Dunántúli Napló, 1985. június (42. évfolyam, 148-177. szám)

1985-06-25 / 172. szám

2 Dunántúli napló 1985. június 25., kedd Befejezte programját az amerikai űrrepülőgép NAGYVILÁGBAN Hétfő reggel — egyhetes út­jának befejeztével. — a kali­forniai Edwards légitámaszpon­ton sikeresen földet ért a Dis­covery amerikai űrrepülőgép. A Discovery jelenlegi útján került sor az amerikai űrfegyverkezési program első olyan kísérletére, amelynek keretében a tervezett lézerfegyver prototípusával a világűrben nagy sebességgel mozgó célpontra irányították a lézersugár-nyalábot. Az űrrepülőgépen héttagú nemzetközi személyzet utazott. A személyzet tagja volt Pat­rick Baudry francia űrhajós, aki annak idején a Szovjetunióban kapott kiképzést, és a szovjet— francia közös űrrepülés tarta­lék-személyzetének volt tagja, valamint Szultán bin Szalmán al-Szaud szaúdi herceg, Fahd király unokaöccse is, aki meg­figyelőként jelen volt az „ÄRABSAT” nevű — 22 arab államot és szervezetet magá­ban foglaló — arab hírközlési társaság mesterséges holdjá­nak pályára állításakor. A Discovery segítségével két további mesterséges holdat ál­lítottak pályára; egyet mexikói rendelésre, egyet pedig az A. T. T. amerikai hírközlési tár­saság céljaira. Egy tudományos rendeltetésű mesterséges hol­dat előbb kihelyeztek a világ­űrbe, majd befogták azt, s visszahozták a Földre — ez a hold a Tejútrendszer egyik „fe­kete lyuka” felől érkezett rönt­gensugárzást mérte. A személy­zet tagjai egyéb — biológiai, orvostudományi, anyagszerke­zeti, kristálynövesztési —■ kí­sérleteket is folytattak. Vizsgálat az indiai repülőgép katasztrófája miatt Hétfő reggel Torontóból ér­kezett jelentések megerősíteni látszanak, hogy az Air India járata, illetve az Air Canada tokiói járata ellen valóban merényletet követtek el szikh terroristák. A jelentések sze­rint — írja Kis Csaba, az MTI tudósítója - két olyan szikh személy, akiket az FBI köröz a Radzsiv Gandhi indiai miniszter- elnök ellen amerikai tartózkodá­sa idejére tervezett ímerénylet- kísérlet vádjával, Torontóban tartózkodott a gépek indulása idején. Egyikük feladott egy bőröndöt az Air Canada Van- couve — Tokió járatára, amely­re — csatlakozó járattal — már Torontóban voltak utasok, ő maga azonban nem volt a gépen. A másik körözött szikhet a jelek szerint ugyan­csak Torontóban látták. Mint ismeretes, az Air India járata Torontóból indult, Montreal érintésével1. Ezeket a jelentéseket hiva­talosan egyelőre nem erősí­tették meg, de az amerikai és a kanadai rendőri szervek kö­zösen folytatják a nyomozást. Korábban a The New York Times szerkesztőségéhez érke­zett egy telefonbejelentés, azt állítva, hogy az Air India já­ratára a „Szikh diákok szö­vetsége” nevű szervezet he­lyezett el bombát. Ez a szer­vezet állítólag szélsőséges na­cionalisták szűk csoportja. A képen látható férfi egy csa­ládi fotót mutat, a felvételen látható felesége és két gyer­meke a lezuhant indiai gépen utazott. A vasárnap esti sötétség be­álltáig 145 holttestet találtak meg az indiai repülőgép le­zuhanásának helyszínén kuta­tó mentőalakulatok. Az indiai léaitársaság Torontóból Mont- realon és Londonon át Bom- bayba tartó Boeing 747-ese vasárnap délelőtt az Atlanti­óceán térségében, az ír par­toktól 'kétszáz kilométerre zu­hant le, fedélzetén — a leg­utolsó indiai közlés szerint — 329 utassal és a személyzettel. Az utasok zöme kanadai út­levéllel rendelkező indiai sze­mély volt. Gyáva orgyilkosok Az elmúlt amúgy is fázós- borongós hétvégén enyhén szólva lehangoló hírek ér­keztek hozzánk planétánk több tájáról is. Miközben a világ a bejrúti túsz-ügy fej­leményeit leste, a hírügynök­ségek csaknem egyidejűleg három hírt jelentettek. 1. „Ismeretlen eredetű rob­banás" (milyen gyakran ol­vassuk ezt a fogalmazást manapság!) történt a luxem­burgi gázművek egyik tele­pén. A hatóságok terrorista szabotázsra gyanakodnak. 2. A kanadai Vancouverből To­kióba érkezett a Canadian Pacific légitársaság gépe, amelynek egyik poggyásza kirakodás után felrobbant és megölt két embert. A gép — hangzanak a jelentések — a tervezettnél előbb szállt le. Lehet, hogy a detonáció — amit valahol valakik gondo­san megkomponáltak! - ezért végzett „csak" két ár­tatlan emberrel? 3. Ugyan­csak Kanadából, de az or­szág másik széléről, Toron­tóból igyekezett Bombay fe­lé az indiai Légitársaság (Air India) Boeing 747-es óriásgépe. A többit — saj­nos — tudjuk. Csaknem biz­tos, hogy robbanás ölte meg a háramszárhuszonkilenc (!) utast és a személyzetet. Ez a történelem egyik legször­nyűbb légikatasztrófája. Ezek az emberek nem a természet, vagy a vak vélet­len, hanem a vak erőszak, az irracionális téboly, még pontosabban gyáva orgyil­kosok áldozatai. Ez a dolog lényege. Hiába jelentkezett nyomban a tragédia után miind a „Szikh diákok szö­vetsége”, mind az ugyancsak szeparatista „Kasmiri felsza- badítási hadsereg", hogy — kimondani is borzalom — büszkén (!) magára vállalja ezt a gaztettet. Hiába sze­retnék egyes sötétben búj- káló gyilkosok, sőt, orgyilko­sok a politikai dicsfény gló­riáját és valamiféle bátor­ság látszatát kölcsönözni az ilyen cselekedeteknek. Ez már régen nem politika. Ezeknek a mészárlásoknak az elkövetői nem a politikai elemzők, hanem az Interpol és a nemzeti rendőrségek gyilkossági csoportjainak - és nem is egyszer az elme- gyógyászati klinikák profesz- szorainak — illetékessége alá tartoznak. Bármely „ügy” ne­vében követik el gaztettei­ket, ölnek meg bekötött szemmel találomra jártókelő- ket, rakodómunkásokat, vagy utasokat, cselekményeiknek csak egy „politikai” vonat­kozása lehet: lejáratják az eszmét vagy célt, amit — állí­tólag — képviselnek. Harmat Endre Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, az MSZMP fő­titkára és Losonczi Fái, az El­nöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Samora Machelt, a FRELIMO-párt és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökét Mo- zambik nemzeti ünnepe, füg­getlenné válásának 10. évfor­dulója alkalmából.-f PRÁGA: Csehszlovákia szocialista fejlődése közös eredménye a csehek, szlovákok, a magyarok, az ukrán, lengyel és német nemzetiségek baráti együttműködésének és építő­munkájának — jelentette ki Peter Colotka a CSKP KB El­nökségének tagja, szlovák kor­mányfő vasárnap Gombaszö­gön, a magyar dolgozók jubi­leumi, 30. kulturális fesztiváljá­nak zárónapján. A nagygyűlé­sen részt vett Sidó Zoltán, a kétnapos kulturális ünnepséget szervező CSEMADOK országos elnöke. Jelen volt Boros Jenő, hazánk pozsonyi főkonzulátu­sának konzolja. Peter Colotka hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetiségű munkások, pa­rasztok és értelmiségiek min­denhol kivették a részüket a szocializmus építéséből, Cseh­szlovákia szellemi értékeinek gazdagításából. Duna *85 hadgyakorlat Június utolsó és július első napjaiban közös harcászati, hadműveleti gyakorlatot tarta­nak hazánk területén a Ma­gyar' Néphadsereg, a Szovjet Hadsereg és a Csehszlovák Néphadsereg 'kijelölt törzsei és alakulatai. Mórocz Lajos al­tábornagy, ‘honvédelmi állam­titkár, a gyakorlat vezetője hétfőn, a Néphadsereg egyik dunántúli gyakorlóterén tar­tott sajtótájékoztatóján beje­lentette: a részt vevő csapa­tok elfoglalták táborhelyeiket, s hétfőtől megkezdődött a közvetlen felkészülés a Duna— 85 elnevezésű gyakorlatra. Az államtitkár hangsúlyozta: a jelenlegi nemzetközi hely­zetben a Varsói Szerződés tagállamainak kötelességük erősíteni védelmi képességü­ket, s éhhez eredményesen já­rulnak hozzá a közös hadgya­korlatok. A mostani erőpróba szervesen illeszkedik a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek törzseivé! összéhan- golt kiképzési tervbe, s évek óta hazánk területén, szovjet és csehszlovák részvétellel ren­dezik meg. Idén 23 ezer kato­na vesz részt a közös munká­ban. •f NICOSIA: A nicosiai kor­mány szóvivője törvénytelennek minősítette és elítélte a Ciprus északi, török megszállás alatt levő részén vasárnap tartott úgynevezett parlamenti válasz­tásokat. A Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) nyilatkozatban foglalt állást e „választások" ellen. Hétfő reggelig csupán a szavazatok hetven százalékát számlálták össze, így hivatalos eredmény még nem áll rendelkezésre. Eliasz Georgiádesz kormány- szóvivő szerint a választás nem lehetett szabad, és nem fejezi ki a ciprusi törökök akaratát. A szóvivő szerint nemcsak cip­rusi lakosok hanem Törökor­szágból érkezett személyek is voksoltak; ők tették ki a vá­lasztók egyharmadát. Hidrogén a holdkőzetben Szovjet geokémikusoknak — hosszas kutatások eredménye­ként — sikerült kimutatniuk a hidrogén jelenlétét a holdkö- zetben; ezzel megoldottak egy tudományos rejtélyt. A tudósokat már régóta fog­lalkoztatta az a rejtély, hogy hova tűnt a Holdról a Földön és a környező világűrben szin­te mindenütt fellelhető légne­mű hidrogén. A Hold vizsgá­lata során a tudósok a hidro­génnek sok nyomával találkoz­tak, s biztosak voltak abban, hogy számos vegyület csak hid­rogén hatására alakulhatott ki rajta — ám hidrogéngázt nem találtak. Mint arról a szovjet hírügy­nökség beszámol, a szovjet ku­tatók a Hold talajából szárma­zó magmatikus eredetű, üveg­szerű részecskék vizsgálata köz­ben bukkantak a titok nyitjára. Vigyázva arra, nehogy a kísér­let során hidrogén jusson a vizsgálat tárgyához, megolvasz­tották a holdkőzet-részecskéket, s azt tapasztalták, hogy abból gázhalmazállapotú hidrogén szabadul fel. A kutatók feltételezik, hogy az égitest fejlődésének egy adott szakaszában a megolvadt kőzet ,,foglyul ejtette” a hid­rogént, s ily módon a Hold megőrizte. Egyszerűen arról van szó, hogy a Hold idősebb Földünk­nél, és sok anyag már túl van az evolúciós folyamatnak azon a részén, amelynél jelenleg Földünk tart. A holdfelszín vizsgálata segítséget adhat a tudósoknak abban is, hogy részben magyarázatot adhas­sanak Földünk kialakulásának történetére — feltételezik a ku­tatók. + GENF: A Nemzetközi Mun­kaügyi Szervezet (ILO) Genfben folyó éves konferenciáján a főigazgató jelentése feletti ál­talános vitában felszólalt dr. Martos István, a MEDICOR vezéigazgatója a Magyar Ke­reskedelmi Kamara alelnöke, ' aki a konferencián a magyar munkaadókat képviseli. A szer­vezet főigazgatójának jelenté­sét értékelve rámutatott, hogy az sajnálatos módon figyelmen kívül hagyja a szocialista or­szágoknak a munkaügy, a fog­lalkoztatottság és a szakmai kapcsolatok terén elért ered­ményeit, még a szervezet Ma­gyarországon járt küldöttsége által készített jelentés pozitív megállapítását is.' Az ÉPGÉP Pécsi Gyára felvesz: • gépírókat, • telexkezelőt, és • gépkönyvelőt RO— BOTRON 1720-as gépre. JELENTKEZÉS: PÉCS, NAGYARPADI U. 11. SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL. Felveszünk: • asztalos szakmunkást, • férfi betanított munkást, O tmk-lakatost, szerszámélezőt, • 6 órás fiatalkorút, valamint munkaügyi ismeretekkel rendelkező adminisztrátort. JELENTKEZNI LEHET: PÉCSI BÚTORGYÁR, PÉCS, SOMOGYI B. U. 6. MUNKAÜGYI OSZTÁLY. A nyugatnémet zöldek rendkívüli országos kongresszust tartot­tak. A képen Petra Kelly és Lukas Beckmann a tanácskozáson.----------------------------- » -----------------------------­Ú j államfő Olaszországban Francesco Cossiga lett hét­főn az Olasz Köztársaság új államfője. Az olasz képviselő­höz épületében összegyűlt 1011 „nagyválasztó” (a parlament két házának a tagjaiból és tarto­mányi küldöttekből álló testü­let) elsöprő többséggel, 752 szavazattal választotta Cossi- gát a köztársaság nyolcadik el­nökévé. Olaszországnak a II. világháború utáni történelmé­ben most másodszor fordult elő, hogy egy köztársasági el­nököt rögtön az első szavazási forduló során megválasztottak. Francesco Cossiga, az Olasz Köztársaság új elnöke 1928. július 26-án született Sassari- ban. 20 éves korában szülővá­rosában végzett jogi karon, öt évvel később alkotmányjogi professzor lett. Poltikai pályafutását meg­lehetősen fiatalon kezdte; 17 éves volt, amikor 1945-ben be­lépett a Kereszténydemokrata Pártba, 1956-ban pedig Sássá - riban megyei titkárrá választot­ták. • Magyar küldöttség Mozambikban A Mozambiki Népi Köztársa­ság függetlenné válásának ti­zedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre hétfőn magyar párt- és kormánykül­döttség érkezett Maputóba. A delegációt Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizott­ság első titkára vezeti. ♦ BUDAPEST: A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottsága meg­hívására hétfőn Budapestre érkezett az NSZK Szociálde­mokrata Pártjához tartozó Ifjú Szocialisták (JUSO) delegá­ciója, amelyet a szervezet el­nöke, UH Skirke vezet. A dele­gáció megkezdte megbeszélé­seit a KISZ Központi Bizottság Hámori Csaba első titkár ve­zette tárgyalócsoportjával a két szervezet további kapcso­latairól és a nemzetközi ifjú­sági mozgalom időszerű kér­déseiről. + KHARTUM: Szudán hely­reállítja a szomszédos Etiópiá­val a legmagasabb szintű dip­lomáciai kapcsolatokat, s a kö­zeljövőben nagykövetet cserél vele — jelentették be Korfum­ban vasárnap. A két ország diplomáciai kapcsolatait az el­múlt két évben ügyvivők bo­nyolították. A szudáni ideigle­nes katonai tanács tagja, Fad- lallah Nasszir Burma vasárnapi sajtóértekezletén közölte, hogy Kartum és Etiópia között meg­szűnt a „fő feszültségforrás". Szudán korábban ugyanis azt állította, hogy Etiópia segítsé­get nyújt a kartumi központi kormány ellen harcoló déli fel­kelőknek. Nasszir Burma kül­döttség élén nemrégiben tért vissza Addisz Abeba-i tárgya­lásairól. Beethoven IX. szimfóniá­jának előadásával megkez­dődött tegnap este a Pécsi Nyári Színház idei évada. Az Orvostudományi Egyetem aulá­jában melegen ünnepelte a közönség a nagy vállalkozás résztvevőit: a három pécsi énekkart, a Nevelők Háza Kamarakórusát, a Mecsek Kó­rust és a JPTE TK Vegyeska­rát (karigazgató Tillai Aurél). Szólisták Iván Ildikó, Mészöly Katalin, Köröndi György és Dimitar Stancev voltak, a Pé­csi Szimfonikus Zenekart Er­délyi Miklós vezényelte. $ $ $ $ • 2 fő szerelésvezetőt kalorikus vagy általános gépipari technikusi végzettséggel. Korhatár $ jelentkezését felvesz: 45 év. rendelkezők 'ÁPRILIS 4. GM ENERGETIKAI GÉPGYÁRTÓ LEÁNYVÁLLALAT Pécsi Hőerőmű szerelési munka- (yjk helyére, hosszú távú szerelési munkára S $ $ $ $ $ $ ® $ $ $ Megfelelő gyakorlattal várjuk. Felveszünk továbbá • csőszerelő • és minősített hegesztő szakmunkásokat. Kiemelt bérezés, fizetés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: A. 4. GM ENERGETIKAI GÉPGYÁRTÓ LEANYVALLALAT pécsi szerelési kirendeltsége, Goda László föszerelö elvtársnál vagy Budapest XI., Budafoki út 70. Szerelési főmérnökség, Németh István szerelési főmérnök elvtársnál. Telefon: 252-072 $ $ 3 $ 3 $ $ leieion: cot-v/á ^

Next

/
Thumbnails
Contents