Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)
1985-06-29 / 176. szám
Két korszak határán Évad végi beszélgetés a Pécsi Balett vezetőivel Februárban áttekintettük a Pécsi Balett 25 éves művészi tevékenységét. Néhány kérdést nyitvahagytunk, jelezve, hogy azokra alkalmasabb időpontban visszatérünk. A napokban megkerestük az együttes két vezetőjét: Tóth Sándort, a Pécsi Balett igazgatóját és Eck Imrét, a Pécsi Balett művészeti vezetőjét, s arra kértük, válaszoljanak a Dunántúli Napló alábbi kérdéseire. DN: — Úgy tűnik, fokozatosan sok minden „megcsönde- sedelt” a Pécsi Balett körül, s bizonyos jelenségek mintha a visszaesés jeleit tükröznék. Gondolok itt elszsrződésekre vagy arra, hogy saját műfajában az együttes ritkábban és általában vendégkoreográfusok vagy pályakezdő alkotók műveivel jelentkezett. Vezetői — alkotóként — évek óta csaknem teljesen — legalábbis Pécsett, illetve a modern balettben — „hallgatnak”, jóllehet korábban egy-egy önálló esttel léptek a nyilvánosság elé: a közönség ehhez szokott hozzá. S ha már itt tartunk: a 25. jubileumi évad reprezentatív bemutatójával, a Díótörővel, amely a legtradicionálisabb balett, mit kíván mondani vagy jelezni az együttes? Mindent egybevetve: mik az okai az említett jelenségeknek; hogyan látják, hogyan értékelik a Pécsi Balett vezetői az együttes közeli múltját és jelen helyzetét? Tóth 5.: — Én ettől az ,,el- csöndesülés” szótól egy kicsit mindig ideges leszek, mert ez a munkánk belső tartalmának felületi kezelésére utal. Lehet, nem látványos, de rendkívül fontos időszak volt az eqyüttes életében az elmúlt néhány év, amely alatt fiatal koreográfusok egész sorát mutattuk be. Meggyőződésem, ha mi ezt nem vállaljuk, akkor X év múlva esetleq nincs koreográfus Magyarországon ... Ez olyan küldetés volt számunkra, amit vállaltunk, bizonyítva, hoqv az együttes mindkét lába a földön van. s mersze is hozzá, hogy lépjen vele. S hogy mi mit csináltunk?... Úgy gondolom, pályakezdő koreográfusok fölött bábáskodni sem egyszerű feladat. Elfogadtatni egy huszonéves fiatalembert a táncosokkal — nyilván ez se megy maaától. Továbbá: a Kamara- színházba eqy év múlva átköltözünk. Ide nagyszínházbeli produkciókat nem vihetünk. Ki kell találni tehát azt a most következő arculatát a Balettnek, amellyel egy 260-as, mobil nézőterű kamaraszínpadon meaélhet. Ez te-mészetesen a belső alkotók, tehát a mi feladatunk lesz. S az objektív körülményekhez még: A színház gazdálkodása rendkívüli nehézségekkel küszködik. Ismert: soktaqozatú színház a pécsi. A Balett része ennek, tehát az eqyik tagozat. A színház dotációja alacsony ahhoz képest, amit vállal. Ez sokféleképp sújtja a Balettet is. Anyagiakban épp úgy, mint az évenkénti bemutatók számának alakulásában. Vagvis any- nvi hemutatót tarthatunk, amennyit a kaoacitás enged, azaz évente kettőt-hármat. Eck — Amikor elsőként közönség elé léptünk ezzel a modern baletteqvüttessel — s mikor közönséqünk is volt már — fölmerült minden évadban, hoqy jó, jó, de miért nem olyanokat táncolunk, mint tavaly. . Tehát amiket measzoktak, megszerettek. S mi örökké újakkal jövünk. Hát nem érdekes ez?... „Miért alma. miért nem körte!?...” Igen ám, de ért csak úgy szólalhatok meg a műveimben. ahogyan én látom, ahogyan én elképzelem azt, amit kifejezni szeretnék. Ez rendszerint valamilyen új gondolat — új formában, amit én csak a magam táncnyelvén tudok el8. HÉTVÉGE mondani, s ami természetszerűleg nem mindenkinek fog tetszeni. A balett általában nagy térigényes műfaj. Mi ezekkel a nagyobb művekkel párhuzamosan, egyidőben, kialakítottuk a kisszínpadokon előadható nem látványos, hanem gondolatiságot tükröző . kamaraműveket. Magyarországon a balettbemutatók általában nagyon költségesek. Ilyenre Pécsett nincs pénz, mostanában lassan már hely se, következésül én is az objektív körülményekre gondolva mondom ki, hogy addig, amíg a „nagyobb térre” ismét lehetőségünk nyílik, a Pécsi Balett átalakul kamara- együttessé .. . S még valamit: Tóth Sándorhoz egy gondolattal kapcsolódnék. Nagyon fontos a vendégkoreográfusokkal és a fiatalokkal is a kapcsolatot folytatni. Ez is része annak, hogy nekünk ki kell találnunk, ho- gvan legyen a rekonstrukció alatti időszakban. Különös tekintettel arra, hogy idén hárem alapítóiaqunk megy nyugdíjba. A következő generáció voltaképp már ,,öregek"-nek számít. Részükre feladatokat kell adnunk, amiket már most, a következő évadban ki kell munkálnunk. A három nyugdíjas közül egyébként csak ketten távoznak; Uhrik Dóra még velünk dolgozik a jövő évadban. Zarnóczai Gizella és tavaly Prepelicza y Annamária elszerződését Győrbe én természetesnek tartom. Ök elsősorban látványos, modern balettben tudnak kiugró teljesítményt nyújtani; s most, fénykorukban megragadták az utolsó pillanatot, amiben erre továbbra is lehetőségük nyílik. Mi pedig támogatiuk őket abban, hogy megtalálják érvényesülésük legjobb feltételeit. DN: — Tóth Sándor évi 2—3 bemutatót említett. A iubileumi évadban a pécsi közönséq mindössze egy groteszk egyfel- vonásosával ismerkedhetett meg a Pécsi Balett hagyományos műfajába^. Eck Imrének ugyanakkor májusban önálló estet, azaz modern balettbemutatót terveztek. Ez miért maradt el? Eck — Nem szívesen válaszolok erre Nógrádi Róbert igazgató távollétében. Én any- nvit tudok, hogy egy tanácskozáson az igazgató közölte: egy balett- és eqv ooerabemutató elmarad. Nekem kész műsorom volt. Elmaradt. Nem tudom miért.. . Tóth S.: — Nvilvón gazdasági okokból . . . (Tájékozódásunk szerint három bemutató moradt el: Eck balettestje, a Don Pas- quale és a Minna von Barn- helm. Mindhárom gazdasági okokból. — A szerk.) A jubileumi évadról azonban még egy mondatot hadd szóljak: Ezt általában rosszul értékelik. A fiatal koreográfus. Kramer György estje valójában teljes estés balettest volt a jubileum programjában . . . DN: — Csakhogy Budapesten!... Épp ezért az értékeiről nehezen tudnánk meggyőzni a pécsi közönséget, ha egyszer Pécsett nem láthatta . .. S ha már a közönségnél tartunk: nekem úgy tűnik, mintha nem egészen a régi lenne. Hogyan ítélik meg az együttes és a közönség viszonyát? Eck /.: — így, általában ez nem mérhető le. A közönség, ha számára kedvezőt játszunk, bejön ... De kétségtelenül már korábban elkezdődött egyfajta rétegződés. A Diótörőt nyilván mások nézik meg, mint Kramer balettjét. Tíz-tjzenöt éve még nem volt különbség, de ma már más jön be Tóth és más Eck balettjéfe ... Tóth Sándor szerintem okosan húzta meg azt a vonalat, amikortól nekünk mindenfélét kéll játszanunk ... Tóth S.: Közönségbázist te- remtettünkr, ugyanakkor kirekesztettünk egy olyan réteget, amelyik változatlanul klasszikus balettet szeretne látni. Ez luxus . . . Nekünk szélesebb közönségrétegekhez kell „nyitnunk”. S hogy ez a nyitás most, a 25. évadban történt — ez véletlenszerű. A következő évadban egymás mellett játsz- szuk majd a Diótörőt és a fiatal koreográfus modern balettestjét. (Amire az idén nem volt lehetőség hely, illetve kapacitás hiányában.) DN: — A Pécsi Balett életében mindig rendkívül fontos tényező volt a szellemi-tartal- mi-formai megújulás állandó igénye. Megítélésük szerint létrejött-e ez a folyamat az utóbbi időszakban? Eck I.: — Nem tudom. Ezt nem az én dolgom megítélni. De, ha visszagondolunk a Pécsi Nyári Színház kezdeti évadaira, amikor a nagy „szabad térre nyitottunk", az akkortájt keletkezett művek jobbára mind egyfajta megújulás jegyében születtek. Tóth S.: — Az alapgondolatra, tehát a Pécsi Balett helyzetére visszautalva szeretném megjegyezni, hogy megújulni különbözőképpen lehet. Van, ahol lecserélik az előadógárdát: új irányzatokat kezdeményeznek vagy lehet például új alkotókat felléptetni. Nálunk ez az utóbbi történt: fiatal koreográfusokkal, mint az elején említettem. Nálunk ez volt az utóbbi öt év fontos momentuma. S ha a Kamaraszínház beindul, arculatának formálásakor ezt hangsúlyosan figyelembe kell vennünk. DN: - Végezetül szó'ljunk az utánpótlás kérdéséről. Sokfelől hallani: a Pécsi Balett „elöregedett" . . . Több vezető táncos elszerződött; három nyugdíjba ment. Hogyan kívánnak gondoskodni a pótlásukról? A frissítésről? Hogyan látják a Pécsi Balett jövőjét? Tóth S.: — Az ismert helyzetből. a színházi rekonstrukcióból következik, hogy mint Eck Imre is utalt rá, egyfajta kamaraegyüttessé fogunk átalakulni. Ehhez bőséges tác- cosválaszték áll rendelkezésünkre. Vagyis: kevesebb, de jobb táncosokra van szükség. Akik — kevesebben — jobban megfizetett, boldog embereknek érezhetik magukat az új szerkezetben. S akiknek nem tudunk ilyen boldogságot ígérni, azokról le kell mondanunk... De kétségtelenül vannak gondjaink . . . Eck — Igen, súlyos gondjaink vannak. Elsősorban fiatal lányokban, jó táncosnőkben van nagy hiányunk. Lírai táncosnőkben, hiszen Árva Eszter és Esztergályos Cecilia volt utoljára igazán kimagasló lírai tehetség nálunk. Sok szó esett erről már. . . Arról is, hogy külföldről próbálkozunk szerződtetni, de egyelőre se itthonról, se máshonnan nem sikerül . . . Nincs. A végzősök közül, aki egy kicsit is tehetséges, el tud szerződni az Operához . . . Tóth S.: — A kinevelés, a jelenlegi gárdából, az egyetlen sanszunk. De művészpályán ehhez idő kell. Emberformáló évek kellenek hozzá. Wallinger Endre A Pécsi Nyári Színház nyitányaként Beethoven IX. szimfóniája Beethoven IX. szimfóniája hangzott el hétfőn este a PO- TE aulájában a Pécsi Nyári Színház nyitó estjén, a Pécsi Szimfonikus Zenekar s a Nevelők Háza Kamarakórusa, a Mecsek Kórus, valamint a JP- TE Tanárképző Karának vegyeskórusa tagjaiból alakult együttes előadásában. A rendezők helyesen döntöttek - a bizonytalan időjárást kiküszöbölendő — a zárt tér mellett; a karmester Erdélyi Miklós volt, a karigazgatói munkát Tillai Aurél vállalta magára. Beethoven e grandiózus művének előadása minden körülmények között embert s együttest próbáló feladat; tolmácsolása ezúttal sem sikerült tökéletesen, minden szempontból megnyugtatóan. A karmester nyilvánvalóan a több mint egyórás mű egységének megragadására, néhány zenei alapgondolatból való gazdag kibontására törekedett. Ezt el is érte, a részletek — mégpedig a mű belső, drámai történése miatt oly hangsúlyos részletek — kidolgozása, kicsengetése azonban időnként kárt szenvedett. Elsősorban a nem elég meggondoltan megválasztott tempók miatt, kissé elsikkadt például az első tételnek a negyedikkel szemben álló, hatalmas „ellensúlya”; a forma-ivek feszültségkeltő, -teremtő funkcióit, lehetőségeit ez a felfogás nem használta ki; némelykor a tolmácsolás úgy hatott, mint egy gyorsított filmfelvétel, sőt, a második — egyebekben jól megoldott — tétel B részének hajszolt tempója még technikai hibákhoz is vezetett. Ennél is kevésbé volt meggyőző a IV. tétel bevezetése: az előző tételek téma-reminiszcenciái igazi drámai hangsúlyok nélkül csendültek fel. Tisztességgel, alapos mesterségbeli tudással megszólaltatott, „kellemes” Kilencedik szimfóniát hallottunk tehát - ám kissé túl köny- nyedet, Beethoven gigászi belső küzdelmeinek, eget-földet ostromló, megmozgató nagyságának igazi érzékeltetése nélkül. Az együttes jó teljesítményt nyújtott. Sok szép egyéni teljesítmény közül kiemelkedett a III. tétel remek kürtszólója; a timpani viszont sápadt, bátortalan, sőt néha pontatlan is volt, pedig a zeneszerző kulcsszerepet szánt neki. Az egyesített kórus szépen, a hivatásos együttesekkel is összemérhető módon oldotta meg nehéz feladatát. A negyedik tétel kari szólamait a szoprán és a mezzoszoprán erőltetés nélkül is bírták erővel, a dinamikai átmenetek csak az egészen magas hangfekvésekben voltak kissé elna- gyoltabbak, darabosabbak, önálló szólóikban valamennyien helytálltak a szólisták (Iván Ildikó, Mészöly Katalin, Krfrondy György, Dimitar Stancpv), a kvartettekben azonban kitűnt hangjuk és felfogásuk különbözősége, ösz- szehangolatlansága. A bolgár basszista ezúttal nem volt elég telt és meggyőződ annál jobban dicsérhetem viszont Iván Ildikót árnyalt, finom, igen muzikális szoprán-tolmácsolásáért. Varga J. Könyv a munkásifjúság esztétikai neveléséről Miért nem dalol a kalapács? Nagy felelősségtudattal és alapossággal megírt könyv jelent meg pár hete a Zeneműkiadó gondozásában. Szerzője Havasi lános pécsi újságíró, aki interjúkban, riportokban, továbbá a rendelkezések és azok megvalósulásának elemzésével tárja fel, miért került sokszoros lépéshátrányba a jövő munkásosztályának, a mai szakmunkástanulóknak a humán nevelése, kulturáltsága. A könyv címe — Miért nem dalol a kalapács? — régi mozgalmi dalra utal, s önmagában is telitalálat. Miközben e recenzióra készülök, az Élet és Irodalom legutóbbi számában megjelenik a Magyar Kodály Társaság drámai hangú nyílt levele, egyebek között az alábbi megállapításokkal: „Iskolai zeneoktatásunk egyre gyöngülő pozícióban van ... Az iskola, az emberformálás bázisa . . . egyre kevésbé képes megvalósítani Kodály elképzelését, azt, hogy tömegeket neveljen a művészi muzsikának". Ebben a lemaradásban már- már minősíthetetlen pozíciót foglal el a szakmunkástanulók nem csupán zenei, hanem teljes esztétikai, humán nevelése. Pedig szakmunkásképzőbe jár a hazai középiskolás korosztály ötven százaléka. És miért beszél Havasi János éppen a zenei nevelésről? Tessék csak visszapillantani a hazai munkásmozgalmak múltjába vagy meghallgatni a régi szervezett munkásokat, akik elmondják, hogy szervezeteik egyik fő gyűjtőpontját hajdanán a munkáskórusok meg az olvasóHAVASI JÁNOS Miért nem dalol f a kalapács 1 m ZENEMŰKIADÓ körök alkottak. Hiszen a közös éneklés, a muzsika előképzettségre, műveltségre való tekintet nélkül képes esztétikai és közösségi élményt nyújtani, s utat nyitni a tartalmasabb emberi élet felé. Havasi János 150 oldalas könyvének első 90 oldalán ipari tanulók, tanárok, kollégiumi nevelők szólalnak meg, és nemcsak a zenéről beszélnek. Hanem arról, hogy milyen ala- cs»ny színvonalú a szakmunkás- , képzőkben a magyar nyelv, a helyesírás tudása, a nyelvi kifejezés, a történelemismeret. Továbbá a munkakultúra, a munkához és az üzemekben felhalmozott nemzeti vagyonhoz való viszony. A személyiséget formáló közismereti tárgyak nem ismerete a szakma elsajátításának' színvonalát is kérdésessé teszi, nem beszélve a jövő évtizedekben elvárt átváltható tudásról. Olvasunk a fiatalok tömegeit elárasztó amerikai utcakultúráról, de arról is, hogy okos pedagógiai ráhatással a szakmunkások is fogékonnyá tehetők mindarra, ami kultúra a szó legtágabb értelmében. Jó példa is található a könyvben, országosan ismert és elismert, a jelenlegi állapot orvoslására. Pécsi Géza egy évtizede szervezett koncertjei ezek a szakmunkástanulók számára. Gondos szervezőmunka folytán ez esetben már irodalmi, történelmi. képzőművészeti felkészítés után jönnek el a szakmunkástanulók egy-egy klasz- szikus mű, például a Bánk bán, a Pornódé király, a Háry János meghallgatására. Pár éve, amikor hangos volt az ország a Nemzeti Pzínház Bánk bán- diákelőadásán, Budapesten kirobbant botránytól, tanúja voltam, hogy a hétezer baranyai szakmunkástanuló valódi koncertközönségként viselkedett Pécsett.. . Ez a program azonban — hiába a Művelődési Minisztérium szimpátiája — egyelőre nem került még tantervbe, Jámbor óhaj maradt — ugyanakkor példáit láthatjuk a fiatalok körében elszabaduló kul- túrálatlanságnak. Havasi János könyve voltaképp a művelődés- politikai irányelvek és a valóság közti különbséget tárja fel lebilincselcen olvasmányos stílusban, kitűnő publicisztikai, írói eszközökkel. Gállos Orsolya
