Dunántúli Napló, 1986. február (43. évfolyam, 31-58. szám)
1986-02-07 / 37. szám
Sporthétvége A zöld asztalnál: két éllovas egymás ellen — Aki jó asztaliteniszt akar látni, az menjen szombaton az Anikó utcába — javasolta Andi István, amikor a szombaton 11 órakor lejátszandó Győri MÁV-DAC elleni NB ll-es mérkőzés felől érdeklődtünk. A Pécsi Spartacus női csapatának edzője azt is elmondta, hogy a vendégek a tabella első helyén állnak, egy ponttal megelőzve a pécsi lányokat. Legutóbbi egymás elleni mérkőzésük döntetlenül végződött, de Andi István szerint az egy pontnál —■ * Soós Csilla, a Pécsi Spartacus csapatának jelenleg legjobb formában versenyző játékosa Győrben négy mérkőzést is nyert a MÁV DAC ellen. Győzelmeire csapatának most is nagy szüksége lesz. most sem szabad többet tervezni, hiszen a MAV-DAC nagy játékerőt képvisel. A Legia után a Katowice is Pécsre látogat Újra lengyel csapat ellen lépnek pályára a PMSC labdarúgói. A Katowice a hetedik helyen áll a lengyel első ligában és jelenleg a Keszthely vendégeként tartózkodik Magyarországon. A lengyelek az edzőtáborozás fontos eseményének tartják a PMSC elleni összecsapást. Keretükben „Átválogatott labdarúgó nincs. A találkozót - mely a PMSC utolsó edzőmérkőzése a jugoszláviai túra előtt — ma délután rendezik a pécsújhegyi pályán. Szombaton folytatódnak a VDNK küzdelmei. Mázaszászvárra a Szekszárd, Komlóra a Táncsics, a vasutasokhoz pedig a Siklós látogat el. Figyelem: Komlón és Pécsett is’ 14 óra helyett 10.30-kor kezdenek a csapatok. A VDNK állása: A-csoport: 1. Baja 4 3 — 1 10- 6 6 2. Szekszárd 2 2------5-14 3. Mohács 3 1116-53 4. Mázaszászv. 4 — 2 2 5- 7 2 5. Dombóvár 3 — 1 2 3-10 1 B-csoport: 1. Komló 2. Táncsics 3. Szigetvár 4. PVSK 5. Siklós 3 3----------7-16 3 3--------6-3 6 4 — 2 2 3-4 2 3 — 1 2 3-6 1 3 — 1 2 4-8 1 * Vízválasztó előtt a vasutas kosaraslányok Fontos mérkőzésre készülnek a héten a PVSK kosaraslányai. A szombati, MTK-VM elleni összecsapáson eldőlhet a hat közé kerülés. És hogy ne csak a tét fokozza Hollósiék izgalmát, arról az ellenfél az elmúlt vasárnapi eredményével is gondoskodott. Azt a Tungs- ramot fektette kétvállra, amely a bajnokságban addig még nem szenvedett vereséget. — Átérezzük a mérkőzés jelentőségét és a lehető leg- elszántabban lógunk pályára lépni — hallottuk Varga Ferenc edzőtől. — Nem kétséges, ezen a találkozón eldől az, amit mindnyájan szeretnénk, vagyis a hat közé jutás. Jövő héten a Tungsramhoz megyünk a fővárosba, ott nincs szinte semmi esélyünk sem. Ez azt jelenti, hogy az MTK-VM ellen mindenképpen nyernünk kellene. Azt hiszem, sikerülni fog. A fiúk Egerbe utaznak vasárnap, ellenfelük az utolsó előtti helyen áll. Pécsi szemszögből a mérkőzés tétje csupán annyi, hogy sikerül-e megőriznie első helyét a PVSK legénységének? A papírforma mindenképpen a pécsiek győzelmét ígéri, már csak azért is, mert a novemberi itthoni találkozón 43 pontos hazai győzelem született. Érdekesség, hogy Varasdi azon a mérkőzésen 50 pontot dobott, ami csak néggyel marad el Miedzik nem hivatalos országos csúcsától. Az NB I. állása Nők, A-csoport: 1. Tungsram 14 1 1262- 933 29 2. BSE 14 1 1276- 883 29 3. MTK-VM 10 5 1118-1041 25 4. BEAC 8 7 1098-1110 23 5. Kecskemét 8 7 1066-1099 23 6. Bp. Spart. 7 8 1143-1099 22 7. PVSK 7 8 1055-1086 22 8. SZEOL-D. 4 11 911-1099 19 9. OSC 2 13 967-1247 17 10. TFSE 1 14 916-1215 16 Férfiak, B-csoport: 1. PVSK 14 3 1661-1555 31 2. Dombóvár 13 4 1669-1606 30 3. Oroszt. 12 5 1587-1459 29 4. SÁÉV 12 5 1594-1489 29 5. Ganz-M. 9 8 1448-1389 26 6. BSE 7 10 1526-1508 24 7. Alf. O. 7 10 1516-1540 24 8. AR Ép. 4 13 1493-1585 21 9. Eger 4 13 1327-1541 21 10. Sopron 3 14 1493-1642 20 \ * Visszavágásra készülnek a komlói öklözök Szombaton este fél hétkor rendezik a múlt heti Borsodi Bányász— KBSK NB ll-es ökölvívó-mérkőzés visszavágóját a komlói sportcsarnokban. Az előzetes esélylatolgatás — a múlt szombati nagyarányú vereséget követően — nem sok jót ígér a baranyai csapat számára, bár Győri Miklós, a KBSK edzője szerint a Sajószentpéteren elszenvedett 22-6-os vereségbe jócskán belejátszott az | ott közreműködő bírók elfő- j gultsága is. A baranyai bányászcsapat vezetői úgy vélik, hogy képesek a visz- | szavágásra, főleg akkor, ha a közönség is a megszokott hangorkánnal támogatja a kék-fehér színek képviselőjt. Főfoglalkozású edző sohasem akart lenni A labdarúgás bűvöletében a 74§éves Kállai Lipótnál Újpesten, a Megyeri út környékén laktak. Délutánjait a grundon töltötte, nem csoda, hogy az UTE ifijátékosa lett. Tizenkét éven keresztül hű maradt egyesületéhez, 1940-ben, 26 éves korában került az Elektromoshoz. Remek játékosokkal rúgta együtt a labdát. Újpesten Zsenge! lér, Vincze, Avar, az Elektromosnál Hidegkúti, Börzsei voltak társai. Kállai Lipót, a Pécsi Dózsa volt edzője, az Újpest válogatott labdarúgója még ma, 74 éves korában is tűzbe jön, amikor a fociról beszél. Újpest és a labdarúgás, e kettő töltötte ki fiatal éveit. A labdarúgással most sem szakított, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottságának elnöke. Az Újpestnél eltöltött évekre nosztalgiával gondol vissza.- Nagy csapat volt akkor Újpesten. Guttmann Béla volt az edző, de kiváló szakember, igazi nevelő volt Tóth István (Potya) is, aki az Elektromosnál volt a mesterem. A Ferencvárosnál Sárosi, az MTK-nál Cseh Matyi volt az ász. Valódi rangadók voltak a régi Fe- rencváros-Újpest, az Újpest- MTK mérkőzések. Pécsett, a Fürst Sándor utcai lakásában a vitrin tele van trófeákkal. A polcokon régi újságok. A falon nagy csoportban kitüntetései, megsárgult fényképek. Kállai Lipót a magyar válogatott címeres mezében, egy másik képen az Újpest bajnokcsapatának játékosai, egy kis ezüst serleg a Kö- zép-Európa Kupa kicsinyített mása, melyet mint újpesti játékos 1939-ben a kupa elnyerésekor kapott. Belelapozunk a kék újságba. A sporthíradó °l- ső oldalán öthasóbos, ordító cím: Magyarország—Ausztria Csütörtökön reggel a Sportkórház III. sportsebészeti osztályán megoperálták Róth Antalt, a PMSC válogatott labdarúgóját. A műtétet dr. Jakab Gábor kandidátus végezte el, dr. Mecseki Sándor adjunktus (a Bp. Honvéd orvosa) asszisztálásával. A Sportkórháztól nyert tájékoztatás szerint az operáció kiválóan sikerült, Jakab professzor szerint Róth hat hét múlva már játszhat. A játékos csigolyaív-szakadás diagnózisával került a műtőasztalra. Az ágyéki ötödik csigolyát két- oldalról erősítették meg, egy- egy nemesfémötvözetből készült csavarral. A múltban már többször hajtottak végre ha5-3, Bécsben Kállai három gólt lőtt az osztrákoknak, brillírozott a magyar belső hármas: Vincze, Kállai, Cseh... Egy vaskos kötet, a szerző Pluhár István, a könyv címe: A berlini olimpia. Kállai Lipót a magyar amatőr válogatottal 1936-ban volt ott a világ sportolóinak nagy vetélkedőjén. Erről így beszél: — Három pécsi játékos, Kri- vicz, dr. Simon és Bérezés is tagja volt a magyar válogatottnak. Sajnos, a lengyelektől kikaptunk és kiestünk. Hívták külföldre. A franciáktól kapott előnyös ajánlatot, de maradt Újpesten. Pécsre 1959- ben került. Ebben az időben lett a Pécsi Dózsa edzője. — Felejthetetlen éveket töltöttem a pécsi lila-fehéreknél. A csapat a mérkőzéseit vasárnapról vasárnapra 15-16 ezer néző előtt játszotta. Olyan labdarúgóink voltak, mint Danka, Kocsis, Hegyi, Farkas, Dunai, Rádi, Török, Györkő, Csupák, Pleck, Kresz, Kamondi. Később került hozzánk Dunai II. Jól ment a csapatnak. 1962-ben Roppan Kupa-mérkőzéseken szerepeltünk. Nyugatnémet, holland, olasz együttesekkel játszottunk. Sikersorozatunkat a Padova szakította meg. Főfoglalkozású edző soha nem akart lenni. Rendszeresen kijár a PMSC mérkőzéseire. — Le a kalappal Róth, Torna és társaik előtt. Örülök a PMSC jó eredményeinek. Egyrészt, mert Garami József játékosom volt, másrészt, mert a pécsieknek reményük van arra, hogy kiléphetnek a nemzetközi porondra. A tavasz nehéz mérkőzéseket ígér, hisz a csapatok presztízsnek tekintik a PMSC elleni találkozóikat. Kisonló operációt, többek között a kézilabdázó Fodor (két alkalommal is), az atléta Simon Balia, a súlyemelő Stefa- novics, valamint két labdarúgó, Csongrádi és Rugovics esett át ezen a műtéten. Valamennyien rövid idő alatt meggyógyultak, s folytathatták pályafutásukat. Róth műtétjére azért került sor, mert kizárólag ez az eljárás szavatolta a teljes gyógyulást. Szó volt esetleg arról is, hogy az operációt csak a mexikói világbajnokság után végeznék el, így azonban a hátralévő időben valószínűleg újra hevesen jelentkeztek volna a gerincfájdalmak. Kállai Lipót fiatalabb kari képe. Ezt kapta tőle a cikk szerzője. Ezt közöljük. vánom, hogy az őszi sikersorozat ne szakadjon meg. A magyar válogatott mérkőzéseit kritikus szemmel figyelte. — Mezey Györgynél jobb szövetségi kapitányt keresve sem lehetett volna találni. Nemcsak jó szakember, de jó nevelő is, aki ért a játékosok nyelvén. Sikerült olyan csapatot kialakítani, mely nagy eredmények elérésére képes. Már az a tény, hogy bejutottunk a vb 24-es elöntőjébe, nagy siker. Mexikóban minden lehetséges. Egy győzelem azonban nem elég. Sorozatban kell bizonyítani. .. Hegyi István Kanada Wales és Anglia ellen játszik a Mundial előtt A mexikói világbajnoki döntőben szereplő Kanada válogatottja jelenleg Miamiban szerepel nemzetközi tornán. A kanadai szövetség illetékesei további mérkőzésekről tárgyalnak. Jim Fleming elnök nyilatkozata szerint megegyeztek két Wales és egy Anglia elleni mérkőzésben.- Erős csapatok ellen kell próbázni a Franciaország, Magyarország és a Szovjetunió elleni mexikói mérkőzések előtt, Wales és Anglia kívánságlistánkon szerepelt — mondta Jim Fleming elnök. - Wales ugyan nem jutott a mexikói döntőbe, de legyőzte a selejtező-csoportjából továbbjutott Spanyolországot és Skóciát is. A walesi együttesben az angol első liga kiváló labdarúgói szerepelnek. Angliát nem szükséges külön bemutatni. Kanada május 10-én Torontóban, május 19-én pedig Vancouverben játszik Wales ellen, míg az Anglia elleni mérkőzés május 24-én lesz Burnaby-ban. Francia vélemények „A mexikói világbajnokságra készülő francia labdarúgó-válogatott összetétele még nem végleges, de a csapat gerince adott. A szakvezetés főleg azokra számít, akik korábban már bizonyítottak” — mondta Henri Michel szövetségi kapitány a TASZSZ munkatársának. - A csapat elsődleges célja, hogy a csoportból továbbjusson. A csoportellenfelekről Henri Michel megemlítette, hogy a szovjet labdarúgó-válogatott magas színvonalú játékkal hívta fel magára a figyelmet, az utóbbi években jelentősen fejlődött. Improvizációs készségük és sokmozgásos, kombinatív játékuk szembetűnő. Michel szerint a magyar válogatott magabiztosan vette a selejtező akadályait. A kanadai válogatott esélytelennek tűnik, ám kétségtelen, igyekszik majd mindent megtenni a sikerért, akár meglepetést is okozhat, összességében a csoport igen kiegyensúlyozottnak tűnik. Legyen a vendégünk! Pécs, Kossuth tér 1986. február 14-én MŰSOROS farsangi bált rendez A KONZUM ÉTTEREM A finom falatok és nemes italok élvezetéhez a Tóth- Berecz—Elter trió szolgáltatja a zenét. A vacsora ára egységesen 150 Ft. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. (Telefon: 24-422/89 m.) ' Róthot megoperálták, hat hét múlva játszhat Röviden ÖKÖLVÍVÁS. A Magyar Ökölvívó Szövetség az 1985. évi eredmények, az elért olimpiai pontok alapján 43 egyesület ökölvívó szakosztályát rangsorolta. A Baranya megyei sportegyesületek közül a PVSK ökölvívói a 7. helyet, a KBSK a 15., míg a Honvéd Steinmetz SE a 26. helyet érte el. VÍZILABDA. A Magyar Úszó Szövetségben a tavalyi esztendő eredményei alapján elkészítették a vízilabda szakosztályok rangsorát. A PMSC 600 ponttal a 26. helyen végzett. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM. Labdarúgó játékvezetői tanfolyam indul Mohácson február 14-én 18.00 órakor a Városi Tanács „B” épületének 13-as szobájában. Jelentkezni a Városi Sportfelügyelőségen lehet ncponta 8 és 16 óra között. TÖMEGSPORT. A bólyi sport- csarnokban rendezte meg a Mohácsi Városi TSF a falusi spartakiád mohácsi körzeti döntőjét asztaliteniszben. A nőknél a somberekiek, a férfiaknál az újmohácsiak végeztek az első helyen. ÚSZÁS. Szekszárdon rendezték Baranya, Tolna, és Somogy összevont serdülő és delfin bajnokságát. A fiúk közül Harka és Sárai, míg a lányoknál Szabó és Csikós szerzett aranyérmet. Mindannyian a PMSC— TASI versenyzői. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. PMSC—Katowice, előkészületi mérkőzés, Pécsújhegy, 14.30. KÉZILABDA. KNER Kupa: PMSC— Várpalota, városi sportcsarnok, 17.00. KOSÁRLABDA. Komló—Szekszárdi Dózsa, NB II., nők. Komló, 18.30. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja ö Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor téri., — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129,— Ft egy évre 516,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007