Dunántúli Napló, 1985. december (42. évfolyam, 329-357. szám)
1985-12-28 / 354. szám
Labdarúgó területi bajnokság (I.) A tabella első harmadában: PVSK, Mohács, Szigetvár Kellemetlen meglepetések csökkentették a siker nagyságát Martina (fehér mezben) lábáról már az ellenfél hálója felé tart a labda. A mohácsi csatár azonban nem mindig célzott ilyen pontosan. Fotó: Soós Mihály A Dróva-csoportbon küzdő együttesek energiáit — a távozások, vagyis feljebb kerülések hiánya miatt — éveken át lekötötte . a helyezésekért folyt torzsalkodás. A Komlói Bányász távozása után azonban egyszeriben megnyílt a lehetőség az új cím birtoklásáért, illetve a komlóiak által megjárt út követéséért. Megélénkült a csoport küzdelme. Közrejátszott ebben az, hogy a Kaposvár végre csapatot építve célozta meg az első helyet, aminek megszerzéséért nagyszerű partnerekre, pontosabA pécsi vasutasoknál — akárcsak a város reprezentáns együttesénél, a PMSC-nél — a tartalékok vezető edzője lépett elő a felnőtt csapat irányítóióvá. S, hogy tovább so- roliuk a hasonlatokat, a fekete-fehérek éppúgy a tabella 2. fokán állnak, mint az úime- csekaljai piros-feketék. Persze, hoay más osztályban. No, de amit a Verseny utcaiak az ősszel hazai pályán mutattak, az leqalább annyira „üdítő" volt az elmúlt sovány esztendők után a város „nagy stadioniában”, mint tették azt a PMSC-sek az NB l-ben. Horváth László együttese félelmetes dolgokat produkált hazai pályán. Éppen ezért is kelt nagy feltűnést, hogy pályaválasztóként 33 gólt lőtt Hosszú távra, szép tervvel készültek Mohácson. Mondván: három év alatt olyan építő munkát kell elvégezni, hogy ne lehessen gond a város eavüttesének az NB ll-bé kerülés. Ezen célnak rendelték alá az idei őszt is. Az együttes az első féléves tervét teljesítette: az első három között van. Ügy, hogy közben nemcsak a csapatépítéssel foglalkozott Rónai István edző, hanem mind markánsabban látszik a játékukon az a törekvés, hogy hátulról, tehát a biztonságos védelemre alapozva alakítsák ki a jövő csapatát. Jóllehet, érték kellemetlen meglepetések őket - ilyen volt a Bolyban és Bonyhádon elNagyszerű őszt tudhat maga mögött Zrínyi városának gárdája. Kevés csapat mondhatja el magáról, hogy 17 lőtt qóllal 17 pontot gyűjtött egy idényben, mégpedig akkor, amikor többször szerepelt idegenben, mint az Almás-patak parti pályán. És mindjárt itt kell megjegyezni: csak a listavezető Kaposvár mondhatja el mellettük: egyetlen egyszer kellett vesztesként elhagyniuk idegenben a játékteret. A szigetváriak csupán Mohácson találtak legyőzőre, ahol viszont bon ellenfelekre lelt a hosszú éveken ót „Csipkerózsika-álmából" ébredt pécsi vasutasokban, no és az ugyancsak alulról, csapatot kovácsolva építkező Mohácsi Új Barázda Tsz SE együttesében. Jóllehet a tabella, ezen két utóbbi együttest jelöli versenytársnak a bajnoki aranyért folyó versenyben, nem írható le a csoport fiataljaiból „táplálkozó” Kaposvári Táncsics SE, de még az ismét bravúrok sorát produkáló Szigetvár sem. Félévi értékelésünk első részében a három legjobb baranyai együttest vettük górcső alá. együttes, kétszer is kisiklott az ősz folyamán. Úgy szenvedtek vereséget mind a Szigetvártól, mind a Siklóstól, hogy egyetlen gólt sem sikerült elhelyezniük ellenfelük hálójában. E feltűnő ingadozást mutatja az is, hogy idegenbeli győzelmeik során sem adták három gólnál alább, minthogy két idegenbeli vereségükön sem sikerült gólt lőniük. Az osztály legeredményesebb csatársorával rendelkező vasutasoknál kergeti a labdát a leg- gólerősebb játékos, Freppán, aki egymaga 15 gólt tudhat magáénak, de megfelelő társra lelt Ábrahámban és Hámo- , riban. Tavasszal azonban fordul a kocka, ök utaznak kilencszer és csupán hatszor játszanak otthon. szenvedett vereség — a legkevesebb gólt, mindössze 10-et kapták a 15 mérkőzés alatt az egész mezőnyben. Vagyis sikerült mégszilárdítani a hátsó alakzatot. A csatársorról kevesebb ió mondható el. Nagyon sok gólhelyzetet hagytak ki. Ezt támasztja alá az is, hogy a sokszor gólhelyzetbe került, a góllövőlistát vezető Martina mindössze 6 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Biztató lehet viszont, hogy a munkába később bekapcsolódott Havasi 5 góljával máris ott van a nyomában. A vezetők elhatározása, hogy tovább szilárdítva a védelmet, egy szervező-irányító játékossal és egy gólerős csatárral erősítsék meg az együttest. * még nem járt sem a Rákóczi, sem a PVSK. Pichler Imre egyenletesen fejlődő, biztonságos focit játszó gárdát kovácsolt a téglavár alatt. S, hogy mennyire fejlődést mutat a csapat játéka, bizonyítja az, hogy az idegenben 9 pontot szerző együttes a 12. fordulótól veretlen maradt úgy, hogy a zárásig 7 pontot gyűjtött. A biztonságos védelemmel rendelkező gárda (12 gólt kapott) a nyolcgólos Bodó mellett rendelkezik egy ugyancsak eredményes (ötgólos) Szilágyival is. A szigetváriaknak ugyancsak a tavaszi sorsolásuk a kedvezőbb. Bár ki tudja? A hét őszi hazai mérkőzés közül kétszer is vesztesen vonultak öltözőbe — Má- zaszászvár és a Táncsics ellen —, míg kétszer meg kelleti elégedniük a döntetlennel. K. L. Szentlőrinci pályaépítők A SZOT 1977 óta minden évben meghirdeti a társadalmi sportlétesítmény-építési akciót. Az idei, sorrendben kilencedik alkalommal megrendezett díjkiosztáson baranyaiak is jutalmat kaptak. A jutalmazottak sorában 35 000 forinttal ismerték el a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola sportlétesítményt építő tevékenységét. Húszéves labdarúgó játékvezetői pályafutás utón Nagy Miklós abbahagyja a bíráskodást. A hazai pályáktól már elbúcsúzott 1985. november 23-án a Pécs-Ferencváros NB l-es mérkőzésen. Most Tel- Avivban egy rangos tornán köszön el a nemzetközi szerepléstől. A 47 éves sportember elutazása előtt válaszoil az MTI kérdéseire.- Hogyan kezdődött? — 1965-ben Budapesten vizsgáztam, végigjártam a különféle osztályokat. Az első NB l-es mérkőzést 1979-ben vezettem, a Salgótarján a Pécsi VSK ellen játszott, összesen 78 alkalommal fújtam a sípot az NB l-ben.- Első nemzetközi szereplése? — 1978. szeptember 21-én a Torino-Gijon összecsapáson 3. Mohácsi Új Barázda Tsz SE IS 9 3 3 25-10 21 Az 1985-ös tornász- világranglista Hagyomány már, hogy a Budapesten megjelenő World Gymnastics, a Nemzetközi Torna Szövetség és a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség negyedévenként megjelenő magazinja az év utolsó hónapjában nyilvánosságra hozza a világ legjobb száz férfi és női tornászának rangsorát. Az 1985-ös World Gymnastics világranglistán az első helyek ismét szovjet tornászoknak jutottak: A férfiaknál Dmitrij Bilozercsevnek, a nőknél Jelenő Susunovának. A férfi rangelső az oslói EB-n és a köbei Universiadén is tarolt, behozhatatlan előnyt szerzett. Elsőségét — ilyen sem fordult még elő a rangsorkészítés történetében — azután sem fenyegette veszély, hogy közvetlenül a montreali vb előtt súlyos sérüléssel járó autóbalesetet szenvedett, s nem is utazhatott el Kanadába. Honfitársnője először a helsinki EB-n jutott értékes pontokhoz, majd ezt követően a montreali vb-n is, nem beszélve a Moscow News hagyományos viadaláról, ahol. szintén a legsikeresebb női résztvevő volt. 1985-ben a legjobb magyar helyezést a nyújtón Európa bajnok Borkai Zsolt érdemelte ki. akit csak szovjet, kínai, NDK-beli és japán vetélytársai előztek meg, s így lett tizenegyedik. A nőknél hasonló bravúrról nem lehet beszámolni. A legjobb magyar, Ladányi Andrea a 44. helyig vitte. A világranglista: Férfiak: 1. Dmftrij Bilozercsev, szovjet, 401 pont, 2. Valentyin Mo- gilnij, szovjet, 386, 3. Tong Fej, kínai, 380, 4. Jurij Koroljov, szovjet, 363, 5. Sylvio Kroll. NDK, 358, 6*, Li Ning, kínai, 352, ... 11. Borkai Zsolt, magyar, 305, ... 15. Guezoghy György, magyar, 298, ... 71. Fajkusz Csaba, magyar, 212, . . . 75. Pruma Tibor, magyar, 207. Nők: 1. Jelena Susunova, szovjet, 425 pont, 2. Okszana Omeljancsik, szovjet, 397, 3. Szabó Katalin, román, 384, 4. Dagmar Kersten, NDK, 380, 5. Gabriele Föchnrich, NDK, 350, 6. Natalja Jurcsenko, szovjet, 309, ... 44. Ladányi Andrea, magyar, 200, ... 48. Storczer Beáta, magyar, 188, . . . 50. Zsilinszki Tünde, magyar, 183, ... 52. Köteles Krisztina, magyar, 180, ... 87. Tóth Zita, magyar, 123, 88. Bartalfy Krisztina, magyar, 121, *. . . 99. Csisztu Zsuzsa, magyar, 108. Teke AZ NB III. DÉLNYUGATI CSOPORTJÁNAK ŐSZI EREDMÉNYE 1. Szentlőrinc 9 8 1 — 47-25 17 2. K. Közút 9 6 1 2 45-27 13 3. Kaposmérő 9 6 — 3 45-27 12 4. P. Hdnor 9 5 — 4 37-35 10 5. P. Spartacus 9 4 — 5 34-38 8 6. K. Vasas 9 4 — 5 37-35 7 7. Dombóvár II. 9 2 2 5 35-37 6 8. P, Gázmű II. 9 3 — 6 30-42 6 9. K. Fáklya 9 2 1 6 28-44 5 10. Szekszárdi Viz. 9 2 1 6 27-45 5 A Budapesten megrendezett országos ifjúsági bajnokságon szerepelt PMSC-s versenyzők közül Kovács Judit 100 és 200 méteres mellúszásban is bajnokságot nyert, Gajdacsi Róbert a fiúk 100 méteres pillangóúszásában bronzérmet szerzett, Oberritter Zsolt negyedik, míg Szabó Anita ötödik helyen végzett. voltam partjelző. Huszonhárom nemzetközi mérkőzést vezettem, tizenháromszor partjelzőként működtem.- Miért hagyja abba a bíráskodást? — Két porcműtétem volt, s az utóbbi időben a ' lábam már nem bírta a terhelést. Heti két edzés, plusz a hétvégi találkozók már nagy megpróbáltatást jelentettek. Ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom. De nem búcsúzom végleg, mert január 1-től mint MLSZ-ellenőr járok ki a stadionokba.- Milyenek a magyar játékvezetők? — Palotai Károly után sajnos kis űr keletkezett. Nem volt senki, aki hasonló teljesítményre lett volna képes. Véleményem szerint felkészültek és jók a magyar játékvezetők. iÉHttiliiiÉiliii A zalaegerszegi játékos szerez kosarat, ám végül a székesfehérváriaknak több találatuk lett. Fotó: Läufer László A PVSK lányai képviselik Baranyát Nagyszerű kosaras csemegével búcsúztatja az óévet a Pécs Városi Sportcsarnok és a Komarov Gimnázium tornacsarnoka. E két helyszínen kerül lebonyolításra az 1985. évi Országos Ifjúsági Kupa döntője. Az ország hat legjobb leány és fiú csapata tegnap délelőtt kezdte el körmérkőzéssorozatát a városi sportcsarnokban az idei kupagyőzelemért. A lányok mezőnyében Baranyát a PVSK kosarasai képviselik. Ellenfeleik: a BSE, a Székesfehérvári Álba Regia Építők, a Tungsram SC, a Bp. Spartacus és a Zalaegerszegi TE együttese. A Halász, Pongrácz, Pott, Veress — felnőtt csapatban is szereplő — játékosokkal felálló hazai gárdának nagy esélye van a dobogóra kerülésre. A fiúk hatos mezőnyét — a két dél-dunántúli együttes a Bajai SK és a Zalaegerszegi TE mellett p fővárosi BSE, a KSI és a Bp. Honvéddal c Székesfehérvári Videoton alkotja. A tegnap kezdődött torna ma reggel 8.00 órakor a fiúk, majd délután 15.00 órától a lányok mérkőzéseivel folytatódik. Vasárnap a fiúk átköltöznek a Komarov Gimnázium tornacsarnokába, így minnkét csoport, a lányok is és a fiúk is két fordulót bonyolíthatnak le. Mindkét helyszínen reggel 8.00 és délután 15.30-kor kezdődnek a mérkőzések, míg az utolsó fordulóra, a két helyszínen egy- időben, 8.00 órakor kezdve hétfőn fejeződnek be a küzdelmek. Az ünnepélyes eredményhirdetésre hétfőn a Pécs Városi Sportcsarnokban 13.00 órakor kerül sor. Fiúmérkőzések: Bp. Honvéd- Bajai SK 90-84 (46-38), BSE- KSI 65-61 (24-27), Videoton- Zalaegerszegi TE 82-78 (38-21), lányok: Tungsram-BSE 43-56 (26-25), Zalaegerszegi TE-Alba Regia Építők 44-81 (22-42), PVSK-Bp. Spartacus 45-37 (27-12). Ciprus az első f ellenfél Pénteken kezdődött Tel Aviv- ban az a nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna, amelyen két csoportban hét ország fiataljai küzdenek egymással. Magyarország ifjúsági A-vá- logatottja (1967. augusztusi, után született játékosok) Ciprus, Franciaország és Izrael társaságában küzdenek. A második csoportban Svájc, Svédország és Románia játszik. A magyar fiatalok a torna első napján Ciprussal találkoznak, vasárnap Franciaország, hétfőn pedig Izrael az ellenfél. A helyosztókat kedden játsz- szák. A magyar ifjúsági válogatott január 2-án érkezik haza. Teli «ura A december 29-én, vasárnap induló túra célja az ünnepek alatt egy könnyű testmozgásra alkalom nyújtása. Útvonal: Misina—Kisrét— Dömörkapu—Pálos templom—Széchenyi tér. Program: a Kisréten a megmaradt beiglik kiosztása, beigli- verseny — díjazással. Találkozás: 8.30 órakor a Kossuth téren, a mecseki járatnál. Mai sportműsor JÉGKORONG. OB II. mérkőzés: Pécsi Vörös Meteor-Pomáz, Pécs városi műjégpálya, 13.30. KOSÁRLABDA. OIK-döntő, Pécs városi sportcsarnok, fiúmérkőzések: Baja-KSI, 8.00; BSE-Videoton, 10.00; Bp. Honvéd-ZTE, 11.30; női mérkőzések: BSE-Bp. Spartacus, 15.00; Alba Regia Építők-PVSK, 16.30; Tungsram-ZTE, 18.00. Kaszparou és Fischer Mew Yorkban _ Kaszparov-Fischer találkozóra kerül sor 1986 júniusában New Yorkban, amint azt az AFP-h írügynökség jelentette. Korábban a belgrádi Sport című újság hasábjain az a hír kelt szárnyra, hogy a jelenlegi világbajnok Belgrádban ü! asztalhoz Bobby Fischerrel. A jelentés szerint az amerikai ABC tévétársaság anyagi támogatásával jön létre a mérkőzés, s az Amerikai Sakk Szövetség már elküldte a meghívót Kaszparovnak. Dunántúlt naDiö Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V., József nádor téri., - 1900 -, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,- Ft negyedévre 129,— Ft egy évre 516,- Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 5. Szigetvár 15 5 7 3 17-12 17 2. PVSK 15 II — 4 47-16 22 Búcsúzik a FIFA-bíró