Dunántúli Napló, 1985. május (42. évfolyam, 118-147. szám)
1985-05-25 / 141. szám
Victor Hugóra emlékezve Száz éve, 1885. május 22-én halt meg a XIX. századi francia irodalom egyik kiemelkedő alakja, Victor Hugo, aki több mint fél évszázadon át tanúja, visszhangja volt Franciaország életének. De nemcsak Francia- országénak. Korának „legnagyobb tanúja" volt, ahogy Eötvös mondta róla. E kivételes tehetségű költő, dráma- és regényíró munkássága, politikai eszméi a XIX. századi eseményeit hatására fejlődtek, változtok. Politikai nézeteinek, művészi eszméinek változását jól mutatja az 1827-ben írt Cromwell című drámája, amelynek előszavában fejtette ki nézeteit a művészetről, állást foglalt c romantika mellett, és o progresszív romantika megteremtője, vezetője lett. A húszas évek monarchista Hugója 1848-ban elkötelezte magát az új, republikánus rendszert létrehozó forradalmi mozgalommal, s amikor az 1851. december 2-i állomcsíny III. Napóleont juttatta hatalomra, „A kis Napóleon" címmel írt „minden idők legsister- gőbb" pamfletje miatt el kellett hagynia Franciaországot. A Csatorna szigeteken (Jersey, Guernesey) élt, dolgozott és harcolt. Emberi nagyságára utal, hogy amikor néhány év múlva Napóleon megengedte hogy visszatérjen hazájába, Hugo elutasította a császári kegyet, mondván, csak a Köztársaság visszaállítása után hajlandó hazatérni. Tizenkilenc évig tartó száműzetése alatt szoros kapcsolatba került a magyar szabadság- harc emigránsaival, pl. Teleki Sándorral, Mészáros Lázárral. Feltétlenül említést kell tenni a magyar szellemi életre gyakorolt, már az emigráció előtt kezdődött hatásáról is. A korabeli magyar írók közül többen. pl. Eötvös, Jókai, sok vonatkozásban Petőfi, Vörösmarty tartották őt „eszményképüknek". Művei gyorsan jelentek meg magyar fordításban. A párizsi Comédie Francaise- ben 1830-ban bemutatott Her- nani című darabját — amely a Hernani Csatája néven vonult be a színháztörténetbe — 1835-ben már nálunk is játszották. Az 1862-ben megjelent Nyomorultak-at 1863- ban, az 1866-ban írt A tenger munkásai című regényét 1867-ben fordították magyarra. Negyvennyolcas szabadságharcunkkal szimpatizálva több magyar vonatkozású költeménye is született, pl. Európa térképe, Fényességek, A néphez s'b. Victor Hugo hatása nem csökkent napjainkban sem. A Magazine Littéraire írja: ....... elevenen él a közönségben. Jelen van kulturális életünkben, mert egyetlen év sincsen, hogy színházi vagy filmrendező ne venné elő újra valamely művét sikerrel." Jól példázza ezt az először 1838- ban a Théátre de la Renais- sance-ban bemutatott Ruy Bias, azaz A ^ királyasszony lovagja című darabja, amelyet idén márciusban újólag műsorára tűzött a budapesti Nemzeti Színház is. Hugo az öncélú szentimentalizmus helyett írói-költői tehetségét a társadalomjobbító szándéknak rendelte alá, mindig helyet követel magának a szellemi életben, ha azt rideg intellektu- alizmus hajta át. Túl a szellemi életen, ha az emberi kapcsolatok az érzelmek hiányától szenvednek, ha az emberi élet pátosza múltba veszik, ha a társadalmi igazságosság sérül, ha az emberi jogok korlátozottak, a nagy író újra élni és hatni kezd bárhol a világon. N émeth Márta 8. HÉTVÉGE Berzsenyi-ébresztés Kaposvárott Újraalakult egy patinás irodalmi és művészeti társaság Kaposvórott valahogy mindig történik valami. Olyan, amire örömmel odafigyelnek sokan az országban. Hol c szépítés eredményei, hol o városkép, a műemlékek óvása keltenek figyelmet; máskor o táj irodalmi-művészeti hagyományai vagy épp egy-egy színházi bemutató. Igaz, volt más is ez a város, más időkben . . Hogy az itt- lalkcknak Csokonai keserű sorai vagy Ady „Kisvárosok őszi vasárnapjai" ötlöttek eszébe. Igen ám, de annak a vasárnapnak a délelőttjén, amikor ez a vers itt megfogant, a költő egy apró „szellemi korállszigeten", a kaposvári Berzsenyi Társaság matinéján olvasott fel műveiből! S ilyen kis közösség - legalábbis a századforduló tájékától - mindig is volt ebben a hajdani „kereskedővárosban", ahonnan o műveltség, a tudás, a hagyománytisztelet, a mű- pártolcs többször is szépen kalászolt, szép termést hozva. Ez volt a Berzsenyi Társaság, cmely többszöri újjáalakulás (1925., 1946.) majd megszüntetése (1949) után a napokban, 1985. május 20-án — Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság néven, immár országos vonzási és hatósugarú körrel - újra megalakult. A helyszín nem változott. Kaposvár Város Tanácsán, a kivilágított díszteremben —, ahol a korábbi Berzsenyi Társaság felolvasó üléseit tartotta —, most a magyar irodalmi élei számos neves képviselője ül: össze. Költők, Írók, irodalomtörténészek: Budapestről, Kecskemétről, Szombathelyről, Fécsről, Debrecenből s termé szetesen Somogy székvárosából, ahonnan — jóleső látni is! - több ismert lestőművész, építőművész, muzsikus arca is feltűnik a literátus emberek sorai között. S a hallgatóság ünnepi lélekkel emlékezik az emlékezők - Takáts Gyula, Kanyar József, Csorba Győző, Fodor András - szavai nyomában: a korábbi társaság életére, a harmincas-negyvenes évek rendezvényeire. Meghitt, olykor derűs pillanatok. Kanyar József történeti visszapillantását azonban — amely, úgy gondolom, megérdemel egy kis kitérőt - magába szívja a feszült, ünnepies csönd. Már az 1904-ben megalakult első társaság — programjuk, munkásságuk rá a tanú — megpróbálta kimozdítani a provincializmus szellemi tunyaságából c kisváros társadalmi és kulturális életét. Alapszabályuk a Társaság célját Berzsenyi és a táj más jeles alkotóinak kultuszában; a magyar szépirodalom, a ,,'szépműtan", a szónoklat s a tudomány mívelésében, terjesztésében látta. De feladatának tekintette (1904- ben!) a somogyi népköltés „gyöngyeinek gyűjtését és a népétet összes megnyilvánulásának a megőrzését is az utókor számára..." E közművelődési, tudományos és művészeti célok eszközei pedig mór akkor is irodalmi ünnepségek, felolvasások, a kiadás és pályadijak; a közönség tájékoztatáso és színházi nevelése. 1925-ben a Társaságot újjá kellett alakítani. Munkássága főleg a húszas évek végén, s a harmincas években élte másodvirágzó- fát. (Akkor 360 tagja volt, a Dunántúl szinte valamennyi városából, s az Alföldről is.) Kiállítások, író-olvasó találkozóik; Berzsenyi-centenárium (1936) s számos országos kihatású irodami találkozó színhelye ez időben Kaposvár. A társaság újabb reneszánsza pedig a felszabadulás után, 1546-tól következik be Takáts Gyula elnökletével. Első dolguk - eqyéb folyamatos teendőik mellett — a háború dúlta nik- lai kúria, s a feltört, kirabolt Berzsenyi-kripta helyreállítása, állami segítséggel. „Negyedvirágzása" idején (1946—49 között) c kor szinte valamennyi jelentős magyar írója, költője szerepelt a kaposvári felolvasó üléseken. A Berzsenyi Társaságot, a többi magyar irodalmi társasággal együtt belügyminiszteri rendelet szüntette meg 1949-ben. Ma az újraalakuló társaságnak eddig „mindössze" 150 tagja van. De hát „nem sokaság, hanem lélek ..." írók, költők; irodalom- és művészetszerető emberek. És művészek. Kaposvórott és sokfelől e kicsiny országból. Ahogyan többször elhangzott: „a múzsák testvérisége jegyében" gyűlnek össze, s munkálkodnak Berzsenyi emlékének, életművének ébrentartásán^ s a mai magyar irodalom és művészet terjesztésén, jobb megismertetésén. A Kiss Dénes főtitkár által megismert program nagyon sok szép, közeli - egy éven belüli - feladatot jelölt ki. Irodalmi és irodalomszervezési feladatokat, előadóművészetieket és képzőművészetieket épp úgy, mint az anyanyelv ápolását. Van azonban elképzelésük hosszabb távú vállalkozásra is: könyvsorozatot indítani az aradi tizenhárom emlékének, illetve legnagyobb, legjelesebb Árpád-házi királyaink életének és művének megörökítésére. Az újjáalakult kaposvári tárra :ág elnökét, Takáts Gyula költő; arról kérdeztem meg, hogyan látja szerepüket, helyzetüket „innen", mikor az irodalmi éle: centruma köztudottan a főváros? „Sokszor megtörtént már —, válaszolta —, hogy vidékről indult el a magyar irodalom szervezése. Ilyen nagy igényekre persze, nem gondolok. De, ha a Berzsenyi Társaság újraclakulásár.ak a lelkesedése és Írói szándéka az elnökség, illetékesei részéről megfelelő anyagi támogatással is találkozik, akkor meglesz annak a lehetősége például, hogy a társaság munkája r.ycmán kiadható könyvek is megjelennek, jelenkori irodalmunk részeként. A Kiss Dénes által ismertetett tervezettel egyetértek; mint elnök csatlakozom hozzá, s minden erőmmel azon leszek, hogy mielőbb hasznára váljék a magyar irodalomnak és képzőművészetnek ez a munka." Wallinger Endre A Pécsi Szimfonikusok hangversenye In hoff Ede és Vasadi Balogh Lajos közreműködésével Egy nyitánynak — mint legutóbb Schubert Rosamun- da-nyitányának a Pécsi Szimfonikusok hétfő esti koncertjén a POTE aulájában — eléggé különböző funkciói lehetnek egy hangversenyen, többé-kevésbé el is különülhetnek a továbbiaktól, de általánosabb értelemben az egész műsor jellegét, minőségét is előlegezhetik. A szóban forgó estén az utóbbi történt: a Rosamunda beköszöntő-zenéje — a stílusbeli rokonságon túl — már előre megcsillantott valamit abból, ami a szünet után, Mendelssohn a-moll (Skót) szimfóniájának előadásában teljesedett ki: világos, tiszta, szabatos, a részletszépségeket sem nélkülöző előadásban hangzott el Schubert „színpadi" zenéje. Középütt Hummel Esz-dúr versenyművének előadása Inhoff Ede trombita művész tolmácsolásában arról győzött meg, hogy bár szerzőjének zenei invenciója, ötletgazdagsága kevéssel marad el mestereinek: Haydnnak és Mozartnak rézfúvósokra írt hasonló szerzeményeitől, mégsem érnek fel e két zenei nagyság versenyműveivel mélységben, szuverén gondolatiságban és meglepetésszerző erőben. (Gondoljunk csak erre a mostani, egyébként legjobban sikerült zárótételre, valamint arra a bonyolult, mesteri zenei szövetre, amit alig két hete Ránki Dezső tárt ugyanitt a pécsi közönség, valamenyiünk elé.) In- hoff Ede mindezt nagyrészt feledtette, kiváló. bár a szükségesnél talán kevésbé érces-fényes tónussal, számos technikai bravúrral. Formálásán mindvégig érződött a megszólaltató ember zenei, testi-lelki lélegzése; intonációja tiszta és nemes volt, a vártnál több technikai hiba azonban ártott az előadás maradéktalan élvezetének. A szimfónia egyes tételeinek már a nyomatékos bevezetései is jelezték: kiváló produkciónak lehetünk részesei. Vasadi Balogh Lajos vezényletével az együttes elsőrangú teljesítményt nyújtott. A karmester jól megválasztott tempóin, világos vonalvezetésén, dinamikailag is arányos, lényegretörő formálásán talán csak egy képessége tett túl: a részletek, a különféle hangzáselemek merész egyénítése, amely- lyel egyéni karaktert tudott adni mindennek. Az ebben készséges partnerként közreműködő együttes segítségével ez az előadás így nemcsak hiteles, stílusos volt, hanem eleven, lendületes, ha kellett, táncos vagy álomszerű, roppant hangulatos, sőt „jóízű" ráadásul mindvégig egységes is. A pécsi együttes így „nagydíjas" produkciót nyújtott — már nem először ez idényben —. amit bármely pódiumon szívesen hallgattak volna. Varga J. Zenei krónika Római üvegek Sopianae-ból Kiállítás a Janus Pannonius Múzeumban Kiállítás nyílt a Janus Pannonius Múzeum régészeti osztályán, Jegenyés János üvegtervező iparművész mondott beszédet. A múzeum legszebb római üvegtárgyait mutatják be, de ízelítőt kap a látogató a középkori és az újkori üvegmű- vesség termékeiből is. A Janus Pannonius Múzeum üveganyagának legnagyobb része a mai Geisler Eta utcától északra elterülő késő római ókeresztény temető (III—IV. század) sírmellékleteiként került elő: vékony falú poharak, palackok, illatszer- és gyógyszer- tartó fiolák. A korábbi korszak (I—II. század) üvegeiből a Magyar Nemzeti Múzeum adott kölcsön néhányat kiállításunkhoz. Az üveget természetes előfordulásában az ember évezredek óta ismeri. Az őskor embere obszidiánból (hirtelen lehűlt vulkáni lávából képződött üvegszerű, áttetsző, feketésszürke kőzetből) készített kemény, éles szerszámokat. Mesterségesen ' előállított üvegből először Egyiptomban és Mezopotámiában készítettek tárgyakat, agyag- vagy homok- maq köré öntött üvegmasszából faragással és csiszolással edényeket, ékszereket. Ez a technika volt az üvegkészités ismert módja mindaddig, amíg (nem sokkal időszámításunk előtt) jelentős változás nem következett be az üvegkészítésben: az üvegfúvás feltalálása. A császárkor első évtizedeiben a rómaiak alexandriai mesterektől sajátították el az üvegkészítő tudományt: Itáliában a Volturnus folyó partján és északon kezdtek el termelni az első műhelyek, amelyek már az új technikával dolgoztak: a hutában olvasztott anyagot fúvóssal munkálták meg. Nem sokkal később más provinciákban is akadtak követőik, a legismertebb és legjelentősebb központ az I. század végén a Germania provinciabeli Kölnben már működött. Pannóniában legkorábban az I. században a római kultúra terjedésével más importtárgyak mellett (kerámia és fémek) az üveg is megjelenik a településeken és temetkezési mellékletként. Ekkor Észak-ltá- liából érkeztek az üvegek a provinciába és a Borostyánkő út mentén terjedtek el legnagyobb számban A II. század közepén változás következik be Pannónia importkapcsolataiban, az itáliai kapcsolatok háttérbe szorulnak, helyette Galliával és Germániával élénkül meq a kereskedelem, közvetítővé a Duna vízi útja válik. A 111. századtól keletiek bevándorlásával távolabbi települések, területek kapcsolódnak be a provincia kereskedésének vérkeringésébe. Ekkor a Feketetenger partján, Szíriában és Alexandriában készült tárgyak jelennek meg a továbbra is folyamatosan érkező nyugati importtárgyak mellett. E termékek és az igények emelkedésének hatására a helyi műhelyek is termelni kezdenek: Sirmiunft- ban például, ahol a városfal mellett üvegolvasztó kemencék maradványait tárták fel és Aquincumban, ahol kerámia negatív forma került elő egy ottdolqo- zó mester hagyatékából. A római üvegművészet a IV. században éri el csúcspontját. Ekkor készülnek a „vasa dia- treták" és a „fondo d’orok' (áttört díszű edények és aranylemezzel díszített tálfenekek) és terjednek el az egész birodalomban, dicsérve az üvegkészítő mesterek tudását. A kiállítás szeptember 8-ig látogatható. Katona Győr Zsuzsa I”—'. Martyn Ferenc: Berzsenyi Az üvegfúvás első ábrázolása. (XI. századi miniatúra nyomán.)
