Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)

1986-02-08 / 38. szám

Daljáték Liszt Ferenc életéről A lámpatesteket szerelik a felállványozott kis színházteremben. Fotó: Proksza László Beköltözés előttaKamaraszínház Május 10-én zárul az évad Körsétánk a hajdani „SZMT-székházban” PÉCSI ZENEKEDVELŐK EG^fS'^ ^ által 1936. május hó 4-én este fél 9 órakor a Pal^jpi» fertőéi LISZT FERENC " ^ halálának 50. évfordulója emlékére rendezett FILHARMONIKUS HANGVERSENY MŰSORA: 1. LISZT: Les Préludes. Szimfónikus költemény. 2. LISZT: A-dur zongoraverseny. Zenekari kísérettel előadja STEFÁNIÁI IMRE kamaraművész. SZÜNET. 3. aj LISZT: Liebestraum. bj LISZT: X. Rhapsodia. Előadja STEFÁNIÁI IMRE 4. II. Rhapsodia. Vezényel: VÁRHALMI OSZKÁR karnagy. MŰSOR ÁRA 20 FILLÉR. Pécs színházrekonstrukciója megnyugtató ütemben halad. Rövidesen megkezdődhet az át- költözködés első üteme az új­jávarázsolt Kamaraszínházba. A műszaki átadást követő hiány­pótlásokat a vállalat (BÉV) március 31-ig befejezi. A tel­jes átköltözés június első felé­ben zárul. Következtetésül az évad az idén előbb ér véget, a következő pedig október 11-én díszelőadással nyílik meg ün­nepélyesen a felújított Kamara- színházban. Egyidejűleg a nagy­színházban az építők szeptem­bertől megkezdik a rekonstruk­ció II. fázisát, a Pécsi Nemzeti Színház főépületének felújítá­sát. Dióhéjban ekképp foglalhat­juk össze a pécsi színházfelújí­tás helyzetképét 1986. január végén. Simon Istvánnal, a szín­ház ügyvezető igazgatójával, Gáspár Márton építésvezetővel és Skriván József művezetővel körbe jártuk a kamaraszínházi szárnyépület belsejét. Nagyjából hasonló jókat mondhatunk róla, mint az el­múlt nyáron, amikor hasonló útvonalon számoltunk be olva­sóinknak a látottakról. Jelenleg az utolsó simításokról győződ­hettünk meg. A másik fővállal­kozó, a műszaki és szcenikai berendezéseket fölszerelő vál­lalat akkor kezdett a munká­jához: jelenleg a szerelés utol­só fázisát végzik. Megígérték: a hiánypótlásokkal, illetve a különböző (hűtő, szellőző) be­rendezések összehangolásával egy időben, március 31-ig ők is végeznek a világítás, a hang- technika és díszletmozgatás bo­nyolult szerkezeteinek elkészí­tésével. Körsétánkat a legfelső, a III. emeleten kezdjük. Ez a gépte­rem. A szellőzőberendezések hatalmas automatikus gépei sorakoznak itt, egyik sarokban a vezérlőpulttal. Néhány lép­csőt megmászva innen a tető­térre jutunk. Itt négy monstrum hűtőgép várja a meleg nyári vagy őszi napokat, amikor majd kellemes-hűs belső hőmérsék­letet kell teremteniük a légkon­dicionálás alagsori géptermé­ből vezérelve. A II. emelet — a Pécsi Ba­letté. Teljesen elkészült itt is minden, jószerével csak a ta­karítás van hátra. A tágas (11X14 méteres) balett-terem Csaknem > kétszer akkora, mint a jelenlegi. Oldalt paravónsze- rű falak, egyelőre csupaszon. Az Olaszországból érkező tük­röket csak az utolsó pillanat­ban szerelik fel . . . Innen a kondicionáló helviséabe lé­pünk. Balról hosszú folyosó nyí­lik férfi és női öltözőkkel, ahol már a szép, új tükrös öltöző­8. HÉTVÉGE asztalok is a helyükre kerültek. Egy-egy öltözőben öt asztalka. Az öltözők száma összesen tíz, tehát egyszerre mintegy 50 tán­cos öltözhet, sminkelhet új he­lyükön. Alattuk az igazgatói szint, azaz folyosó. Itt kapott helyet a színházijrányítás valamennyi részlege. A folyosó másik felé­ben a zenei vezetés ajtói sora­koznak: a zeneigazgató, a kor­repetitor, az opera-tagozatve­zető szobája; odébb a hango­ló helyiség. S itt is minden be- költözködésre készen áll. A félemeleten találjuk az új összekötő nyaktagfolyosó felső szintjét egy vasajtóval, amely a nagyszínházba vezet. Ezen a szinten kaptak helyet az új öl­tözők; a világosító-hangosító- fülke, ahonnan lent, a kamara- színházterem valamennyi pont­ja áttekinthető. A helyisé­gek beköltözhetőek. Csupán az automatikus szcenikai berende­zések kábelözönét rejtő fülke tájékán szorgoskodnak még a szerelők. Egy jól hangszigetelt próbatermet találunk még ezen a szinten, alatta a földszinten egy ugyanakkora nagypróba­teremmel, amely 80 személyes stúdió-színházterem is egyúttal. Itt is mindenütt: állványok, ká­belek és szerelők... A földszinti részekhez kívül­ről lépünk be. Szemben üveg­falak: a nagyszínházzal össze­kötő nyaktag alsó szintje, ez lesz a szervezőiroda. Berende­zés előtt áll. Jobbra, (ahol ere­detileg is volt) a Kamaraszín­ház főbejárata. Az előcsarnok­ban még nagy az összevissza- sáa, de o ruhatári fogasok már a helyükön. S végre belépünk a nagyte­rembe! Elénk tárul a tágas színházterem, bronzos-barnás pirogránit oldalfalakkal s a süllyeszthető zenekari árokkal. Eayelőre üres, színpad sincs se­hol. Érthető, hiszen ez külön „attrakció”: a színpad és a né­zőtér nyolcféle variációban ál­lítható majd fel: rézsútoson, ha­gyományosan, körszínházsze- rűen stb. Ennek megfelelően a teljes mennyezet voltaképp egy hatalmas zsinórpadlás, ahol a díszletmozgatás, világítás vala­mennyi szerkezete szabadon látható. A nyolc változatban alakítható nézőtérnek 240— 3'itt személy a befoaadóké- pessége. A szerelők még itt is dolgoznak. Az előcsarnokkal egy szinten, a Kossuth Lajos utcára néző bejárattal a város új (Corso) kávéhóza is erősen közeledik az utolsó simítások állapotá­hoz. (Erről nemrég külön is ír­tunk). Véaül az alagsorba is bepil­lantunk. A színészklub találha­tó itt s eqv 10x14-es próbate­rem, ahol épp a hajópadlót fektetik le a mesterek. Ezen kí­vül itt lesz a színészbejáró is a portával. Egy bizonyos: ha Pécs szín­házszerető közönsége ősszel birtokba veszi a felújított Ka­maraszínházat, senki nem is­mer rá az egykori SZMT-szék- házra I... Addig is azonban a színház művészei és dolgozói alapos, nehéz próba előtt állnak. Át kell költözniük, méghozzá dá­tumszerűen beütemezett határ­időre. Mert Simon Istvántól megtudtam, ez a folyamat feb­ruár 17-én kezdődik meg. Va­gyis az első ütemben, február végéig, beköltözik új helyére a titkárság, az igazgatóság és a zenei vezetés. A költözés második nagy etapja május 20-án indul. A nagyszínház akkor leáll, mivel minden erőt g költözésre fordí­tanak. A teljes átköltözésnek jú­nius 10-re kell befejeződnie. Ettől a naptól a nagyszínház épülete — építkezési terület. A kamaraszínházi nagyterem, az eddigi játékhelyeken kívül, előadásokhoz rendelke­zésre áll a jövő évadban a Kamaraszínház 80 személyes stúdióterme, s az alsó nagy próbaterem is, ahol alkalom­szerűen mintegy 60 néző lát­hat előadásokat. Ezeken kívül a kóvéház irodalmi estek, pó­diumműsorok előadótere lesz. S bizakodunk, hogy a pécsi írók, költők és a társművésze­tek meahitt találkozóhelyévé is válhat. Persze, ha az írók, művészek és természetesen a vendéglátóipar is úgy akar­ják ... W. E. „Liszt Ferenc nevétől hangos ez az év" — állapította meg 1936 tavaszán Papp Viktor, az országos hírű zeneesztéta, aki „Liszt Ferenc és Pécs” címmel tartott előadást a Janus Pan­nonius Társaság felolvasóülé­sén. A Mester születésének 125., halálának 50. jubileumi esztendejében Pécsett is meg­lepően gazdag, a kor ízlésvilá­gát és a zenei élet színvonalát tükröző műsorokról olvashatunk a napilapok hasábjain. A Pécs'i Nemzeti Színház a „Liszt-rapszódia" című három- felvonásos daljáték magyaror­szági ősbemutatójával vette ki részét a Liszt-ünnepségek so­rozatából. Ma már lehetetlen megállapítani az előadás szín­vonalát. Az tény, hogy koráb­ban Milánóban „La romanza di Liszt", illetve a bécsi Theater an der Wienben „Liebestraum” címmel mutatták be és hatal­mas sikert aratott. Az is tény, hogy a korabeli pécsi újságok terjedelmes cikkekben haran­gozták be a premiert. „Magyarországon a pécsi szín­padon indul el a siker útjára az utóbbi évek legszebb dal­játéka, amelyet Fodor Oszkár igazgató nagy anyagi áldozat­tal fővárosi nívójú előadásban mutat be" — olvassuk a Du­nántúl február 2-i számában. A szövegírók — Martos Ferenc (a Bob herceg, Gül baba, Sy- bíll és más operettek librettis- tája), Heinz Reichert és Szilá­gyi László — Liszt életének ro­mantikus epizódját dolgozták fel, az ún. „szekszárdi román­cot”. A Pécsi Napló kritikusa szerint „. . . nagyon ügyes, poé- tikus ez a libretto, amely ki­váló keretet alkot (az ősbemu­tatón vezénylő) Komjáthy Ká­roly briliáns muzsikája köré. Vigoperaszerűen nívós ez a muzsika, szárnyaló, fülbemá­szó áriákkal és nagyvonalú fi­nálékkal. Fölényes zenei tudást és Ízlést árul el Komjáthy Liszt- motivumainak felhasználásával, a Liebestraum hangszerelése pedig egyenesen mesteri." A február 5-i ünnepi hangu­latú ősbemutatót ítéletidő-sze­rű hófúvás zavarta meg. A to­vábbi előadások során azon­ban „társadalmi eseménnyé nőtte ki magát a Liszt-rapszó­dia." Erről számolt be a Du­nántúl február 9-i számában „A Pécsi Nemzeti Színház Liszt-ünnepségének országos visszhangja" címmeL A Pécsi Napló kritikusa elismeréssel állapította meg, hogy Liszt sze­repét fővárosi művész, Táray Ferenc alakította, az előadást Szabó Ernő rendezte „sok fan­táziával, színesen, nagy hozzá­értéssel", és hogy a szekszárdi szüreti jelenetben sikeresen vett részt a bogádi népi tánc- együttes. Azt is elárulta a kriti­kus, hogy „a színpadról Liszt Ferenc keze alatt szerteomló melódiák Bán János zenetanár művészi játékában maradékta­lanul érvényesültek." Bán János zongoraművész nevével azon az ünnepi Liszt­hangversenyen is találkozunk, amelyet a városi zeneiskola ta­nárai rendeztek a Pannónia nagytermében és amelyet a hóvihar miatt február 6-ról 19- re kellett halasztani. A műsor jól tükrözi a korabeli pécsi ze­neiskolai tanárok művészi fel- készültségét. A Dunántúl feb­ruár 21-i számát olvasva meg­tudjuk, hogy „... a szép számú közönség nagy figyelemmel hallgatta Zoltán Vilmos tartal­mas és mélyenszántó előadá­sát, amelyben Liszt művészetét és pedagógiai munkásságát boncolgatta... A Zoltán Vil­mos keltette érdeklődés köze­pette lépett pódiumra Bán Já­nos, hogy két reprezentatív szépségű darabot (Petra rca- szonett és Assisi Szt. Ferenc prédikál a madaraknak) játsz- szon el zongorán." Liszt-Hu- bay Magyar rapszódiáját Kürschner Emánuel (a zeneis­kola hegedűművész igazgató­ja) adta elő Bán János zongo­rakíséretével: „Ismét megcso­dálhattuk virtuóz techniká­ját..." K. Kalliwoda Olga Op- ritia Mária zongorakísérete mellett szólaltatta meg a Lo­reley, a Liebestraum, Ha én király volnék és ráadásul Es muss ein Wunderbares sein c. dalokat. Kalliwoda Olga, aki énekesnőként bejárta Európát, majd zenepedagógusként sok művészt indított el útján — pl. Ernster Dezsőt -, már 1932. február 15-én vállalkozott Liszt Johanna a máglyán című mez­zoszopránra és zenekart írt dalának bemutatására. Az 1936. február 19-i koncert zá­rószámaként F. Opritia Mária zongoraművésznő játszott két „liszti" akkordokban bővelkedő művet (Cantique d’amour és Eroica-etüd). A jubileumi év első felének koncertjei közül ezúttal még kettőt említek: a Pécsi Karének Egyesület május 14-i hangver­senyén Halász Béla Liszt ha^ talmas méretű, a Sixtusi ká­polnai látomás c. orgonamű­vét mutatta be. A Pécsi Posta­tisztviselők Dalárdája pedig június 7-én rendezett Liszt em­lékezetére hangversenyt. „Liszt Magyar ünnepi dala, valamint a Csata előtt c. kórusmű kitű­nő készültségről, igen jó hang­anyagról és zeneileg intelligens előadóképességről tettek tanú­ságot. Liszt E-dúr legendája Országh Margit finom előadá­sában a vízió erejével hatott" — írta a Dunántúl zenekritiku­sa. A koncert végén ismét az Agócsy László vezényelte Da­lárda lépett a pódiumra, hogy Liszt Tünde szép c. stöndchené- vel és a Rajnai bordallal te­tőzze be művészit nyújtó sze­replése sorát. Végül egy mű­sorlap: a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete 1936. május 4-i Liszt-hangversenyének prog­ramját közli. Rejtélyes módon e hangversenyről a korabeli pécsi újságokban egyetlen sor sem jelent meg. Talán meg sem tartották? Ki tudja? Dr. Nádor Tamás Két szép pécsi kamaraest Pécs zenei életét az utóbbi két hétben két nagy sikerű kamarakoncert fémjelezte: Fischer Annie szólóestje ja­nuár utolsó szerdáján a PO- TE aulájában, majd a Talich- vonósnégyes hangversenye a Liszt Teremben a következő kedd este. Különösen Fischer Annie, világjáró, itthon azonban viszonylag keveset koncertező művészünk fellép­tét előzte meg nagy várako­zás. Nem hiába: zongora- művészünk valóban az elő­adóművészet csúcsain jár, mi több: ide el is vezette magá­val nagy számú hallgatósá­gát. Hogyan? Mindenekelőtt ki­váló, meg nem alkúvó, tőiéi magától és a hallgatóságtól egyaránt figyelmet, fegyel­mezett odaadást követelő műsorválasztásával. Az egyik legkülönösebb szerkezetű Beethoven zongoraszonátát, az Op. 27-es négytételes Esz- dúrt (a híres „Holdfény" el­lentétpárját) Schumann fia­talkori szvitszerű „enciklopé­diája”, a Kreisleriana (Op. 16.) követte, hogy szünet után Liszt döbbenetes mély­ségű h-moll szonátája zárja a sort, épp úgy „sonata wuasi una fantasia", mint az első műsordarab. A fiatal Beethoven magára- találásának, erő- és én-tuda- tának lendületét, közvetlen­ségét épp úgy dicsérhetném, mint a Schumann-mű önma­gában is remekbe szabott ké­peit, merengéseit, zenei teli­találatait. Fischer Annie fö­lényes hangszertudása bir­tokában tetszés szerint tárta elénk a mű végtelen poézisét, könnyen átütő „honnan? honnan nem?" derűjét, vég­telen lágyság és félelmetes erő egységét. Hol a Schu­mann! monológok, dialógok szemléletes beszédességét csodálhattuk, hol játékának feszült elemzőkészségét. Mind­erre a koronát azonban vé­gül is a Liszt-mű tette fel— egyben művészetének, egész esti teljesítményének magya­rázatát is sejtetve—megadva —, amely egyszerre volt drá­ma és tűnődő merengés, egy világfi eleganciájával és hontalan bánatával, az érett, már-már öregedő Liszt ösz- szegzése alig túl „az ember­élet útjának felén", ám a naplemente tudatában. Fischer Annie valahonnan új­ra és újra félelmetes energiá­kat merítő s egyben fel­emésztő zongorajátéka — a másodperc törtrésze alatt támadó robbanásszerű for­dulataival, lényegretörő ke­ménységével — voltaképp túl van a zenei elemezhető- ségen, értelmezhetőségen: nem „előadás”, hanem a közönséggel együtt szült- született, páratlan intellek­tuális teljesítmény. Nem tol­mácsolás, hanem a művek — tőlünk, a közönségtől is munkát, feltétlen koncent­rációt követelő — újra köl­tése. Csaknem ehhez fogható és megérdemelt sikert hozott a nagy cseh karmesterről el­nevezett Talich-v onósnégyes estje is, bár nem hallgathat­juk el: nem őket vártuk, ha­nem a Smefana-kvartettet, és az elhangzottal csupán egy ponton egyező műsorral... „A koncertszervezés bosszan­tó fordulatait azonban a ki­váló cseh muzsikusok szinte tökéletesen feledtették. Jana- cek első kvartettje után Men­delssohn Op. 13-as a-moll vo­nósnégyesét, majd Raval F- dúr kvartettjét adták elő - kiváló muzsikus-teljesítmény- nyel, éretten és érzékletesen, nemzetközileg is rangos szín­vonalon. A művekről egysé­ges elképzelésük van; tó­nusban, játékmódban és fel­fogásban is összeillenek, ta­lán mégis kiemelkedő közü­lük a primárius Peter Mesrie- rer visszafogottan is sokat mondó hegedülése, példás együttesvezetői teljesítménye és Jan Talich technikailag is, zeneileg is élményszámba menő brácsajátéka. Minden­ben méltó partnereik: Jan Kvapil (II. hegedű), Évsen Rátái (cselló) voltak, s a közönség tapsait még egy Mozart kvartett-tétellel is megköszönték. Varga J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents