Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-04 / 92. szám
6 Dunántúli napló 1985. április 4., csütörtök Egy csepp a tengerbő kor, o hatvanas évek elején, tagja voltam a pártbizottságnak. Akkor kezdődtek nálunk a nagy építkezések, ezekhez meg rengetek gépet vásárolt az ország, én meg addig pofáztam, hogy ezekhez a gépekhez kellenek mérnökök is, míg azt nem mondták: jó, építs iskolát. így került sor Debrecenre, hihetetlen gyorsan felépült az a főiskola. Na, akkor szerettem volna a házgyárat, de az akkor éppen elakadt, rám bízták a Halászbástya alatti isdíókjai: dr. Tigyi József, a POTE volt rektora. — Gondolná valaki, hogy egy ember, aki járja a világot és tudományos előadásokat tart híres egyetemeken, az törődjön ezzel az uszodával? Törődik vele, mert összejárunk most is, azok, akik egyidőben voltak vezetői a felsőfokú intézményeknek. De az uszodát már megírta a Napló, ösmerhetik az olvasók a történetét. gát. Akkor aztán felkavarodott a világ, földet osztottunk, mi meg, fiatalok, az uradalmi traktorokkal szántottunk az új földeken, nem kérdeztünk senkit, de szántani kellett, vetni... * * * Elő a jegyzeteket, de reménytelen mégcsak felsorolni is, amit erről az időről Juhász Jenő elmondott. Mert az is egy külön történet lehetne, hogy behívták még előbb leventének, s hogy elszökött onnan. „Dehogy szöktem, kimentem a szegedi laktanyából, s nem mentem vissza...” Az meg egy másik történet, hogy a szentesi hídroncsoknál együtt dolgozott az orosz kiskatonákkol, hogy aztán egy magáncég alkalmazásában hidat is építsen: „Ott ismertem meg a kubikosokat, az igazi, viharsarki kubikosokat, akik megmártottók a . csoláson kapott könyvelőt a Tiszában . . .” Történet az, ahogy MADISZ-titkór lett, s regény az időszak, míg Pestre nem került a DÉFOSZ- központba. * * * — Sokat mondanak azokról a időkről, senki sem a teljes igazat. És megvallom, nem tudtam, hogy az a személyi kultusz időszaka. Más talán szégyenlené, én büszke vagyok arra, hogy a szakszervezetben akkor kultúrautókat szerveztünk: egy autót megraktunk ripacsokkal, így neveztem őket, nem haragudtak érte ... így visszagondolva, tényleg elég ripacskodás volt, és elmentünk istenháta- megetti helyekre. De ami ma ripacskodásnak tűnik, az akkor és ott más volt: öreg parasztok először láttak fővárosi színészeket, először hallottak versét, zenét. . . Szóval, erre büszke vagyok. * * * Előre figyelmeztet, hogy amit magáról elmond, életének epizódjai önmagukban nem igazak, semmitmondóak. S egy csokor belőlük megeleveníthetik-e egyáltalában ót? A tengert idézheti egyetlen cseppje is. S egy embert néhány történet? * * * Történt 1958-ban: Juhász Jenő diplomáján annyit szikkadt a tinta, mig hazaért vele Leningrádból. Tervezőirodába került, s feladatul kapta, tervezzen gépet építési blokkok gyártásához. Az irodában „nehéz emberek" dolgoztak: az irodavezető 45- ben felpofozott egy nyilas vezetőt, életét ugyan a szovjet katonának köszönhette, de évek múltán felpofozott egy párttitkárt is. Egyiket sem politikai nézetkülönbségek miatt, de hogy hogy nem, irodájában csupa politikailag kompromittált tervező dolgozott. -No, ide került 1958-ban friss szovjet diplomával Juhász Jenő, akit nemcsak azért néztek téglának, mert lyukas téglákból blokkot készítő gépet kellett terveznie. Következésképpen senki sem szólt hozzá, s ha szakmai kérdéssel fordult vezetőjéhez, hát megkapta: egy magyar mérnöknek az MSZ-t kell tudnia, nem pedig a GOSZTY-ot. — Akkor hazavittem egy rakás könyvet, s szabályosan betanultam a Magyar Szabványt. Aztán bementem a főnökhöz, hogy kérdezzen ki. Addig innen nem mozdulok, míg ki nem kérdez! A dolog úgy végződött, hogy elösmer- te, tudom a magyar szabványt is, válóimra tette a kezét, úgy kísért a rajzasztalhoz, megnézte a rajzokat, hümmögött, mondott egy-két dolgot, hogy azt hogyan kellene jobban megoldani, s azt mondta, nem rossz. Nem sokkal erre egyhanaúan megválasztottak szakszervezeti titkárnak engem, akihez egy szót sem szóltak hónapokig. * * * Nem ő-zik, szülővidékének nyelvjárása jószerével csak ebben a szóban él: megös- merni. Talán, mert életének is mozgatója ez az ige? * * * — Az volt a nagy álmom, hogy enyém legyen a dán házgyár. Hogy én legyek a vezetője. Ne vegye dicsekvésnek, de én már akkor láttam, amivel most nyűglődünk, hogy tele leszünk kockaházakkal. Azt gondoltam, el tudom majd érni, hogy házqyárral is lehessen szép épületeket készíteni. Szóval, ez volt az én nagy vágyam, de most már nem sajnálom, mert most már tudom azt, amit akkor nem tudtam, s amivel szemben én sem tudtam volna megbirkózni. Megismertem azokat az erőket, amik a kockaházakat eredményezték, s amiknek nekem is engednem kellett volna. S azért sem sajnálom, mert szép feladatok vártak rám helyette. * * * Kormánybiztos-típus — mondják Juhász Jenőről, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola intézetigazgatójáról. Kiváló szervező, lehetetlent nem ismerő műszaki ember. Divatosan: manager. Rekordidő alatt, olcsón felépített például két felsőoktatási in = tézményt: egyet Debrecenben, egyet Pécsett. * * * — A történet a Halászbástyánál, pontosabban alatta kezdődik: ott volt egy műszaki felsőfokú technikum, a pécsinek a jogelődje. Ekkorra már felépítettük Debrecenben a műszaki főiskolát, illetve akkor felsőfokú technikumot... Mégsem a Halászbástyánál kezdődött: a minisztériumban dolgoztam akkola bővítését. Igen ám, de ott nem volt hely: nyakamba vettem az országot, helyet keresni. Pécsett fogadtak legszívesebben, telket adtak, mondtam a minisztériumban, itt, Pécsett kell felépíteni a főiskolát. De akkor már előkészített állapotban volt az új gazdasági mechanizmus, aminek jegyében azt mondták, legyen az a beruházó, akié lesz a beruházás — így lettem ennek a főiskolának a főigazgatója. A beruházási tervet egyetlen éjszaka készítettem, 90 milliót kaptunk előszörre, végül 170 millióra emelték fel. A BÉV-vel az egyik leggyorsabb, legszebb beruházást csináltuk akkor: 69 tavaszán kezdődött az építkezés, 70 szeptember elején a miniszter avatta a létesítményt, bár iqaz, nem volt teljesen kész, de akkor megindult már az oktatás. De közben nemcsak a főiskola épületeit kellett építeni, hanem a főiskolát is, azt, ami azzá teszi. A város adóit ugyan 36 lakást, a budapesti tanároknak mégis csak kis részét lehetett lehozni. Fuzionáltunk a Vegyigépészeti Felsőfokú Technikummal, ez segített ki tanárokkaI. Aztán amikor azt hittem, készen vagyunk, körbenéztem, s rájöttem, hogy mennyi minden hiányzik még. A gyerekek kocsmákba jártok, mert nem voljt semmi a tantermeken, kollégiumi szobákon kívül. Sportpályák kellenek — mondtam, kisajátíttattunk egypár telket, nem ment könnyen, képzelje, az egyik tulajdonosa tanácsi osztály- vezető volt, gondolhatja, de sikerült, Akkor ígértem meg az uszodát is ... De sokat piszkáltak érte a hallgatók és a tanárok is. Januárban beadta nyugdíjazási kérelmét, s szabadságot kért intézetigazgatói tennivalóra : azt az uszodát, azt nem hagyhatja ígéretének csupán. A „Tigyi Jóska" is cukkolta vele, nemcsak a Markáns arc, barna bőr, s majd fehér haj. Megtudom tőle, hogy az amerikaiak készíthetnek olyan gépeket, amik négy-öt évig bírják, eleve úgy tervezik, hogy ennyi idő alatt használódjanak el. Aztán mennek az acélgyárba vissza, beolvasztják, s vesznek helyette másikat. Ezt még megtehetik a nyugatnémetek, s páran még a világban. Megtudom, mi nem vagyunk olyan gazdagok, hogy kidobjuk a négy-ötéves gépeket. Nekünk javítani kell. Következésképpen olyan gépészeket kell képezni, akik tudnak javítani: nem fusizni, nem áthidaló megoldásokat találni, hanem javítani. * * * — Nagyapám is gépész volt, uradalmi főgépész. Voltak ott malmi gépek, gőzekék. Apám is gépész lett több szakma mellett, volt például késes képzettsége, géplakatosi. Kétéves voltam, amikor a nagy válságban tönkrement a tápéi szélmalmával: Csongrád-Felgyőre ment gróf Károlyi uradalmába: majorok, gépek, műhelyek. Egy időre apóm kórházba került, mert a jeges Tiszába fordultak az embereivel, ő tudott úszni, ő mentette a többieket, ő volt a legtöbbet a hideg vízben, hónapokig beteg volt. Tíz hónap után fölmondták neki, amikor később felgyógyult, akkor hívták vissza, mert ügyes ember volt. De addig kitették. Na, arra az időre én voltam a családfenntartó; géplakatosinas voltam a birtokon, a kommencióm 35 kiló liszt, 2 kiló bab, 2 kiló szalonna, 125 kiló búza, és 5 pengő volt havonta. Negyvenegyben szabadultam, segédként meg elmentem Szegedre, tizenhét évesen. Egy álló harc volt az életem, hogy előbbre jussak: magánúton elvégeztem a polgárit, mindenféle tanfolyamokra jártam, vaseszter- gályosira, műszaki rajzolóira, ilyenekre, negyvennégy végén meg letettem a mestervizs. S büszke Juhász Jenő, hogy nagyobbik fia szintén mérnök lett, hogy szintén ott dolgozik a főiskolán, hogy számítógépekkel foglalkozik, s hogy a számítástechnikát ő is a fiától tanulja, „Meg kell ösmerni ezt is • • •” S mire büszke még ez a fiától tanuló ember, gépek, főiskolák, kultúrautók létrehozóié? — Hát arra, hogy nekem soha nem kellett katalógust olvasnom. Arra, hogy ma is mozgósítani tudom a diákokat. Most uszodaépítésre. Igen, erre büszke vagyok. * * * — S arra, is, hogy nyugdíjba készülődve a műszaki pályák presztízse a mélyponton van? Arra is, hogy az ön által épített főiskola nem egy szakára keresni kell a hallgatókat? — Ez igaz. Én a fiamnak is csak a műszaki pálya szépségeit tudtam adni, ahogy nekem az apám, a nagyapám. Vagyont nem gyűjtöttem, mással voltam elfoglalva ... A fiam, aki mérnök, a tanárnő feleségével kollégiumi szobában lakik. Ha mindegyik gyárban, ahová kellenének az itt képzett üzemmérnökök, ha mindegyikben csak egy apa mondaná a fiának hogy tanulj, szükség van erre, akkor nagyon sok jelentkezőt kellene elutasítanunk. Már akkor, ha csak mindenhol egy munkás mondaná, a fiának, hogy legyél mérnök. De nem mondja, s tudom, hogy miért nem mondja. De azt is tudom, házat nem lehet építeni beszédekből, vetni is traktorral lehet, gépekkel. S a gépekhez mérnökök kellenek. S erre az országnak is rá kell jönnie. — Nem, nem. Büszke vagyok Ha nem a kultúrautókra, ha nem a gépekre, főiskolákra, amiket csináltam, akkor erre: hogy tudom, mérnökök nélkül nem megyünk semmire. Hogy ezt mindig tudtam: szükség van rám. Rám is. B. L. Székházat épít a MOSZ Háromszintes, belső udvaros, árkádos épület a Rákóczi úton — Körös-körül az udvaron kisipari műhelyek — Májusban indul az építkezés Szolgáltatóházat és oktatási központot építtet a KIOSZ Pécsett, a Rákóczi úti székház és klub helyén. Az udvari részen az épületek bontása már megkezdődött és április—májusban indul az építkezés. A beruházás kivitelezői kisiparosok, munkájukat a Pollack Mihály Műszaki Főiskoláról Benedek Dezső építészmérnök és Vucskics Péter üzemmérnök irányítja. A terveket a Dél-Dunántúli Tervező Vállalat építésze, Kisteleqdi István készítette. A Rákóczi út déli oldalán lebontásra ítélték a házakat, helyükön zöldövezetet alakítanak ki. Az első ütemben a KIOSZ új épülete készül el, de máris fiavelembe veszik a távlati terveket. A szolgáltatóházat és oktatási központot ezért már a jelenlegi helyétől tizenkét méterrel beljebb építik meg. Előtte a gépjárművek részére leál- lósávot alakítanak ki. Az épület háromszintes, beh ső udvaros elrendezésű. A háromméteres szinteltérés lehetőséget ad arra, hogy a déli kapualjat galériáson oldják mea. s kirakatok elhelyezésére is alkalmas. Az emeléti helyiségekhez két lépcsőház vezet. Kívül-belül a ház formavilága erőteljesen a hazai hagyományokra épül. A belső terület íves árkádrendszere jelenik meg a homlokzaton is. A kisiparos műhelyek portáljai felett két kis oszlopocskára előtetőt építenek, valamint az egészet markáns, íves oromzatos tetőrendszer zárja. Az eaész ódü- letet hagyományos módon, téglából építik meg, a tetőfedésre piros hódfarkú cserepet használnak, a lábazatot zöld Zsolnay- kermióval fedik. A szolgáltatóház és oktatási központ homlokzatát fehérre vakolják. A kazettás portálokat asztalos kisiparosok gyártják le egyedileg. A központi fűtést a tetőtérben elhelyezett gázkazánokkal oldják meg. Az épület mögptti gesztenyésben porkolát is kialakítanak. A mélyföldszinti és földszinti részen kisipari műhelyek, az emeleten a KIOSZ és a Kisipari Termeltető Vállalat irodái, a tetőtérben pedig az oktatási központ kap helyet. A sok funkció miatt választotta a tervező az udvaros megoldást. így egyben az épület átjáróház is lesz a Rákóczi útról az OTP- házak felé. A belső udvart parkosítják és a vendéglőhöz teraszt alakítanak ki. A szolgáltatóház minden oldalán kialakítanak műhelyeket, a mélyföldszinten többek között keramikus, kárpitos, vendéglő, a földszinten a Rákóczi út felől könyvkötő, órás, ötvös, bőrdíszműves, fényképész, lakberendező kap helyet. A Modern Magyar Képtár oldalán női és férfiszabó, fodrász és kozmetikus lesz. Az OTP-házak felöli részen bemutatótermet és KlOSZ-ügyfélszolgálati irodát alakítanak ki. A bemutatóteremnek újfajta szerepet is szántak a KIOSZ vezetői. Ügy tervezik, hogy itt a vállalatok és kisiparosok egyaránt kiállíthatják termékeiket, ezzel is szorgalmazzák a kisiparosok háttéripari és hiánycikk gyártó tevékenységét. Elképzelhető még, hogy a vendégszobák, a rádió és televízió, valamint háztartásigép-szerelő mellett a székház negyedik épületrészében a magántaxisok és teherfuvarozók irodája is helyet kap. Az építkezés, az eddigi számítások szerint huszonhét millió forintba kerül. Ebből huszonhárom milliót a KIOSZ- központ, egymilliót a Baranya meavei Tanács, közel kétmilliót a Kisipari Termeltető Vállalat ad. A többit társadalmi munkában oldiák meq a kisiparosok. A KIOSZ szolgáltatóházát és Oktatási Központját 1987-ben adják át. Az első ütemben a hátsó udvar és az oldalépületek, a másodikban pedig a Rákóczi úti részt építik meg. Szalai Kornélia Uj üdülőtelep épül Zalakaroson Az évenként mintegy nyolc- százezer hazai és külföldi vendéget fogadó zalakarosi gyógyüdülő újabb létesítményekkel, további fürdőmedencével és sportpályákkal gyarapodik az április végi idénynyitásra, s befejeződik egy újabb pavilonsor kialakítása is. Rövidesen megnyílik az első szövetkezeti tár• sasüdülő, s folyik az újabbak építése. A zalakarosi nagyközségi tanács és a Dél-zalai Vízmű, a fürdő gazdája idén 13 millió forintot költ az üdülő- terület fejlesztésére. Többek között hozzáfognak egy újabb üdülőtelep kialakításához, ahol családi és társasüdülők épülhetnek.
