Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-06 / 94. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XLII. évfolyam, 94. szám 1985. április 6., szombat Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A hét végén sem állnak le a gépek Rácz Pál felszólalása az ENSZ-ben Vetik a cukorrépát a szederkényi Karasica Gyöngye Tsz tábláján Erb János felvétele Felgyorsultak a tavaszi munkák Baranyában Befejezés előtt a fejtrágyázás A zab kétharmadát, a borsó felét elvetették A jó idő minden percét kihasználják A hosszú tél után hirtelen, de nem váratlanul tört rá Baranya mezőgazdaságára a szokatlanul korai kánikula. A márciusi kényszerű várakozás idejét a mezőgazdasági nagyüzemek a szokottnál is körültekintőbb felkészülésre használták fel. Még a póttartalék gépeket is gondosan kijavították, a lehetőség szerint feltől - tötték a műtrágya- és növény- védőszer-készleteket, beszerezték a vetőmagvakat. Az időjárás váratlan jóra fordulása nem hozta zavarba a gazdaságokat, nagyon szervezetten és fegyelmezetten indult be a gépezet. Április elseje óta teljes nagyüzem van a baranyai földeken. Azóta nyújtott, vagy ahol lehetséges, két műszakban, tehát éjszaka is dolgoznak a talajművelő, vető brigádok, s ennek - eredményeként máris sokat sikerült bepótolni a tél okozta kényszerű késedelemből, lefaragni az összetorlódott tavaszi teendőkből. Évtizedek óta nem volt rá példa, hogy egyszerre vetik a zabot, a tavaszi árpát, a cukorrépát. S még ezzel nem is végeznek, amikor kezdhetik a napraforgó, a szója, majd a kukorica vetését. Február végi feladatok csúsztak át április elejére, ezért aztán nem meglepő, hogy április 4-hez hasonlóan, a legtöbb gazdaságban a húsvéti ünnepeket is munkában töltik a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok dolgozói. A feladat nagyobb, mint az őszi vetési' idényben volt, hisz majdnem 110 000 hektáron kell földbe juttatni a tavaszi gabona, árpa, zab, kukorica és az ipari növények; napraforgó, bur- gpnya, szója, valamint a zöldségfélék magvait. Ezenkívül el kell végezni a jó termést ígérő őszi kalászosok vegyszeres gyomirtását, fejtrágyázását. Az ország más tájaihoz képest e téren Baranya máris szerzett némi előnyi, hisz itt az őszi búzák fejtrágyózását az idén a MÉM Repülőgépes Növényvédelmi Szolgálatának segítségével — tegnap reggelig a terület 75 százalékán elvégezték. A zab- és tavaszi árpa-vetés — kétharmada történt meg. Igaz, ezek Baranyában nem nagy területfoglaló növények, sörárpát mindössze másfél ezer hektáron termelnek a gazdaságok. Megye- szerte vetik a lucernát, a borsót, és a cukorrépát is. A borsó 50 százaléka került eddig a földbe, ugyanez mondható el a cukorrépára is, ami annak a jele, hogy igen nagy erőket összpontosítanak a cukorrépa-termelők e jól fizető növény tavaszi munkálataira. Hagyományőrzés A Baranya megyei Művelődési Központ tojás- himzö-bemutatót rendezett Pécsett. Tizenegy, Baranyából, Somogybái és Tolnából érkezett tojáshimző asszony munkáiban gyönyörködhettek a Széchenyi téren sétálgatok pénteken délután. Nemcsak csodálhatták, hanem meg is vásárolhatták az érdeklődők a gyönyörű szőtteseket, elöhímzett tojásokat. Az ünnepi hangulatot fokozta a zengővárkonyi és a szebényi néptáncegyüttes táncbemutatója, valamint a 39-es dandár úti Általános Iskola gyer- mektánccsoportjának és citerazenekarának, és a Leöwey Klára Gimnázium német néptánccsoportjának műsora. Az április végi kihajtási szezon közeledtével mindenütt megkezdték a legelőterületek tavaszi ápolását, a rétek és az egyéb gyepterületek karbantartását. Ha az idő továbbra is kedvező, György-nap táján kihajthatják a közös és háztáji jószágot a legelőre. A legnagyobb tavaszi munka a mintegy 72 000 hektárt kitevő kukoricaterület elvetése, amit a baranyai hagyományoknak megfelelően május elejére az idén is be kellene fejezni. Sokfelé már készül a magágy. Az idén azonban pz több erőfeszítést igényel a szokottnál. A gazdaságokban panaszkodnak a talajok éretlenségére. A tartós hótakaró, majd a márciusi esők miatt az őszi szántások nem fagytak kellően szét, barázdásak, taré- josak maradtak. A talaj felső rétege túl kemény, ezért nem elég csak boronálni, de kom- binátorokkal is többször meg kell járatni. Mindez nemcsak többletmunkát, de többlet- ráfordítást is igényel. A betervezett nagy termések eléréséhez azonban elengedhetetlen feltétel, hogy a magot kellően elmunkált, jó talajba helyezzék. — Rné — Az állomok gazdasági jogait és kötelezettségeit törte Imazó Charta elveinek megvalósulását vizsgáló ENSZ-bizottság általános vitájában felszólalt Rácz Pál nagykövet, hezánk állandó ENSZ-képviselője. Felszólalásában rámutatott, hogy oz államok túlnyomó többsége által tíz évvel ezelőtt elfogadott dokumentum a nemzetközi gazdasági kapcsolatok ma is érvényes elveit tortal- mazze, amelyek megfelelő alapul szolgálhatnak egy új, demokratikus nemzetközi gazdasági rend létrehozásához, a függőség, az alárendeltség és az egyenlőtlenségek felszámolásához. Rámutatott, hogy a Chartc demokratikus és haladó elveinek megvalósulásét azok akadályozzák, akik politikájukkal a nemzetközi feszültség szítására, a fegyverkezési hajsza növelésére. valamint a fejlődő országok feletti neokolo- niclisto befolyásuk fenntartására törekednek. Hangsúlyozta, hogy országunk külgazdasági kapcsolataiban teljes mértékben érvényesíti a Chartában foglalt elveket és a kölcsönös előnyök elve alapján igyekszik szélesíteni ezeket a kapcsolatokat minden viszonylatban, így a fejlődő orszócokkcl is. Hazaérkezett az MSZBT küldöttsége Pénteken hazaérkezett a Magyar—Szovjet Baráti Társaság küldöttsége, amely Apró Antalnak, a Társaság elnökének vezetésével a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vendégeként Moszkvában részt vett a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségeken. Himestojás készül Läufer László felvétele Külföldi megemlékezések április 4-ről A világ számos országában ünnepi fogadósokkal, nagygyűlésekkel és kulturális rendezvényekkel emlékeztek meg Magyarország felszabadulásának 40. évfordulójáról. Prógábon a Csehszlovák Nem■ zeti Front rendezett ünnepi gyűlést, majd a magyar nagykövet adott fogadást. Az észak- cseh megyeszékhely, Ústi ■ nőd Labem egyik legnagyobb üzemében barátsági nagygyűlést tartottak. A román főváros| ban kedden tartottak barátsági j nagygyűlést, ahol Gheorghe • Petrescu miniszterelnök-helyettes I ünnepi beszédében sikereket ki. I vánt a magyar népnek a szo- I cialista társadalom építésében. Varsóban a Drámai Színházban volt ünnepi megemlékezés és a főváros környéki Podkowa ■ Lesnábcn koszorúzás a varsói felkelésben elesett magyar katonák emlékművénél. Szófiában a j magyar nagykövet fogadásán : megjelent Todor Zsivkov, a BKP I KB főtitkára, a bolgár Népköz- j társaság államfője. Berlinben a I magyar nagykövet fogadásának vendégei között ott volt az NSZEP KB Politikai Bizottságá- i nak több tagja is. Ulánbátorban, Hanoiban és I Phenjanban is rendeztek ünne■ pi nagygyűléseket. Fekingben a külföldi országokkal baráti kapt csőlátókat ápoló kinőj szövet- ' ség műsorral egybekötött foga- I dóst adott az évfordulón, A nem szocialista országok- J ban is voltak megemlékezések, így például a japán, a török, a kolumbiai és a belga fővárosban. A párizsi mogyar nagykövet fogadásán megjelent a többi között Alain Poher, a szenátus elnöke, három miniszter és az FKP PB több tagja. Számos ország államfői, kormányfői, vezető testületéi, különböző szervezetei táviratban üdvözölték a magyor vezetőket és a magyar népet oz ünnep alkalmából, A külföldi lapokban Magyar- országgal foglalkozó cikkek egész sora jelent meg. A belgrádi Borba Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának a Pravdában megjelent írásából idézi a Varsói Szerződésről szóló értékelést. A CSKP KB lapjának szerdai számában Szűrös Mátyásnak, az MSZMP KB titkárának cikke jelent meg „A népi Magyarország négy évtizede” címmel, Kubában tudósításokat, háttéranyagokat jelentettek meg a felszabadulás óta megtett útról. Rómában a magyar nagykövet sajtóértekezleten tájékoztatott olasz és külföldi újságírókat Magyorország jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetéről. Több országban a megemlékezések mellett kulturális programokat, kiállításokat rendeztek, Helsinkiben például a korters megya,; képzőművészek kiállítása nyílt meg, Kairóban pediq fényképkiállítás „Negyven év képekben" címmel.