Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)

1985-12-31 / 357. szám

1985. december 31., kedd Dunántúli napló 7 Az év eseményei képekben Áprilisban, a lengyel fővárosban újabb harminc évre meghosz- szabbították a Varsói Szerződés Szervezetének alapokmányát. A képen a tagállamok legfelsőbb vezetői az eseményen. Megalapításának negyvenedik évfordulóját ünnepelte az Egyesült Nemzetek Szervezete. A jubileumi közgyűlésen New York-ban egy sor vezető politi­kus szólalt fel, köztük a ké­pen látható Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. Bizonyosan emlékezetes évként vonul be a történe­lembe a búcsúzó 1985, hiszen egyrészt a sok kerek év­forduló — a fasizmus feletti győzelem, hazánk felsza­badulásának s az ENSZ megalakításának negyvenedik évfordulója, a helsinki konferencia tízéves jubileuma — mellett számos nagy horderejű két- és többoldalú ta­lálkozó zajlott le. Másrészt ebben az esztendőben a szokásosnál is többször számoltak be a hírügynökségek tragikus merényletekről, természeti katasztrófákról. Képösszeállításunkban a legemlékezetesebb esemé­nyeket kívánjuk feleleveníteni. Kádár János és Mihail Gorbacsov szeptemberi találkozója Moszkvában. Az MSZMP főtitkárának és az SZKP KB főtitkárának (aki március óta áll a szovjet testvérpárt élén) megbeszélése újabb fontos állomás a két ország és nép kapcsolatában. Az új-zélandi Auckland kikötőjében a francia titkosszolgálat ügynökei el­süllyesztették a Greenpeace békemozgalom Rainbow Warrior nevű hajóját. A tetteseket Új-Zélandon elítélték, az ügybe belebukott Hernu francia hadügyminiszter, valamint a titkosszolgálat vezetője is. Nicaragua helyzete változatlan. Az Egyesült Államok az ellenfor­radalmárok támogatásával is mindent megtesz a törvényes san­dinista kormány megdöntéséért. Tavaszi európai kőrútján Daniel Ortega államfő ugyanakkor meggyőződhetett arról, hogy a szocialista országok és a haladó közvélemény Nicaragua igaz­ságos harca mellett áll. A képen: Moszkvában Mihail Gorba- csovval tárgyalt Ortega. Nyugat-Európa országaiban 1985-ben sem szüneteltek az amerikai nukleáris rakéták te­lepítése elleni megmozdulások. A képen: egy Nagy-Britanniá- ban lévő amerikai támaszpont mellett tüntetnek. Helsinkiben július végén emlé­keztek meg arról, hogy a finn fővárosban tíz évvel ezelőtt fe­jeződött be az európai bizton­sági és együttműködési konfe­rencia. A dokumentumot aláíró 35 államot a külügyminiszterek képviselték, akik közül a ké­pen Eduard Sevardnadze szov­jet és George Shultz amerikai politikus fog kezet. Hatéves szünet után újra találkozott egymással a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egye­sült Államok vezetője, s ez jótékonyan kihathat a nemzetközi kapcsolatok egészére is. A képen: a genfi csúcs egyik négyszemközti megbeszélése Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan között. A helsinki folyamatba illeszkedő szakértői konferenciák közül Budapest adott otthont az európai kulturális fórumnak, amelyen a diplomatákon kívül a kultúra számos jeles képviselője fejtette ki véleményét. A képen: a hasznos eszmecsere nyitó ülése a kongresszusi központban. Hu Qiii U Peng Wang Zhaoguo Tian Jiyun Szeptemberben országos pártértekezletet tartottak Kínában, amelyen o gazdasági reformprogram megerősítése mellett személyi kérdésekben is döntöttek: a fiatalítási hullám keretében került a legfelsőbb pártvezetésbe a képen látható négy politikus is, akikről feltehetően még sokat hal­lunk a jövőben. A képen balról jobbra: Hu Csi- li, Li peng, Vang Csao-kuo, Csian Csi-jun. Csaknem négyszáz éves szunnyadás után ismét működésbe lé­pett Kolumbiában a Névadó del Ruiz nevű vulkán, amelyet most már nyugodtan lehet gyilkosnak nevezni, hiszen a láva és iszap­folyam legalább húszezer ember életét oltotta ki. A képen: men- tik az áldozatokat a sártengerböl. Véres tragédiába torkollott május végén a brüsszeli Heysel-stadi- onban a labdarúgó BEK-döntő a Liverpool és a Juventus kö­zött. Még a mérkőzés előtt a két szurkolótábor (angol provoká­cióra) összeveszett, s a kitört tömegverekedésben csaknem negyvenen meghaltak. Mint kiderült: a hatóságok sem álltak helyzetük magaslatán, ez a tény is meggyorsította a belga kor­mányválságot ... A különböző látszatintézkedések ellenére továbbra is a fajüldö­zés, a terror az úr a Dél-afrikai Köztársaságban. Az esztendő folyamán megsokasodott tiltakozó megmozdulásokon félezernél többen vesztették életüket. A képen: Desmond Tutu Nobel-béke- dijas püspök egy temetésen a fehérekkel egyenlő jogokat követel a fekete bőrű többség számára. Libanonból továbbra is csatá­rozásokról, merényletekről, em­berrablásokról érkeztek hírek; a polgárháború áldozatainak száma egyre növekszik. A ké­pen: egy kislányt mentenek ki a harcok dúlta övezetből. Összeállította: Daróczi László. (Fotó: MTI külföldi képszerkesztöség Time— US News and World Report -KS).

Next

/
Thumbnails
Contents