Dunántúli Napló, 1985. november (42. évfolyam, 300-328. szám)
1985-11-22 / 320. szám
1985. november 22., péntek Dunántúlt napló Műszaki módosítás önerőből A fejtésgépesítés újabb állomása a MASCS Országos elméleti tanácskozás a pártdemokráciáról December 4-én nyílik PÉCSI ARANYKAPU VÁSÁR A Bajcsy-Zsilinszky—Szálai András utca sarkán az idén második alkalommal nyílik az Aranykapu. A december 4-én kezdődő vásár 73 résztvevője csaknem az egész parkolót elfoglalja. A konténereket és pavilonokat 10 sorban helyezik el, a résztvevők több mint fele pécsi, baranyai; a többiek a fővárosból és az ország más részeiből érkeznek. A téren, akárcsak tavaly, ezúttal is főleg magánkereskedők és kisiparosok kínálják portékáikat. A december 23-án záródó akció során főleg divatcikkeket és különféle ruházati termékeket lehet majd vásárolni. Az állami és szövetkezeti kereskedelmet a TÜZÉR, a Fészek és a Konzum Áruház, valamint a Zöldért képviseli. Részt vesz az Aranykapu-vásáron a Népszava és a Lapkiadó Vállalat is, valamint a Shell, amely a legnagyobb pavilont bérelte ki. A konténerek felállítása, a pavilonok építése november 25-én kezdődik, ezt követően a vásár területén nem lehet parkolni. A gépkocsitulajdonosok az Aranykapu zárásáig az OTP mellett és mögött, valamint a Megyei Tanács és a TÜZÉP parkolójában, továbbá a kicsit távolabb eső Irányi Dániel téren várakozhatnak. A vásár az elképzelések szerint mindennap reggel 9 órától várja a látogatókat. A kiskereskedők és kisiparosok a tavalyi siker után bő árukínálattal, nagy választékkal készülnek a kéthetes akcióra. „Sehol másutt Magyarországot meg nem találjuk.” — Zrínyi Miklós mondását akár mottóul is választhatta volna az a 13 év óta rendszeresen zajló konferenciasorozat, amelynek Szigetvár ad otthont. Hosszú ideje rendszeresen a kelet-európai régió történelmének és jelenének egy-egy szeletével foglalkoznak. A tegnap kezdődött kétnapos történelmi konferencia a Nemzeti tudat megújulása Közép- és Délke- let-Európóban címet viselte, és szerves folytatása a tavalyi, a magyarországi nemzettudattal foglalkozó tanácskozásnak. Zsúfolásig megtelt az ország minden részéből érkezett pedagógusokkal, tudósokkal, szakemberekkel tegnap a szigetvári városi könyvtár. A TIT megyei és városi szervezete, valamint a városi tanács nevében Petőh Sándor elnökhelyettes köszöntötte a résztvevőket. Az első, átfogóbb téHa szerény mértékben is, de előrehaladás tapasztalható a Mecseki Szénbányák fejtési termelésének idei gépesítésében. A kevéske, ám nem lebecsülendő eredmény színhelye többek között Béta-aknaüzem is, ahol november 18-tól a VII. és a Vili. szint között termel a felújított és egyben módosított ASCS szovjet gépesített fejtési berendezés. Az új neve MASCS, amiben az ,,M” a módosítottat jelenti. A Julius Fucik szocialista brigád dolgozik vele. Brigádvezető Bállá Sándor. A komlói központi gépüzem, a bétái aknaüzemi gépészet a Központi Bányászati Fejlesztési Intézettel együttműködve vállalkozott a 0-ra leírt, kilenc éve működő fejtési eszköz megmentésére. A fejtést végző lánc- gyalun nem módosítottak, de a 30 pajzs közül hetet lépegető- vé alakítottak át a beépített hidraulikák segítségével. Eddig passzívak voltak a biztosító pajzsok, vagyis nehezen történt a mozgatásuk, a beszerelésük. A továbbhaladásukban csak a gravitáció és az omladéknyo- más segített. Két évi előkészítés után a kivitelezés idén gyorsult fel. Úgy tűnik, siker fogja koronázni a hárommillió forintos műszaki felújítást. A MASCS többet tud elődjénél, mozgékonyabb, bár a teljesítménye nem nagyobb. Továbbra is napi 100—300 tonna szenet termel ki. Egyik lényeges eredmény, hogy a hajdan 24 millió forint értékű gép élettartama megnőtt, nem selejtezték ki. Alkalmazhatósági köre épp a könnyen mozgó vonszoló, előhúzó egységek révén bővül. Eddig csak 50 foknál merede- kebb dőlésű telepben lehetett üzemeltetni, most viszont kisebb, például 30 fokos dőlésbe is betelepíthető. így gyakrabban helyezhető át új munkahelyre, nő a kihasználtsága. Feltehető, hogy megszűnnek a hosszadalmas kényszerállások. Korábban az ASCS évente csak 4—5 hónapot töltött el munkában. Jelenleg feszített tempóban folyik a december 20-ig tartó próba, utána az igazi üzem következik. Félix József aknavezető szerint tovább javul majd az üzembiztonság, amikor a MASCS láncgyaluját is hidraulikus meghajtásúvá változtatják. A módosított berendezés hamarosan eléri a napi 250 tonnás termelést. Az aknaüzem 275 000 tonnás éves tervének a teljesítéséhez még legalább 40 000 tonna szénre van szükség. Az önerős műszaki megoldás sikerében Tiszai László, a szénbányák műszaki-fejlesztési osztályának vezetője is reménykedik. A hidraulikával felszerelt láncgyalu kifejlesztésében, somájú előadást Kiss Gy. Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa tartotta Nemzet és haza dilemmája Közép-Európában címmel. Az előadó egyebek mellett hangsúlyozta, hogy bár több mint kétszáz éves a nemzeti eszme születése, máig is egyre több kisebb-nagyobb etnikai csoport jelentkezik azzal, hogy új, saját nemzete lehessen. A hatvanas-hetvenes évektől — elsősorban az irodalomban és a publicisztikában — különösképpen megfigyelhető az érdeklődés a téma iránt, Európa ezen részén. Kiss Gy. Csaba különösen fontosnak ítélte meg a nemzettudat, az ország, nemzet, haza összerozatgyártásba állításában részt vesz a komlói központi gépüzem, az egyik csepeli gépgyár, valamint a KBFI. Megvalósítására újabb 3—4 milliót szánnak. A Mecseki Szénbányák ebben az esztendőben a fejtési munka 15 százalékát akarta teljesen gépesiteni. Elért 8—9 százalékot. Csuti J, Meglepő eredménye lenne egy közvéleménykutatásnak most Mohácson arról, hogy mi a véleményük a város lakóinak a földgázról. A legtöbben valószínűleg ma nem beszélnének egyértelmű elismeréssel az új energiahordozó bevezetéséről, pontosabban a vezetéképítésről, nap mint nap kerülgetve a több kilométeres szakaszon feltárt munkaárkokat, s tudva, hogy a mai napig egyetlen szakaszon sincs gázszolgáltatás. Megkérdőjelezhető, egyáltalán hogyan lehet a várost üzemeltetni ilyen körülmények között, hiszen a kisvárosi adottságaiból adódóan a közlekedést, amely a fő útvonalakra összpontosul, nincs hova terelni, nem lehet az utfüggését ebben a régióban, mert — mint mondotta — az etnikumok egymásba ékeltsé- ge, az itt élők hasonló történelme sok napról napra jelentkező gondot és örömöt produkálhat. Tegnap három további előadás is elhangzott. Tiíkovszky Lóránt, a történettudományok doktora A kelet-közép-európai németség nemzeti, nemzetiségi tudatáról szólt, a két világháború közötti időszakban. Referátumában többek közt megemlítette; Hazánkban 1890 óta fokozatosan csökken a német nemzetiségiek száma, a versailles-i szerződés, a természetes asszimiláció következtében ma néhány százezerre becsülhető létszámuk. A pártdemokrácia helyzetéről és fejlesztésének feladatairól kétnapos országos elméleti tanácskozás kezdődött csütörtökön az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztálya, agitációs és propagandaosztálya, valamint Politikai Főiskolája rendezésében a Politikai Főiskolán. Szabó József, a főiskola rektora köszöntötte az e témában első ízben rendezett konferencia résztvevőit: pártmunkásokat, elméleti szakembereket, a marxizmus—leni- nizmus oktatóit, a tömegkommunikációs intézmények vezető képviselőit. Lakatos Ernő, az cákat tisztességesen takarítani, rendbetenni. .. Tavasszal kezdte a földgáz- vezeték építését a Közúti Építő Vállalat, s a budapesti országúitól a nyárra eljutottak a Török presszóig, ezen az ezerkét- szóz méteres szakaszon október 19-én tartottak egy nyomáspróbát, amely nem járt sikerrel. Egy hónapja keresik a hibát, a hét végén egy száz- nyolcvan méteres szakaszon végre megtalálták, a tegnapi nyomáspróba után ma a beruházó állásfoglalásától függ, hogy elfogadja-e a vezetékszakaszt. Ha igen, akkor ezen a vezetéken a jövő héten megindulhat végre a gázszolgáltatás, bekapcsolódhat a kórház, a A szigetvári tudományos konferencia tegnapi befejező részében Németország: államtudat - nemzettudat? címmel Barabás László egyetemi adjunktus A modern román nemzettudat története címmel Szász Zoltán tudományos főmunkatárs beszélt. A tegnapi nap vitával fejeződött be. Ma folytatódik a program, az érdeklődők Nemzettudat és jugoszlavizmus, Az osztrák nemzettudat története, A csehszlovák államiság hatása a cseh és szlovák nemzettudat alakulására címmel hallhatnak előadásokat. A 900 tagú Várbaráti Kör szervezésében pedig megismerkedhetnek Szigetvár jelenével. Bozsik L. MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője megnyitójában hangsúlyozta: a tanácskozás célja, hogy elősegítse a XIII. kongresszusnak a pártdemokrácia fejlesztésére vonatkozó határozata végrehajtását. A viták alkalmat kínálnak arra, hogy orientálják a kutatókat azokról a fő kérdésekről, amelyek a párt fejlődése, megújulása kapcsán felvetődnek. Ezt követően Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese tartott vitaindító előadást a pártdemokrácia kérdéseiről. gimnázium, az általános iskola és a szociális otthon. Ami a mohácsiakat legjobban bosszantja, hogy a Dózsa György út és a Szabadság úton hónapok óta nyitva az árok. Az ok többek között az előző szakaszon a hibakeresés, amelyet az a brigád végzett, akinek itt kellett volna a vezetéket építenie. Ami biztató, hogy a Török presszótól az Arany János útig a múlt heti sikeres nyomáspróba után megkezdték a munkaárok visszatöltését. S amit ma ígér a KÉV: december 20-ig a Korona Szállóig — eddig húzódnak most a nyitott árkok — befejezi a vezetéképítést és az úttest helyreállítását, valamint a Jókai utcában megépít egy kétszázhúsz méteres szakaszt, illetve a Liszt Ferenc utcai fűtőműig százötven méter kivételével megépíti a vezetéket. Hónapok óta húzódik ugyancsak a Tompa Mihály és a Terv utca helyreállításának a kérdése. A vezetéket a Kelet- Baranyai Vízgazdálkodási Társulat, illetve a Margita-szigeti Vízgazdálkodási Társulat építette. A Tompa Mihály utcát a KÉV november 30-ig leaszfaltozza, a Terv utca helyreállítására ez idáig nem sikerült kivitelezőt találni. Kedvező fordulat, hogy a tegnap megtartott kerekasztal-beszélgetésen, amelyen a városi tanács, a KÉV és a DDGáz, mint beruházó munkatársai vettek részt a KÉV vállalta a Terv utca aszfaltozását is, elfogadva, hogy a helyi közlekedés szempontjából rendkívül fontos útvonalról van szó. A jövő évi munkákat a következő hetekben egyeztetik, azonban amit mindenképpen szem előtt kell tartani: a Közúti Építő Vállalat az idei mohácsi munkáinak egyharmadát tudja vállalni. S az idei kedvezőtlen tapasztalatok azt mutatják, hogy a technológiai fegyelem és az anyaghiányon túl jóval összehangoltabban, fegyelmezettebben kell szervezni a vállalkozók és alvállalkozók munkáját Mohácson is. G. M. A k&zétet hitei Az MSZMP Pécs Városi Bizottsága tegnap ülést tartott. Kovács Józsefnek, a városi pártbizottság titkárának előterjesztésében megvitatták a tagfelvételi munka tapasztalatait, valamint elfogadták az MSZMP Pécs Városi Bizottságának állásfoglalását a politikai információs munkáról és feladatairól, amelyet Rákos János városi titkár ismertetett. A pártbizottság megtárgyalta az MSZMP XIII. 'kongresszusának határozataiból adódó feladatokat, amelyet Szentirányi József első titkár terjesztett a testület elé. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illyés Gyulá- né dr.-nak, a Bérezi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola nyugalmazott főigazgatójának a gyógypedagógia területén kifejtett több évtizedes kimagasló munkássága elismeréseként a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön adta át. Jelen volt Radics Katalin, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Köpeczi Béla művelődési miniszter. * Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese csütörtökön a Parlamentben fogadta Glenn Robert Dickersont, a Nemzetközi Vámegyüttműködési Tanács főtitkárát. G. R. Dickerson budapesti látogatása alkalmával a Vám- és Pénzügyőrség vezetőivel folytat megbeszéléseket a nemzetközi szervezet előtt álló legfontosabb feladatokról és a magyar vámszervekkel való együttműködés kérdéseiről. * A decemberre összehívott. Vili. népfrontkongresszus előtti utolsó ülését tartotta csütörtökön a Parlamentben a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Az ülésen részt vett és felszólalt Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke is. Kállai Gyula elnöki megnyitója után a testület kegyelettel emlékezett meg a közelmúltban elhunyt Salgó Lászlóról és Nánási Lászlóról, a HNF OT tagjairól. Ezután Pozsgay Imre főtitkár tájékoztatta az országos tanács tagjait a községi gyűlések, a városi és az eddig megtartott megyei értekezletek tapasztalatairól, a különböző szintű népfronttestületek újjáválasz- tásának eredményeiről. * Yos Son, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB tagja, a Külügyi Bizottság elnökhelyettese vezette delegáció tegnap délelőtt Pécsett megtekintette a Zsolnay, a Vasarely és az Uitz múzeumokat, majd látogatást tett a Hunor Kesztyű- és Bőrruhózati Vállalat Vadász utcai bőrruházati gyárában. A kambodzsai delegáció délután elutazott Baranyából. * Dr. Erdélyi István, az Állami Ifjúsági Bizottsáq Titkársága gyermek- és ifiúsáqvédelmi osztályának vezetője tájékoztatót tartott tegnap délelőtt a qyermek- és ifiúsáqvédelemme! foglalkozó baranyai szakembereknek az e területet érintő leqaktuálisabb kérdésekről. Előadásának két fő témája volt: a 14—18 évesek társadalmi be-, illetve visszailleszkedése, s az ezt elősegítő tevékenységek, valamint a bódulatkeltő anyagokkal visszaélő fiatalok érdekében szükséqes megelőző, kezelő és utógondozó tevékenység továbbfejlesztése. * A TITÁN Kereskedelmi Vállalatnál tegnap megalakult a Vállalati Tanács. A Vállalati Tanács a társadalmi szervekkel egyetértésben ismételten Lampek György igazgatót választotta meg egyhangúlag a vállalat igazgatójának. A Vállalati Tanács elnöke Wiegand László, elnökhelyettese Bos- nyák György lett. F. D. A nemzeti tudat megújulása Közép-Európában Finiséhez érkezett a termelés a HUNOR Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat üzemeiben. Exporttervüket — 530 millió devizaforintot — teljesíteni tudják. Képünkön a központi üzem kesztyűvarrodája. Proksza László felvétele Gázvezeték-építés Mohácson December 20-ra ígéri a helyreállítást a KÉV Történelmi konferencia Szigetváron