Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-10 / 279. szám

1985. október 10., csütörtök Dunántúli napló 5 MKBT elnökségi ülés Milyen a közlekedés- biztonság propagandája a megyében? Otthon legyen az új lakótelep! Városkörzeti gyűlés és népfront­választás a siklósi városrészben A Baranya Megyei Közleke­désbiztonsági Tanács tömeg­kommunikációs szakbizottságá­nak munkáját vitatta meg teg­napi ülésén Pécsett lapunk szerkesztőségében az MKBT elnöksége. Mitiki Ervin, a szakbizottság elnöke, a Du­nántúli Napló főszerkesztője, beszámolójában ismertette, hogy az elmúlt öt évben a DN és a pécsi rádió eredményes tömegkommunikációs tevé­kenységet végzett. Jó kezde­ményezések történtek, hogy az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója is fokozza közlekedésbiztonsági propagandáját, mely elsősor­ban a városi televízió adásai­ban mutatkozott. Az elmúlt időszakban szélesedett a köz­lekedésbiztonsági tájékoztatás az üzemi lapokban, ennek el­lenére ezek az újságok a je­lenleginél nagyobb lehetősége­ket kínálnak, amit jobban ki­használhat az MKBT. A beszámoló feletti vitában a hozzászólók, többek között Fűzi Árpád, Kása József, Lit- ványi Tibor, Tóth Sándor elis­meréssel szóltak a bizottság munkájáról. Várhegyi Sándor r. alezredes, az OKBT titkár­helyettese a propaganda fon­tosságáról beszélt, majd Or­bán István r. vezérőrnagy, a Baranya Megyei Rendőr-főka­pitányság vezetője, az MKBT elnöke az elnökség nevében köszönetét fejezte ki a szak- bizottság valamennyi tagjának. Ezt követően Orbán István ismertette a megye kilenc hó­napjának baleseti helyzetét: mint elmondta, az elmúlt év hasonló időszakához képest 6,9 százalékkal több közúti baleset történt, összesen 681. Az okok között a sebesség nem Tévedett a kaptár­naptár Ct hónapot tévedett a kap­tár-naptár: március eleje he­lyett október elején megkezdő­dött a fiasítás a baranyai mé­hészetekben. A szakemberek mind a negyvenezer méhcsa­ládnál lényegében ugyanazt tapasztalták. A méhek sza­bályszerűen felfűtötték a kap­tárokat és az anyák hozzáfog­tak a petézéshez, vagyis meg­indult a fiasítás normális fo­lyamata. A különös biológiai jelensé­get a szélsőséges őszi időjá­rás idézte elő. Szeptember el­ső felében, mint emlékezetes, szokatlanul hideg volt, amire a méhek úgy reagáltak, mint a tél beálltával szoktak. Megállt az élet a kaptárokban, a mé­hek beszüntették a kirepülé­seiket és úgynevezett telelő­fürtbe húzódtak, a hőmérsékle­tet pedig ,,átállították'' a téli 8-1? fekrq. A hűvös időt felváltó nyári­as meleg - - a Mecsek vidékén időnként 28 fokig emelkedett a hőmérséklet — megzavarta a kaptárok világát. A méhek úgy viselkednek most, mintha már átteleltek volna és rájuk kö­szöntött volna a tavasz. Rend­szeresen kirepülnek a szabad­ba, ahol virágport gyűjtenek a kertekben és a mezőkön virító őszi virágokon, a kaptárokban pedig annak rendje-módja sze­rint készülődik az új nemzedék. A méhészek egyáltalán nem örülnek a rendkívüli hasítás­nak. A dajkaméhek a szüksé­ges pihenés helyett az utódok gondozásával kénytelenek fog­lalkozni. Ez pedig azzal jár, hoay tavaszig teljesen elhasz­nálódnak. S hiába kel ki most a sok millió méhecske, dolgoz­ni nem tudnak, nem gyarapít­ják tehát, hanem fogyasztják a kaptárok őszi—téli készletét. megfelelő alkalmazása, az elő­zés szabályainak megsértése, az elsőbbségadás elmulasztása, a szabálytalan fordulás, ka­nyarodás szerepelt. Pécsett a megyeit meghaladó arányban nőtt a balesetek száma; 15,7 százalékkal több következett be, mint tavaly az első kilenc hónapban. A megyében itta­san volánhoz ülők száma is nőtt, az emelkedés 6,9 száza­lék. Tíz évvel ezelőtt kezdődött a kimenekülés a négy fal közül a szabad természetbe. Az embe­rek kiskerteket, gyümölcsösöket, szőlőket vásároltak. Hamar gazdára akadtak az olcsó és közeli területek. Az újabb igénylők már föld nélkül ma­radtak. Ezen a gondon igyekezett segíteni a Pécs Városi Tanács. A Pécsi Áfészt nyolc évvel ez­előtt megbízta, hogy a város közvetlen közelében lévő, nagy­üzemi művelésre nem alkalmas területeket parcellázza fel és adja ki az igénylőknek. Először a görcsönyi tsz egyik területét - a Fekete-vízánellett - osztot­ták fel 180 kiskertre. Aztán a nagyárpádi úton, az áfész sa­ját területét kapta meg 110 bérlő. Utána a Lvov-Kertváros mögötti dombok környéke kö­vetkezett. Múlt évben a keszüi terület felé, aztán a Szigeti­tanya körül, a Megyeri út—Fü­zes dűlő közti szakaszban is parcelláztak. Jelenleg összesen 1400 konyha- és hobbikertet tartanak e környékeken nyilván. A Fekete Gyémánt tér mögött is kertészkednek a lakosok - ott nyolcvan kiskert biztosítja a családok zöldségellátását. Az összes kiskertszerződés meg­újítása e héttől kezdődik — nem egy évre, hanem ötre szól a bérlet. Ez sajnos, mégis kevés. A zöldség-gyümölcsárak magas volta arra ösztönzi az embere­Hűtőházban a gesztenye Megkezdődött a gesztenye­szezon a Magyar Hűtőipar za­laegerszegi gyárában. A vár­hatóan beérkező mintegy 1300 tonna alapanyag döntő több­ségét a termőre fordult új zalai gesztenyések adják, a többit Somogybái. Vasból, Ba­ranyából és Jugoszláviából szállítják. A zalaegerszegi gesztenyemassza zöme belföl­dön kerül forgalomba, de exportálnak is belőle, például Ausztriába. A lakosság számá­ra 25 dekás, a nagybani fel­használóknak pedig 4 kilós adagokban kerül forgalomba. A jövő héttől már országszer­te kapható lesz. A zalai gyár többféle gesz­tenyekészítmény előállítását is tervezi. Karácsony előtt példá­ul gesztenyetorta-krémmel és a tejszínhabos pürével jelent­kezik a boltokban. két, hogy saját maguk próbál­kozzanak a termesztéssel és az eltevéssel is. Tán ennek tud­ható be, hogy több mint 500 ember jelentkezett a Pécs Vá­rosi Tanács mezőgazdasági osztályánál, és az áfésznél, hogy kiskertet béreljen, Úgy tűnt, sikerrel járnak, mert egy húsz hektárnyi közeli területet e célra akart fordítani a vá­rosi' tanács. A jelentkezőket mégis egymás után utasítja el az áfész, mivel a meghirdetett terület nem létezik.- Vajon, hova tűnt el húsz hektárnyi föld? — érdeklődtünk Garai Gyulától, a pécsi áfész elnökhelyettesétől.- Nem tűnt el, létezik, már a parcellázási tervet is elkészí­tettük a városi tanács mező- gazdasági osztályának enge­délye alapján. Meg is hirdet­tük, ám kiderült, hogy nem da­rabolható föl hobbikerteknek, mert a Baranya Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya nem engedélyezi. Indoklásuk az, hogy a nagyüzemileg haszno­sítható területet nem szabad szétosztani. Pedig így leg­alább 2000 ember zöldség­gyümölcs ellátása megoldódott volna. Most nem tudunk újabb területet biztosítani a számuk­ra, mert nincs a közelben. Tá­Pécs legifjabb, lélekszámban legnagyobb, 30 000 embert át­fogó népfrontbizottsága, a Lvov-kertvárosi II. számú Lakó- területi Körzeti Népfrontbizott­ság ötéves fennállása alatt először tartott olyan értékelő beszámolót, amely egy válasz­tási ciklus munkájának mérle­gét vonhatta meg. Tegnap este a Lvov-kertvá­rosi Mozgalmi Házban megtar­tott köroskörzeti és népfront­választási gyűlésen Várbíró Pé­volabbra pedig nem éri meg elmenni.- Mi erről a véleménye dr. Fehérvári Józsefnek, aki nyugdíjasként földügyekkel foglalkozik az MT mezőgazda- sági osztályán?- Mikor tudomást szerez­tünk a tervezett terület bérbe­adásáról, azonnal megakadá­lyoztuk. Mert jogszabály tiltja a nagyüzemi megmunkálásra alkalmas földterület fölparcel­lázását. Különben felmérést végeztettünk, és Baranya me­gyében 64 hektárnyi konyha­kerti, kiskerti művelésre alkal­mas szabad földterület van. Ebből Keszü környékén 9 hek­tár legelő - erre vannak je­lentkezők Aranyosgadányban, Kővágószőlősön, a mecsekaljai vasút alatt is. Várjuk a jelent­kezőket. Orbán György, a városi ta^ nács mezőgazdasági osztály- vezetője kevésbé derűlátó. Jól tudja, hogy a pécsiek csak a város területén, illetve a köz­vetlen környékén lévő területe­ket vennék szívesen bérbe. Messzebb már nem éri meg elmenniük. Most próbálnak utánanézni, hogy miképpen lehetne ezen az égető gondon enyhíteni. Ádám Erika ter, a népfrontbizottság elnöke természetesen nem a történelmi múltat idézte beszámolójában, hanem a lakóterület azóta is tartó folyamatos és minden irányú fejlődésének, növekedé­sének gondjait és sikereit, amelyek meghatározták a nép­frontbizottság feladatait is. A népfrontbizottság legfonosabb céljának a lakossági érdekek képviseletét és az érdekek egyeztetését tekintette. Már 1980-ban szót emelt annak ér­dekében, hogy a Nevelési Központ sportlétesítményeket kapjon és társadalmi munkát is felajánlott ennek segítésére, az évek során többször is fel­hívta a figyelmet az új város­rész általános iskoláinak zsú­foltságára, amely radikális lé­tesítménybővülés nélkül csak fokozódik. Lakóterületi fórumot hoztak létre, majd megoldot­ták a lakosság információs tá­jékoztatóját, 2500 példányban tavaly már a kábeltelevízió lehetőségeit is felhasználták a lakóhelyi közélet formálására, a közös feladatokra való moz­gósításra. Folyamatosan mun­kálkodtak a gondozásra szorult idősek, a veszélyeztetett gyere­kek és fiatalok, valamint az egészségre nevelés érdekében. A népfrontbizottság a Nevelé­si Központtal közösen nyugdí­jas klubot működtet, s ma már 11 lakóterületi klub is tevé­kenykedik a körzetben. A néofrontbizottság munkáját már az első két év után Kiváló Társadalmi Munkás olakettel ismerte el a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. ' beszámoló vitájában fel­szólalók tovább aazdaqítottók a népfrontbizottság első öt­éves munkájának számvetését. Annak ellenére, hogy az új la­kóterület közösséggé formáló­dásának majdhogynem termé- s’etes aondjai itt is jelentkez­tek, n népfrontbizottsán színes, gazdag, tartalmas munkaprog­ramot vállalt és teljesített. Gál Béla a városi népfrontelnök­ség nevében sok területen kez­deményezőnek, példamutató­nak, a lakosság érdekeit har­cosan és eredményesen szol­gálónak minősítette a körzeti népfrontbizottság munkáját. A felszólalásokban egyetlen konkrét témában oszlottak meg a vélemények: szüksége van-e most ennek a városrész­nek középiskolára, amikor az általános iskolái túlzsúfoltak? A gyűlés egyhangúlag elfo­gadta a népfrontbizottság be­számolóját. A választásokon 6 főt választottak a városi nép- frontértekezletre, 10 főt a vá­rosi népfrontbizottságba. Az új lakóterületi népfrontbizott­ságnak 60 tagja van. Elnökévé Kovács Jánosnét, titkárának Csuka Klárát választották meg. D. I. A szombati 8—12.30 óra kö­zötti teljes ügyeletén egymást érték az ügyfelek az Állami Biztosító Baranya Megyei gép­jármű-kárrendezési fiókjánál Pécsett, az Acsády Ignác utcá­ban. Legtöbben valamilyen káresetet jöttek felméretni, vagy rendezni, de szinte egy­másnak adták a kilincset azok, akik Cascót szeretenének kötni. A biztosítós dolgozók alig győzték a rohamot. Amint azt dr. Szaffián Bélá­tól, a megyei gépjármű-kár­rendezési fiók vezetőjétől meg­tudtuk, a Cascót kötők és kötni vágyók rohama két dologgal magyarázható. Az egyik: már nem küldi meg előre az ÁB- nek a Merkur az új kocsit át­vevők listáját, mivel az új tu­lajdonosok sérelmezték ezt a t,kiszolgáltatottságot". A má­sik: főleg most, szüret táján egyre több olyan családtag ül a volán mellé, aki nem ren­Á közétet hitei A KISZ Központi Bizottságá­nak Intéző Bizottsága Hámori Csaba első titkár elnökletével szerdán ülést tartott. Az intéző bizottság a kormány felkéré­sére megvitatta a hetedik öt­éves népgazdasági tervről szóló törvényjavaslat terveze­tét, és állásfoglalását eljuttat­ja a Minisztejfanácshoz. Az intéző bizottság ülésén részt vett és felszólalt Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Cravero Róbert, az Or­szágos Tervhivatal elnökhelyet­tese. A A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának elnöksége szerdán ülést tartott. A kor­mány felkérésére megvitatta a hetedik ötéves népgazdasági tervről szóló törvényjavaslatot. A testület ülését Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a TOT elnöke ve­zette. Csendes Béla, az Orszá­gos Tervhivatal elnökhelyettese részletesen indokolta a tervja­vaslatot. A vitában az elnök­ség észrevételeket fogalmazott meg, majd kialakította vélemé­nyét. Az ülésen felszólalt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A TOT elnöksége álláspontját és javaslatait eljuttatta a Minisz­tertanácsnak. * Rácz Sándor altábornagyot, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Ellenőrző Bizott­ságának tagját, honvédelmi miniszterhelyettest 60. születés­napja alkalmából az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságá­nak nevében szerdán Gyenes András, a Központi Ellenőrzői Bizottság elnöke köszöntötte. A köszöntésen jelen volt Somo­gyi Imre, a Központi Ellenőrző Bizottsáq titkára és Varga Pé­ter, a Központi Bizottság osz­tályvezetője. * A Koreai Munkapárt megala­kulásának 40. évfordulója al­kalmából Ju Jong Goi, a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság budapesti nagykövete szerdán filmkoktélt rendezett a nagykövetség épületében. A Francia Szocialista Párt meghívására Borbély Gábor, az MSZMP Központi Bizottság tagja, a Budapesti Pártbizott­ság titkára vezetésével küldött­ség utazott Toulose-ba, ahol részt vesz a Francia Szocialista Párt október 11—13. között megtartásra kerülő kongresz- szusán. A delegáció tagja Hor­váth Tamás, a KB külügyi osz­tályának munkatársa. í Az Országgyűlés tárgyalócso­portja Sarlós Istvánnak, az. MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Országgyűlés el­nökének vezetésével szerdán a Parlamentben tárgyalást foly­tatott a Nguyen Huu Tho, a Vietnami Szocialista Köztársa­ság nemzetgyűlésének elnöke vezette vietnami parlamenti kül­döttséggel, amely hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. delkezik kellő vezetői rutinnal, a nagy forgalom, a mind na­gyobb számban az úttesten átrobogó vadak és a dértől csúszóssá váló utak is egyre több kocsiban tesznek kárt. Nem' mindegy, hogy a megtör­tént bajban akad-e anyagi tá­masza a póruljárt tulajdonos­nak. Egyre drágábbak a kocsik, egyre többe kerül a hozzá va­ló alkatrész és a munkádig sem olcsó — ez a felismerés viszi az ügyeleti napon is a gépjármű-tulajdonosokat a gépjármű-kárrendezési fiókhoz. — Mit ajánl, hogy elkerül­hető legyen a túlzsúfoltság? — Azt kérjük, hogy a Cas­cót kötni szándékozók bármi­kor személyesen forduljanak a fiókjainkhoz, vagy jelentsék be ilyen kérésüket telefonon és az ügyféllel megállapodott idő­ben keresik fel őket a szakem­bereink. M. L. R. N. Ötszáz új jelentkező vár parcellára Szedik a paprikát Pécsett, a Megyeri út menti új kiskertekben Erb János felvétele Most újítják meg a kiskertek bérleti szerződését a Pécsi ítésznél Pécsett és a közelben kevés a szabad terület CasGO-dömping

Next

/
Thumbnails
Contents