Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-30 / 117. szám
Éljen a marxizmus—leninizmus! „Hiányolom, hogy mostanában nem tesznek ki emlékkönyvet a kiállításokon, mondván, hogy a közönség mindenféle gorombaságot belefirkái. Ez bizonyára így is van, de lenne abban józan vélemény is. Arra nem veszem a fáradságot, hogy megírjam a Dunántúli Naplónak, hogy az a kiállítás tetszett vagy nem tetszett, de abba a naplóba beírnám. Erre, úgy érzem, jogom van, ha már a művész elvárja, hogy legyen villany a lakásában, hogy működjenek a gépei." Szakkönyvek a zongorán Egy-egy műszaki probléma megoldásához gyakran dugja össze fejét az apa és idősebb fia A feleség mondja, már a beszélgetés végefelé: — Lányként úgy hittem, hogy csak egy férfihoz megyek feleségül. De csakhamar kiderült, az erőműhöz is: nemcsak a férjem van az erőműben, hanem az erőmű is itt van, itthon. Az íróasztalra tornyosuló szakkönyvek legteljebb csak jelezhetik az erőmű ittlétét. De akkor mit jelez az erőműben a szobor, elhasználódott gépalkatrészekből összerakva? Hogy dr. Veszély Károly a munkahelyére is többet visz be szakmai önmagánál? Mi teszi szimpatikussá rögtön? Hogy a szakkönyvek, s a zongora sem csak nyomják, hanem feltételezik egymást egymáson? Hogy mondani sem kell róla, kedveli a tiszta, logikus dolgokat, mert ez a rend oda van írva arcára, gesztusaira? S hogy a tiszta logika, a racionalizmus rendjében benne van a játék is? Az orfűi tóból most, rendes körülmények között, folyamatosan engedjük le a vizet. De ha szakaszosan tennénk, akkor már lehetne akkora turbinát telepíteni a kifolyóhoz, hogy szökőkutat, fényjátékot üzemeltessen a megtermelt enerigá- val. Automatikusan, természetesen: nappal szökőkutat, este fényjátékot... ......földühit, ha valaki azt k eresi, hogy mit, hogyan nem lehet megoldani..." Arra azért nem vállalkozott, hogy egy szál gerendán, negy- ven-ötven méter magasan átmenjen egyik épülő kazán tetejéről a másikra. Amúgy friss diplomásként sokat tanult az idős szakmunkástól. — Talán azt is tőle tanultam, hogy örömet, szépséget találjak egy műszaki progléma felismerésében, megfogásában és megoldásában. 1954-ben végeztem a műegyetemen kalorikus gépészmérnökként. Kazincbarcikára kerültem a Borsodi Erőműbe. De nem mindegy, hogy ki mellé kerül egy fiatalember. Nekem szerencsém volt, a kelenföldi erőmű főgépész- mestere volt az üzembehelyező, igazi, jó gyakorlati szakember: két év mellette felért egy új diplomával. Tudja, akkor elég fegyelmezetlenül dolgoztak a gyártóknál, így számtalan üzemzavar történt, hol ez romlott el, hol az mondta fel a szolgálatot — ez kényszerített arra, hogy sokmindent megtanuljak. Amivel nem volt baj, arról nem tudtam, de elég sok baj volt. . . Rengeteg üzemzavaron mentem keresztül, s ez jó iskola volt;- mit hogyan lehet megjavítani, mi a hiba forrása, hogyan lehet megszüntetni, jobb megoldást találni. Ha voltak életemben erkölcsi, s némi anyagi sikert is hozó megoldásaim, akkor azokat mindig a kényszer szülte. Úgy hobbiból nem találtam ki semmit... A Borsodi Erőműben turbina- üzem-vezető lesz Veszély Károly, tíz kazánt, hét turbinát épít meg, helyez üzembe. Közben megnősül, lakást igényel 1954- ben, s néhány hónap alatt kap is — teljesen ingyen. Ma a szomszéd szobából csecsemősírás hallik: a műszaki főiskolás lánya szült nemrég. A veje is főiskolás még. .. hiba, ha szakemberek nincsenek a helyükön, s ha helyeken nem szakemberek vannak..."- A fiam a Széchenyiben végzett. Nem vették fel az egyetemre, dolgozott mint tvszerelő, 6—7000 forintot keresett. Látta itthon, hogy gyötrődöm a doktorimmal, ő is elkezdett tanulni, felvették az egyetemre, amit kitüntetéssel végzett el, pályázatokon dijakat nyert, s diplomásként elkezdett dolgozni 3600 forintért. Most a hétvégeken vízvezetéket jár szerelni, ez becsülendő, de nem tudom, hogy nem lenne-e hasznosabb, ha hétvégeken kirándulna, nyelvet tanulna. Engem nem adnak el németül, szakcikkeket megértek, de az elmélyüléshez kevés a nyelvtudásom. A szakmai látókör szélesítésére alig van lehetősége egy üzemi mérnöknek, én 31 év alatt egyszer voltam hivatalos kiküldetésen a lipcsei vásáron. S noha látok valami változást, a kongresszuson is szóltak róla, de még mindig úgy látom, az ösztönzéssel van baj. Baj volt akkor is, amikor tőlünk sorozatban mentek el magas képesítésű hegesztő szakemberek tsz- melléküzemágakba baromfiita- tókat összetaknyolni, s baj van most is, ha mérnökök szereléssel keresik meg hét végén a pénzüket. . . ......bármelyik szakmát lehet m űvészi szinten végezni, bármiben örömét lelheti az ember, ha azt felkészülten csinálja ...” 1959-ben hívják Pécsre, az épülő erőműhöz. Hat turbina, tíz kazán, három hőközpont felépítésében van benne, azok üzembehelyezéséből is kiveszi a részét, beleértve a munkások, mérnökök, technikusok képzését is. Levelező tagozaton szakmérnöki képesítést szerez, „kényszerből" megoldja, hogyan lehet hőigényt kielégíteni villamos energiát termelő gőzturbinával — tudományos díjat kap érte, majd rangot: e témából doktori disszertációt ír, munkáját idézik egyetemi tankönyvekben, maga is ír tankönyveket, és tanít a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán; sótalanító oszlopok teljesítményét fokozza; nagy átmérőjű axiálventilláto- rokkal foglalkozik. Új, kedvező áramlási tulajdonságú lapátokat tervez, melyekre akkora az érdeklődés, hogy a szervezett gyártást igényelne a kielégítés — maga a megoldás szabadalmaztatás alatt áll. Dr. Veszély Károly a Pécsi Hőerőmű üzemviteli osztályvezetője. — Nincsenek igazgatói, főmérnöki ambícióim. Ma egy vezetőt olyan sok társadalmi funkcióval terhelnek meg, ami nem tudom, hogy jót tesz-e. Minden embernek van egy bizonyos energiakészlete, s nem mindegy, hogy azt hányfelé kell felhasználnia. Úgy is mondhatom, Időnként bizony a zongora is „Íróasztallá” alakul Lauer Györgyi felvételei gazdasági kár származik abból, ha nem teljes emberként foglalkozik a vezetéssel. Szakmai elképzeléseimet ezen a helyen jobban ki tudom élni, mint főmérnökként, igazgatóként. Megtaláltam a magam örömét a szakmai munkámban, mint ahogy a tanítás pihenést jelent a számomra. Igaz, csak azt tanítom, amit tudok és amit szeretek is. A kisebbik fiú számítgépke- zelő, azt mondja az apa, gyerekei pólyaválasztásába csak annyiban szólt bele, hogy legyen szakma a kezükben már a középiskola utón. Amikor arról beszélt, hogy a helyeken szakemberek legyenek, s azok a szakmai munkájukat végezzék, arról kérdezem: a műszakiak apolitikussága nem járult-e hozzá a műszaki szakmák presztízsveszteségéhez. Nem válaszolt a kérdésre, s orra sem, lehet-e a közélettől visszahúzódó egy mérnök. Addig pedig minden kérdésre logikus, egyenes, racionális választ adott. Különösebb hangsúly nélkül, szétszórva a beszélgetésben később olyanokat mond: „... a pártvezetőségi ülésen arról tárgyaltunk . . „ mindenben öröme lehet az embernek, ha azt felkészülten csinálja ...", „... ma az a legjobb politizálás, ha gazdaságosan, jót termelünk .„hasznosabb lenne, ha ez időben szakmai látókörét növelné, nyelveket tanulna ..,,.. . az emberek nem cselekszenek tartósan érdekeik ellenében ..." ,,. • ■ Bulgáriában, Nyugaton az erőművek mellett üvegházak és repülőterek vannak ...” — A mi feladatunk, hogy egy kilowattóra energiát minél kevesebb hőenergia felhasználásával állítsunk elő, a másik pedig, hogy minél kisebb költséggel, minél olcsóbb fűtőanyaggal. Ez a két kívánalom viszont ellentmond egymásnak. A számunkra például az lenne a legjobb, ha földgázt égetnénk el, akkor nem kellene zagytér, sa- lakeltóvolító. szénpályaudvar, szénelőkészítő stb. De nekünk a mecseki kőszénhulladékot kell eltüzelni, s nem a szénhidrogént. Az ellentmondásban kell megoldást találni a lehetőségek, köztük az érdekeltségi lehetőségek között. A kívülálló azt látja, hogy mi jelentős mennyiségű hőenergiát küldünk a levegőbe a hűtőtornyokban. De nemcsak hőenergiát, mert azok a nagy átmérőjű ventillátorok oda kellenek, azok pedig villamos energiát is fogyasztanak. Külföldön, Bulgáriában is. Nyugaton is, a hőerőművek mellett üvegházak és repülőterek vannak: az erőmű hulladékenergiáját nem a levegőbe küldik, hanem virágot, zöldséget termelnek vele, azt rakják rögtön repülőre, hogy vigyék a jó piacokra. Az erőmű tizenöt éve elkészítette egy tíz hektáros melegház műszaki tanulmánytervét: a zaqytéren kellene felépíteni, mi adunk hozzá vizet és hőenergiát. A tervek még ma is megvannak a fiókban, mert nem volt rá érdekeltség. S ma is az érdekeltségi rendszerben van a hiba, mert teljesen érthetetlen számomra, hogy egy maszeknak megérje fóliázni olajfűtés mellett — ingyenhővel meg ne legyen érdemes. „... az ellentmondásban kell megoldást találni.. Nem pesszimista, mert egyrészt bizonyos jeleket már látni, másrészt pedig mindig is lesznek érdeklődő fiatalemberek, akik érdekeltségi viszonyoktól függetlenül megszállottan érdeklődnek gépek, technológiák iránt. S mert tudja, az érdekeltségi viszonyok nem állandók: ha nincsehek műszakiak, nem lesz új termék, a termékhiány megteremti az érdekeltséget. De mert műszaki, tudja: az irányított, ellenőrzött, „visszacsatolt" rendszerek, mint például egy erőmű, kisebb-na- gyobb üzemzavarok ellenére folyamatosan, egyenletesen működnek. B. L. Tovább a lenini úton! A címadó mondatot olvashattuk négy napon keresztül a XIII. pártkongresz- szus elnöki emelvénye felett. E mottót — amelyet a Lenin dombormű s vörös és nemzetiszínű ötágú csillag övezett — nem az aktualitás szülte, nem csupán négy napra érvényes jelszó volt ez. E rövid mondatban egész történelmi korszak harcai, küzdelmei, feladatai, és azok tömören megfogalmazott programja tükröződnek. A lenini út az emberiség legnagyszerűbb céljához, a szocializmus kiteljesedéséhez vezet. A kommunisták vállalták azt a történelmi küldetést, hogy ezen az úton vezetik a társadalmat, élen haladnak. E vállalkozás nem könnyű, hiszen az út nem kitaposott; nem kockázat- mentes, mert kitérők is veszélyeztethetik a haladást; ugyanakkor a ma és a jövő szempontjából egyaránt nagy felelősséggel jár. Biztos iránytűt ez úton haladáshoz mindenkor a marxizmus— leninizmus eszméi adhatnak. Pártunk négy évtizedes küzdelmei is ezt bizonyítják. A kitérők ellenére is pártunk mindig visszatalált a lenini útra, mert hűen követte a' marxizmus—leninizmus alapelveit, és politikájában ezt juttatta érvényre. A marxizmus—leninizmus azonban nem merev dogma, hanem a cselekvés vezérfonala, de magában hordozza oz állandóság és változás, a stabilitás és a megújulás nélkülözhetetlen elemeit is. Pártunk erénye, hogy meg tudta őrizni azt, ami maradandó, és felismerve az új helyzeteket, mindig képes változtatni azon, ami már túlhaladott. A XIII. pártkongresszus a következő öt évre meghatározta feladatainkat, programot adott, körvonalazta a fejlődés lehetőségeit és irányát. Most azon van a sor, hogy a gyakorlatban megvalósítsuk a kongresszus határozatait. Hogy ezt miként tegyük, erre is kaptunk a kongresszustól útmutatást. Ma mindennél fontosabb úgy erősíteni tovább a pártot, hogy az a mind nagyobb követelmények között is megfeleljen vezető szerepe betöltésének, és ez sehol sem csorbulhassék. A döntő feltétele ennek a párt eszmei, politikai, cselekvési és szervezeti egysége. Ez közismert tétel, amit mindenki ért és elfogad, csakhogy a gyakorlatban, a mindennapokban nem mindenki követ. A párt nem valamiféle elvont fogalom, hanem egyének alkotta eleven szervezet, amely gondolkodó, érző, cselekvő emberekből áll. A párt egysége sem általában és elvontan jelenik meg, hanem konkrétan az egyes párttagok megnyilvánulásaiban, magatartásában, tetteiben. Amikor egységről, fegyelemről beszélünk, nem képzeljük a kommunisták egyfajta uniformizálását. Az egységes gondolkodás, elhatározás és cselekvés nem mond ellent -a pártot összetevő kommunisták személyiségéből fakadó, csak az egyénre jellemző sajátosságoknak. Sőt, azokra építve lehetséges az, hogy mindenki a maga helyén, a tudása legjavát adva álljon helyt és dolgozzék a közös cél érdekében. Eszméink elsajátítása s elfogadása, politikánk követése s az érte való kiállás, a tettekben testet öltő meggyőződés - és sorolhatnánk még a párt követelményeit — mind olyan tényezők, amelyek a kommunisták emberi értékeit is gazdagitják. Ezek hozzájárulnak a személyiség sokoldalú kibontakozásához, kiteljesedéséhez, s a manapság oly sokszor hangoztatott önmegvalósítás igénye is így válhat reális lehetőséggé. Következésképpen a párt eszmei, politikai, erkölcsi követelményei, az egység és fegyelem igénye nem korlátozzák az egyént, nem nyirbálják meg az emberi személyiséget, ellenkezőleg, igaz értékekkel, gyarapítják. Tekintettel arra, hogy a pártot az egyes kommunisták alkotják, az ő fejlettségi szintjük összegződik a pártban, annak vezető erejében, hatásában, tömegkapcsolataiban. Ezért oly fontos a párt minden tagjának törekednie arra, hogy megfeleljen a párttagsággal járó követelményeknek; ezek reálisak, teljesíthetők. A párt nem kíván ember- feletti dolgokat a tagjaitól. A mai körülmények között nálunk egyetlen kommunistának sem kell életét áldoznia az eszméért, nem kell börtönt, megaláztatást, nélkülözést vállalnia marxista- leninista meggyőződéséért. Ma kommunistának lenni nem jelent hátrányt, noha nem járhat megkülönböztető előnnyel sem. A párttagoktól valamivel többet vár el a párt és a társadalom, mint az átlag állampolgártól. Ez olyan többletben jut kifejezésre. mint a közügyek intézése, a közösség érdekében végzett társadalmi munka, a politikai célokért való bátor és önzetlen kiállás. S amit érte kapnak, az a megbecsülés, a tisztelet, az elismerés, ezek mind olyan emberi értékek, amelyeket sem felülről adományozni, sem pénzért megszerezni nem lehet. Természetesen ez nem ellentétes azzal, hogy a párttagok is érdekeltek munkájuk végzésében, és azzal arányban kell hogy részesüljenek az anyagi javakból. Igaz, velük szemben igény, hogy mindennapos teendőik ellátásában is példamutatóan helytálljanak a munkában, kezdeményezzenek, a közös tulajdont gyarapítsák és védjék, ismereteiket gazdagítsák. Olyan kedvező személyes tulajdonságokkal is rendelkezzenek, mint a szerénység, az őszinteség, az emberiesség, a hibákkal szembeni kérlelhetetlenség, a hízelgés elutasítása. E tulajdonságok nagymértékben szolgálhatják, hogy a párt tagjai megfeleljenek a követelményeknek, s a pártegység és -fegyelem ne csorbulják, sőt, a mind nagyobb feladatok és bonyolultabb körülmények mellett is tovább erősödjék. A párttagok személy szerint is tudatosan fejleszthetik és alakíthatják saját személyiségük kommunista jellemvonásait, de még inkább sokat tehetnek ebben a párt- szervezetek, qnint közösségek. Tudvalevő, hogy az egyének formálásának legeredményesebb módja és lehetősége a közösség hatása, a közösségben és a közösség által folyó nevelés. A párttagok is a kommunista közösségek kohóiban edződnek és válnak igaz kommunistákká. A XIII.. pártkongresszus röviden így összegzi feladatainkat „ ... mindenki' a maga helyén egész tudásával, fegyelmezetten dolgozzon népünk boldogulásáért, szocialista hazánk további sikeres fejlődéséért". Ha pártunk több mint nyolcszázhetven- ezer tagja ezt az intelmet követi, biztosak lehetünk abban, hogy a jó úton, a lenini úton haladunk tovább. Takács Györgyné dr., az MSZMP KEB osztályvezető-helyettese *
