Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-13 / 100. szám
Sportcsarnok Komlón Az ötvenes években o labdarúgó NB l-be jutott Bá- jiyósz szurkolói tudhattak olyan örömteli hangulatot teremteni Komlón a frissen elkészült kökönyösi stadionban, mini a hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmával átadott komlói sport- csarnok közönsége. Nem véletlen a hivatkozás. Az ötvenes években a labdarúgás tartott patriótato- borzót Komlón, mint teszi most a kézilabda. S a város lakói az akkori kezdeményezést folytatták a Zeneiskolával és az Ifjúsági Házzal, majd a Színház- és Hang- versenyteremmel és most a Városi Sportcsarnokkal. Ahogy harminc évvel ezelőtt az ország minden részéből Komlóra sereglettek szinte kézzel hordták össze a földet a stadion építéséhez, úgy mozdultak meg az utóbbi években is, hogy megvalósítsák a lélekszámhoz igazodó közösségi épületeket. Téglajegyek, felajánlások, gyűjtések és társadalmi munkák, társadalmi munkaórák ezrei tették lehetővé, hogy a település vezetői által felvázolt terveket megvalósítsák. Ez alkalommal a 60 millió forint értéket jelentő létesítményhez minden második forintot a város lakói biztosították. Személyenként 1000 forint a hozzájárulás és a nyolcvanas évek első felének kimagaslóan legszebb közösségi eredménye született a 3000 négyzetméter alapterületű épülettel. A terveket a Mecseki Szénbányák tervezőcsoportja tervezte Dicső Rudolf vezetésével társadalmi hozzájárulásként. A Komló Városi Sport- csarnok emlékkönyvében oldalakat töltenek meg azok az üzemek, vállalatok és intézmények, amelyek nemcsak anyagi támogatást, de száz és száz munkáskezet biztosítottak az épület elkészítéséhez. A Mecseki Szénbányák üzemi kollektívái mellett derekasan kivették részüket a Baranya megyei Víz- és Csatornaművek dolgozói, a Carbon Könnyűipari Vállalat, a Városgazdálkodási Vállalat, a Hídépítő Vállalat, a Vasbetonipari Művek, a Pannon- lit, a Hőerőmű, a MOM, a Költségvetési üzem és az Aknamélyítő Vállalat dolgozói, s a felsorolás korántsem teljes. Weininger Attila, a vízmű igazgatója, az 1957-ben NB l-be feljutott Komlói Bányász volt kézilabdázója mondotta: „Mivel nekünk nem adatott meg, hát mindent elkövettünk, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak, az ugyancsak NB I. küszöbén topogó utódainknak olyan körülményeket teremtsünk, ami lehetővé teszi, hogy a legjobbakkal is felvehetik a versenyt.” A sportcsarnokot természetesen nem sajátítják ki a kézilabdázók. A 48x22 méteres játéktér, külön edzőterem, kondicionálóterem, szauna, hat öltöző és fürdő, edzői, játékvezetői, sportorvosi és versenybírói szoba lesz az otthona az NB ll-es női kosaras lányoknak, az NB ll-es férfi asztaliteniszezőknek és ökölvívóknak, a városközpont általános iskolásainak, az üzemek és intézmények dolgozóiból verbuvált tömegsportcsoportoknak. A közönségnek pedig nemcsak a 600 személyes lelátó, a mindkét szinten üzemelő büfé és a szürke márvánnyal borított, vörösrézből domborított csillárokkal díszített, mértéktartó eleganciával berendezett előcsarnok nyújt majd kellemes környezetet, de mint azt Páva Zoltán, az intézmény igazgatója mondta: „Mind a sportrendezvényekkel, mind a művészeti és szórakoztató programokkal azt kívánjuk elérni, hogy a város lakói birtokukba vegyék az épületet." Kapu László (Fotó: Cseri László) ■M
