próbáltak minőségi köröket alakítani, de belebuktak. Ma­guk a japán cégek sem java­solják európai vagy amerikai leányvállalataiknál a módszert, tudván, hogy ehhez japán mentalitású munkások, vagyis japán emberek kellenek. Milyenek a japánok, s miért lettek olyanok, amilyenek? A kérdést dr. Marosi Miklós köz­gazdaságtudományi egyetemi tanárnak tettük fel, aki a vál­lalatvezetés japán tapasztala­táról tartott előadást Pécsett. A professzor hosszabb időt töl­tött Japánban, s tanított is a tokiói egyetemen, Japánról írt könyve most jelent meg a bol­tokban. Ahhoz, hogy megértsük őket, tudnunk kell, hogy Japán, mivel nem akart gyarmat lenni, 250 évig bezárta kapuit a Nyu­gat előtt. Ez idő alatt nyugati áruk, könyvek csak Nagaszakin át, holland kapcsolataikon ke­resztül jutottak be a szigetor­szágba. Ez az állapot egészen 1854-ig tartott. Ilymódon Ja­pánban nem volt liberálkapita- lizmus, nem működtek részvény- társaságok, a japánok nem tőzsdéztek, nem vezették be a háromszor 8 órás munkaidőt, nem voltak nőmozgalmaik. A feudalizmusból átmenet nélkül a monopolkapitalizmusba lép­tek át. A nagy családi vállala­toknál örökre szóló a foglalkoz­tatás, feltétel az engedelmes­ség, aki mégis kilép, azt örök­re leírják. Mindez persze két­oldalú. A vállalat sem bocsát el senkit. Ha valaki 35 éves ko­ráig nem tett semmit, az „ká- derparkolóba” kerül, ahogy ők mondják, az ablak mellé vagy a gondnokságra, aki viszont már bizonyított, az előbbre lép. A munkahelyre egy órával előbb érkeznek és este nem il­lik korán hazamenni. A japá­nok havonta átlag 40-45 órát túlóráznak a nagy cégeknél, a kisvállalatoknál még ennél is többet, 50—55 órát, a szabad­ságukat pedig ritkán veszik ki. Mindezek ellenére a japá­nok, akik újabban érdeklődést árulnak el Magyarország iránt, sokallják a magyar munkatem­pót. Japánban ugyanis nincs teljesítménybér, időbérben dol­goznak. A munkaintenzitásuk a professzor megállapítása sze­rint alacsony fokú. Titkuk egy fontos alapelv, „senki ne vár­jon a másik munkájára”. Ezért inkább este is bennmaradnak dolgozni, hogy ne legyen fenn­akadás. Ne akarjunk, mert nem is tu­dunk japánok lenni, de azért figyeljünk oda, hogyan csinál­ják. A szuperminőségre való törekvés oka egyfajta raciona­lizmus. Sokkal olcsóbb abszo­lút hibátlan terméket előállíta­ni, mint egy hibajavító szerviz- hálózatot fenntartani, mondják, s ezt a gyakorlatban meg is valósítják. Nálunk és általában Nyuga­ton a vállalati döntések fentről indulnak lefelé; Japánban ez éppen fordítva van. Lent támad egy jó ötlet — más dolog, hogy gyakran úgy súgják —, s az el­indul felfelé, mindenki azono­sul vele, míg felér oda, ahol a döntést valóban meghozzák, így aztán ha egy döntést meg­hoznak, azt sosem változtatják meg, s az egész kollektívát könnyen mobilizálják a terv tel­jesítésére. Mit vehetünk át a japánok­tól? Azt mindenesetre, hogy a döntéseket komolyan kell ven­ni és a munkát is. A minőségi kör mozgalom helyett pedig azt, hogy „tedd meg, amit ten­ni kell". S ez nem is lenne olyan kevés.- Rné ­Találmány a fehérje­import csökkentésére

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents