Dunántúli Napló, 1985. október (42. évfolyam, 270-299. szám)

1985-10-22 / 290. szám

2 Dunántúli napló 1985. október 22., kedd Ötuenmíllíös árukészlet Új TITÁN Áruház Pécsett Kapható a 60 literes hűtőláda, színestv-készülék, tüzeléstechnikai cikkek A Verseny utcai TITÁN Áru­ház megépítésének egyik oka a Lenin téri telephely szaná­lása. A vállalat megfogyatko­zott pécsi egységeit nemcsak egyszerűen pótolni kívánta, hanem a 'lehetőségekhez mér­ten bővíteni is. Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a nagykeres­kedelmi vállalat új üzletházát. Dr. Dányi Pál, az MSZMP Ba­ranya Megyei Bizottságának titkára megnyitó beszédében többek között elmondta, hogy a TITÁN az elmúlt években növelte kiskereskedelmi for­galmát. Évi bevételének tíz százaléka közvetlen lakossági vásárlásokból származik. Egy- egy ilyen új üzlet nagy sze­repet játszik a piackutatásban is. TITÁN Kereskedelmi Válla­lat új áruházát a Baranya Megyei Állami Építőipari Vál­lalat építette. A negyvenmil­lió forint értékű létesítmény 2000 négyzetméter alapterüle­tű és közel ennyi a szabadtéri raktár. Az épületben kapott helyet az eladótér, a raktár, valamint az egyéb kiszolgáló helyiségek. Az áruház területén két rész­leg működik. Az egyikben a barkács- és kéziszerszámokat, kisgépeket, víz-, gáz- és fűtés- szerelési cikkeket, főző- és fű­tőberendezéseket, továbbá egyéb vasárukat találnak a vá­sárlók. A másik részleg fel­adata a tartós fogyasztási cik­kek: hűtőgépek, mélyhűtők, mosógépek, centrifugák, por­szívók, hőtárolós kályhák, elek­tromos kisgépek és híradás- technikai cikkek árusítása. Az eladótérben hagyomá­nyos és önkiszolgáló rendszer­ben lehet vásárolni. Nagyobb tételű vásárláskor — a kisipa­rosok, gazdasági munkaközös­ségek, vállalatok és kisfogyasz­tók - a kívánt áruféleségek ki­választásához a teljes raktár­teret használhatják. A TITÁN Kereskedelmi Vállalat célja, hogy a vevők mindent egy he­lyen és lehetőleg rövid időn belül megkapjanak. Az új áruházban csaknem ötvenmillió forint értékű áru­készletből válogathatnak a vevők. A választék megfelelő mind mennyiségben, mind mi­nőségben. Kapható Lehel 60 literes hűtőláda, színestv-ké­szülék, automata kenyérpirító, grillsütők, hajszárítók, tüzelés- technikai cikkek. Sz. K. Helytállt a kereskedelem A KPVDSZ megyei küldöttértekezlete A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szok- szervezete Baranya megyei kül­döttértekezletét rendezték meg tegnap délelőtt az SZMT-szék- ház tanácstermében. Az érte­kezleten, amelyen Jakabos Zol­tánná elnökölt, az MSZMP Ba­ranya Megyei Bizottsága kép­viseletében részt vett Rózsahe­gyi István, a Baranya Megyei Pártbizottság osztályvezetője. A KPVDSZ megyei bizottsá­gának beszámolóját az elmúlt öt év során végzett munka eredményeiről, tapasztalatairól Jávor Antalné terjesztette szó­beli kiegészítéssel az ötven kül­dött elé, akik mintegy 18 000- es szakszervezeti tagságot kép­viseltek ezen az értekezleten. A beszámoló megállapította, hogy a szakszervezeti munka közép­pontjába a VI. ötéves terv ke­reskedelempolitikai feladatai­nak megoldása került: a lakos­sági ellátás színvonalának meg­őrzése, az igényekhez vyló jobb alkalmazkodás, a kereske­delmi munka kulturáltságának, színvonalának további iavítása, a hatékonyabb gazdálkodás megteremtése. A kereskedelem, a vendéglátás, valamint a szö­vetkezetek dolgozói a velük szemben támasztott követelmé­nyeknek alapvetően eleget tet­tek. 18000 kereskedelmi dolgozó képviseletében Mind az írásbeli beszámoló, mind a szóbeli kiegészítése, mind a vitában felszólaló 14 küldött részletesen kitért az ágazat alapvető gondjaira is. Így például az alacsony bér- színvonalra, amely a munkaerő megtartását és minőségét' ve­szélyezteti, a gazdasági felté­telrendszer javításának, az ár­rés és a haszonkulcs emelésé­nek szükségességére, s arra az ellentmondásra, amely a nyit­vatartási rendelet és a gazda­ságosság ugyancsak előírt kö­vetelménye között mutatkozik a gyakorlatban. Az értekezleten részt vett Vas János, a KPVDSZ Központi Ve­zetőségének főtitkára is, aki többek között az eddig lezaj­lott szakszervezeti választások pozitív vonásait elemezte, hang­súlyozva, hogy a még jobb szakszervezeti munka kulcs­kérdése: mit tudnak, mire ké­pesek a bizalmiak? A főtitkár részletesen szólt azokról a gaz­dasági realitásokról, amelyek behatárolják az egyébként jo­gos igények többségének telje­sülését a VII. ötéves terv során, valamint a szakszervezeti állás­pontok és érdekvédelem szere­péről, lehetőségeiről a közép­távú terv kidolgozásában. Neubauer József, az SZMT vezető titkára a megyei pártbi­zottság, tanács és az SZMT üd­vözletét és elismerését adta át a küldöttértekezletnek, illetve az ágazat dolgozóinak az el­múlt öt évben végzett munká­jukért, amely révén zavartalan volt és néhány területen lénye­gesen javult is az ellátás az elmúlt öt év során megyénk­ben. Hangsúlyozta, hogy a jo­gos igények teljesülése a jobb, hatékonyabb munkán múlik. A beszámolót a küldöttérte­kezlet egyhangúlag elfogadta, majd megválasztotta a KPVDSZ úi, héttagú megyei bizottságát, amelynek elnöke dr. Melis Bé la, titkára- Jávor Antalné lett Az értekezlet 14—14 tagot vá lasztott a KPVDSZ XXXIV, kong resszusára és a megyei szak szervezeti küldöttértekezletre. A választások után kitüntetések átadására került sor. Ekkor vet­te át Jakabos Zoltánné a SZOT elnöksége által adományozott Szakszervezeti Munkáért kitün­tetés arany fokozatát. D. I. Autóbuszbérlet-váltási helyek A PANNON Volán Vállalat értesí­ti a t. Utazóközönséget, hogy a Cit­rom utcai bérletpénztárt szanálás miatt 1985. október 21-gyel megszün­teti. Helyette új bérletpénztárat nyit 1985. október 28-tól a Jókai tér 3. sz. alatt. Október 22-től október 27- ig helyijárati bérleteket csak az autóbusz-pályaudvar (Piac tér) elő­vételi pénztáraiban, valamint a kert­városi Volán-irodában (Varsány u. 6.) lehet megvásárolni. 1985. ok­tóber 28-tól az alábbi bérletpénz­tárakban árusítanak bérletjegyeket: Jókai tér 3. Minden hónap 28-tól a következő hónap 6-ig, hétfőtől péntekig, mun­kanapokon 7.00—18.00 óráig, sza­badnapokon (szombat) 7.00—15.00 óráig. Minden hónap 7—27-ig, hétfőtől péntekig munkanapokon 7.00—14.00 óráig, szabadnapokon (szombat) 7.00—13.00 óráig. Újmecsekalja, autóbusz-pályaudvar Minden hónap 28-tól a következő hónap 6-ig, hétfőtől péntekig, mun­kanapokon 7.00—18.00 óráig, sza­badnapokon (szombat) 11.00—15.00 * óráig. Budai állomás, autóbusz-pályaudvar Minden hónap 28-tól a következő hónap 6-ig, hétfőtől péntekig, mun­kanapokon 11.00—16.30 óráig, sza­badnapokon (szombat) 11.00—15.00 óráig. Nevelési Központ, Művelődési Ház Minden hónap 28-tól a következő hónap 6-ig, hétfőtől péntekig, mun­kanapokon 11.00—17.30 óráig. Kertváros, autóbusz-pályaudvar Minden hónap 2-től 6-ig, hétfőtől péntekig, munkanapokon 11.00— 18.00 óráig. Kertvárosi Volán-iroda (Varsány u. 6.) Minden hónap 1—5-ig, hétfőtől péntekig, munkanapokon 8.00—12.00; 12.30—17.30 óráig, szabadnapokon (szombat) 8.00—12.00 óráig. Minden hónap 6-tól a hónap vé­géig, hétfőtől péntekig, munkana­pokon 8.00—12.00; 12.30—16.00 óráig, szabadnapokon (szombat) 8.00— 12.00 óráig. Távolsági autóbusz-pályaudvar (Piac tér} Hétfőtől péntekig, munkanapokon 6.00— 19.00 óráig, minden hónap el­ső szabadnapján (szombat) 6.00— 13.00 óráig. A .Citrom utcai bérletpénztár megszűnése miatt kérjük a bérlet- vásárlók szíves megértését! A BIKALI ÁLLAMI GAZDASAG AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ ♦ állategészségügyi szaksegédet, oroszlói telephellyel, ♦ állatorvost bikali székhellyel, ♦ hússzarvasmarha ágazatvezetőt, bikali székhellyel. Fizetés megegyezés szerint. Bővebb felvilágositás a gazdaság központjában. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen. Bikái, Rákóczi u. 22. 40 éves az Egyesült Nemzetek Szervezete (Folytatás az 1. oldalról) társaság az ENSZ-ben folyó sokoldalú véleménycseréket és a kétoldalú kapcsolatokat egyaránt a nemzetközi dialó­gus fóntos, nélkülözhetetlen elemének tekinti, s elhatáro­zott szándéka, hogy az ENSZ- ben is megpróbálja a maga eszközeivel elősegíteni egész­ségesebb nemzetközi légkör, biztonságosabb világ kialakí­tását. A Magyar Népköztársaság, népünk teljes egyetértésével, széles körű, kiegyensúlyozott külpolitikai tevékenységével arra törekszik, hogy hazánk, népünk érdekeit kifejezve biz­tosítsa nemzetünk független­ségét, társadalmunk fejlődését, ,s egyben hozzájáruljon az emberiség megmentését és előrehaladását szolgáló felelős erőfeszítésekhez. Az Alapok­mányban lefektetett, ma is ér­vényes elvekkel és célokkal összhangban, szövetségeseink­kel együttműködve, a jövőben is erőfeszítéseket teszünk a különböző társadalmi beren­dezkedésű országok közötti párbeszéd fenntartására, a nemzetközi együttműködés szélesítésére, a feszültséggó­cok politikai úton való rende­zése módozatainak keresésére, a békés egymás mellett élés szellemének és gyakorlatának erősítésére. A tapasztalatok minden józanul mérlegelő po­litikus számára azt kell, hogy igazolják: hosszú távon a kor­látozás és a diszkrimináció, különösen pedig az erőszak elhibázott út, amely nem ve­zethet el egyes országok, ré­giók, sőt az egész világ gond­jainak, problémáinak rendezé­séhez. Meggyőződésünk, hogy a nemzetközi kapcsolatok ápolásának és bővítésének, a nemzeti szuverenitás feltétlen tiszteletének, a kölcsönös elő­nyökre épülő együttműködés­nek, a problémák, viták tár­gyalásos rendezésének nincs az emberiség számára elfo­gadható alternatívája. Ennek tudomásul vétele, elfogadása és alkalmazása végső soron a létezés alapfeltétele. Ennek felismerése tükröződik konti­nensünk, valamint a más föld­részek országaival fenntartott kapcsolatainkban, minden kül­politikai lépésünkben. Az elmúlt évtizedek nem szűkölködtek válságokban, fegyveres konfliktusokban sem, de az utóbbi negyven év alatt született és felnevelkedett ge­nerációknak — szerencsére — legalább nem kellett átélni­ük világháború okozta pusztítá­sokat. A magyar nép nevében mondom, amelynek sok évszá­zados szenvedéseit, de egyben hitét a jövőben nemzeti him­nusza is szenvedélyes szavak­kal fogalmazza meg: azt sze­retnénk, ha a jövőben nem­csak Európa, de az egész vi­lág népei tartós békében él­hetnének. Ezért döntő fordu­latra van szükség a kérdések kérdésében, a leszerelés ügyé­ben. Napjainkra immár a vi­lágűrt is fenyegető fegyverke­zési verseny túllépett minden józan emberi ésszel felfogható mértéket. Minden újabb fegy­verrendszer megjelenése to­vább növelné a bizonytalansá­got, az emberiség teljes pusz­tulásának veszélyét, ezt ma már szinte felesleges bizonyí­tani, annyi tény és adat, tudo­mányos érv ismert erről a vi­lágban. A Földgolyó szocialis­ta fele az elmúlt években is átfogó és részkezdeményezé- sék egész sorát tette a nukle­áris és hagyományos fegyverzet korlátozásának előmozdításá­ra, a katonai szembenállás le­hető legalacsonyabb szintjé­nek kialakítására, az egvenlő biztonság következetes figye­lembevételével. Ebből a szem­pontból igen naqy jelentősé­gűek a legutóbbi — többek között itt az ENSZ palotában elhangzott — szovjet kezdemé­nyezések is, amelyeket teljes mértékben támogatunk. Re­méljük, hogy a józanságot su­galló javaslatok józan felele­tekre és követésre találnak a másik oldalon is. Aggódva látjuk azt is, hogy napjainkban a kedvezőt­len irányzatok felerősödését jelzi a konfrontációra, a vál­sághelyzetek kiélezésére tö­rekvő szélsőséges körök nagy befolyása és hatása a világ- politika alakulására. A Szov­jetunió és az Amerikai Egye­sült Államok viszonya ebből a szempontból nézve is megha­tározó a nemzetközi kapcsola­tok rendszerében. Ezért termé­szetes, hogy — másokkal együtt — a magyar kormány bizakodó várakozással tekint a novemberi szovjet—amerikai csúcstalálkozóra, amelynek résztvevőitől nem kis felelőssé­get vár el a nemzetközi közös­ség. Szilárd meggyőződésünk: az egyetlen járható útnak az eny­hülés irányzat erő*;íté<:ét, a ges elemének erősítését, a válsággócok felszámolását, újabb konfliktusok kialakulásá­nak megelőzését, a nemzetközi légkör megtisztítását, a biza­lomra épülő alkotó eqyüttmű- ködést tekintjük a világ szá­mára. Erre kell felhasználni az ENSZ testületéit, minden le­hetséges nemzetközi fórumot, a két- és sokoldalú érintkezé­sek minden formáját. Enaediék meg, hogy e hely­ről újból Magyarország támo­gatásáról biztosítsam az Egye­sült Nemzeteket és tisztelt fő­titkárát, akinek tevékenységét hazánkban megbecsülés övezi. Bízom benne, hogy a 40. jubileumi közgyűlés építő, elő­retekintő szellemben folytatja munkáját, hatékony lépéseket tesz a fegyverkezési haisza megállítására, az eqyüttműkö- dés elmélyítésére, a nemzetközi béke és biztonsáq fokozására. Ehhez kíván hozzájárulni to­vábbra is a Magyar Népköz- társaság. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Craxi kapott kormányalakítási megbízatást Ismét Bettino Craxi kapta az új olasz kormány megalakítá­sára szóló megbízatást. Fran­cesco Cossiga köztársasági el­nök hétfőn délben rendelte be hivatalába a múlt héten le­mondott, szocialista párti po­litikust, s bízta meg a kormány- alakítással. Ismeretes, hogy a kormányválságot az ötpárti koalíció egyik tagja, a republi­kánus párt robbantotta ki azzal, hogy kivált a kormányból. Olasz megfigyelők szinte biz­tosra vették, hogy ismét Betti­no Craxi kapja meg az új kor­mánykoalíció összeállításának a feladatát. Cossiga államfő ugyanis szombaton folytatott konzultációkat a politikai pár­tok küldöttségeivel, s a meg­beszélések után a pártvezetők nyilatkozataikban szinte mind az ötpárti kormányforma újbóli visszaállítása és Craxi megbí­zása mellett foglaltak állást. Még a republikánusok is kije­lentették, hogy nincsenek elő­ítéleteik senkinek a személyé­vel szemben, így az általuk le­mondásra kényszerített Craxi- val szemben sem. Megnyitottuk új MÉH felvevőhelyünket! Pécs, Vasút u. 2. sz. alatt (a Bizományi Áruház épületében) felemelt áron átvesszük a tiszta fehér és színes pamuttextil-hulladékot, valamint egyéb használt ruhaneműt. ♦ MOSZKVA: A Varsói Szer­ződés Politikai Tanácskozó Tes­tületének ülésére hétfőn Moszk­vából Szófiába utazott az ülé­sen résztvevő szovjet küldött­ség. A delegációt Mihail Gor­bacsov, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára vezeti. A küldöttség tagja Andrej Gro- miko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnö­ke, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere, Szergej Szokolov, a Szovjetunió mar- sallja, az SZKP KB PB pót­tagja, honvédelmi miniszter, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP Központi Bizottságának titkára és Borisz Arisztov kül­kereskedelmi miniszter. 4 NEW YORP: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hét­tőn az ENSZ székházában ta­lálkozott és megbeszélést foly­tatott Daniel Ortega nicara- guai elnökkel. A baráti légkö­rű megbeszélésen eszmecserét folytattak a két ország kapcso­latainak időszerű kérdéseiről, a nemzetközi helyzetről. Lo­sonczi Pál kifejezésre juttatta a magyar nép szolidaritását Nicaragua népének az ország függetlensége és nemzeti fel- emelkedése érdekében kifejtett erőfeszítéseivel. ♦ MOSZKVA: „A Fehér Ház és a CIA" címmel új könyvet jelentetett meg Moszkvában a MiszI kiadó. A szerző, Vitalij Petruszenko azt elemzi, miként használja fel az amerikai kor­mány a CIA-t nemzetközi ter­rorcselekmények végrehajtásá­ra.

Next

/
Thumbnails
Contents