Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)

1985-09-21 / 260. szám

Minden résztevékenységnek az alaptevékenységet kell szolgálnia

Maximális teljesítményt!

————Bra——'Mimiim i*——p—b—

Részlet dr. Nagy Zoltánnak, a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola főigazgatójának tanévnyitó beszédéből

Minden oktatási év elején részesei lehetünk egy megújulásnak. Ez mindannyiunk számára azt jelenti, hogy folytonosan változó feltételek mellett, szigorúbb követelmények között kell végeznünk munkánkat. A követelményeket az élet, a társadalom, a gazdasági helyzet tárja elő.

Előrelépésünk kulcsa a műszaki fejlődés meggyorsítása. Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha oktatóink, szakterületük legfejlettebb, legújabb eredményeit is ismerik és művelik, és ha ezt az ismeretet a hallgatóknak is át tudják adni és úgy tudják átadni, hogy ők ismereteiket ne csak alkalmazni legyenek képesek, hanem tovább is tudják feljeszteni, bővíteni.

Mi nemcsak jó szakembereket kívánunk képezni, hanem olyan műszaki értelmiséget nevelni, amely képes lesz az ezredforduló utón is megfelelni. Ezért egyértelmű és világos, hogy az elkövetkező évben és években munkánk súlypontja az oktató-nevelő munka.

A jelenlegi alapokon

Az elmúlt másfél évtized alatt intézményünk állandóan feljesztette az anyagi, technikai eszközöket. Az utolsó négy év alatt hozta létre az építőipari intézetekhez tartozó kb. 800 négyzetméter laboratóriumot, amely alapot teremtett a gyakorlatibb képzésnek és lehetőséget biztosít széles körű és mélyebb kutató-fejlesztő munkára. A számítástechnikai bázis fejlesztése mellett javítottuk ha szerény mértékben is — az ott dolgozók munkakörülményeit és megépítettük azt az uszodát, amely a jövő évtől kezdve a dolgozók és tanulók rendelkezésére áll. Elismerésünket tolmácsolom mindazon munkatársainknak, akik ezeket megvalósították.

Az elkövetkező években a korábbihoz hasonló ütemű és volumenű feljesztéssel nem számolhatunk. Anyagi eszközeinket, lehetőségeinket elsősorban a meglévő gép- és műszerállomány fejlesztésére, pótlására kívánjuk- fordítani, hogy alaptevékenységünket a jelenleginél magasabb színvonalon tudjuk végezni. Üj beruházásként elsősorban az oktatás célját is szolgáló mikrószámí- tógépes laboratóriumok megvalósítását szorgalmazzuk.

Meggyőződésünk, hogy a jelenleg rendelkezésre álló technikai alapban is vannak olyan tartalékok, amelyekkel az oktató-nevelő, illetve kutató-fejlesztő munkák hatékonyabban végezhetők.

Intézményünk megítélése és presztízse — megkockáztatom: jövője — nem elsősorban az egyének és egyes egységek, hanem a főiskola egészének teljesítményén múlik. Az egészben viszont benne van az egyének optimálisan elvárható munkája. Azokat a többleteket kell felszínre hozni, amelyek az intézményünk oktatóiban, dolgozóiban megvannak. Mindenekelőtt azt, hogy tevékenységünk minden folyamatát részletesen végig kell gondolni olyan szempontból, mennyiben és milyen módon szolgálja és segíti elő a főiskola alaptevékenységét, hói kell azon változtatni, lehet-e egyszerűsíteni anélkül, hogy az negatívan befolyásolná az egész összefüggő tevékenységet.

A szokásjog alapján kialakult vagy megmerevedett struktúrákat és folyamatokat — fenntartva a stabilitás elvét — módosítani kell és ezekhez a folyamatokhoz kell hozzá rendelni az embert, pontosan megfogalmazva azt, hogy mi a feladata, mit várunk tőle. Félre nem érthetően kell azt is megfogalmazni, hogy ezért mit adunk cserébe. Az értékrendet, amely helyenként megbomlott, helyre fogjuk állítani, és lehetőségeink szerint megnyugtató módon elismerni — erkölcsileg és anyagilag egyaránt — a valóban megvalósuló többletmunkát.

Az intézmény egésze

Elsődleges célunk az oktató- nevelő munka hatékonyságának növelése. Ennek érdekében kell megszervezni minden egyéb tevékenységet, működtetni az apparátusokat. Minden résztevékenységnek az alaptevékenységet kell szolgálnia, hatékonyságának szolgálatába kell állítani minden munkafolyamatot.

Ez nem megy egyik napról a másikra. Annak a modellnek, amelyet kialakítunk, olyannak kell lennie, hogy hosszú távon is lényeges változtatás nélkül hatékonyan működjön. Ezt a modellt csak jól felkészült oktatók, dolgozók és hallgatók képesek működtetni. Ezért folyamatosan biztosítani kívánjuk az egyének fejlődését is. Minden lehetséges anyagi és erköicsi támogatást megadunk, amivel a magasabb képzettség - beleértve a tudományos minősítést is — elérhető, és maximális mértékben tehermentesítjük a „termelőket" a felesleges adminisztrációs és holt munkától.

Meggyőződésem, hogy csak akkor tudunk eleget tenni feladatainknak, ha az intézmény egésze, az egyes intézetek, ezen belül az egyének, oktatók, dolgozók és hallgatók között tartalmában is új, őszinte munkatársi kapcsolatot sikerül kialakítanunk. Szükség van mindenkinek a fegyelmezett, hatékony munkájára, szükségünk van arra, hogy minden Munkatársunk és minden hallgatónk képességei szerint maximális teljesítményt nyújtson. És ezt meg is követeljük.

Néhány mondatban szeretném vázolni az 1985/86-os tanév fő feladatait.

Oktató-nevelő munkánkat a korábban kidolgozott oktatási dokumentumok alapján végezzük. Tanterveinket oly módon kívánjuk korszerűsíteni, hogy azok az oktatás stabilitását hosszabb periódusban is biztosítani tudják és lényeges változtatás nélkül is alkalmasak legyenek a korszerű ismeretátadást és -elsajátítást

szolgálni. Tanterveink csak keretet biztosítanak, tartalommal évről évre igényesebben

nekünk kell megtöltenünk. Nagyobb hangsúlyt kapnak majd a módszertani kérdések és az eddigieknél jobban fogunk élni a meglévő technikai adottságokkal. Meg kívánjuk teremteni annak lehetőségét,

hogy hallgatóink ne csak a számítástecnika technikájával ismerkedjenek meg. Preferálunk minden olyan kezdeményezést, amelyben a számítás- technika az egyes tantárgyakban beépülve jelenik meg, hiszen számukra természetes

munkaeszköz lesz a számítógép.

Alaptevékenységünk másik fontos területe a kutatás-fejlesztés. Csak az képes korszerű ismeretet átadni, aki birtokában van tudományterülete legkorszerűbb ismereteinek, azt maga is magas szinten műveli.

A kutató-fejlesztő tevékenység szempontjából intézményünk nincs kedvező helyzetben. Ennek ellenére sem mondhatunk le arról, hogy szélesebb területen műveljük ezt a tevékenységet. Reálisan fel kell mérnünk, melyek azok a tudományterületek, amelyekben valóban képesek vagyunk az elvárásoknak megfelelő produktumot nyújtani, és melyek azok a feltételek, amelyeket ehhez biztosítanunk kell. Ehhez igényeljük az ágazati minisztériumok és a régióban működő intézmények és vállalatok közreműködését is. Rövid időn belül el kell érnünk, hogy a kutató-fejlesztő munka ne csak egyesek személyes „hobbija” legyen, hanem annak művelése a nagyobb szervezeti egységek természetes igényévé váljék.

Meg kell teremtenünk a feltételeket és lehetőségeket, hogy eredményeink szélesebt körben ismertté váljanak, munkatársaink megfelelő publicitást kaphassanak. Jobban ki kell használnunk a hazai alkalmakat, konferenciákat, és bátrabban kell élni a széles körű külföldi kapcsolatainkban rejlő lehetőségekkel.

Nem egy évre szóló feladat — de megvalósítását már most el kell kezdenünk és lehetséges erőforrásainkat arra kell fordítanunk —, hogy kineveljük azokat a munkatársakat, akik a helyünkre lépnek, akik az intézmény oktató-nevelő, valamint kutató-fejlesztő munkáját a mainál magasabb színvonalon és hatékonyabban tudják művelni és irányítani.

A követelmények ismertek. Személyzeti munkánk súlypontja az legyen: teremtsük mega lehetőséget, hogy teljesíthessék azokat a feltételeket, amelyek vezető oktatóvá és vezetővé való előlépésükhöz szükségesek.

rEljenek

a lehetőséggel!

Néhány mondattal köszönteni kívánom új hallgatóinkat, akik már túljutottak főiskolai pályafutásuk első három napján. Köszöntőm azokat a leendő kollégákat, majdani munkatársainkat, akik ezt a szép, de nehéz pályát választották.

önök néhány perc múlva esküt tesznek arra, hogy tanulmányaikat és később szakmájukat legjobb tudásuk szerint népünk, társadalmunk javára művelik és hasznosítják. A főiskola valamennyi oktatója és dolgozója arra törekszik, hogy megismertesse önökkel szakterületük legújabb eredményeit, felkészítse önöket szakmájuk eredményes művelésére.

Az intézmény és a város számos lehetőséget kínál a szabad idő kulturált eltöltésére. Arra, hogy önök ne csak jó szakemberekké, hanem a szó legnemesebb értelmében vett értelmiségivé váljanak. Kérem, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel.

A fenti gondolatok jegyében az 1985/86-os tanévet megnyi- tottnak nyilvánítom.

A mese

nem csak rólad szól

A DN július 20-i számában jelent meg cikkem De te fabula nar- ratur (Rólad szól a mese) címmel, frásomhoz többen hozzászóltak. Megkaptam a lehetőséget, hogy a kérdésről még egyszer véleményt nyilvánítsak.

Marx a „Gazdasági-lilozó- fiaia kéziratok"-ban így ír: „ . . . A munka a munkás számára külsőleges, azaz nem tartozik lényegéhez, hogy tehát 'munkájában nem igenli, hanem tagadja, nem jól, hanem boldogtalannak érzi magát, nem fejt ki szabad fizikai és szellemi energiát, hanem fizikumát sanyargatja és szellemét tönkreteszi. Ezért a munkás csak a munkán kívül érzi magát magánál levőnek, a munkában pedig magán kívül levőnek. Otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és amikor dolgozik, akkor nincs otthon. Munkája ennélfogva nem önkéntes, hanem kényszerű, kényszermunka. Ezért nem szükséglet kielégítése, hanem csak eszköz a rajta kívül levő szükségletek kielégítésére. A munka idegensé- ge tisztán előtűnik abban, hogy mihelyt nem egzisztál fizikai vagy egyéb kényszer, úgy menekülnek előle, mint a dögvész elől."

Marxnak ezek a megfogalmazásai sajnos a mi társadalmunk igen sok munkaterületére is vonatkoznak. Előző írásomban azt írtam: „A munkahelyek természetesen nem egyformák társadalmunkban. Ma is vannak még nehéz fizikai munkát végző emberek, akik 55^60 éves korukban eljutnak fizikai teljesítőképességük határáig." Nem csak fizikai munka lehet olyan, amely az ember „fizikumát sanyargatja és szellemét tönkreteszi", hanem a szellemi munka is. Ilyen tevékenységet folytatók is akadnak nálunk szép számmal.

Nos, a „mese" a fakultatív nyugdíjról - vagy ahogy dr. Temesvári Tibor nyilván szakszerűbben megfogalmazza: a „rugalmas" nyugdíjkorhatárról - nem éppen róluk szól. Jogosnak tartom azt az igényüket, hogy 40—45 fárasztó munkában eltöltött év után élvezhessék a pihenés éveit, és mint Kiss Sándor írja, visszalévő életüket töltsék el nyugodtan a csalód melegében, mert ahogy má, Marxot idéztem: ........a munk

ás . . . otthon akkor van, amikor nem dolgozik, és amikor dolgozik, akkor nincs otthon." Sem rájuk, sem másra vonatkoztatottan olya í megállapítást nem teszek, hogy emeljek a nyugdíjkorhatárt.

Nyilvánvaló, hogy a munka kényszerű jellegéből következik az is, hogy a fizikai munkások közül nem sokan veszik igénybe azt a kedvezményt, amiről dr. Temesvári Tibor említést tesz, hogy „akik öregségi nyugdíjra jogosultságot szereztek, más szóval a korhatárt betöltötték, ösztönző nyugdíjpótlékért a nyugdíj megállapítása nélkül tovább dolgozhassanak." ,

Az eszköz jellegű tevékenység tehát az, amikor az ember munkája kizárólag létfenntartásának eszköze — vagyis azért dolgozik, hogy megkeresse mindennapi kenyerét és amennyiben ez valamilyen módon — nyugdíj jogosultság által — biztosított, nem érez indíttatást további tevékenységre, ami éppen ennek a munkának a természetéből adódik.

A munka azonban nálunk nem minden munkaterületen csak a létfenntartás eszköze. Van, amikor életcéllá válik és minden más - evés, ivós, lakás — csak annak az eszköze. Amikor az ember magáénak érzi munkáját, általában nem terhes számára és sikerül vele saját létét igazolnia. Ezt nevezem ón hivatásszerű tevékenységnek és amikor a nyugdíj korhatár fakultativitását fogalmazom meg, az ilyen tevékenységet folytatókra gondolok. A „mese" e vonatkozásban róluk szál. ,

Hogy kik dolgoznak ilyen munkakörben? Ezt nem köny- nyű körülhatárolni. Elsősorban az ember és munkájának viszonya dönti el. Ugyanaz az egyik ertiber számára csak unalmas rabot, „favágás", míg a másiknak érdekes, ügyességét, leleményességét, kreatív képességeit próbára tevő tevékenység. A pedagógus pólya például lehet az egyik legszebb hivatás annak, akiben megvannak az ehhez szükséges képességek. Ezek hiányában azonban csak végtelenül unalmas, egyhangú robot. Lehet örömet találni a fizikai munkában is. A Pécsi Rádió szeptember 8-i adásában egy 70 év feletti férfival készített riportot, aki a MÉH-telepen dolgozik és élvezi munkáját, amelyben felhasználhatja ügyességét, eddig felhalmozott szakmai tapasztalatait. Nos, úgy gondolom, azt, hogy valakinek a tevékenysége hivatás, avagy nem, maga az egyén képes eldönteni és amennyiben bárki is úgy dönt, hogy nem akarja igénybe venni nyugdíjjogosultságát, a társadalom azzal csak nyerhet.

Ahhoz azonban, hogy legyenek olyanok, akik amellett, hogy szívesen végzik munkájukat, tovább is szolgáljanak, olyan munkahelyi légkört kell kialakítani, amely az ilyen törekvéseket nem ellenségesen, hanem segítőkészséggel fogadja. És még- egyszer szeretnék itt a rotáció elvére is emlékeztetni. Ez is munkahelyi légkörrel kapcsolatos probléma. Sem a munkahelynek, sem a dolgozónak nem szabad úgy felfogni egy vezető funcióit, mintha az természetadta jog lenne. Egy vezetőnek ahhoz, hogy más kerüljön helyére, nem feltétlenül szükséges nyugdíjba vonulnia.

A tőkés országok nyugdíj- korhatárának táblázata többek között azt is bizonyítja, hogy az ember nem jutott el 55-60 éves korában teljesítőképessége határához, vannak országok, ahol nem is rossz eredménnyel — az ember idősebb korában is társadalmilag aktív lehet.

Többen hiányoltak a szocialista országok nyugdíjkorhatárának táblázatát. Az adatok hazánkéhoz igen közelállónk, ami következik az azonos társadalmi berendezkedésből.

Bulgária

Románia

Szovjetunió

Jugoszlávia

Lengyelország

NDK

Csehszlovákia

(a

60 55

60 55

60 55

60 55

65 60

65 60

60 53-57 gyermekszámtól függően)

(Az első oszlopban a férfiak, a másodikban a nők nyugdíjkorhatára.)

A szocialista országok nyugdíjkorhatárát — köztük hazánkét is - nyilvánvalóan szociálpolitikai szempontok alakították így. Nem egy szociálpolitikai, humánus célokat szolgáló intézkedésről kiderült azonban, hogy nem tartható tovább.

Ezt elkerülendő lenne fontos a rugalmas nyugdíjkorhatár kiterejsztése és nem elsősorban a fizikai dolgozóknál, akik egyrészt nem szívesen vállalnak továbbszolgálatot, másrészt anyagilag akkor járnak jobban, ha a nyugdíj mellett dolgoznak, mert ahogy dr. Temesvári Tibor cikéböl kiderül: „jelenleg a nyugdíj melletti foglalkoztatás kifizetődőbb".

A hivatásszerű tevékenységet folytató munkatevénkenységek befektetési igénye általában sokkal magasabb, mint a kényszerű munkatevékenységet folytatóké. Egy betanított munkás a futószalag mellé néhány órai előtanulmány után odaállítható. Nem mondható el ez arról az orvosról, akit a műtőasztal mellé állítanak. A befektetés is kétoldalú: befektet a társadalom és az egyén. A betanított- és segédmunka gyakorlatilag az általános iskola nyolc osztályának elvégzése után elkezdhető. A szakmunkásnak még utána kell tanulni 3 évet, de itt a tanulási idő már munkában el- töltöttként számít, tehát beszámít a nyugdíjba. Aki értelmiségi pólyán tevékenykedik, az az általános iskola befejezése után még az iskolapadban tölt 8-9 évet. Munkaviszonya csak azután kezdődik, vagyis 22-25 éves korában. Egy fizikai dolgozó férfi munkában eltöltött ideje a nyugdíjkorhatár eléréséig általában 45 év, egy egyetemet végzetté 35—38. A ma érvényben levő rendelkezések szerint a teljes nyugdíjhoz — vagyis ahhoz, hogy valaki nyugdíjbavonulásakor megkapja utolsó öt évéből a számára legkedvezőbb három év jövedelemátlagának 75 százalékát - 42 évi szolgálat

szükséges, amit egy értelmiségi férfi 60 éves koráig nem is képes teljesíteni. A nőkről nem is beszélve! Amennyiben egy nő 55 éves koráig 42 éves munkaviszonyt akar elérni, nem végezheti el az általános iskola nyolcadik osztályót sem, 13 éves karában el kell mennie dolgozni. Amikor a nők társadalmi hátrányáról írok, ezt is közéjük számítom.

Istvánfalvi Miklós ellenérvként említi azt a tényt, „hogy 1985-ben az NSZK-ban 58 évre szállították le a nyugdíjkorhatárt." Egy ilyen intézkedés mögött többféle ok meghúzódhat. Véleményem szerint itt a munkanélküliség gondjainak enyhítése játszott lényeges szerepet.

Az átlagéletkor adatait Istvánfalvi Miklós és mások is rosszul értelmezték. Nem a 60 év feletti férfiak és az 55 éven túli nők életkor átlagát jelenti. Az átlagéletkorból a nyugdíjban eltöltött évek és a nyugdíjasok száma nem következik.

Azok a tragédiák, amelyeket az ember közvetlenül tapasztal és átél, kétségtelen, hogy sokkal maradandóbb nyomot hagynak, mint a száraz adatok. Annak ellenére, hogy lépten nyomon a nyugdíjkorhatár közelében lévő embertársaink elhalálozását tapasztaljuk, a statisztikai adatok a nyugdíjasok emefkedő tendenciáját bizonyítják az össznépesség- hez képest.

A nyugdíjasok és járadékosok százalékos aránya az össznépességhez viszonyítva: 1949 1970 1981 1984

27,68 12,15 19,07 33,52

A legfrissebb adatok túlhaladják a háború utániakat.

Az eltartás fogalmát — azt, hogy a nyugdíjast eltartják — nem pejoratív értelemben használom. Sajnálom, hoqy mondanivalóm tartalmából. nem derül ki. Idézőjeleket kellett volna alkalmaznom.

Véqül néhány szót magamról, bár nem szívesen teszem de a kedves levélírók kíváncsiságát nem hagyhatom figyelmen kívül. Mint arra már előző írásomban céloztam — és voltak is, okik megértették a probléma személy szerint engem is érint, tehát sem oly túl fiatal nem vagyok, aki mén büntetlenül nyilatkozhat e kérdésben, sem oly öreg, akinek mindez már érdektelen. Vannak gyermekeim, unokáim. Munkámból élek, számomra ez a tevékenység azonban több, mint a lét- fenntartás eszköze.

Jóriné Kiss Magdolna