Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-09 / 125. szám
1985. május 9., csütörtök Dunántúli napló 5 Búcsú a várostól, a társaktól Pécsi diákok közös ballagása Nyolc óra felé kezdtek el gyülekezni tegnap este a Sétatéren a pécsi középiskolák és szakmunkásképző intézetek végzős diákjai, hogy együtt vegyenek búcsút attól a várostól, ahol diákéveiket töltötték. Harmadik alkalommal rendezik meg Pécsett a városi KISZ-bizottság sze.rvezésében ezt a közös ballagást, amit hamarosan követnek az iskolai ballagások, a búcsú az osztálytársaktól, tanároktól, iskolától. Mintegy hatszáz diák fáklyás menete indult el teg- ' nap a Sétatérről lekanyarodva, majd fel a Sallai utcán, hogy a Jókai téren át a város főterére menjenek a közös búcsúztatóra. Nem volt ez afféle diákkarnevál, zöldnap, mert hangulatát a jól ismert régi ballagási énekek határozták meg és a búcsú hangulata. Ez a búcsú Pécsnek, a diákvárosnak szólt, ahonnan sok kollégista diák most végleg eltávozik. A közös ballagás a Széchenyi téren ért véget Katona Agnes, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola tanulója búcsúztató szavaival, valamint sok verssel, dallal, Orsós György dalénekes meg a pécsi diákok közreműködésével. A Vöröskereszt együtt a fiatalokkal Ünnepi megemlékezés az egészségügyi világnapról Május 8-án az egész világon megemlékeznek az egészség- ügyi világnapról. Ezen a napon született a Nemzetközi Vöröskereszt létrehozója, Henry Dunant. Május 8-át 1949-ben nyilvánították vöröskeresztes világnappá. Május 8-a alkalmából tegnap Pécsett, a Városi Tanács tanácstermében a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetősége ünnepi megemlékezésre hívta össze a baranyai vöröskeresztes aktívákat. A megjelenteket dr. Kárpáti Júlia, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének titkára köszöntötte. Ezt követően Csuja Imre, a PNSZ művésze szavalattal, majd a Családi Intézet Erkel kamarakórusa énekével színesítették az ünnepséget. A megemlékezést dr. Kóbor Józsel, a Bqranya megyei Tanács osztályvezető főorvosa mondta. Beszédében kiemelte, hogy az ENSZ az idei esztendőt a nemzetközi ifjúság évének nyilvánította. Ehhez kapcsolódik a vöröskeresztes világnap mostani jelszava — ,,A Vöröskereszt együtt a fiatalokkal I". Ez alkalomból átadta a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei Végrehajtó Bizottsága nevében a kiemelkedő munkát végzett aktivisták kitüntetését. Kedden Budapesten „Vöröskereszt Munkáért" arany fokozatot kapott: dr. Tényi Jenő professzor, dr. Szilasi Anna városi főorvos, Kárpáti Zoltán gyógyszerész, Deutsch Lászlóné körzeti ápolónő. Az ezüst fokozatot heten, a bronz fokozatot tizenhármán kapták .meg. Tíz kiváló véradószervező oklevelet és kitüntetést vett át. A Véradó Mozgalomért emlékplakettet a Zsolnay Porcelángyár kollektívája nyerte el. A mohácsi öntödei Vállalat az Országos Béketanács emléklapját nyerte el. Hárman részesültek a Szociális Gondoskodásért emlékéremben. Felszámolják a pécsi cigánytelepeket A táncművészeti tagozat hallgatói saját koreog ráfiáikra adtak elő rövid táncdarabokat Fotó: Proksza László Bemutatkozik az új Művészeti Szakközépiskola A statisztikai adatok szerint mintegy 22 000-re tehető a baranyai cigányság száma. A népesség többsége elsősorban kisebb falvakban, vagy nagyobb településen lakik, közel 20 százalékuk viszont a megyeszékhelyen él. A helybeliek és a naponta ingázók alkotják a pécsi ipari üzemek, szolgáltató vállalatok segéd- és betanított munkás állományának számottevő hányadát. A népcsoporthoz tartozók lélekszámú az utóbbi időben állandósult, ezzel együtt jelentősen változtak lakásviszonyaik, szociális körülményeik. Amíg a óO-as évek közepén a megyében 1ó0 cigánytelepet tartottak nyilván, napjainkban mindössze 100—110 putri létezéséről tudnak a tanácsi szervek. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a telepek mára teljesen eltűntek. Sásd- Gálykút, Old, Versend és Gil- vánfa mellett például Pécsett is található néhány kisebb cigánykolónia. Számuk az év végéig tovább csökken, lakóik kedvezőbb körülmények közé jutnak, elköltöznek, épületeiket lebontják. — Pécs város Tanácsa az elmúlt évben megszabta a legfontosabb tennivalókat - tájékoztat dr. Huszty Lajos, a VB Hivatal elnöke. - A határozat Koszorúzási ünnepséget tartottak szerdán a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában Sebes László születésének 80. évfordulója alkalmából, Setes László 1926-tól vezető tisztségeket töltött be a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségében és a Kommunisták Magyarországi Pártjában. 1944- ben a németek elfogták és alapján ütemtervet készítettünk és az érintett osztályok rögtön megkezdték az előkészületeket. Valószínűleg lényegesen előbbre tartanánk, de a kedvezőtlen időjárás, a hosz- szú és kemény tél, bennünket is hátráltatott. — Hány cigánytelepet számolnak lel idén? — Terveink szerint rövid időn belül megszűnik a Kisgyőris- kola és a Zsigmond-telep, de az év végéig valószínűleg hasonló sorsra jut a Kapedli- csárda is. A kiutalások intézésekor a lépcsőzetes lakáshoz juttatás elvét alkalmazzuk. A telepekről elköltözők előbb komfort nélküli, később fél- komfortos. majd komfortos lakáshoz juthatnak. A megüresedő putrikat viszont azonnal lebontatjuk.- Hányán jutnak így lakáshoz?- A kisgyőriskolai telepen 12 család lakik, valamennyien megkapták már az érvényes lakáskiutalást. Zsigmond-tele- pen csak egyetlen épület áll. a Kapedli-csárdában öt család él, meglehetősen mostoha körülmények között. Közülük néhányon önkényes beköltözők. Akinek van kiutalása, azokat elköltöztetjük, a többiekkel más módon járunk el. F. D. közvetlen a felszabadulás előtt megölték. A koszorúzási ünnepség során Sebes László emléktábláján elhelyezték a megemlékezés, a kegyelet viráaait a Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottságának, a KISZ Központi Bizotttságának, valamint a Magyar Ellenállók Antifasiszták Szövetségének képviselői. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola nemrég megnyílt új épületét mutatták be tegnap a párt- és társadalmi szervezetek, pedagógiai intézmények keretében tevékenykedő szakembereknek. Működés közben láthattuk a Radnics utcai új tömböt, amelyről az eltelt néhány hónap után elmondták az ott dolgozó tanárok, diákok, hogy miként vált be a 70 millió forintért elkészített épületrész. Itt vannak a műhelyek, próbatermek — folytatásuk a tantermekkel a hetedik ötéves tervben épül fel. Addig a régi épületben folyik az elméleti, az újban a gyakorlati oktatás. Levegős, szép terű haliból érünk fel a folyosóra, amelyről két rajzterem, a reklámgrafika, a gobelin- és szőnyegszövés, az ötvösök és a keramikusok műhelyei nyílnak. Már-már profi munkákat láttunk formálódni mindegyik teremben a 14-18 éves fiatalok keze alatt, például fantáziadús könyv- és lemezborító, naptár, bélyeg és szellemes plakátterveket a reklámgrafikusoknál. Az ő műhelyük, szak- tantermük a fotólaborral remekül felszerelt. Szűkösen férnek el az ötvösök, és a szövőterem szinte ugyanolyan zsúfoltnak tűnik, mint a régi épületben. A szűk térre panaszkodnak a táncművészeti szakon, és ha benézünk a két balett-terembe, valóban nehéz elképzelni, miként mozog ott 10-12 diák. Nagy tetszéssel nyilatkoznak új zenetermeikről, kitűnő akusztikájú koncerttermükről a zenei tagozat tanárai, diákjai. Teljes a hang- szigetelés a 12,5 négyzetméter alapterületű próbatermekben, és a koncertterem lehetőséget ad a minőségi muzsikálásra vagy arra, hogy pódiumon vizsgázzanak, érettségizzenek a diákok. Tegnap délután itt adtak hangversenyt az iskola öregdiákjai, élükön Jandó Jenő zongoraművésszel. Az iskola művésztanárai és más volt növendékei az előcsarnokban rendeztek kiállítást. Ezen érdekesen megformált hall jobbszárnyán, amelynek kialakítása kicsit az amfiteátrumokra emlékeztet, az iskola növendékei tisztelegtek munkáikkal Lukács György emléke előtt. Kiállításukat a 100 éve született filozófusra emlékezve, dr. Nagy Imre, a JPTE tanára nyitotta meg. Délután 5 órakor majális kezdődött az iskola szabadtéri színpadán, s ezzel fejeződött be a Pécsi Művészeti Szakközépiskola ' új épületét bemutató, köszöntő tavaszi művészeti nap. G. O. Emlékezés Sebes Lászlóra Áthelyezték a Zöldért felvásárlóhelyét Pécsi Dohánygyár, Komlói Lakásfenntartó Szövetkezet, SZfiVAUT Elismerő oklevél a kiemelkedő munkáért Meghatározója a belföldi cigarettapiacnak a Pécsi Dohánygyár: a már hagyományos terméknek mondható Sopianae mellett újabb termékei, a Lady és a Junior is mind kedveltebb. A múlt év néhány eredménye: 1,3 milliárd forintos termelési érték, közel 126 millió forintos nyereség, ez utóbbi csaknem egyharmadával több az 1983. évinél. Többek között ezek is elhangzottak az ünnepségen, amelyet tegnap délután rendeztek a pécsi gyárban, és amelyen részt vett Ge/'sz Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője is. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, illetve az ÉDOSZ szakszervezet központi vezetősége Elismerő oklevelét Szabó Nándor, a városi tanács elnökhelyettese adta át Irimi Sándor igazgatónak, elismerve ezzel a gyár kollektívájának 1984. évben végzett kiemelkedő munkáját. * A Komlói Lakásfenntartó Szövetkezet 18 épület, közel 700 lakás gazdája. Évente több mint 4 millió forintot költenek felújításra és mintegy másfél milliót üzemeltetésre. A szövetkezetnél jól sáfárkodnak a lakók pénzével, bérbe adják az üres helyiségéket, gyorsjavító szolgálatot tartanak fenn, ennek eredményeként viszonylag alacsony a lakások üzemeltetési költsége. Elmúlt évi kiemelkedő munkája alapján a iKomlói Lakás- fenntartó Szövetkezet elnyerte a SZÖVOSZ dicsérő oklevelét. Az elismerést tegnap késő délután, a Május 1. Művelődési Házban rendezett ünnepségen Keresztény Árpád, a szövetkezet elnöke vette át. * Tavalyi gazdasági munkája elismeréseként, a Belkereskedelmi Minisztérium és a SZÖVOSZ Elnöksége, valamint a KPVDSZ közös javaslatára Dicsérő Oklevelet kapott a SZOVAUT Vállalat. A közelmúltban áthelyezték a Zöldért Vállalat Pécs, Bajcsy- Zsilinszky utca 6. szám alatti felvásárló boltját a vállalat központi telepére — Megyeri u. 60. szám. A felvásárlótelep harmincöt évig működött a belvárosban, ahol "a vállalat egykori központja is volt. A raktározási körülmények azonban egyre rosszabbodtak. A tárolás a vizes, nagy páratartalmú pincékben jelentős veszteséggel járt. A zöldséget, gyümölcsöt teherautóval szállították a központi telepre és csak másnap jutott el boltokba. A termelők is panaszkodtak, ha nagyobb mennyiségű árut hoztak gépkocsival, nem tudtak parkolni. A Megyeri út 60. szám alatti központban a 100 vagonos hűtőházban és a 150 vagonos raktárbázisban a tárolás biztosított, és megvan a lehetőség az áru azonnali továbbítására is. Hétfőtől péntekiq délelőtt 8- 10-ig vesznek át - előzetes bejelentésre - zöldséget, gyümölcsöt. Elsősorban primőrárut, paprikát, paradicsomot, uborkát, továbbá póréhagymát, jég- salátát, brokkolit, karalábét, retket és salátát. Amint megindul a qyümölcsszezon, megy- gyet, kajszit, őszibarackot stb. Tárolásra nem vásárolnak, van méq bőven a tavalyi készletből, burgonya, hagyma és qyö- kér. Mindezt a napi felvásárlási áron, amely a kereslet-kínálattól és a minőségtől függően, 30-40 százalékos árat jelent. A termelők kisebb mennyiségű áruját továbbra is átveszik a Zöldért Vállalat mintegy huszonöt boltjában. M^tiöxé-tet hírei Fogadós a szovjet nagykövetségen Vlagyimir Bazovszkij, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének budapesti nagykövete, a hitleri fasizmus szétzúzásának 40. évfordulója alkalmából szerdán fogadóst adott a nagykövetségen. A fogadáson jelen volt Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese, Aczél György, Grósz Károly, Havasi Ferenc, Hámori Csaba, Maróthy László, Sarlós István, a Politikai Bizottság tagjai, Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, Berecz János, Horváth István, Pál Lénárd, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai. A fogadáson Vlagyimir Bazovszkij átnyújtotta az 1941— 45-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége alapította Jubileumi Érmet pártunk, államunk vezető személyiségeinek. 9 A Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat dolgozói szerdán a Budapest Kongresz- szusi Központban ünnepséget tartottak abból az alkalomból, hogy múlt évi sikeres munkájukkal kiérdemelték a Kiváló Vállalat címet. Az oklevelet Marjai József miniszterelnökhelyettes adta át Somogyi Jenő vezérigazgatónak. * Csehszlovákia felszabadulásának negyvenedik évfordulója alkalmából az ünnepségekre érkezett külföldi delegációk, köztük az Óvári Miklós, az MSZMP KB Politikai Bizottsága tagja, a Központi Bizottság titkára vezette magyar párt- és állami küldöttség szerdán a prágai Zsizskov-hegyen lévő nemzeti emlékműnél megkoszorúzták az Ismeretlen Katona Sírját, az olsany szovjet katonai temetőben pedig a Csehszlovákia felszabadításáért elesett hősök emlékművét. Ma a pécsi Park moziban Konferencia a vállalati magatartásról A vállalati magatartást motiváló gazdasági és társadalmi tényezők címmel kétnapos konferencia kezdődik ma a pécsi Park moziban, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara, a Magyar Közgazdaságtudományi Társaság és a Szervezési és Vezetési Tudományof Társaság baranyai szervezetei rendezésében. Az országos jelentőségű konferenciát három okból hívták egybe. A 15 éves múltra visszatekintő közgazdaságtudományi kar — kezdetben kihelyezett tagozat — bizonyítani kívánja, az oktatás mellett megtalálta helyét és szerepét a magyar közgazda- sági kutatásokban is, és nemcsak a közgazdaság, de a matematika, a statisztika, a nyelv- oktatás is. Másodszor: scrsdöntő évek előtt állunk, a pécsiek szeretnék kifejteni véleményüket, makro- és mikro-szinten hogyan látják a magyar gazdaság problémáit a pártkongresszus után. Harmadszor pedig meghívták és megszólaltatják azokat a társintézményeket, melyek a kar első lépéseit elősegítették és ma is segítik a kutatásokban és az eredmények közreadásában.