Dunántúli Napló, 1986. január (43. évfolyam, 1-30. szám)

1986-01-11 / 10. szám

Pásztor miiif eszet Baranyában (3.) A múlt század elején szüle­tett, kitűnő kezű dél-dunántúli faragó, Hollósi János is kanász volt, mint a művészek közül oly sokan. Csak éppen ritkán gyakorolhatta a pósztorkodást. Idővel többet ült a rács mö­gött, mint amennyit szabadlá­bon volt. Első ízben 1849-ben fogták el az akkor 29 éves pásztort, aki — vallomása szerint — Apá­tiban, Somogy vármegyében született. (Sajnos, sem a ladi, sem a környező plébániák ró­mai katolikus anyakönyveiben nem találtuk meg a születé­séről szóló bejegyzést.) Az el­ső alkalommal azonban sike­rült magát tisztáznia. 1851 - ben, amikor is hat társával a zóki szőlőhegyen három pin­cét feltörnek és nagy meny- nyiségű bort lopnak, az ügyész — „minthogy ezen vétség igen elharapodzván üdvös példára szükségeltetik" — már súlyos büntetést kér. De mivel a tol­vajok gonosz és megrögzött szándéka nem bizonyosodott be, negyedévi fogság után el­hagyhatják a fogházat. Hollósi azonban ettől kezd­ve szinte minden évben börtön­be kerül. Hol ruhát lop, hol sertéseket vagy éppen tehene­ket hajt el. De szerepel a bűn­lajstromán rablás is. Igaz, sok­szor megússza a büntetést. Ugyanis minden esetben kono­kul tagad vagy éppen megmo- solyoqtatóan védekezik. Az el­lopott sertésekről például egy ízben azt állítja, azok ,,akarata ellenére utána szaladtak." A bűnügyek felsorolása, le­írása sok-sok érdekességgel szolgál, számunkra azonban ezúttal fontosabb az, amit a vallomásokból, a szembesíté­sek során e hányatott sorsú faragópásztorról megtudha­tunk. A ránk maradt személyleírá­sok alapján (több is van) Hol­lósi János nagytermetű, nyú­lánk, fekete hajú, kék szemű, tömött bajszú, himlőhelyes em­ber volt. A ruházata a követ­Hollósi János, újító kezőkből állt: pörgekalap, szűr, fekete mellény, széles (bő) gatya, ing és csizma. Az apróbb holmijait szőrtarisznyá­ban hordta. A magyar mellett „beszél ráczul, keveset olaszul és németül.” Az egyik tanú vallomásából megtudhatjuk, hogy huszár ka­tonaként szolgált, míg másutt — egy ítélet indoklásánál — ol­vashatjuk: már a katonaságnál is rossz magaviseletű volt. Időközben megnősül, de ez a körülmény sem változtat maga­viseletén. Apósa, Balogh János kihallgatásakor eként nyilatko­zik róla: „Megjegyzem, Holló­si igen rossz ember s nékem már sok kellemetlenséget csi­nált." Cserdi hegység elöljárói sincsenek jobb véleményen: „... Hollósy János nemcsak helységünkbe, hanem az egész vidéken ösméretes tolvaj, számtalanszor volt már vizsgá­lat alatt, s noha rá mernénk mind annyiszor esküdni, hogy a' gyanított rablásokat ö tette, azonban tanúk nem lévén rá, eltagad mindent, 's csak eképp szabadulhat — mi is sze­retnénk tőle menekülni, csak valami módot találhatnánk he­lyiségünkbőlfi kipusztitására." Hollósi János nevét egy ál­tala, a vésett felirat szerint a pécsi börtönben, 1852. október 6-án Pósa Mártonnak csinált borotvátok őrizte meg. (Egy 1855. szeptember 12-én felvett jegyzőkönyvből az is kiderül, a fogházban faragott egy kerek tükröst is, amit aztán rabtársá­nak 1 váltóforintért eladott.) Az említett borotvátok alap­ján több, általa készült tárgyat (tükrösöket, mángorlókat és borotvatokokat) sikerült azo­nosítani s ily módon, ha csak nagy vonalakban is, rekonst­Borotvatok, 1852., Janus Pan­nonius Múzeum, Pécs ruálhattuk életművét. Az eddig ismert legkorábbi darabja 1845-ből maradt ránk. De már ez is biztoskezű faragóra vall, aki jól körülírható, karakteres stílust alakított ki. Barokkos megoldású, kartusszerűen megformált motívumokat alkal­mazott. Szinte minden fara­gott munkáján találhatunk cí­merábrázolást. Ezek azonban mindig más-más módon ala­kulnak, variálódnak. Heraldi­kai megjelenésükön túlmenően bizonyára fontos jelentéshordo­zó szerepet is szánt nekik ké­szítőjük. (Csak megemlítjük, a kétfejű sas, mielőtt még címer­állattá lépett volna elő, már jóval előbb ismert volt mint a tavaszi nap-éj egyenlőség, a tavaszi munkák kezdetét jelen­tő fordulópont jelképe.) Jelleg­zetesek Hollósi János munkáin a bőségszarura emlékeztető, csavart formákból indított vi- rógmotívumok is. Formailag, kialakítását ille­tően - a Dunántúlon - szo­katlan szerkezetű, megoldású borotvatokokat is készített. Az éles szerszám elzárására szol­gáló kis dobozka nála tükröt is rejt és ez borotválkozásnál kitómasztható. Később, éppen Hodó József veszi át ezt a for­mát, az egyébként csak az al­földi pásztorok körében ismert megoldást. Bizonyára e sajátos kialakítású borotvátoknak a dunántúli pásztorművészetben való megjelenése járult hozzá a nagyobb méretű, de szerke­zeti megoldásában sok hason­lóságot mutató tükörtartó do­bozok későbbi, az 1860-as, 70- es években bekövetkezett el­terjedéséhez is. Végső soron tehát Hollósi Jánosnak, amel­lett, hogy a dunántúli pásztor­művészet e lokálisabb — nagy­jából Baranyára, Somogyra és Dél-Zalára kiterjedő — stílusá­nak továbbfejlesztésében, mo­tívumainak, jelkészletének gaz­dagításában is fontos szerepe volt, munkássága nyomán egy új, a képírást nagyobb felüle­ten lehetővé tevő tárgytípus is megszülethetett. Szelestey László Főhajtás a közönségnek Idényzáró koncerttel búcsúzott a PSZZ Évzáró koncerttel búcsúztat­ta az óévet a Pécsi Szimfoni­kus Zenekar december 30-án este a pécsi Liszt Hangverseny- teremben. A kezdeményezés új, ötletes és hasznos, mert együttes és közönségének meg­hittebb, barátibb viszonyára utal, s a muzsikus családokat is bevonva teremt alkalmat, szerez híveket ezzel is a zené­lésnek, társadalmi eseménnyé avatva azt, ami különben — sajnos - többnyire „csak” ze­nei esemény. A koncert színvonala igazol­ta a várakozást, bár nem tel­jesen és nem mindenben. Jól kidolgozott, barokkoson tömör és súlyos előadásban hangzott el első számként Bach D-dúr zenekari szvitje. Ebben min­denki remekelt a vonósoktól a hibátlanul fújó kürtökig, a Cyermán István „beugrásával” megerősödött brácsaszólamtól a kemény, testes basszusokig, beleértve Breitner Tamás szűk­szavú, de lényeg retörő vezény­lését. Csupán a tánctételekben kellett volna valamelyest áttet- szőbb könnyedség, egyebekben a kitűnő produkció azt igazol­ta, hogy — úgymond — „nem kell mindig Harnoncourt”, azaz a régi, a mai autentikus törek­véseket megelőző Bach-játék épp oly hiteles, meggyőző ma is, mint volt, ha hittel, tisztes­8. HÉTVÉGE séges muzsikustudással páro­sul. Ennél kevésbé tetszett s győ­zött meg Csajkovszkij Vonós­szerenádjának előadása a szü­net után. Tónusban, tartásban, a dinamikai és formaívek ki- és feltárásában elismerésre méltót adott a vonóskar, a mélyvonósok az első tételben azonban helyenként csak „mo­rogtak", s még a máskor kiváló prímszólam is pontatlan pizzi­cato- és vonósbelépésekkel, fáradt piánókkal s a felső fek­vésekben „bizonytalan" tizen- hatodokkal vétette magát ész­re. Az összteljesítmény értékét mégis, egy kiváló teljesítmény dönti el: Liszt A-dúr zongora- versenyének előadása. Ebben érett, kifejező s különösen a lí­rai részekben árnyalt és meg­győző játékkal mutatkozott be a japán Umemura Yuko, aki a Liszt-versenyre készül, Rados Ferenc tanítványa. Az abszolút pontosságot tüneményesen pu­ha billentéssel párosító szólis­tának igen jó partnere volt a zenekar: kiváló összjátékkal valódi versenyművet produkál­tak, amiben nem kis része volt Breitner Tamás pontos irányí­tásának. A két utolsó allegro- rész kiemelkedően sikerült, alighanem erre emlékszik majd a közönség a bevezetőben Szkladányi Péter által kívánt hittel, erővel, nyugalommal — a következő hangversenyig. Varga J. A kaposvári Somogy című kulturális folyóirat számos írást és fotót közöl legutóbbi szá­mában a somogyi származású Berták László ötvenedik szü­letésnapja alkalmából. A lap­számot Bertók-versek nyitják, majd következik Csorba Győ­ző és Kerék Imre köszöntőver­se és Bakonyi István esszéje Berták László válogatott és új verseiről. A folyóirat főszer­kesztője és rovatvezetője inter­jút készített a költővel; ez val­lomás a szülőföldről, a család­ról s az útnak indító fészek után a költőt befogadó és köl­tővé érlelő városról, Pécsről. A Somogy ezen túl első köz­lésben hoz egy írást Fülep La­jos hagyatékából, részleteket ad közre Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal című nap­lójából, verset Dedinszky Eriká­tól, novellát Somogyi Tóth Sán­dortól, s monodrámarészletet Csengey Dénestől. A Figyelő című rovatban Tüskés Tibor Illyés Gyula-monográfiáját Szendi Zoltán elemzi. IUI erleg és tervek A kultúrát szélesen értelmezve A Baranyai Művelődés öt évéről Harminc éve jelenik meg a Baranyai Művelődés, a Baranya Megyei Tanács ki­adványa, amely az oktatás, közművelődés, a művészeti élet társadalom—politikai összefüggéseinek feltárásá­val, a szocialista életmód kérdéseivel foglalkozik cik­keiben, tanulmányaiban, de a kultúrát, művelődést szé­lesen értelmezve helyet ad ideológiai, helytörténeti, honismereti témájú írások­nak is. A jelenlegi szerkesz­tőség öt év óta dolgozik együtt, és ez alkalmat adott a szerkesztőség munkatársai­nak mérleg készítésére. Nem elégedtek azonban meg az önértékeléssel: Csányi Lász­ló írót, a Szekszárdon meg­jelenő Dunatáj című anto­lógia szerkesztőjét és dr. Bé- nyei Józsefet, a Hajdú-bihar Megyei Napló főszerkesztő­jét írásbeli elemzésre is fel­kérték. Ezeknek figyelembe­vételével (is) elkészült a szerkesztőségben a követke­ző három, ill. négy év szá­mainak terve. — Korábban négy szám jelent meg évente, (ehhez szeretnénk visszatérni), az utóbbi öt év alatt esztendőn- kint csak három — mondja Brandstőtter György, a Ba­ranyai Művelődés főszerkesz­tője. — Sőt, 1985-ben csak egyetlen szám, (az is de­cember közepén), ennek anyagi okai voltak. A kiad­vány létét azonban nem fe­nyegeti veszély, s bár ké­sésünk most nagy lesz, re­méljük, utolérjük magunkat. Az 1985-ös 2. szám nyom­dában van — ez a cigány- kérdéssel foglalkozik —, a 3. szám szerkesztése most folyik: a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Közoktatási Bizottságának elnöksége Pé­csett tartotta ülését, ennek jegyzőkönyvét közöljük. Akik ismerik a Műveltségkép az ezredfordulón című könyvet, el tudják képzelni, milyen hallatlanul izgalmas lesz ez az anyag.- Hogyan látják a külső bírálók a Baranyai Művelő­dést? — A bőséges, elismerő szavakat nem ismétlem meg. Inkább a bírálatokra hivat­kozom, különösen dr. Bé- nyei adott konstruktív kriti­kát. Nem értük el azt a cé­lunkat, 'hogy vitafórum le­gyünk: sem spontán reagá­lás nem volt elég, sem fel­kért szerzőktől nem kaptunk elég vitacikket; az átfutási idő is nagy. Továbbra is a közoktatás és közművelődés lesz fő területünk, szaporít­juk a történelmi visszapil­lantások számát. Visszaállít­juk a megszüntetett rovat­rendszert, hogy az olvasó könyebben tájékozódjon. Arckép című rovatunkban Baranyához kötődő jeles mű­vészeket és tudósokat mu­tatunk be. Új lesz a hírro­vat. Végül bibliográfiát ajánlunk minden számban fontosabb cikkeinkhez. — Kikre számit mint szer­zőkre a Baranyai Művelő­dés? — Mindenikre, aki már némi publikációs gyakorlat­tal rendelkezik: tanórokrak, egyetemi oktatókra, hallga­tókra, tudományos kuktátok­ra, népművelőkre, könyvtáro­sokra, újságírókra — bárki­re, aki cikket, riportot, esz- szét, tanulmányt ír, akár kész kézirattal jelentkezik, akár felkérésre vállalja a munkát. Mezei József, a me­gyei pártbizottság propa­ganda és művelődési osztá­lyának munkatársa bekap­csolódott e szerkesztőség munkájába. A szerkesztő- bizottság összetétele Bara­nya egész kulturális életét tükrözi. — Melyek lesznek a leg­fontosabb tematikus számok? — A török uralom alóli felszabadulás évfordulójáról gyűjtöttünk anyagot, egy- egy számot szentelünk a művelődés, oktatás területén folyó tudományos kutatások­nak és az értelmiség közér­zetének, élet- és munkakö­rülményeinek, Baranya mű­vészeti élete bemutatásának. G. T. Lantos Ferenc kiállítása Budapesten Pécsi művész, Lantos Ferenc munkáit állították ki Budapes­ten, a Francia Intézet pince­galériájában (VI. kér. Szegfű u. 6.) a tárlat a napokban zárul. A kamarakiállítás egyik állomása volt annak a sorozat­nak, amelynek gondolata né­hány évvel ezelőtt vetődött fel: bemutatni azokat a magyar festőket, szobrászokat, iparmű­vészeket, akik alkotásaikkal szoros szálakkal kapcsolódnak a francia és a nemeztközi kor­társ képzőművészeti áramlatok­hoz. Meglehet, e válogatás ese­tenként szükségszerűen szubjek­tív, ám a szándékot örömmel fogadhatjuk. Hiszen e kiállí­tásnak nem csupán művészt bemutató, népszerűsítő felada­ta van, hanem kultúraközvetítő szerepe is. Mert nemcsak ma­gyar közönség láthatja, hanem franciák, a hazánkban megfor­duló, s a Francia Intézetbe is betérő kulturális szakemberek, művészek, kutatók, diplomaták. Ugyanakkor minden egyes ki­állításról egy mű a francia ál­lam tulajdonába kerül, annak múzeumi, művészeti anyagát gyarapítja, azokkal a doku­mentációkkal együtt, amelyek a kiállításhoz készülnek. A francia—magyar művésze­ti kapcsolatok több évszáza­dos múltra vezethetők vissza. Iskolák, irányzatok, alkotómű­vészek számtalan közvetlen ha­tására mutattak már rá a szakemberek. E kapcsolatok ma is élők. Pécsi művészek, művészettörténészek és múzeu­mok több szálon is kötődnek a francia képzőművészeti élethez. Erről szólt elismerően Alain Dromson kultúrattasé Lantos Ferenc kiállításán megnyitó szavaiban és méltatta Pécs művészeti múltját, jelenét és a jövőnek Lantos nevéhez fű­ződő tervét egy integrált mű­vészeti iskola létesítéséről az Apáczai Csere János Nevelési Központban. A kiállításon szereplő mint­egy huszonöt szerigráfia és egy nagyméretű festmény „té­mája” két nagyobb gondolat­kör, a forma-elem és a vonal köré csoportosul. Az elmúlt öt esztendő legszebb munkáiból láthatunk itt válogatást. Lantos nem „csak" festőmű­vész, de kutató pedagógus is, művészete intellektuális művé­szet. Alkotásai egyfelől pilla­natnyi hangulatát, érzelmeit, környezeti élményeinek hatá­sát tükrözik, másfelől összetett logikai műveletek, elméleti tar­talom kifejezésére is szolgál­nak. A kép Lantos számára egy­szerre végcél és eszköz. Vég­cél, amennyiben a sorozatból kiragadva, önállóan egy galé­ria falára kerül, mint műalko­tás. De eszköz abban a peda­gógiai forma és vonalrendszer­ben, melybe illeszkedve szoros logikai egységbe olvad a soro­zat többi képével. Automatikus írást idéző, fi­nom rezgésű vonal-variációi alkotják a kiállított művek egyik csoportját. Szerigráfiáin megannyi változatát láthatjuk az elcsúsztatott, kiemelt és nagyítva felerősített vonalnak, melyről minden egyes kép új és új információt nyújt. A mechanikus képépítés, egy­azon vonal megsokszorozásá­nak szigorú objektivitását a szubjektív egyéni akarat, a változatos művelet- és színvá­lasztás oldja föl. Ettől függő­en alakul a vonal áttetsző vo­nalháló rendszerré, kelti drasz­tikus vasrács képzetét, vagy emlékeztet égszínkék vízparti tájra. A másik képcsoportot, a kör és a négyzet egymásra- helyezéséből kimetszett és el­forgatott elem variációkat is ez a kettősség jellemzi: az ob­jektív és a szubjektív tényezők, az esetlegesség és a szándé­kosság ellentétei. Lantos Ferenc színes és tech­nikailag is igényesen kivitele­zett szerigráfiái örömteli eszté­tikai élményt nyújtanak a lá­togatónak. Ügv tűnik, Lantos­nak sikerült rátalálnia arra az útra, melyen a művészi alkotó­munka és a pedagógiai-didak­tikai tevékenység harmonikus egységben járható. Sarkadi Eszter Miről ír a Somogy?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents