Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)

1985-09-10 / 249. szám

1985. szeptember 10., kedd Dunántúli napló s A fór adás mozgás- biológiája — Nem elefántcsonttoronyba burkolódzó tudomány a fáradás mozgásbiológiájának a tudo­mánya, kutatása, hanem az egész lakosság egészsége, sport- és munkatevékenysége szempontjából fontos, közérde­kű tudományról van szó — fog­lalta össze dr. Tigyi József aka­démikus, a PAB alelnöke, a PAB tegnapi sportbiológiai munkabizottsági ülését, mely­nek fő témája a fáradás moz­gásbiológiája volt. Előadások hangzottak el a fáradás pszi- chofiziológiájáról, a fáradás mechanizmusáról, a biokémiai szabályozási folyamatok tükré­ben, a biomechanikai kísérle­tekről, a fáradás — tűrőképes­ség—edzettség biokémiai ösz- szefüggéseiről, a fáradás sport­tudományos értelmezéséről, a kitartó képesség fejlesztésének eredményeiről testnevelő tago­zatos általános iskolai tanulók­nál, a fóradás és képességfej­lesztés lehetőségeiről 3—6 éves gyermekeknél. Tizennégy előadás foglalkozott különböző szempontokból a fáradás kér­désével. Háromféle fáradást is­mer a tudomány; az izomrend­szer, a periférikus idegrendszer és a központi idegrendszer fá- radásót. A fáradás nemcsak negatív, hanem pozitív jelenség is lehet, hiszen a tréning, az edzés alkalmassá teszi az izmo­kat a nagyobb teljesítmények elérésére. Az egészség őrzése, védése szempontjából mindez fontos szempont, csakúgy, mint az a tény, hogy a sportolás fegyel­mezettebb emberré is alakítja a művelőit. A PAB-székházban tegnap két előadás is foglal­kozott ennek bemutatásával. Az előadók Pécsről, Debrecenből, Szegedről, Budapestről érkez­tek. — Ez a sportbiolóqiai mun­kabizottsági ülés arról adott számot, hogy a kutatók szorgal­masan dolgoztak, lépéseket tesznek előre. Nem szenzációk­ról, de igen hasznos munkáról tartottak beszámolókat. Az eredmények felhasználása a termelés szempontjából is érde­kesek. A POTE Közegészségta­ni és Kórélettani Intézeteinek munkatársai a fáradást a bá­nyákban dolgozók esetében vizsgálták, konkrétan, hogy ho­gyan jelentkezik a fóradás a hőleadást gátló környezetben végzett izommunka során. Álta­lában elmondható, hogy még jobban az izomszövet tevékeny­ségére kell fordítani a figyel­münket. Sokan talán nem tud­ják, hogy a szívbetegségek egy része is izombetegség. Az izomkutatásban egyébként Magyarország élen jár — mondta dr. Tigyi József. Egyéves pártiskolai képzés A XII. VIT Magyar Nemzeti Előkészítő Bizottságának záróülése Dr. Antal Gyula megnyitóbeszédét mondja Fotó: Läufer László Hámori Csabának, a KISZ KB első titkárának elnökleté­vel hétfőn a KISZ Központi Bizottságának székházóban megtartotta záróülését a XII. Világifjúsági és Diáktalálko­zó Magyar Nemzeti Előkészí­tő Bizottsága. A testület Ernőd Péternek, a NEB titkárának előterjesz­tésében megvitatta és elfo­gadta a XII. VIT-ről, valamint a magyar delegáció munká­járól szóló jelentést. Megállapította, hogy a moszkvai VIT a nemzetközi ifjúsági és diákmozgalom tör­ténetének kiemelkedő jelen­tőségű eseménye volt. A min­den korábbinál szélesebb körű részvétellel lezajlott ta­lálkozó meggyőzően de­monstrálta a világ haladó ifjúságának cselekvő elköte­lezettségét a béke, a leszere­lés, a népek közötti megértés és barátság ügye mellett, szolidaritását a nemzeti füg­getlenség kivívásáért és meg­szilárdításáért, a társadalmi haladásért küzdő népekkel, mozgalmakkal, szervezetek­kel. A testület kifejezte meg­győződését, hogy a VIT elő­készítése és megrendezése során szerzett tapasztalatok kedvezően befolyásolják a különböző ideológiai, politi­kai irányultságú ifjúsági szer­vezetek közötti jövőbeli együttműködést. A magyar delegáció mun­káját értékelve a nemzeti előkészítő bizottság megálla­pította, hogy küldöttségünk politikai mandátumával össz­hangban eredményesen kép­viselte hazánkat, ifjúságun­kat. Végezetül a XII. VIT Ma­gyar Nemzeti Előkészítő Bi­zottsága köszönetét fejezte ki mindazoknak a párt, állami és társadalmi szerveknek, in­tézményeknek, KlSZ-szerveze- teknek, munkahelyi kollektí­váknak és személyeknek, akik illetve amelyek segítették a fesztivál hazai előkészítését, hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar delegáció eredmé­nyesen vehessen részt a moszkvai fesztiválon. Tanévnyitó az Oktatási Igazgatóságon Az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Oktatási Igazgató­ságán tegnap reggel tartották az egyéves pártiskola hallga­tóinak ünnepélyes tanévnyitó­ját. A hagyományokhoz híven idén is két osztály, a Marx és Lenin osztály — a kettő együtt összesen harmincegy fővel — vesz részt a tízhónapos politikai képzésen. Az évnyitón dr. Antal Gyula, az intézmény vezetője köszön­tötte az MSZMP Baranya Me­gyei Bizottsága és az Oktatási Igazgatóság nevében a hall­gatókat, majd megnyitotta a tanévet és az évadnyitó érte­kezletet. Hangsúlyozta, hogy mint mindig, most is kemény, koncentrált szellemi munkára lesz szükség, hiszen csak így lehet eredményt elérni. Kifejez­te azt a reményét, hogy a tíz hónapos képzés minden hall­gatót még problémaérzéke- nyebbé, önálló politikai véle­ményalkotásra még képesebbé tesz. Az ünnepélyes megnyitó után került sor arra, hogy Benkö László igazgatóhelyet­tes ismertesse a feladatokat, s az iskola szervezeti életét. Még a tegnapi nap folyamán megtartották az első előadást, s ezzel elkezdődött harminc­egy hallgató számára az egy­éves pártiskolai képzés. Az ün­nepélyes megnyitón részt vett Rajnai József, az MSZMP Ba­ranya Megyei Bizottságának titkára is. n városi tanács végrehajtó bizottságának napirendjén A Kossuth-bónyai könyvtárszoba beépített bútorait készítik a zobókj faipari üzemben. Läufer László felvétele Rehabilitációs munka Komlón Zobók bánya az egyetlen üzem Komlón, amely — Bara­nyában is az elsők között — védőmunkahelyet létesített a megváltozott munkaképességű dolgozóinak foglalkoztatására. Ebben az üzemben ma hatvan- ketten dolgoznak, tavaly két­millió forintos nyereséget pro­dukáltak. A bányaüzemeket se­gítik ki az asztalosmunkákkal, de idén kooperáltak a Carbon Könnyűipari Vállalattal is, és a Gabi heverőkhöz gyártanak lá­bakat. Elképzelésük, hogy segí­tik az 501-es Szakmunkásképző Intézet oktató-nevelő munkáját, esetleg egy tanműhely létesíté­sével az első- és másodéves hallgatóknak, míg a harmad­évesek az itteni műhely jól fel ­Jól dolgozó faipari üzem Zobák-bányán szerelt gépein ismerkedhetnek ez asztalosmunkával. A zobáki kezdeményezés kö­vetendő a komlói üzemek szá­mára. S a városi népi ellenőr­zési bizottság, amely a közel­múltban alapos vizsgálatot végzett a komlói gazdálkodó egységekben javasolja a védő­munkahelyek, rehabilitációs munkakörök létesítését. A népi ellenőrök javaslatát elfogadta a városi tanács végrehajtó bi­zottsága is, amely tegnap vitat­ta meg a vizsgálat anyagát. Nézzük a javaslatokat, ame­lyek figyelemre méltóak Komló Baranyai könyvtári tájékoztató Az írásművek rendszerint lelki tépelődés, szellemi vívódás eredményei. A jó könyv nem­csak szebbé, elevenebbé csi­szolja stílusunkat, de logikus gondolkodáshoz, helyes néze­tekhez vezethet. Sok igazság van abban, hogy a könyvek gyakran megváltoztatják felfo­gásunkat. De nem mintegy, mit hogyan olvasunk. Leninről föl­jegyezték, hogy az írásműveket nemcsak olvasta, hanem tanul­mányozta is. Amit emlékezeté­be akart vésni, azt füzeteiben rögzítette. Marx mindig alá­húzta a könyvekben az őt ér­deklő részeket, és a könyv hát­lapján jelölte meg témáját. Mi is ezt tettük a Baranya megyei könyvtári tájékoztató című munkával, amely Boda Miklósné szerkesztésében, Fi­scher János osztályvezető elősza­vával nemrég jelent meg — általános tájékoztatást nyújtva a megye területén működő köz- művelődési, iskolai, felsőokta­tási és szakkönyvtárakról, ame­lyek némelyikében a szakköny­veken és szórakoztató munká­Pécsett két és fél millió könyv várja olvasóit kon kívül modern fénymásolók, mikrofilmleolvasók, írásvetítők, lemezjátszók, lyukszalagos író­automaták is találhatók. A könyvtári kölcsönzésen kí­vül másféle szolgáltatások is elősegítik az általános és szak­tájékoztatást mint amilyenek: a bibliográfiák összeállítása, folyóiratfigyelő szolgálat, gyors- tájékoztató az új szerzemények­ről, az országos szakkönyvtá­rak szolgáltatásainak közvetíté­se, stb. Arról is beszámol a tájékoz­tató, hogy megyénkben hol, milyen jellegű és könyvállomá­nyú könyvtárak működnek. Ha Pécs város valamennyi könyvtá­rának állományát összeadjuk, úgy mintegy két és félmillió könyvvel kell számolnunk, te­hát a város összlakosságát te­kintve egy városlakóra 16 könyv esik. Ez a létszám még emelke­dik, ha hozzászámítjuk a ma­gánkönyvtárakat, amelyekben néha 4—8 ezer kötet is meg­található: családonként. Pécsett a legtöbb könyv a JPTE Leonardo da Vinci utcai Központi Könyvtárában talál­ható : 606 000 könyv, 6600 fo­lyóirat, 128 000 egyéb doku­mentum. A további könyvtári sorrend: Városi (316 000), SZOT (203 000) és Tanárképző Könyv­tár (188 000 kötet). A legkeve­sebb könyv Baranyában Lot- hárdon van, ahol 272 főre 278 kötet jut míg Birjánban a 367 lakónak 344 kötet könyvet le­hetne kiosztani. Itt bizony nem­csak a könyvek száma, de a lakosság is kevés. Egy-két könyvtári érdekes­ség: a SZOT Athinay utcai könyvtára nemcsak a hazai szépirodalmat gyűjti, hanem a határainkon túli magyar nyel­ven megjelent szépirodalmi mű­veket is. Különgyűjteményként őrzik a régi munkáskönyvtárak anyagát. A JPTE Központi Könyvtára különgyűjteményként kezeli az 1774-ben alapított Kli- mo Könyvtár anyagát, az egye­temtörténeti archívumot, a volt Kisebbségi Intézet sajtó- kivágatait és kéziratgyűjtemé­nyét. A Megyei Könyvtár az 1800 előtti hungarikákat, a 20. századi magyar irodalom első kiadásait, dedikált könyveket és minikönyveket gyűjt. Igen jelentős a helyismereti gyűjte-. ménye, a zenemű- és hangtára. Mindezek olvastán fölmerül bennem a Vörösmarty által is fölvetett kérdés: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” Valóban kellőképpen haszno­sítjuk, kihasznóljuk-e a köny­vekben levő szellemi és érzelmi gyarapodást? Több tudásra te­szünk-e szert a könyvek világá­ból? Nem tudom. Egy bizonyos: az egy naptári évre fizetett 3, azaz három Forint beiratkozási díjért a néma betűk tanítanak, okítanak, szebbé teszik az éle­tünket, és figyelmeztetnek em­beri céljainkra: „Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért." Dr. T. I. határain kívül is, hiszen a leg­több munkahelyen hasonló gondokkal küszködnek. A leg­fontosabb. A vállalatok és a dolgozók sem érdekeltek a re­habilitációs munkahelyek léte­sítésében és elfogadásában. A törvény adta dotáció viszonylag kis összeg, és rendkívül körül­ményes adminisztrációs úton lehet hozzájutni. így aztán az igen szűk körű munkalehetőség — a hagyományos portás, éjje­liőr állás — nem ösztönöz a munkavállalásra. Az átképzést pedig eddig mindössze egy dolgozó vállalta a városban. A legfőbb ok, hogy elszakadnak korábbi munkahelyüktől, a kol­lektívától, ami egyébként is tendencia, mert a vállalatok szívesen megszabadulnak a megváltozott munkaképességű dolgozótól a helyi rehabilitá­ciós bizottságra bízva további sorsát. Az egyik legnagyobb gond, hogy sem az egészségügynek, sem a vállalatoknak nincs pon­tos adata a rehabilitációra szorulókról. Nem tudják figye­lemmel kísérni állapotukat, így a segítségnyújtás is megkéshet. A végrehajtó bizottság rend­kívül körültekintőnek ítélte a komlói rehabilitációs bizottság munkáját, de elfogadta a NEB javaslatát, miszerint érdemes meghívni a testület üléseire az érintett vállalatokat és a dolgo­zót is ügyének eredményesebb intézése érdekében. S fontos, hogy a bizottság kövesse nyo­mon intézkedéseinek, javasla­tainak megvalósítását. A Városi Tanács pedig szor­galmazza a komlói szociális foglalkoztató létesítését és kez­deményezi a vállalatoknál a rehabilitációs munkahelyek lét­rehozását. G. M. Bulgária nemzeti ünnepe al­kalmából Lukács János, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának első titkára és Horváth Lajos, a Baranya me­gyei Tanács elnöke táviratban köszöntötte Szliven testvérte­rület vezetőit: Velicsko Petro- vöt, a megyei pártbizottság el­ső titkárát és Vaszil Zlatevet, a megyei tanács elnökét. k Oláh István vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívá­sára hétfőn katonai küldöttség élén hivatalos, baráti látoga­tásra hazánkba érkezett Mi­lán Váciovik vezérezredes, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság nemzetvédelmi minisz­tere. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Oláh István, vala­mint a Honvédelmi Miniszté­rium katonai tanácsának több tagja fogadta. * Tegnap délelőtt tartotta ala­kuló ülését a pécsi Szikra Nyomda vállalati tanácsa. A testület megvitatta és elfogad­ta a módosított szervezeti és működési szabályzatot, majd megválasztotta a vállalati ta­nács elnökét és helyettesét. Az elnök Mogyorósi András, he­lyettese pedig Sasvári János lett. A pécsi Szikra Nyomda igazgatója újabb öt évre Far­kas Gábor. Az MSZMP KB Párttörténeti és Társadalomtudományi Inté­zeteinek rendezésében hétfőn Balatonaligán megkezdődött a kommunista és munkáspártok központi bizottságai mellett működő tudományos intézmé­nyek vezetőinek nemzetközi ta­nácskozása, melyen számos eu­rópai, ázsiai, latin-amerikai és afrikai országból vesznek részt. A tanácskozást Berecz János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára nyitotta meg. Részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagia, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatója. A résztvevők áttekintik az együttműködés időszerű felada­tait és tudományos ülésen folytatnak eszmecserét a máso­dik világháború történelmi ta­nulságairól, a békéért, a nem­zeti függetlenségért, a demok­ráciáért és a szocializmusért vívott harc nemzetközi tapasz­talatairól. * Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára hétfőn a KB székházában fo­gadta a Spanyol Kommunista Párt valenciai tartományi bi­zottságának küldöttségét, amely az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának meghívására szeptember 3—9. között tartóz­kodott hazánkban. A valenciai delegációt Pedro Zamora, az SKP végrehajtó bizottságának tagja, a tartományi pártbizott­ság főtitkára vezette. A vendé­gek megbeszéléseket folytattak Szabó Sándorral, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titká­rával, és megismerkedtek a megye gazdasági, társadalmi és kulturális életével.

Next

/
Thumbnails
Contents