Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)

1985-05-11 / 127. szám

Húszéves az úttörő fúvószenekari mozgalom Pirosnyakkendős zenészek Fúvószene szűrődik ki mos­tanában délutánonként a ze­neiskolák tájékán. A „pultok", vagyis a kottatartók mögött jobbára 10-:14 éves gyerekek buzgólkodnak réz- és fafúvós hangszereikkel, de akad köz­tük jócskán tíz év alatti kis­diák is; kislányok, fiúk, vegye­sen. Úttörő fúvószenekaroink or­szágszerte szorgalmasan ké­szülnek a tavasszal kezdődő megyei versenyekre. (Baranyá­ban május 18-án rendezik meg Szigetvárott a megyei váloga­tót.) Itt dönti el a szigorú zsű­ri, ki a legjobb, melyik együt­tes képviselheti megyénket (is) júniusban Zánkán, az országos úttörő fúvószenekari találko­zón. Magyarországon jelenleg több, mint 200 úttörő- és if­júsági fúvósegyüttes működik. Gyakran találkozhatunk velük ünnepségeken, fölvonulásokon, vagy önálló koncertjeiken, örömmel hallgatjuk, nézeget­jük őket. Azután megszokot­tá válik a kép: a menetzenével vonuló, térzenét muzsikáló pi­rosnyakkendős úttörőzenekarok látványa. Kedvesek, aranyosak, ügyesek ... Zenei fül az ese­tek jó részében azon is él­őmül, mennyire tisztán, stílu­sosan játszanak. Valójában azonban keveset tudunk róluk. Méltatlanul ke- rábban csak esetlegesen mű­veset. Pedig érdemes mélyebb­re is pillantani. Oda, ami mu­zsikájuk s a külsőségék mögött van. Az úttörő fúvószenekari moz­galom éppen most két évtize­de, a hatvanas évek közepe tájt kezdett szárnyra kapni. Ko- ködött néhány együttes, pél­dául az Úttörővasút égisze alatt vagy a bányavidékeken, így Pécsett is a Gyárvárosi Út­törő Fúvószenekar, amely ép­pen 27 éve alakult meg. De akkor még általában a maihoz hasonló — szervezett — zene­iskolai hangszeroktatás háttere nélkül muzsikáltak. A kezdeteknél külön is meg kell emlékeznünk a Pécs-gyár- városi Úttörő Fúvószenekar munkásságáról, aminek sok hasonló együttes köszönheti a létét országszerte. A hatvanas évek második fe­lében - bizonyára sokan em­lékeznek még — nemegyszer láthattuk őket a tévében is, amint nemzetközi labdarúgó­mérkőzések előtt eljátszották a himnuszokat. Sokfelé ismerték őket. Rendszeresen járták a Dunántúlt, az országot, a Ba­laton környékét, ahogyan ko­rán efhunyt első karnagyuk, Rajnai Henrik emlegette: ún. loborzó hangversenyekkel. Le­álltak egy-egy kiszemelt köz­ségben, s adtak egy félórás térzenét. Csodájukra összecső­dült a falu apraja-nagyja. A Dunántúlon sokfelé állítják, hogy az ő hatásukra alakult meg s működik ma is falujuk, községük vagy városuk úttörő- csapatának fúvószenekara. Egy bizonyos: a pécs-gyár- városi (6-14 éves korú) gyere­kek egyetlen koncertjükkel szét­oszlatták a tévhitet, miszerint a fúvóshangszer „egészségtelen” e zsenge korban. Bebizonyít­va, hogy kisgyerek is meg tud­ja fújni tisztán e trombitát, tu­bát, kürtöt. A hetvenes években a zene­iskolák is fölkarolták a mozga­lom ügyét. Szakképzett fúvós­tanárok jelentek meg a fal­vakban is. Megkezdődött az egyéni hangszeroktatás — im­már szélesebb körben, szerve­zetten. Majd a szülők és a tanácsok áldozatvállalásából egy.e több helyen alakultak meg úttörőzenekarok. Legelő­ször ott. ahol a fúvósmuzsiká­nak mintegy százéves hagyo­mánya van: a felnőtt bányász­zenekarok környezetében vagy az ország német nemzetiségi területein. (Baranyában pl.: Máza-Szászváron, Komlón, Bó- barcon, Sásdon s másutt is.) Előfordul azonban, hogy fel­nőtt fúvószenekari hagyomá­nyok nélkül is ma már orszá­gos rangú úttörőegyüttesek vonják magukra a figyelmet, mint Hajdu-Bihar megye, vagy Heves több községé­ben. Berettyóújfalu ifjúsági fú­vószenekara például tavaly Rostockban (NDK) értékes fesz­tiváldíjat kapott „kortórs ma­gyar művek kimagasló színvo­nalú megszólaltatásáért". Abony (Pest megye) úttörő fú- vószen^kara pedig a csehszlo­vákiai Cheb városából hozott hasonlóképp rangos díjat. Legutóbb 1983-ban Veszprém­ben rendeztek országos úttörő­zenekari találkozót. Itt Orosz­lány, Abony, Berettyóújfalu, Budaiok és Pécs-Gyárváros együttesei bizonyultak a leg­jobbnak. űk valójában az or­szágos élvonal elején halad­nak. A minőségi fejlődést el­lenben az ő szereplésüknél is ékesebben bizonyítja, hogy olyan kis lélekszámú helysé­gekben is, mint a Mátra-vidéki. Tarnaleleszen (Heves megye), vagy a baranyai Palotabozso­kon az igen jó képességű, na­gyon szépen és tisztán muzsi­káló úttörő fúvószenekar már országos fesztiválokra is eljut­hatott. Jóllehet a követelmények nem alacsonyak. Egy-egy modern hangvételű népdalfeldolgozás, szvit, átirat vagy más előadási darab megszólaltatása bizony rutinos felnőtt együttesnek is a becsületére válna. Szép a fejlődés tehát a re­pertoárban is. Valaha csak a hagyományos zenét, a megszo­kott indulókat, keningőket ját­szották. Ma ezek a gyerekze­nekarok Bachot, Beethovent, Weiner-műveket játszanak, s kortárs szerzők alkotásait is - versenyeken alapkövetelmény ez! — képesek jól előadni, nemzeti, nemzetiségi vagy szó­rakoztató fúvósmuzsikájuk mel­lett. Fúvószenénknek jó a híre a világban. Néhány éve, a fú­vószenekari világszövetség első kongresszusán, Norvégiában, Trevor Ford, a szövetség elnöke így nyilatkozott: „A zenekari fúvósmuzsikálás évtizedeken ke­resztül egy helyben topogott. Hagyományt őrzött, de nem lépett előre. A holtpontról el­mozdulás egyik legfontosabb tényezője a magyar lúvószene ugrásszerű minőségi fejlődé­se .. S ebben, minden bizonnyal, benne vannak a magyar úttö­rő fúvószenekari mozgalom két- évtizedes eredményei is. Wallinger Endre Portréfilm Makrisz Agamemnonról-Makrisz Agamemnon a forgatás szünetében a felszabadulási emlékműnél. Körtvélyesi László felvétele f Ejféli forgatás a Mecseken Hatalmas, fehér máglya vi­lágít a Mecsek-oldalban, a fel- szabadulási emlékmű körül. A fény már a harkányi útról lát­szik, mintha egy fényes csillag került volna hirtelen a domb­ra futó város lámpái közé. A kíváncsi pécsiek közül többen az emlékműhöz kapaszkodnak fel, s látják, hogy filmforga­tás készül: erős reflektorok vi­lágítják meg Makrisz Aga­memnon immár tízéves pécsi szobrát, a szárnyait a város fölé feszítő Nikét. Az utat a Magyar Televízió és a MAFILM teherautói torlaszolják el, az összeszokottság látszatát keltő népes csoport sürög-forog az emlékmű körül. A szerkesztő, Barnai Ildikó egy Volga motorháztetején szervírozta magának az est­ebédet. — Amikor Melina Mercouri, a híres filmszínésznő, Görög­ország kulturális minisztere legutóbb Magyarországon járt, fölvetette azt az ötletet, hogy a két ország televíziója mű­ködjön együtt a jövőben — kezdi ismertetni a forgatás elő­történetét. — Korábban csak bérmunkákat vállaltunk a gö­rög tévéseknek. Ez az első koprodukció: portréfilm Makrisz Agamemnonról. A rendező gö­rög, a stáb magyar. Jöjjön el az éjszakai forgatásra, egy kórus is szerepel majd -.teszi hozzá. 8. HÉTVÉGE Az emlékmű lábánál még. 72 évesen is szálfa termetű, mar­káns arcú férfi figyeli a tech­nikusok hadmozdulatait: Mak­risz, q hazai és az európai szobrászat egyik meghatározó egyénisége. 1950 óta él Ma­gyarországon, korábban Párizs­ban töltötte az emigráció éveit. A pécsi Szárnyas Niké talán a legjelentősebb a ha­zai emlékművei közül.- Mi köti önt ehhez a táj­hoz? Nem sokáig gondolkodik a válaszon.- Ez egy darabka Görögor­szág ... Ez a szép lejtő, a dombhajlatok. Nagyon hason­lít Delphi környékére. Ez volt, ami azonnal megfogott. Ezért szeretheti a Villányi­hegység környékét is. Előző nap ott forgattak, a villányi szobor­parkban és a siklósi kerámia alkotóházban. Ö ugyan csak vendégként járt ott az elmúlt évtizedben, de tanítványai, mű­vésztársai jelentős műveket hagytak a bányakatlanban. Míg a stáb dolgozott, Makrisz riporterként kérdezősködött a munkalehetőségekről, a szim- pozionokról, az alkotóhózi fel­tételekről. Itt, a pécsi emlékműnél is megkezdődik a forgatás. Az operatőr, Czabarka Péter, ép­pen Dimitri Stoupis-szal, a görög rendezővel tanácskozik. Amíg a világosítók átállítják a reflektorokat, félrehívhatom a rendezőt, aki csuklyás ka­bátban is dideregve álldogál a májusi „télutóban". — Mindenekelőtt magáról mondjon néhány szót. . . — Semmi különös: Pireusz­ban lakom, elvált vagyok, a görög televíziónál dolgozom. Ezt a témát, mármint, hogy ké­szítsünk a Budapesten élő Mak­risz Agamemnonról portréfil­met, egy idősebb pályatársam ajánlotta. Nem volt könnyű megszereznem: még hatan as­piráltak a rendező! posztra. A tervem az, hogy magyar művészettörténészek közremű­ködésével meginterjúvoljuk a Mestert, s ezt a beszélgetést egészítik ki a különböző hely­színeken - Budapesten, Szek- szárdon, Baranyában, az Al­földön és esetleg Mauthausen- ben fölvett képek. A film 70-75 perces lesz. Nagyon sok vágó­képre van szükségem, hogy aztán odahaza összeállíthas­sam a végleges változatot. Jóval elmúlt már éjfél. A Pé­csi Nemzeti Színház operakó­rusa formaruhában reszket a hűvös szélben. Még szerencse, hogy csupán imitálniuk kell az éneklést, így Károly Róbert karnagy a play bock üteme­zésére figyel. A Psalmus iHun- garicus fenséges harmóniái be­töltik a teret. — Igen, így képzeltem - mondja boldog fáradtsággal a görög. Fönt a reflektorok árnyékte­rében magányos férfi tűnik fel. A szobrot bámulja, s alat­ta a várost. Makrisz Agamem­non ... Havasi János Denaturált egyszerűség és a mindentudó vasdrótok Székely Vera (Paris) térberendezése (installation) a Pécsi Galériában Az itt a bökkenő, hogy nincs ki eldöntse helyettünk: mikor érkezik el a pillanat, amikor - mert már nincs mit mondani, nem kell mondani, nincs kinek mondani - hall­gatni kell. Furcsa helyzet elé állít néhány tizenéves művész világképet átrendezni készü­lő zseniális futama, és mellet­te a már megszentelt törté­neti értéket teremtő mesterek zavara. Illetlen, és majdhogy­nem lehetetlen elmagyarázni, megértetni, hogy mi a hang, a tónus, ami a kiválót, va­donatújat, megbízhatót és megnyugtatót elválasztja a kimódolt szabású ósditól, ami ráadásul frivol nyugtalansá­got is kelt. A műkereskedelemben kompromittált tárgykészítés ellentételeként már a hat­vanas évek végén érkeztek híradások a szakmai perfek- ció és művészettörténeti tra­díció köreit átlépő cselek­ményekről. A talmi anyagok szépségének és elemi for­materemtő eljárásoknak a „szegény művészetnek" az apológiái érzékennyé tették a közönséget a köznapi krea­tivitás „művészi" lehetősé­geire. A kitalálók és króni­kások valóban nem gondol­tak többet e jellemző gya­korlatot szavakba csomagoló összetétellel, mint felidézni az alkotóképesség elemi ér­tékű megnyilvánulásait. Ezek közül számosán elhagyták, mások delejesen őrizték a „művészies szép" megterem­tésének vágyától fűtött lel - kesültségüket. Sokakban megmaradt a „teremtő” gesztus kissé öntelt beideg­ződése, mely az ihletett érin­tés poétikai körét csupán­csak nézőtérnyi vagy hangár- nyi kiterjedésekben vélte megvalósíthatónak. Az idő haladtában aztán ezekről is bebizonyosodott: abban a pillanatban, amikor a költői szárnyalósú és ihletett cse­lekvés teóriákra, eszmékre és rendszerekre kezd hivatkozni, elveszíti képességét, hogy szóljon igazi küldetéséről, „történelmi másféleségéről" 1 A retorikától való irtózásá­ról, A magányos motyogás­tól való félelméről. Vádas­kodásairól és acsarkodósai- ról. Az eretnekégetö és kü­lönbségeket egyenértékűre csonkító „rendről”. Ha elve­szítette ezt a képességét, ak­kor el lehet felejteni. Ha el­felejtették, akkor viszont tet­szőleges pillanatokban tűn­het fel az újdonság álruhá­jában. Székely Vera egy nagy vállalkozás szépséges kocká­zatával, egy régóta ismert gondolkodásmód továbbho- nosításának eltökéltségével rendezte be a Pécsi Galéria dong a boltozatos terét. Csuk­lóvastagságú, kéreggel borí­tott bükkfa husángok szá­lainak, kötegeinek, halmai­nak összeállítása jól követ­hető logikai lépésekben tör­ténik. Gondos kezekkel kifúrt lu. kokba jókora csavarok ke­rülnek, tipli a falba, arra drót. A megkívánt „rend­ben” kezd élni e kizárólag külső meghatározókkal mű­ködtetett szerkezet. Tartja a drót. Halványabb körvonalú, érzelmesebb tájakról csak keveset sejtető könnycsep­pek árulkodnak a fűrész nyoma mentén sorjázó méreg­zöld kéregdarabokon. Szem­benéz közönségével. A mit sem kockáztató kibic jólin- formáltságával, a műítész előítéleteivel, a technokrata ajakbiggyesztésével, a dísz­lettervező ökonómiaigényé­vel, az építész esetlegessé; geket és kerülőutakat meg­vető szakszerűségével. És Székely Vera szerkezete rendre le kell süsse a sze­mét. Mert az egész termet be­töltő konstrukció naiv termé­szetessége modoros esetle­gességekkel, jelentős funk­ciójú szerkesztési ügyetlen­ségekkel párosul, a felidé­zett anyag tiszta hangja az észjáték semlegesítő hatásai­ban halkul el. Igazán sajná­latos, hogy a közönség és a kritikus nem lehet tekintettel azokra az örömteli pillana­tokra, melyek közepette — egy kis csapat lelkes segít­ségével — a mű elkészült. Akkor vált volna igazán meggyőzővé ez a térberen­dezés, ha a jóérzés, derű és értelmes cselekvés hangula­tait továbbsugározhatta vol­na. Mert hiányérzetünk vé­gül is a valódi, vagy képle­tes részvétellel kapcsolat­ban van. A mű alap­hangja az idegenség és bizalom, megengedés és tartózkodás tónusait ellent­mondásosan vegyíti, de ettől még igen jól megcsinált da­rab is lehetne. A „behato­lás" során azonban vissza­tartanak a mechanikus cso­mópontok, a megmunkálás henyeségei, melyek nem ro­mantikusak, csak csúnyák. És logikusak. Hiányérzetet megfogal­mazni kötelező, ha a mű lét­rejöttének feltétele a szak­mailag nem érintett résztve­vőkkel való együttműködés. A kritikus tehát a „mi lett volna, ha" gondolatkísérleté­vel játssza el a magamagót is „műbe fogalmazó” alkotó kooperációs ötleteit. Mindenekelőtt maga vág­ta volna ki a szükséges mennyiségű fát. (Az is lehet azonban, hogy szükséges mennyiségű fát ültetett vol­na.) A madárfüttyös tavaszi erdőben kisbaltával model­lezte volna a történelemelőt­ti hajlék építésének kivitele­zői megpróbáltatásait. Ma­gasodorta lián-gurtnival kö­tötte volna gúzsba a husán­gokat. Hagyta volna, hogy mozdulatait videoszalagra vi­gyék, mondván, hogy ez is pontos, célszerű, tanulsá­gos. Mindent felépített vol­na magának. Házat, hidat, utat a Teremtőhöz, ördön- gős csinálmányokat talány gyanánt. Szög, csavar, ütve- fúró, drót elfelejtve. És nem hagyott volna segíteni ma­gának. Mindenért maga vál­lalta volna a felelősséget. Persze, erre 0 megoldásra mondhatjo bárki: na és? Mea, hogy miért idenesíte- nek? Hogyan értsem és mivégre mindez? És azt is, hogy ostobaság az egész. Aknai Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents