Dunántúli Napló, 1985. szeptember (42. évfolyam, 240-269. szám)
1985-09-21 / 260. szám
A világ tükörképe „Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatározván azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékeket a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre; hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett . . hogy előmozdítjuk a szociális haladást és a nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását, . .. megállapodtunk abban, hogy e célok megvalósítására erőfeszítéseinket egyesítjük. Ennek folytán kormányaink . . . nemzetközi szervezetet létesítenek, amelynek Egyesült Nemzetek lesz a neve." Ezekkel a sokszor idézett mondatokkal kezdődik a világszervezet máig is érvényes alapokmánya, amelyet az alapító tagok — szám szerint ötvenegy ország képviselői — azon a sokat ígérő tavaszon, 1945-ben írtak alá, és amely annak az esztendőnek október 24. napján lépett életbe. Könyvtárnyi irodalma van ma már a megalakulás körülményeinek, és természetesen az ENSZ négy évtizedes történetének is. És megannyi „prófétája" a két szélsőséges nézetnek, miszerint „a világszervezet úgy ahogy van: felesleges!" avagy: „mindaz a pozitívum, ami az elmúlt negyven évben felmutatható: az ENSZ érdeme." Természetesen így, ilyen kategorikusan egyik álláspont sem állja meg a helyét, hiszen mindkettő az ENSZ lehetőségeinek le-, illetve túlbecsüléséből fakad. Tény, hogy ez a negyven esztendő századunk leghosz- szabb világháború-mentes szakasza, hiszen a helyi háborúk, sajnos, korunk állandó kísérői. És az is kétségtelen, hogy ebben — a nagyhatalmak önmérséklete mellett — valóban jelentős szerepe van az ENSZ-nek. Ugyanakkor azt is tudomásul kell venni, hogy bár ez korunk egyetlen globális kormányközi politikai szervezete, mégsem világkormány. Magyarán: nem kormányok feletti intézmény, ennél fogva az egyes országoknak csak ajánlhat, javasolhat, de helyettük, fölöttük nem dönthet. Akkor voltaképpen mégis mi az ENSZ? Nos, józan és realisztikus vélemények szerint valamiféle tükörképe a világnak, a környezetnek, amelyben működik. Ez érvényes egész, négy évtizedes történetére éppen úgy, mint napjainkra. Csak néhány tény, emlékeztetőül. A Hitler-ellenes koalíció tagjait az ENSZ világrajöt- tét megelőző évek előkészítő munkáiban érthető módon az a szándék vezette, hogy a béke és a biztonság fenntartására „szövetkezzenek". Volt-e lehetett-e ennél időszerűbb feladat az idő tájt? Különböző társadalmi rendszerű országokról lévén szó, amelyeket a győzelemig a fasizmus elleni közös harc hozott egy nevezőre, szükséges előrelátás volt ragaszkodni az egyhangúság elvéhez, ahhoz, hogy az öt nagyhatalom, a Biztonsági Tanács állandó tagjai, vétójoggal rendelkeznek, így az ott tárgyalt javaslatok csak vala- mennyiök jóváhagyásával emelkednek határozattá. Az akkori erőviszonyok tükörképe volt az ENSZ az ötvenes években is, amikor a világ megismerte a „szavazógépezet" kifejezést (az akkoriban az Egyesült Államok „vonzásában” lévő országok automatikus, haladásellenes fellépését, állásfoglalását nevezték így), vagy amikor a világszervezetet eredeti céljaival ellentétes, dicstelen szerepre is felhasználhatták, például a koreai háborúban. Nem is szólva az úgynevezett „magyar kérdés” napirendre erőltetéséről hosszú éveken át. Ám változott a világ, változott a tükre is. A gyarmati rendszer felszámolásával, az enyhülés előretörésével, független országok tucatjainak létrejöttével alapjában módosultak az erőviszonyok a New Vork-i üvegpalotában is. Ma, amikor megközelítőleg háromszor- annyi a tagállam, mint az alapításkor, egyre inkább a békés kezdeményezések, a szinte korlátlan lehetőségű együttműködés fórumává vált az ENSZ, ahol még az egymással háborúban álló országok politikusai is eszmét cserélhetnek, ahol — nem ritkán zárt ajtók mögött, vagy az éttermi fehér asztal mellett — keresik- kutatják a diplomaták a lehetséges kompromisszumokat. Aligha ismeri az ENSZ tevékenységét az, aki csak a gyufaskatulya-küllemű épülettel, az ott zajló vitákkal tudja azonosítani. Hiszen szakosított szervei, amelyekben tevékeny szerepet vállalnak hazánk képviselői is, úgyszólván behálózzák a világot, és szinte valamennyiönk életét befolyásolják. Kihalt volna-e például a földünkről a feketehimlő a WHO, az Egészségügyi Világ- szervezet nélkül? Milliókkal több gyermek halna ma éhen az UNICEF, az ENSZ gyermekalapja nélkül! A FAO, a mezőgazdasági, és élelmezési szervezet igen sokat tett kenyerünkért, az UNESCO az analfabetizmus visszaszorításáért. Átlépve a „negyedik X- et", elmondható. hogy az ENSZ megalapítása annak idején mérföldkő volt a nemzetközi kapcsolatokban és a nemzetközi szervezetek történetében. Céljai ma is időszerűek, bizonyság erre korunk megoldatlan problémáinak sora, amelyek napirenden vannak a közgyűlés mostani jubileumi ülésszakán. Sok még a tennivaló ahhoz, hogy az államok közötti békés kapcsolatok elérjék a négy évtizede megálmodott szintet, hogy az ENSZ igazán az legyen, aminek szánták, egy hatékony világfórum. Vértes Éva Harminchárom év az első vonalban Az egészségügyet érintő feladatok között szerepel a következő tervidőszakban az orvosi alapellátás fejlesztése. Ennek a szükségességéről beszélnek különböző fórumokon és ezt sürgetik az egészségügy legfelsőbb vezetői. Mert, mint mondják, ez az első vonal, ahol a beteg találkozik az egészségüggyel, jórészt itt dől el a további sorsa, Ehhez pedig megfelelően képzett orvosokra van szükség. Az orvosképzésben már történtek is ennek érdekében módosítások. Dr. Fekete Erzsébet 33 évet töltött el ebben az első vonalban körzeti orvosként. így ő a régi típusú képzésben részesült orvosok közé tartozik. Azok közé, akik nem ismerték a fáradtságot, akiknek a háborút követő legnehezebb időszakban kellett helytállni és akik természetesnek tartották, hogy akkor is segíteni és gyógyítani kell, amikor csak a legprimitívebb eszközök álltak ehhez rendelkezésre. Nyugdíjba vonulása alkalmából a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesítették. — Tulajdonképpen nem is tudom, miért kaptam — mondja és tűnődve húzza fel a vállát. — Igazán nem csináltam én semmi különöset,-csak azt, amit mindig kellett. Nagyon meglepett ez a kitüntetés és jól is esett. A lakásán beszélgetünk, ahol már előkészítve az esti vendégeket váró friss, finom pogácsa és a torta, amelyen a 60-as szám mutatja: születésnapról van szó, és hogy hányadikról. Ebből tudom meg, hogy alaposan rádolgozott a női nyugdíjkorhatárra. — Soha eszembe nem jutott, hogy orvos legyek — kezd mesélni. — Tanítóképzőt végeztem. A háború után behívtak vöröskeresztes szolgálatra minket. Akkor Pécsnek nem volt még mentőautója sem, a betegeket úgy vitték, ahogy tudták, sokszor mi is hordágyon, végig az utcán. Akkor szólt az egyik lány, nem volna-e kedvem vele beiratkozni az orvosi egyetemre. Hát így történt. — Apámék azt mondták: lányom, rendben van, csináld, ha kedved van hozzá, de mi nem tudunk segíteni. Szegényeknek az égvilágon semmijük sem volt. Akkor én a menzán vállaltam felszolgálást, ezért kaptam valamennyi pénzt, meg kosztot. Akkor a svéd Vöröskereszt segítette a medikusokat. Onnan kaptunk élelmíszercsomagokat, de ruhát, cipőt is. Én később ezért végeztem vöröskeresztes munkát. Hálóból. Mondtam is, ne dicsérgessenek, hogy ilyenolyan társadalmi munkát csinálok, egyszerűen csak nem felejtettem el, hogy nekünk csóró diákoknak mit adott a vöröskereszt. — Az egyetem elvégzése után több állomása volt az életemnek. Először a kaposvári kórház ideggyógyászati osztályára kerültem. Ott ismertem meg a férjemet. Amikor összeházasodtunk, semmink sem volt. Ezért, hogy pénzt, keressünk, hazaköltöztünk a szüléimhez az Alföldre, Derecskére, ahol én körzetet vállaltam. Na, ott aztán beleestem az úgynevezett Élet teljes közepébe. Hatalmas távolságok, mindenféle betegségek, sebészkedni, fo- gászkodni is kellett. Kerékpáron jártam a nagy alföldi síkságot, télen is, hóban is. Akkor szereztem a gégehurutomat, ami azóta is minden télen kiújul. — Egy idő után ismét visszajöttünk a Dunántúlra, először Nagyatád, szintén körzet, majd Zalaegerszeg következett, Zalaegerszegen táppénzfelülvizsgáló orvos lettem. Hát ezt nem sokáig bírtam. Nem nekem való munka volt, hogy mást se csináljak, csak táppénzes naplókat böngésszek. Ezután jöttünk ide Pécsre. A 34. számú körzetbe kerültem, és 23 év után ugyanebből a körzetből mentem nyugdíjba. Hát csak ennyi. — És a vöröskeresztes munka? — Először a szervezeten kívül is csináltuk, hogy segítettük az öregeket, ahogy tudtuk. Később a Vöröskereszt révén már szerencsére kevés pénz is volt ehhez. Ehhez a körzethez tartozott a régi Steinmetz kapitány tér és a környező, ma már mind lebontott öreg házak. Sok magányos öreg élt itt. Volt egyszer, hogy kitaláltam; rendezzünk tombolát. Ebből lett pénzünk és ezen vettünk az egyedül élő időseknek karácsonyi ajándékokat. De ez csak egy példa. Ez nekünk természetes volt és sohasem dicsekedtünk vele. Mostanában gyakran hangzik el az a vád, hogy a körzeti orvos nem csinál mást, mint legfeljebb vérnyomást mér, aztán ezenkívül csak recepteket és beutalókat ír. — Ez a jó szakrendelői háttérrel rendelkező városokban valóban gyakran így van. Az ilyen körzeti orvos nem is tud kellő gyakorlatot szerezni, szinte sohasem kell önállóan döntenie. Ha rajtam állna, minden körzeti orvost először falura küldenék, ahol csak magára van utalva. — Bizony nem könnyű pálya ez. A napi nyolcórás munkaidő sohasem annyi, mindig több. Aztán a hétvégi ügyeletek. Az embernek akkor sokszor enni sincs ideje. Nekünk is nagyon nehéz volt annak idején, de a maiak sem irigylésre méltóak. Én, amikor már megvolt a két gyerekem, tudtam bejárónőt fogadni, aki vigyázott is rójuk. Most a 12 órás ügyelet díja 300 forint, de ebből még le is vonnak. Kérdem én, a fiatal orvosnő hol kap ennyiért és ennyi időre valakit a gyermekei mellé? —- Többen megkérdezték tőlem: kezdeném-e újra? Hót nem. Még egyszer nem lennék orvos. Az természetes volt számomra, hogy menni kell, hogy segíteni kell bármikor, bárkinek ... de amikor nem tudtam .. .? Ez nyomasztott, meg a sok emberi baj, szenvedés, ami előtt sokszor kellett tehetetlenül álinom ... Dr. Fekete Erzsébet mindezt lehajtott fejjel és olyan arccal mondja, mintha egyszerre rohanta volna meg valamennyi nyomasztó emléke. De aztán felnéz, elmosolyodik és azt mondja: „Azért mégis szép volt!" Sarok Zsuzsa Naponta fejenként egy üveggel... Üdítöszemle Előretörnek a gyümölcs- és zöldséglevek - Lépéshátrányban a vendéglátás Rászoktunk az üdítőre. S ki gondolná, hogy majdnem ki- lencvenféle szénsavas üdítő közül választhatjuk ki az ízlésünknek megfelelőt, miközben a pincér általában 2—3-at kínál. A 74-féle változatban készülő gyümölcs- és zöldségle- vekből jó, ha egyet tartanak a vendéglátóhelyeken. Kalória- szegény üdítőt p.edig igyunk otthon. Szokásaink változnak. A gyűmötcsés zöldséglevek fogyasztása rohamosan nő, az igény és a termelői kínálat E >■ HÉTVÉGE egybeesik. Felfigyelhetne erre a vendéglátás is! A kalóriaszegény italok 17 százalékát talán még nem ismerjük eléggé. Ezt mutatja, hogy néhány százalékkal csökkent az egészségesebb frissítő termelése-fo- gyasztása. A palackozott szénsavas üdítő viszont egyre népszerűbb, . s jelentősen visszaszorítja a szörpvásárlást. A Pannónia Sörgyárban Pepsi Colából és a Gyöngy-családból háromszázezer hektoliternyit gyártanak évente. A gyártott összmennyiségen nem változtatnak, a választékon igen. A Pepsi Cola részaránya egyharmados, korábban a Gyöngy volt ennyi. A Gyöngyválasztékot szűkítik: így az alma, a szőlő .és a megseki gyöngy keserű már csak készletről kerül a fogyasztóhoz. A jelenleg gyártott 17-féle Gyöngyből 4 diabetikus készítmény. Baranyán kívül Tolnában, Somogybán, Bács-Kis- kunban és Csongrádban isznak Pécsről származó Pepsi Colát, illetve Gyöngyöt. A terítési korlát csupán a szállítási költség. A PANNONVIN Borgazdasági Kombinát pécsi pezsgőgyárából évente az előbbinek csupán a tizede, azaz 32 000 hektoliter Márka kerül ki: szőlő, málna, alma és meggy hazai alapanyagból, a limonádé és a narancs külföldiből. A gyártósorról két deciliteres töltött palackok jönnek le, s mivel a kereslet a literesek felé tolódott el, piacszűkülés, termeléscsökkenés következett, be. A 0,2-es Márkákat főleg c vendéglátóegységek igénylik. — Túl sok a gyártó és túl sok a fajta — mondja Baranyai Pál gyárvezető-helyettes. — Verseny azért nem alakulhat ki, mert annyit senki sem tud előállítani, hogy országosan terítsen. Amíg adómentes volt az üdítőital-gyártás, addig megérte. A továbbiakban költségcsökkentést mennyiségi növeléssel lehetne csak elérni. Véleményem szerint egy központi alapanyaggyártó hely és körzeti palackozók jelentenék a megoldást. Mivel a baranyaiaknak a tapasztalatok szerint nem kell az alma, csökkentik a Márka alma gyártását. A termelés nyolcvan százalékát jelenleg i5 a citrusfélék és a szőlő adja. A megrendelten kívül is szállítanak ki üdítőt a Pezsgőgyárból: öttonnás gépkocsik indulnak el a Pécs környéki üdülőkörzetek és a baranyai települések felé, s a számlatömbbel rendelkező gépkocsi- vezető ott rakja le az árut, ahol igénylik. A Mecsek FŰSZERT közvetítésével évente több mint kétszáz vagon ivóié, gyógyvíz és ásványvíz jut el a vásárlókhoz, a fogyasztókhoz. Az összforgalomnak csupán az öt százalékát jelenti a szénsavas üdítő, a többi kilencvenötöt a rostos, a paradicsom, a narancs juice, az Olympos, a diabetikus Arola és a gyógy- vizek-ásványvizek adják. A gyártók között megtalálhatók a hazai konzervgyárak,' üdítőipari vállalatok, szörpüzemek. — Kínáljuk a vendéglátó- iparnak is az egészséges ivó- leveket, de megrendelőink túlnyomórészt a kereskedelmi egységek és a gyermekélelmezés —- tájékoztat Markó Jó- zsefné a FüSZÉRT-től. — Az éttermek asztalain kancsóba téve is el tudnám képzelni, a különböző gyümölcs- és zöld- ségleveket. Mi felvállaltuk az egészségesebb italok forgalmazását, sőt kötelességünknek' tekintjük, pedig a göngyölegben igen sok pénzünk fekszik. A Baranya Megyei ZÖLDÉRT a választékbővítő szerepet vállalta: a szénsavas üdítők közül az Alföld, a Coca Cola, a Sztár, a Fanta általuk kerül forgalomba. A saját tartósítóüzemük és a nagykozári szörpüzem biztosítja a megfelelő sűrítményellátást félliteres és ötliteres kiszerelésben. A rostos ivólevek közül a Sió-családot népszerűsítik. A baranyai választék bőnek tekinthető. Ugyanakkor mégis szegényesnek érzem. S hogy miért? Mert nem ismerem az összkínálatot. Például rr.ég egyszer sem sikerült „elcsípnem” a Pest Megyei Pince- gazdaság Márkaüzeme által gyártott koffeinmentes kólát. Mintaboltok vannak jócskán, miért ne lehetne üdítőből is egy? A statisztikai adatok i- núsága szerint Magyarországon az egy főre e.ső fogyasztás megközelíti a napi egy üveg üdítőt. Rászoktunk az üdítőre, változtak a szokásaink. A Bambit már csak hírből ismerjük. S elégtelent érdemel az a vendéglátás, ahol 2—3 ajánlattal kívánják italoskedvünket kielégíteni. L. Crépányi Katalin
