Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-23 / 321. szám
Kiaknázn Timor István Borítékol* lépések Határozott vonal és rugalmasság — Előrevetítve a lehetséges változásokat — Öt évre szóló stratégia a sörgyárban Minden mozog, minden változik - ez a már közhely - igazság sohasem volt any- nyira időszerű, mint napjainkban. Nemcsak a gazdálkodás feltételeit kijelölő szabályozó- rendszer változik, az esetek zömében immár csakis a vállalat dönti el, mit akar csinálni, miből akar megélni. Tímár Istvántól, a Pécsi Pannónia Sörgyár igazgatójától arról érdeklődtünk, mekkora darab kenyér jut majd a dolgozóknak ama koncepció szerint, amellyel ez év áprilisában a vállalati tanács igazgatóvá választotta.- Vállalati tanácsunk a nyáron fogadta el azt a követelményrendszert, amelynek eleget kell tennünk, ha tisztes eredménnyel akarunk dolgozni. Ez tulajdonképpen saját elképzelésem - kollégáim segítségével kidolgozott — bővített változata, azaz öt cvre a vállalati stratégiánk. Lényegében arról szól, hogyan élhetjük túl mai nehéz helyzetünket úgy, hogy a feltárható tartalékokból építkezzünk is, erőt gyűjtsünk, s felkészüljünk egy kedvezőbb időre. Ez nem helyzetünk „söté- tebbre festése": egyszerűen arról van szó, hogy gyárunktól még a tröszti irányítás alatt jelentős fejlesztési eszközöket vontak el azzal, hogy később, amikor nekünk lesz rá szükségünk, visszakapjuk. A valóságban nemcsak hogy nem kaptuk vissza, hanem a tröszt megszűnésekor még további eszközeinket vonták el a másutt már megkezdett beruházások befejezésére. Fejlesztési eszközhiányunk így a szinttartó és a bővítő beruházásokban egyaránt jelentős: mindkettőt összevéve, mintegy 600 millióra lenne szükségünk. Ebben a helyzetben dolgoztuk ki a túlélési stratégiát, ám egyben hozzávesszük az elmaradt fejlesztések lassú, ütemes pótlását, amit úgy teszünk meg, hogy egy későbbi, nagyobb fejlesztés feltételét képezzék. Az összes tartalékot felélve tehát, szinte „kicsavarjuk a gyárat", de ebből műszaki alapot teremtünk a szinttartó, mindenképpen szükséges beruházásokhoz, és amennyire lehetséges, afféle „fejlesztési csírákat" képezünk. A következő öt évben minden attól függ, hogyan tudunk továbblépni a műszaki fejlesztésben. — Mit jelent mindez a gyakorlatban? — A kibontakozás kulcsa: az említett tartalékokból lassan képződő, de azért mégiscsak képződő fejlesztési alapok, s az ebből megvalósuló kisebb korszerűsítések. Megkezdünk egy főzőház-korszerűsítést, a palackozógépek cseréjét, bővítjük bajai kirendeltségünket azért, hogy az ottani palackozás a pécsi ellátást tehermentesítse. Igyekszünk erjesztési témákban is előbbre lépni. Pécsett több félkészterméket akarunk gyártani, a kiszerelést, terítést viszont vidéken oldjuk meg. — A „tüneti kezelés" mellett, sőt helyett, igyekszünk mesz- szebbre nézni a termékfejlesztésben is. Részben alkoholszegény, részben szénhidrátszegény sörökkel fogunk megjelenni, de tudjuk azt is, hogy a piacnak a divatosabb, köny- nyű sörök és a különlegességek mellett mindenekelőtt a Szalon sör kell. Hasonló váltásra készülünk az üdítőválasztékban is: kevesebb importtal szeretnénk elérni nagyobb anyaghányadot, egyszersmind minőségjavulást. Vagyis arra törekszünk, hogy mindig legyen tartalék a vegykonyhában, hiszen a jó marketingbővítés és -szűkítés is egyben: állandó csere a termékszerkezetben. Magyarán, a laborban mindig készül valami, mindig vannak félkész vagy kidolgozott, „borítékolt” lépések, amikhez bármikor hozzá lehet nyúlni. Az igazgató aki húsz év alatt a sörfőző szakmunkástól a főmérnökségig végigjárta a gyári munka teljes vertikumát, előbbi megjegyzését általánosabbá emeli: egyszerre, egyformán fontos a vállalati stratégia határozott vonala és rugalmassága. Legalább két koncepciónak kell tehát lennie - „egy magunkrautaltabbnak és egy kedvezményezettebb- nek" —, a fő az, hogy megőrizzük a vállalat, mint rendszer cselekvőképességét, rugalmásságát. Nem akkor keli reagálni, amikor „kell", hanem mór előbb mozdulni, c lehetséges változásokat előrevetítve, feltételezve. — Lehetőségeinket nagyrészt meghatározza az a mozgástér, amelyben cselekedhetünk és tervezhetünk — mondja Tímár István. — Fékek, gátak, illetve jó, kedvező lehetőségek egyaránt vannak; sajnos, az előbbiek többségben. Ilyen például, hogy nem lehet hosz- szú távra tervezni, vagy az, hogy a söripar beszorult egyfelől a fix eladási ár, másfelől az állandóan változó gazdasági feltételek és a növekvő beszerzési árak prése közé. Legnagyobb gátunk a fejlesztés korlátozottsága, vagyis az, hogy a fejlesztési források, a nyereségadó szintjén elvont pénzek a „legszűkebb zsebből" jönnek. A szabályozórendszer a fenntartást engedi, de a beruházást „bünteti", ha viszont a vállalat hitelt vesz fel, óriási kamatokkal, minimális nyereséggel juthat a veszteségesség határára.- Mit tart pozitívumnak?- Elsősorban a jövedelemérdekeltség új formáit, jelesen azt, hogy keresetszint-szabá- lyozási formában gazdálkodva növelhettük a nyereséggel arányosan dolgozóink keresetét. A természetes létszám- csökkenés után fennmaradt bért is kiosztva, az idén 8-10 százalékos keresetnövekedést értünk el. Ez valóban ösztönző rendszer, ami abból is látszik, hogy a mérlegkészítési napokon mindenki jön, számol, érdeklődik.- Kedvező lehetőségnek tartom a vállalati tanácsot is. Stratégiánk kimunkálásához több oldalról kaptam tőlük kritikát, és mindnek hasznát vettem. A tanács idejében jelez, visszajelez és korrigál — nem „fentről”, hanem lentről, ahonnan sok mindent pontosabban lehet látni. Igaz, a külső hatások közvetítésében személy szerint több hárul rám, de ez növeli a felelősséget. A VT kicsit olyan, mint a színházban a jó közönség: alaposabb, átfogóbb a korrekció és kritika, mélyebb információk alapján . . . „Szó, szó, szó” — folytathatnák a hasonlatot... De öntsük inkább pohárba: a PSP sörből az idén 680 00C hektolitert termelt, annál a 650-nél is sokkal többet, ami eddig a legtöbb volt, s a nyári hónapokban gyártott meny- nyiség is jóval meghaladta a korábbi csúcsokat. Jövőre is lesz legalább ennyi — ígérik a sörgyáriak. Varga János Váltásra készülnek az üdítőital-gyártásban is. Kevesebb importtal, jobb minőség... Fotó: Tóth László Sor kerül a főzőház korszerűsítésére A vasasi külfejtésben Läufer László felvétele Kotrógépek, lánctalpas szengyaluk, óriás szállítógépek Széntermelés a szabad ég alatt Az ezredfordulóig a mai területen Kétszáz méter mély bányaudvarok? A Mecseki Szénbányák a következő öt esztendőben az előzetes tervek szerint 2 430 000 tonna szenet külfejtésekből termel ki. Ez a meny- nyiség csaknem 100 000 tonnával több, mint amennyi* 1980 és 1985 között kibányásztak. Lovaskocsitól a Crazig A széntelepek kibúvásai mentén kezdődött tulajdonképpen a mecseki szénbányászkodás. Két évszázado' története során a véső, a kézi fúró, a fejsze, a talicska és a lovaskocsi voltak hosszú ideig a legfőbb termelési eszközök. Az 1920 és 1930 között a pécsi területen központosított Széchenyi István és Tho- men bányaüzemek kialakulásával, a külfejtéses széntermelés megszűnt, s csak az 1950-es évek végén kezdtek a bányaüzemek foglalkozni felszíni bányászkodással. A Mecseki Szénbányák külfejtési üzeme önálló üzemként 1975. január 1-től működik a Széchenyi-aknától nyugatra lévő Karolina és a vasasi Petőfi-aknától északra lévő területeken. Mindkét helyen mó* mélyműveléses széntermelés folyt, a visszahagyott, a föld mélyén már gazdaságosan ki nem termelhető szénvagyon másodlagos, harmadlagos műveléséről van most szó. A termelési adatok szerint az 1950-es évek végétől 9 millió tonna szenet bányásztak a külszínen. Nagy hányada energetikai szén, de jelentős mennyiségben jutott a dunaújvárosi kokszoló blokkokba is. A kráterekből már rég nem kézzel termelik a szenet, a lófogatú szekerek alig-alig tudnának felkapaszkodni a 90 méter mélységű bányaudvarokból. A meddőkőzet letaka- rítása, a szén kitermelése kanalas kotrógépek, lánctalpas gyaluk dolga, a szállítást óriási billenős Craz-ok végzik. Előnyök - hátrányok Megéri? A kérdést időről időre a szakemberek is felteszik maguknak és egymásnak. Nézzük a hátrányokat! A kísérő kőzetből ki kell szabadítani a szenet, el kell szállítani a majdani bányaművelés helyéről. A természeti környezetet, mint például Istenáldás esetében is, tönkreteszi a külfejtés, jelentős értékű és nagyságú területeket kell kisajátítani, magas a rekultiváció költsége, esetenként a termelési költség harmadát Is elérheti. Erősen befolyásolják a külfejtéses bányaművelés folyamatosságát, gazdaságosságát a meteorológiai tényezők. Ezzel szemben a természetes megvilágításban mesterséges szellőztetés, a -főbb bányászati veszélyek nélkül, magasfokú gépesítéssel, minimális veszteséggel, szinte balesetveszély-mentesen lehet a szenet kitermelni és elszállítani. A külfejtés gazdaságosságáról érdemes néhány szót lejegyezni: 1980-ban 300 forint volt egy tonna külszínen bányászott szén önköltsége, a föld alatt akkor 860 forintot emésztett fel ugyanennyi szén kitermelése. 1985. első félévében 519, illetve 1697 forintra nőttek a költségek. Az ötszáz forintos különbség tehát több, mint 1000 forintra nőtt. A teljesítmény a külfejtéses bányászati módszerekkel szinte folyamatosan emelkedett. Sajnos, a föld mélyén hasonló módon csökkent. Tehát külfejtés? Az előbbi gondolatsor azt is sugallhatja, hogy vitathatatlan előnyök miatt, miért nem csak külfejtéses módszerekkel termelik ki a mecseki szenet? A válasz egyszerű. A széntelepeken lévő kőzet letakarítása csak egy bizonyos vastagságig kifizetődő. Ez az arány általában egy a négyhez. A Mecseki Szénbányáknál - mint arról Sebestyén Béla területi főmérnök tájékoztatott,- folynak kutatások, amelyek a hagyományos elképzelésekkel, számításokkal szemben, külfejtéses bányászati módszerekkel, a mostani 4—5 millióra becsült, gazdaságosan lefejthető szénvagyon kétszeresét is garantálják. Ugyanazon a területen (Karolina és Vasas-Észak), a bányaudvarok kiszélesítésével, mélyítésével - a 90 méterről akár 200 méterig lemehetnek -, minimális kisajátítással lehet a mostaninál intenzívebb termeléssel, akár az ezredfordulóig a mai területen bányászkodni. Vasason például lehetővé válna, hogy a külfejtéses bányaüzem szervesen kapcsolódjék a mélyműveléses bányászathoz, a második szinti fejtések a külszínre futnának. Ezzel egy egész szint megtakarítható lehetne. Amikor afantázia elszalad A nagyobb és mélyebb bányaudvar lehetővé tenné, hogy az egész liász rétegsort az eddigieknél sokkal jobban megismerjék, a 4-es teleptől a 25-ösig szinte metszetszerűen kerülne szemünk elé. Innen már csak egy lépés, hogy a bányamérnök fantáziája kiszabaduljon az évszázados hagyományokból. Ha egyetlen egységes technológiai és gazdasági rendszerré lehetne tenni az erdőgazdálkodást, a vízgazdálkodást, a kül- és mélyműveléses bányászkodást, a környezetvédelmet — a haszonból mindenki a jelenleginél nagyobb mértékben részesülhetne. A fakitermelést például olyan területre koncentrálnák, ahol majdan a külfejtéses bányaművelés lesz, az erdőgazdálkodáshoz szükséges utakat már közösen, a majdani bányászkodás figyelembevételével lehetne építeni. Ha még kőbányószkodás- hoz megfelelő anyag van a letakarítandó rétegben, érdemes lenne ezt is figyelembe venni. A környezetvédelem, a rekultiváció már kezdetben is szervesen illeszkedhetnék a folyamatba. Természetesen ez ma még az álmok kategóriájába tartozik. De miért ne lehetne megvalósítani? A győri Rába egyik vezetője egy beszélgetés alkalmával, a külfejtéses bányászkodással kapcsolatban felvetette, hogy megfelelő haszon reményében ők egy ilyen bánya teljes gépi felszerelését biztosítanák . . . Lombosi Jenő HÉTVÉGE 5.
