Dunántúli Napló, 1985. július (42. évfolyam, 178-208. szám)
1985-07-03 / 180. szám
1985. július 3., szerda Dunántúli napló Együttes ülést tartott a TIT Baranya megyei és Pécs városi elnöksége. Az elnökség a társadalmi viták keretében megvitatta dr. Bognár Zoltánnak, a megyei tanács elnökhelyettesének előterjesztésében az „Előzetes elgondolások Baranya megye Tanácsa VII. ötéves tervi fejlesztéséről" c. napirendet. Az elnökségi ülésen az ismeretterjesztésben kiemelkedő munkát végzett társulati tagoknak és kollektíváknak kitüntetéseket adott át dr. Grastyán Endre akadémikus, a TIT megyei elnöke. Nyugdíjba vonulása alkalmából, eredményes társulati munkája elismeréséül a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta Herendi Jenőné, a TIT megyei Szervezeti gazdasági vezetője. A TIT Országos Elnöksége kitüntetését heten, a megyei elnökség elismerését három fő vette át. ■* Dr. Csete Béla főorvos 25 éves kórházigazgatói tevékenysége és 60. születésnapja alkalmából, valamint a mohácsi kórházban kifejtett magas szintű gyógyító munkásságáért és a kórházfejlesztésben elért eredményeiért Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült, amelyet tegnap délután a mohácsi kórházban megtartott bensőséges ünnepségen dr. Kóbor József megyei főorvos adott át. * Széchenyi Emlékérem. Dr. Szabó Gábornak, a Kertészeti Eqyetem tanszékvezetőjének a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezetének vezetőségében és élelmiszergazdasági munkabizottságában végzett több mint tízéves aktív tevékenységéért az MKT országos elnöksége a Széchenyi István Emlékérmet adományozta. A kitüntetést tegnap az MNB megyei székházának tanácstermében dr. Kisvári András, az MKT megyei elnöke adta át. Szállodaavatások Budapesten A Hungar Hotels hálózata kedden két fővárosi szállodával bővült. A patinás belvárosi Erzsébet Szálloda, melyet a Hungar Hotels és az IBUSZ Rt. által alapított Gazdasági Társaság üzemeltet, tíz év után fogad ismét vendégeket. Az Erzsébet Királyné Szálloda néven 1872-ben alapított hotelt osztrák hitelszerződés keretében a Hofman—Maculan osztrák cég építette újjá a Kereskedelmi Tervező Vállalat tervei nyomán. A két és fél évig tartó felújítási munkálatok befejeztével kedden ünnepélyesen megnyitották a Béke Szállót is. A négycsillagos hotel 238 szobával és 8 lakosztállyal, uszodával és szaunával áll a turisták rendelkezésére. A felújítások során több régiséget megmentettek, így a mai éttermet korabeli üvegablakok és freskók díszítik, a múlt századi kandallók és csillárok pedig a régi Béke cukrászda utódját, a Zsolnay kávéházat ékesítik, amelynek étkészletét a világhírű pécsi gyár szállította. Az új szálloda — és várhatóan a főváros .— érdekessége lesz a korábbi kupola helyén Béke Orfeum néven megnyílt éjszakai szórakozó- és vacsorázóhely. Magyar tervezők, művészek elképzelései alapján e szálloda felújítási munkálatait is osztrák kivitelező, az Eberhardt cég végezte el jó minőségben. A keddi avatóünnepségen — amelyen részt vett Arthur Agstner is — a szálloda kulcsait a kivitelező vállalat tulajdonosa, Julius Eberhardt adta át Bencze Gábornak, a Béke Szálló igazgatójának. Ezt követően Juhár Zoltán és Julius Eberhardt a nemzeti színű szalagok átvágásával hivatalosan is megnyitották a szállodát, amely egyébként már két hete vendégeket fogad. Nyitás Julius 5-en Űj parancsnok a Vám- és Pénzügyőrség Megyei Parancsnoksága élén mányba vonuló Tóth Ferenctől többek között — a megyei vezetés nevében — dr. Dányi Pál, a megyei pártbizottság titkára, a belügyi szervek képviseletében dr. Adrián Zsigmond, a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, az együttműködő pénzintézetek nevében dr. Takács József, az IBUSZ területi igazgatója, a munkatársak nevében dr. Szente Gyula, a főváros vám- és pénzügyőrparancsnoka, illetve dr. Takács József főhadnagy, a három déldunántúli megyében dolgozó pénzügyőrök nevében. Megérkeztek a külföldi kiállítók a 10. Pécsi Ipari Vásárra Eldőlt a vásár díjainak sorsa, díjkiosztás július 4-én Küzdelem a piacért A bőséges égi áldás időnként megkeseríti a rendezők és a dekoratőrök életét, de azért minden mozgásban van, a július 5-i kapunyitásig feláll a 10. Pécsi Ipari Vásár. Tegnap délután a helyszínen erről győződhettünk meg. Sűrített járatokban érkeznek a kiállítandó áruk a vásárra, tegnap is rövid idő alatt több rakomány, köztük jugoszláv kamionok befutásának lehettünk szemtanúi. Soha ennyi, összesen hetven jugoszláv cég állít ki a korábbinál nagyobb, összesen 450 négyzetméternyi területen a B/1 pavilonnak nevezett Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában. A határ menti árucserére felkínált hagyományos termékeik, a ruházati cikkek, élelmiszerek, bútorok, építő, anyagok és kozmetikai cikkek mellett új árucsoportokkal is megjelennek így először állítanak ki napelemekkel működő fűtőtesteket, kerti traktorokat és kisgépeket, barkácsszerszá- mokat és autójavítóműhely-fel- szereléseket. A korábbi vásárokhoz képest jóval nagyobb választékban kínálnak textíliákat és édesárut. Újra Pécsett üdvözölhetjük a szovjetunióbeli testvérterület, Lvov kiállítóit, összesen har minckét cég hozta el terméke it. A szovjetek az A/1 pavilon ban, a Köztársaság téri Általá nos Iskola tornatermében úgy szólván már teljesen berendez kedtek, a feliratok elhelyezése van vissza. Kiállítanak többek között kerékpárokat, motorke. rékpárokat, orvosi műszereket, műszaki cikkeket, élelmiszereket, ruházatot, szőtteseket és több más terméket. Megérkeztek a nyugatnémet és az osztrák kiállítók is, az előbbiek a Jókai úti Általános Iskolában, az osztrákok a sportcsarnokban rendezkednek be. Eldőlt a vásár dijainak sorsa. A Magyar Kereskedelmi Kamara dél-dunántúli bizottsága felkérésére már korábban új bírálati rendszert dolgoztak ki, ennek megfelelően a pályázatra benevezett termékeket először a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Sző. vétségé Baranya Megyei Szervezete szakembergárdája zsűrizte és tett javaslatot a díjakra, amire aztán még egy külön fő zsűri adta az áldását. A gyönyörű vázák — a pécsi Zsolnay Porcelángyár remekei — kiosztására ünnepélyes külsőségek között július 4-én, délután 2 órakor kerül sor Pécs Város Tanácsa nagytermében. Ami a további menetrendet illeti, a vásár ünnepélyes meg. nyitására a Köztársaság téren július 5-én, délelőtt 10 órakor kerül sor. Beck Tamás, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke nyitja meg. A vásár a nagyközönség számára délután 2 órakor nyit, azt követően a nyitvatartás július 14-ig naponta délelőtt 10 és este 7 óra között. A PIV-re a MÁV az egész ország területére 33 százalékos utazási kedvezményt biztosít. Miklósvári Zoltán Lisztszállító-konténert szerel Fábián Frigyes Kinevezések Dr. Zimányi Veronikát (JPTE Tanárképző) másodállású egyetemi tanárrá, dr. Visegrády Antalt (JPTE Jogi Kar), dr. Komlósi Sándort, dr. Oroszi Sándort (JPTE Közgazdasági Kar) és Karajnik Józsefet (JPTE Tanárképző Kar) egyetemi docenssé, dr. Biró Ferencet és dr. Erős Ferencet (JPTE Tanárképző Kar) pedig másodállású egyetemi docenssé nevezték ki. Irodalmi tanítási napok kezdődtek Baranyában Megkezdődött a XI. baranyai irodalomtanítási napok háromnapos rendezvénysorozata. Az ország minden részéből mintegy 150 általános iskolai és középiskolákban tanító tanár vesz részt a programokon, amelyek között előadások, konzultációk szerepelnek. Az előadók elsősorban a JPTE Tanárképző Karán indult egységes tanárképzés oktatói, A helyiségbérek új jogszabályai A Magyar Közlöny 27. számában megjelent a Minisztertanács rendelete — és a végrehajtásról szóló ÉVM- jogszabály — a nem lakás céljára szolgáló helyiségek, tehát az üzletek, irodák, műhelyek, műtermek, vendéglátóipari létesítmények, tanácsi kezelésű raktárak és a különböző szociális, kulturális, egészségügyi célokat szolgáló helyiségek, valamint a bérbeadással hasznosított telkek 'béréről. Az országban mintegy kétszázezerre tehető az ilyen bérlemények száma, amelyből 110 ezer van az állam, a többi pedig a magán- személyek és a nem állami szervek tulajdonában. E helyiségek bérének szabályait legutóbb 1971-ben állapította meg, majd a bér mértékét 1979-ben módosította a kormány. A kormány új rendelete — a helyiséggazdálkodás legutóbbi szabályozásához, a helyiségek építési korlátozásának feloldásához kapcsolódva - korszerűsítette a nem lakás célját szolgáló helyiségek bérrendszerét, s a béreknek a közgazdaságilag indokolt mértékű felemelésével növeli a bérbeadók és a bérlők érdekeltségét a helyiséggazdálkodás és a keresleti-kínálati egyensúly feltételeinek javításában. Az új szabályok szerint a korábbinál kevesebb, hat helyett három településkategória és öt helyett ugyancsak három bérieménycsoport szerint állapítják meg a bérbeadók a helyiségek négyzetméterenkénti éves alapbérét. A helyiségek használóinak tevékenysége szerint meghatározott A, B, C bérleménycsoportban a négyzetméterenkénti évi alapbér általában - településkategóriánként differenciáltan — a korábbinak kétszerese. A rendelet előírja, hogy a magánszemélyek és a nem állami szervek tulajdonában álló helyiségek és ingatlanok bére — az 1985. július 1-ig megkötött bérleti szerződések esetében — 1987. december Végéig az állami helyiségekre meghatározott bért legfeljebb 50 százalékkal haladhatja meg. Ezt követően, tehát 1988. január 1. után pedig a magántulajdonú helyiség bére szabadáras kategóriába kerül, a bérbeadó és a bérlő szabad megállapodásának tárgya lesz. látogatóban az újpetrei tsz lakatosüzemében Tavaly százféle terméket gyártattak Versenyeztetnek a megrendelők Nem elég csak a gyorsaság 40 milliós árbevételből II millió forint nyereség Napjainkban nem olyan élénk a forgalom az Újpetrei Tsz kozármislenyi lakatosüzemében, mint korábban. Csökkent a létszám, kevesebb gép termel, ritkábban kopogtatnak az üzletkötők. A kísérleti műhely, amelyben korábban saját termékeket fejlesztettek ki, legalább egy éve kihalt. Ipar- történeti múzeum benyomását kelti, ahol a hajdani újdonságok egy-egy prototípusa porosodik. Ilyen sorsra ítélve a 110 literes ' alumíniumkuka, aminek a darabjáért senki sem adja meg a majd 1300 forintot. — Sose küzdöttünk még any- nyira a piacért, mint most — mondja Nagy Lajos, az ipari főógazat vezetője. Az első félévre 45 millió forintos megrendelés volt a kezünkben, aztán maradt 22 milliós árbevétel. A megrendelők ugyanazzal a kéréssel több céget keresnek fel, versenyeztetnek minket, aztán a leg'jobbnál kötnek ki. Nem akarunk alulmaradni a piaci küzdelemben, ezért ez évtől egy üzletkötőnk járja az országot. Sokfelé igyekszik nyitni a most már csak 80 fős közösség, miután a saját terméknek számitó alumínium konténerek iránt megcsökkent a kereslet. A legfőbb bevételi 'forrás így elapadóban. Az átállások nem egyszer kárral járnak. A célfeladatokra szervezett 4-5 fős brigádok idén is több tucat terméket gyártanak, hogyha apránként is, de árbevételhez jusson az üzem. Tavaly legalább százféle termék került piacra, idén ennek a felénél tartanak. Jelenleg az udvaron sorakozik nyolc nagyméretű lisztszállító konténer. Tervezője a Baranya megyei Gabona Vállalat és a Barcsi Unitech Ipari Szövetkezet. Rozsdamentes ajtókat, forrázóteknőt pillantunk meg. Gyártatójuk a Baranya megyei Húsipari Vállalat. Ezekben a napokban elsősorban ezeken dolgoznak. — Nem elég csak a gyorsaság — tudtuk meg Horváth Péter üzemvezetőtől. - Több szakmunkásra, a lakatosmunkában pedig jobb minőségre van szükség. iBaranya megye legnagyabb tsz-es ipari üzemében nem csökkennek a gondok, hisz például az olcsó szénacél alapanyagokból nehéz dolog jövedelmező újdonságokat gyártani. Az eredmény a többi tsz ipari tevékenységéhez hasonlítva mégsem lebecsülendő. Idén a 40 milliós árbevételből 11 millió forint nyereséggel számolnak. Volt jobb időszak is, így 1979-1982 között, amikor az évi 70 milliós árbevételből 25-30 millió forintos nyereség született. Csuti J. A szovjet pavilon kerékpár- és motorbicikli-bemutatója már készen áll, a jugoszláv bemutatóra a kamionból rakodják ki az árut Läufer László felvételei Tegnap délután, a meghívott állami és társadalmi szervek, fegyveres testületek képviselői jelenlétében bensőséges ün- sepségen búcsúztatták el Pécsett Tóth Ferenc pénzügyőralezredest, a Vám- és Pénzügy- őrség Baranya, Somogy és Tolna megyei parancsnokát, aki nyugállományba vonult. A július 1-től kinevezett új parancsnok: Kende Ernő pénzügyőralezredes. A nyugdíjazási és a kinevezési rendelvényt dr. Balogh György pénzügyőr-ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnokának helyettese adta át. Elköszönt a nyugálloA kőzetet hírei