Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-25 / 141. szám
A téli fagykárt szenvedett szőlőtőkék ápolása Az évszázad egyik leghidegebb tele után vagyunk. Borvidékeinken január első felében és február középső harmadában Dél-Dunántúl mind a négy megyéjében több napon mértek —19, —25 Celsius fokos lehűlést. Ezenkívül február 9-én egész nap ónos eső esett és a szőlővesszőkön 2-3 cm-es jégpáncél képződött, amely több mint egy hétig a vesszőkön maradt. Februárban a déli, védett fekvésű hegyoldalakon szokatlanul nagy volt a hőmérséklet napi ingadozása is. A kedvezőtlen időjárás hatására a szőlőültetvényekben a tőkéken sok helyütt jelentős károsodás észlelhető. A fagyveszély mértéke a lehűléstől, a termőhely fekvésétől, a fajtától, ai előző évi terméstől, a tőke kondíciójától függően eltérő. Megfigyeléseink szerint ugyanazon fajtán a rügyek nagyobb százaléka fagyott el- ahol a lehűlés erősebb és tartósabb volt,- a völgyekben és a hegy lábánál elhelyezkedő területeken, — különleges mikroklímájú, déli fekvésű hegyoldalakon,- a jégvert és az aszálykárt szenvedett tőkéken, — a tápanyaggal kevéssé vagy diszharmonikuson ellátott táblákban, — továbbá az elmúlt években nagy termést adó ültetvényekben. A csemegszőlő-fajtákban aránylag nagyobb a kár, mint a borszőlőkben. iMivel Baranya megye természeti adottságai a szőlőtermesztésre különösen kedvezőek, továbbá a termesztési kultúra is aránylag magas színvonalú, ezért a zord időjárás ellenére a rügyekben keletkezett fagykár a szőlőterület nagyobb részén 30%-nál kisebb. Ezeken az ültetvényeken — amennyiben a rügykiesést a tőkénkénti rügyszám növelésével pótolták — jó, vagy átlagos termésre van kilátás. Több mint ezer hektárra becsüljük azonban azt a területet, amelyen a tőkék súlyosan károsodtak. Ezeken a területeken a szokásostól eltérő beavatkozásra, ápolásra van szükség ahhoz, hogy a terméskiesést csökkentsük, illetve az elfagyott tőkéket újra neveljük. A fagykárt szenvedett tőkéken a hajtások rendszertelenül fakadnak. Emiatt e műveletnek az idén nagyobb a jelentősége, mint más években. A főrügyek elfagyása miatt a tőkéken a mellék- és rejtettrügyekből sok iker-, illetve faty- tyúhajtás képződött. Az ikerhajtások közül az egyiket minden szárcsomóról el kell távolítani. A fattyúhajtások közül a felesleges, rossz helyen fejlődőt, a nemtermőt törjük ki. A •hajtásválogatással a tőkéket tegyük szellőssé és arra is gondolni kell, hogy a jövő évi metszéshez megfelelő vesszőket kapjunk. Sok tőkén nemcsak a világos rügyek, hanem a vesszők és az idősebb tőkerészek is fagysérülést szenvedtek. Ilyen tőkéken legtöbbször a tőke tövéből - a hóval védett tőkerészekből erős hajtások fakadónak, míg a termőalapokon teljesen rendszertelenül, csupán satnyák. Ha az ilyen tőke törzsét átvágjuk és azt látjuk, hogy az élőkéreg ólomszürke, a faszövet pedig barnás színezetű, akkor a törzset a kordonkarral együtt el kell távolítani. A tőke tövében - a tőiké erősségétől függően — 2—5 db hajtást hagyjunk meg és neveljük fel. A fagysérült tőkerészt a talaj felszínétől kb. 25— 30 cm magasan, a legmagasabban álló hajtás felett kb. 5 cm-es csonkot hagyva ollóval vagy fűrésszel távolítsuk el. A visszavágott tőkéken kialakuló nagy sebeket a fertőzés megelőzésére sebkezelő szerrel (Cellciddel vagy San- tarral) kenjük be. A tőkék visz- szavágását vagy most, vagy pedig a következő évi metszéskor végezzük el. Amennyiben a kordonkarból erős hajtások indultak, akkor csak az elfagyott csapok és szálvesszők eltávolításáról kell gondoskodni. Egyes kisebb körzetekben olyan nagy volt a lehűlés, hogy életerős hajtás még a tőkék tövéből sem fakad. Amennyiben a tőkék többsége június elejéig életjelt nem mutat, úgy leghelyesebb az ültetvényt kivágni és a területet más növénnyel hasznosítani. Idősebb, egyébként is tőkehiányos ültetvények esetében ez a leggazdaságosabb megoldás. Ezt a munkát a fagykárt szenvedett tőkéken fokozott gondossággal kell végezni, mert a hajtások egyenetlenül fakadnak, eltérő fejlettségűek és sok közülük a talaj közelében helyezkedik el. Ezeken a tőkéken a hajtások és a fürtök könnyebben fertőződhetnek és az időjárás kedvezőtlen alakulása esetén a gombabetegségek és az állati kártevők járványszerűen léphetnek fel, ha a növényvédelmet nem kellő szakszerűséggel végezzük. Az egyenetlen hajtásfejlődés miatt a szőlő virágzása ebben az évben - azonos fajtán is - két-három hétre is elhúzódhat. Ugyanazon tőkén egyidejűleg jelen lesz a bimbos állapotú és virágzó fürtkezdemény, továbbá a tisztuló vagy a már letisztult fürt is. Éppen ezért az átlagosnál csapadékosabb vagy szélsőségesen csapadékos peronosz- póra-járvánnyal fenyegető időjárási helyzetben virágzás előtt szisztémikus hatású szereket ajánlok. Peronoszpóra-orbánc- lisztharmat megelőzésére Ri- domil combi 50 WP -f- Tilt 250 EC nevű szerek kiválóak. Pe- ronoszpóra-orbánc-liszthatmat- szürkepenész fertőzés megelőzésére viszont Ridomil plus 50 WP -j- Mycodifol -)- Thiovit javasolható. A virágzás utolsó fázisában - június második felében — szintén ugyanezeket a szereket javaslom. Átlagosan csapadékos vagy száraz jellegű időjárási helyzetben e drága szerekre nincs szükség, a jól bevált, aránylag olcsóbb szerekkel is (pl. Dithane M—45 -j- Thiovit, vagy Mycodifol + Szulfur 900 FW) eredményesen védekezhetünk. Természetesen az állati kártevők (atkák, molyok) leküzdése is elsőrendű feladat. Annál is inkább, mivel a szőlőt károsító atkák egyes területeken máris járványszerűen támadnak. A szőlőlevelek zsugorodnak és tele vannak szívásnyomokkal. Ellenük Bi 58 EC, Unifosz 50 EC, Mitac 20 WP, Pol-Akaritox, Rospin 25 EC nevű szerek hatásos védelmet nyújtanak. A szőlőmolyok ellen a Bi—58 EC, Ditrifon 50 WP, Fiiból E, Decis 2, 5 EC egyaránt hatásos. Az atkák és a molyok ellen ajánlott permetszerek a gombabetegségek leküzdésére javasolt szerekkel a felhasználás előtt keverhetők és egymenet- ben kipermetezhetők. A növényvédelemmel kapcsolatban megfogalmazott gondolataim az évi védekezési programnak csak egy része. A további teendőkhöz a Dunántúli Napló hasábjain rendszeresen olvashatnak tanácsot. Dr. Diófási Lajos Májusi özek A hajnal hangjait vártam, omikor kiszálltam a kocsiból: a csendesen induló madárfüttyöket, autók-vonatok zúgását távolról, az ébredő szél surranó neszeit, persze kakaskukorékolást —, ám teljes némaság fogadott Szentlőrincen, alig ötven méterre a 6-os út torkolatától, ahol kísérőmmel megbeszéltük a találkozót, korareggel 4 órára. Hideg volt. A világ még a sötétben bújt, egy valahonnan hazatérő, az utcai lámpa fénykörében lépteit meggyorsító macska — ez minden, ami teljes egyedüllétem érzetét tompította. Az őzekre gondoltam — merre járnak, hol kerülnek majd elénk? — amikor Gy. megjött. — Hát akkor — modta —, menjünk. * * * Gy. elégedetlen. Haragszik a télre, az ő birodalmában, a lassan tavaszba forduló erdők- mezők világában a hóval borított, kemény hideget lehelő hónapok most szülik fogyatékos gyermekeiket.- Legalább 100 gramm a differencia! Tavaly ilyenkor ennyivel voltak súlyosabbak az őzbakok agancsai. Sok! A télnek köszönhetjük. Ahova most megyünk — a magyarmecskei „Nimród" vadásztársaság területére —, ugyanazok az olaszok, akik ma is őzet szeretnéA szép vadászhagyományoknak megfelelően töretét kap a kísérőtől a bakot elejtő olasz vadász nek lőni, tavaly jó pár érmes bakot ejtettek itt. Erre idén kisebb a remény, pedig minél délebbre megyünk a Dráva felé, annál kevésbé érződik a tél nyoma a bakokon. Déli irányba indulunk. Átmegyünk Gyöngyfán - az egyik porta udvarán magasba szökkent, sudár fenyő, törzse kopasz, csak a csúcson van egy gömb alakú koronarész, a pir- kadó hajnalban mint egy hatalmas fekete gyöngy rajzolódik a szürkébe forduló égboltra -, a találkozó a magyarteleki hivatásos vadász. Snób- li Dezső házában lesz. Ide várjuk az olaszokat, akik májusi őzre jöttek Milánóból. Három vadász, a tolmácsnő, jó pár kísérővadász, gépkocsivezetők, Gy., jómagam — vagyunk vagy tizenöten, csupa zöld ruhába bújt ember, a vadászat előtti izgalommal telten. Lábunk körül a házigazda vizslája serte- pertél, csatckos a kert udvara a harmattól, az udvar jókora gesztenyefájának koronájában galambok, verebek ébredeznek. Késnek az olaszok. Fél hat is van már, amikor Land Roverjükkel befordulnak - Bon gior- no! mindenkinek -, szedik elő a puskákat, távcsöveket, kitömik vadászmellényük zsebeit lőszerrel. Hat óra van. Indulunk. * * * Májusi bak - maga a varázslat! Türelmetlenül várják május nyitányát a vadászok. Az őz — mesékbeni szerepét meghazudtolva - nagyvad, elejtése nem könnyű feladat, egy rendkívüli nyolcas - de általában hatos - agancs, fényes, fehér hegyekkel, gyöngyös szárral, tömör, széles rózsával a tövében, ha terítékre kerül, ha már ott a töret a vadász kalapja mellett, ha már ellobbant az öröm első lángja, ám a siker ott borzong még az idegekben, amikor apránként végigtapogatják az ujjak a bak agancsát, s csendes diskurzus indul várható súlyáról - kitörölhetetlen emléke a vadásznapoknak. Akkor is, ha nem aranyérmes trófeáról van szó. ínyencek gyalogolnak kilométereket különleges agancsú selejtbakok után, ülnek napokon ót lesben, hogy szemük elé kerüljön, cserkelnek hosszú negyedórákon át, hogy az óvatos, a ravasz, a sokat tapasztalt és tapasztalatait fel is használó bak közelébe jussanak — ez is a május ajándéka. M. Carlo, a három közül velünk tartó olasz vadász határozott: nagy bakot akar. Nem egyet, többet. Vida Csaba, a társaság fővadásza alaposan megtervezte a hadműveletet. Nekünk elsőként a gerdei határ jutott.- Van ott jó bak! - mondja a fővadász - Csak érjük kinn őket a búzában! * * * Ott vannak! Pontosan ott, ahol Vida Csaba tudta. Mint a tenyerét, ismeri a környéket, vadjait, melyik részen melyik bak hány sutával jár, mekkora lehet az agancsa, kilőhető-e, honnan kell közelítenünk, várhatóan merre menekül majd a rudli, merre lehet lőni, hogy lakott terület a vonalba ne essék. Vida Csaba mindent tud, amit az őzekről, vadászatukról a saját területén egy fővadásznak tudnia kell. Egy kicsit még ennél is többet. Vadgazda: ha szép a bak, ha fejlődőképes, ha biztossá vált, hogy a következő évben még tekintélyesebb lesz az agancsa — nincs az a vadász, akit rávezetne erre a bakra.- Még élnie kell! - határoz. — Majd jövőre, vagy két év múlva .. . Aranyérmes lesz. Majdnem a tábla közepén van a keresett rudli. Vida Csaba is, Gy. is kiszállnak a kocsiból, mint hajdanán a ten- gerészkapitónyoké, irdatlan hosszúságú távcsövet - a spec- tiv-et - támasztanak az autó tetejére, milliméterről milliméterre végigvizsgálják a gyanútlan bakot, csendesen konzultálva egymással.- A bal oldali . .. Szép ... Erős szára van ... És a rózsa? Komoly . . . Mennyi lehet?- Mennyi? 380 gramm körül. Nem nagy, de szép . . . Odaszól a vadásznak. M. Carlo nem kérdez semmit. Maga mellé tette már távcsövét, kezében a puska, kitámaszt, elkattintja a gyorsítóravaszt, várunk három-négy másodpercet, erőset dörren az őzvadászatokhoz nálunk használt fegyverekhez képest nagyobb teljesítményű Remington. öt-hat fura szökkenés - Kapott! - kiáltjo Vida Csaba -, tántorog a bak tőlünk 230- 250 méterre, hirtelen eltűnik a térdig érő búzában. A rudli már messze jár, hatalmas szökkenésekkel menekül a búzatábla távoli vége felé, fenekükön a fehér tükör fel-felvillan. Ahogy közeledünk az elesett bakhoz, úgy válnak mind gyorsabbá a léptek. Tájékozódni könnyű:- Ahol gőzölög! - mutatja az irányt Nyaka Gyula, a vadásztársaság titkára. Fejét kicsit hátrahajtva, csapzottan-nedvesen a búzától, szemében kékes homállyal fekszik a lábunk előtt a bak. Az első szó a mustráé, a második a töreté. Az olasz vadász nem látszik túlzottan elégedettnek, de azért azt mondja: jó bak, nem kicsi bak. Pár perc alatt kizsigerelik az őzet - közelebbről is 380 grammosnak vélik agancsát —, irány vissza az autóhoz. Tovább indulunk a szabadszentkirályi határba. — Van ott egy jó bak — mondja Vida Csaba. - Kinn lesznek egy szántáson. - Dirigálja a kocsit vezető Nyaka Gyulát, merről közelítsünk. Ott is vannak a mondott helyen, természetesen. Egy igen szép- bak közöttük. Lehetnek - vagy fél kilométerre, amikor megint előkerülnek a spectiv-ek, ismét szertartásos és alapos az előzetes értékelés, végén a verdikt: lőhető, mintegy 450 grammos. Nagyot kerülve, oldalról közelítjük meg a rudlit. Az első lövés sebez, az özek — sérült társukat várva — nem ugranak szét, Gy. nyugtatja a többieket: ez mindig így szokott lenni, csak ha elesik az őz, akkor számíthatunk a rudli villanásszerű menekülésére. A második lövés helyben maraszt- ja. Töret, M. Carlo most nagyon boldog. — Nagyon jó, nagyon jó! — lelkendezik, kitekerve a két magyar szó dallamát... Büszke a kísérővadász, büszke M. Carlo. Teljes joggal, 500 grammos, aranyérmes agancsát kecsesen kicsi fején hordó bakot állunk körbe. Ma a másodikat. Azután terítékre került még egy. A másik két kocsi vadászai is elejtettek négyet — közöttük egy nagyon szépet nincs ok a panaszra, az elégedettség le- beqi körbe az ebédlőasztalt a déli órákban, az erdőszéli vadászházban. És nem volt fukar a délután sem. Az olaszok ittlétük három napja alatt ösz- szesen tizennyolc bakot ejtettek el olyan trófeákkal, amelyek a zord tél után meglepetésként hatották súlyukkal, fejlettségükkel, tömörségükkel. Márpedig egy trófea ára magas. Az a bizonyos, délelőtt lőtt 500 grammos értéke mintegy 50 000 forint. Van hát mivel gazdálkodni, amikor a vadász dönt: lőhető-e a bak, vagy várni kell még egy évet, mert akkor többet ér. És a döntésben mindig benne van a féltő szeretet is: díszítse még egy kicsit mezőinket, erdein- ket . . . * * * Gy. eredményesnek, jól szervezettnek. körültekintően levezetettek értékeli a mai vadászatot. Elköszönünk a puskásoktól, kísérőiktől, ők még folytatják. A házat ölelő kis rét élénkzöld füvén — szépen sorba rakva — fekszik a teríték. Odébb, a 150-200 méterre lévő fácánnevelő-telep mögött lévő magas fákon varjak kárognak a váratlanul meleg, napfényes délutánban. Lassan kiérünk a kövesútra. Távolabb, egy cseperedő búzatáblában két őz szaladgál - bakok kergetik egymást. A hátsót figyelem, a hajnali kelés álmossága kusza gondolatokat szül: óhatatlanul mustrálgatom magamban, lehet ez vagy 400 grammos is! Hirtelen kapok észbe: országút, autók - vége van már a vadászatnak! Mészáros Attila HÉTVÉGE 7.
