Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-08 / 155. szám
Építőiparunk és az építészet Mit hoz a jövő? Az alumíniumöntöde termékei is öregbítik a Metripond mérleg gyár jóhírét. A körszámlapos mérlegeket exportra készítik elöJön az elektronikus, árszorzós bolti mérleg Látogatóban a Iliiét ri pondnäl Hol áll ma épíőiparunk és építészetünk, s merre tart az ezredfordulóig? — A Baranya megyei tudományos hetek keretében rendezett előadásokon résztvevő szakemberek ezeket a kérdéseket járták körbe, ezekre keresték a választ. • Mivel anyagi megfontolások miatt ismét előtérbe kerülnek a hagyományos építőanyagok, így az építőipari eljárások sem ígérnek alapvető változást sem a köze'i, sem a távoli jövőben. Érdemes tehát az építőanyag, azon belül is a tégla- és cserépiparral kezdeni a sort. Az államosításkor 247 üzem került minisztériumi vagy megyei tanácsi igazgatás alá az országban. Ma 116 gyárban állítanak elő téglát, cserepet, közülük 41 mondható korszerűnek. Ök adják a termelés háromnegyedét. A hagyományos gyárak közül várhatóan az ezredfordulóig jó néhány még leáll. Igaz, a korszerű(bb) berendezések gyorsabban tönkremennek — nemcsak erkölcsileg, hanem ténylegesen is —, az is igaz, hogy a szintentartáshoz, a rekonstrukcióhoz nincs elegendő pénze az iparágnak, a bővítésre és fejlesztésre fordítható összeg még annál is szerényebb. A hosszabb távú cél: termékeikkel megfeleljenek a követelményeknek választékban,. minőségben és darabszámban egyaránt. Erre a légközelebbi szorítást már az 1986-tól életbe lépő új hőszabvány magasabb követelményszintje jelenti. Stabilizálni kell a minőséget a szükséges (inkább a meglévő) technológiával, de úgy, hogy szem előtt kell tartaniuk az energiagazdálkodás újabb megszorításait is. Az ma még távolabbi célként lebeg a tégla- és cserépipar vezető szakemberei előtt, hogy a megkívánt darabszámot, választékot és minőséget a jelenleginél kevesebb munkaidővel és kisebb létszámmal érjék el. A gépesítés és az automatizálás az egyetlen, a jövőbe is elvezető út — ha lesz rá elegendő pénz. • Az építőipar legégetőbb gondja, a munkaerő biztosítása. Felmérések igazolják: az utánpótlás szakmai felkészültségi szintje alacsony, sok köztük az ingázó, akik közül egyre többen fordítanak hátat — a nem kifizetődő idő- veszteség miatt is — nemcsak a vállalatnak, hanem a szakmának is. Az is gond, hogy a szervezetek jelentős összeget áldoznak a szakmunkásképzésre, de az új szakmunkásokat nemigen tudják szűkös anyagi lehetőségeikkel magukhoz láncolni. Érdemes röviden feleleveníteni a fejlődés útját. A hatvanas évek előtt a hagyományos anyagok, eszközök és technológiák uralták az építőipart, majd a nagytömegű azonos feladat, a tömeges lakásépítés magával hozta a szerkezetgyártást, a házgyári fejlesztéseket. Ennek Pécs, a BÉV panelüzeme volt egyik országos úttörője. Az egy kaptafára épülő panellakások és épületek, intézmények egyhangúságát oldotta a hatvanas évek végétől a könnyűszerkezetes program, a könnyűszerkezetes építési rendszerek és alrendszerek tömeges térhódítása, mert ezek sokoldalúbbak és variálhatóbbak voltak a merevvé tett panelszerkezetű épületeknél. A nyolcvanas évek újabb fordulatot hoztak: a népgazdaság teherbírásának korlátozottsága miatt a visszafogott igények kielégítése jelentette és jelenti a legnagyobb feladatot az építőiparnak. Vajon mit hoz a jövő? Merőben új anyagot és gépei, sem pedig megoldást nem jósolhatunk. Egészséges fejlődést biztosíthat a fele-fele arány, ha az építőipar egyaránt felkészül gondolatban, technológiában, szakemberben és gépesítettségben — az új építésére és a meglévő karbantartására, felújítására. A jelenlegi szemlélet abban is változik ■— hangoztatták a tudományos tanácskozás résztvevői —, hogy egymáshoz közelit a jelenlegi erőszakoltan széttagolt építőipari tervező-lebonyolító-ki- vitelező vertikum. Ezeknek éppúgy az lesz a céljuk, számukra az lesz a leggazdaságosabb, ami a megrendelőnek és a majdani üzemeltetőnek: az épülő létesítmény ne csak a létesítésében legyen olcsó, hanem annak használata is gazdaságos legyen a fenntartási és üzemeltetési költségeket, a gyakorlati hasznosságát, kihasználhatóságát illetően. Maga az építőipar abban biztosan fejlődni fog, hogy mindinkább kiszorítják a habarcsot a modern kötő- és ragasztóanyagok, hogy falon kívül viszik majd a csöveket és a vezetékeket (esztétikuson, és úgy, hogy a javításuk a mostaninál lényegesen egyszerűbb és olcsóbb legyen), a jövő épülete kevés vésést, utósimítást, bontást igényel majd. M. L. A ihajdani gőzmalom mo mikroelektronikai bázis, s a hódmezővásárhelyi Metripond egyre keresettebb termékeinek mind magasabb a szellemi hányada. Beznóczky Antal műszaki igazgató szerint ez a magas műszaki hányad jelenti a gvárnak a legnagyobb gondot, mert annak érvényesítése lényegében csak most, az új szabnlvzákkal kezd elszámolhatóvá válni. — Mi képezzük ki szinte az egész környéknek a mikroelektronikai szakembereket, s amint kitanulják nálunk a szakmát, sokan elmennek olyan helyre, ahol iobban kereshetnek. Reméljük, az új szabályzókkal megáll ez az elvándorlási folyamat, anyagiakkal is tartani tudjuk a jó szakembereket . . . • Paksi Sándor műszaki főosztályvezető vázolja a hódmezővásárhelyi mérleggyártás, a gyár múltját: Budapestről 1951-ben költözött Hódmezővásárhelyre a hajdani Schember mérleggyár, német dokumentációk alapján gyártottak favázas mázsákat, körszámlapos és billenősúlyos bolti és raktári mérlegeket, kis mennyiségben szekér- és- vasúti mérleget, a gabonaiparnak gabona- és lisztmérleget. Az ötvenes évek vége felé a favázat kiváltotta q fémváz — ez volt akkor a legnagyobb fejlődés. A hatvanas évek elejétől fejlesztették ki az elektromechanikus mérlegcsaládot — villanymotoros, vibrátoros és más építőelemekkel —, ezzel a mér- leggyártásba betört a villamosság. A hatvanas évek vége a Metripondnál a tiszta elektronikus mérleggyártás kezdete, alapelemként (a kezdetben csöves és relés megoldásokkal) megjelent termékeikben az erőmérő cella és a jelfeldolgozó műszerezettség, ezt a hetvenes években a digitális technika váltotta fel. A nyolcvanas évek a mikroelektronika térnyerését hozták a gyárnak. A gyártmánystruktúra is nagyot változott: amilyen célra rendelik tőlük a mérleget, aszerint építették be a szoftvert, azaz a programot a mérleg „agyába", termékeik 60- 70 százaléka az ilyen elektronikus mérleg. De gyártanak még itt körszámlapos, valamint 3 kg-os, hagyományos boltikereskedelmi mérleget, mechanikus és elektronikus kivitelben is. • Többször került válaszút elé a gyár, amikor hagyományos termékei iránt megcsappant a kereslet: vagy leállnak, vagy kiegészítik az alaptevékenységüket. Az utóbbi mellett döntöttek. Az útkeresés során gyártottak Csehszlovákiának villanymotoros postai levelezőlap-árusító automatát, aztán a Szovjetuniónak csővezetékekhez áramlásmérő'ket. Mindent saját erejükből fejlesztettek ki, kezdtek el gyártani - s erre méq ma is méltán büszkék. Aztán mindinkább új piacokat igyekeztek meghódítani, így törtek be az egészségügy területére: orvos- technikai eszközöket, elektronikus ágymérleget, vizeletmérleget, inkubátormérleget is gyártanak, s legújabb termékeik a műízületek: a csipőízületek és a boka lemez. Az OMFB célprogramokban az egészségügy mellett közlekedési kutatások és fejlesztések is foglalkoztatják a gyár műszaki fejlesztő gárdáját: Déldául a Metripond-taxiórák egyre keresettebbek. A mérlegekhez nagyon sok alumíniumalkatrész kell, ezért kialakították a saját alumínium-öntödéjüket, gyáron belül. Az öntöde többre volt képes, mint amennyit a gyár kért tőlük. A piackutatás eredménye: már majd másfél évtizede az USÁ-ba, az NSZK-ba, Svédországba, újabban Olaszországba és Angliába is szállítónak külsőtéri közvilágítási lámpatesteket, kandelábereket, gyertyatartókat, falikaros lámpákat. Az eddig náluk készülő 125 féle termék választékát újabbakkal bővítik: levélszekrényt, hatszög alakú mennyezeti világítótestet és új kan- delláberes lámposorozotot gyá rtanak. Az alaptermékeik, a mérlegek terén sem állnak le a további fejlesztésekkel: az ipari mérlegelések területén most dolgoznak ki újabb megoldásokat. A bolti-kereskedelmi mérlegcsalád legmodernebb tagjának sorozatgyártását nemsokára megkezdik. Az elektronikus. árszorzós bolti mérleg billentyű része és egyik digitális kiírója az eladó előtt van, az ráteszi a vevő által kért — mondjuk szeletelt felvágottat — a mérlegre, beüti az egységárat, és nincs más dolga neki, de egy külön kijelző a vevőnek is kiírja, hogy a felvágott hány deka, milyen egységáré és mennyit kell érte fizetnie. — Ez is saját fejlesztésünk, ■ezzel az osztrák licenc alapján nálunk honosított mechanikus optikai árkijelzős mérleget váltjuk fel — mondja Paksis Sándor, főosztályvezető. A Metripond 1500 embernek jelent munkalehetőséget. A hódmezővásárhelyi ,,anyagyáron" kívül a fehérgyarmati gyáregységben készítik a tolósúlyos mechanikus mérlegeket, 100 kilóstól a 120 tonnásig, van a fővárosban szervizgyáregységük, valamint szervizkirendeltségük Miskolcon, Szolnokon és Pécsett. Murányi László Karasz Lászlót, a lippói Béke Őre Tsz elnökét három évtizedes eredményes vezetői tevékenységéért, a termelőszövetkezet kiemelkedő gabonatermesztési eredményeiért, az új technikai és technológiai megoldások kidolgozásáért és elterjesztéséért, a háztáji gazdálkodás magas színvonalú integrálásáért, a községfejlesztésben elért kiemelkedő eredményeiért, hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából Eötvös Loránd-dijjal tüntették ki. A kitüntetést Budapesten, a MÉM-ben Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át. Eötvös Loránd-dijas tsz-elnök Az átadáson készült csoportkép jobb szélén egy nemzetközi hírű rizsnemesítő mellett ül Karasz László, kezében a díjjal, amiből nagyon keveset adnak ki. Évente ötöt— hatot és főként a tudomány kiválóságainak. Tsz-elnök ritkán veheti át. Számos magas kormánykitüntetés után, a tsz- elnök szívének ez a szakmai elismerés talán a legkedvesebb. Aligha kell az olvasóknak bemutatni Karasz Lászlót. Három évtizede elnök Lippón. — Három évre jöttem, harmincig maradtam — mondja, majd egy több kilós dossziéra mutat, amiben az új technológiákat dolgozta ki. — Felkértek: doktoráljak le belőlük, de nekem ilyesmire nincs időm. Csak azt látom, hogy az évek száguldanak, s menynyi mindent kell még megcsinálnom a nyugdíjig. Napi öt órát alszom, az idő sürget. Száz ötletem van, köztük néhány egészen jó, most minden energiámmal ezekre koncentrálok. — Ezek az elképzelések összefüggnek a broiler csirkével is? — Értem mire céloz. Tavaly 18 milliós nyereségkiesésünk volt a brojlerből, az előző évi 20 millióval szemben csak 2 milliót nyertünk rajta, s valóban, egy plénumon kijelentettem, ha ilyen rossz lesz a piac, abbahagyjuk. Meg azt is mondtam, hogy könnyű a háztájiban a 6 forintos olajjal csinálni a csibét; a tsz 12 forintos olajjal fűt. Az elkeseredés olykor kijön az emberből, de leállni? Azt nem. Tavaly készült el az új telepünk, 100 milliós beruházással. Túl sok az éyi 3 millió broiler ahhoz, hogy leállhassunk. Különben is, öt év alatt 1—2 gyengébb évet ki kell bírni az ágazatnak, még akkor is, ha az idén ezért „ugrott" a kiváló címünk. — Mit tesznek, hogy kilábaljanak a mélypontról? — A világpiacot persze nem tudjuk befolyásolni, de van egy sor dolog, amit tudunk. Például az energia ... Évi 23 millió forint értékű olajat fűtünk el a csibeólakban, ezt nem bírja ki a broiler termelői ára. Kiváltjuk tehát az olajat. Mivel mihozzánk nem ér el a földgáz, más megoldást kerestünk és találtunk is, csak szerencsénk legyen. Lippón a kutatófúrók olajat kerestek — állítólag van is a mélyben —, és plusz 82 Celsius fokos meleg vizet találtak. A kút most 400 méter, le kell mennünk 1000 méterig. Egy ilyen termálkút nem olcsó, de egyévi olajfűtésből megtérül az ára. A baromfitelepeket forróvízzel fűtjük majd, a kijövő 35—40 fokos „fáradt” vízre pedig egy nagyüzemi termálkertészetet létesítünk, rá sem kell fűtenünk. Olvastam, hogy Hollandiában kútvízzel fűtik a fóliaházakat. A mi vizünk kétszer olyan meleg lesz. Gond persze akad: a víz kissé metános, és túl kemény, radikális, eszi a vascsöveket. Más anyagból készült béléscsöveket kell alkalmaznunk, talán belföldről beszerezhetjük. 1986-ra már termálvízzel állítjuk elő a csibét. A csirkével persze újabban más gondok is vannak. Magas az elhullás — most 8 százalék fölötti —, egy kiló élősúlyt 2,40 kiló takarmányból állítunk elő, és ez 20 dekával több a korábbi legjobb eredményeinknél. Lépni kell tehát a fajtában és a takarmány minőségében is. Az idén Hollandiából hozunk be tenyész- anyagot a HYBRO vérfrissítésére. Itt, a tsz-ben pedig még az idén felépítünk egy zsír- porgyárat, a porított disznózsírt keverjük be a csibetápba, amivel nagymértékben növeljük a takarmány energiatartalmát. Nagy területen termelünk szóját, ami kiváló a tápba; humán felhasználásán is dolgozunk, a Somogy megyei Sütőipari Vállalattal kooperálva. E célból vettünk meg a közelmúltban Somogy- sárdon egy leszerelt régi malmot, egész jó állapotban, 52 000 forintért adták, vagyis „ingyen" volt. A malmot egy régi épületből alakítjuk ki, az itt őrölt búzából, árpából, kukoricából, korpából készítünk különféle diabetikus termékeket, amelyek iránt különösen a kórházak érdeklődnek. Visszatérve az Eötvös-díjra: jólesett . . . Még ennél is jobban, mikor megtudtam, hogy a megye Állami Díjra terjesztett fel. Nem kaptam meg, de nem baj. Ezt a munkát úgysem a dicsőségért csinálja az ember. Van egypár szabadalmam, köztük olyan is, amit egyszerűen elloptak,, s aztán nekem akarták eladni félmillió forintért . . . Mindegy, ezek elmúltak, s még nem tartok ott, hogy a múltamból éljek. Ezt a luxust 57 éves koromban nem engedhetem meg magamnak, most, amikor még annyi munka áll előttem, hogy ki sem látszom belőle. — Rné — HÉTVÉGE 5. Beprogramozzák a mikroprocesszoros mérleg „agyát”. (A szerző felvételei) Karasz László
