Dunántúli Napló, 1985. április (42. évfolyam, 89-117. szám)
1985-04-12 / 99. szám
A hétvége sporteseményei Az ötéves szakértő Balázs ötéves. Már egy éve, hogy a korosztályára jellemző lelkesedéssel figyeli a focivilág eseményeit, persze, különösen a magyar válogatott és o klubcsapatok meccsei hozzák lázba. A Videoton szerdai kupagyőzelme utáni örömmámorában kijelentette, hogy a magyarok bárkivel is játszanak, mindenkit legyőznek. Mi, felnőttek mosolyogva néztünk össze, hiszen mi pztán tudjuk, hogy milyen hosszú ideig igencsak más volt csapataink teljesítménye. Balázs szakértői működésének ideje alatt viszont tényleg győzelem győzelmet követ, ő jogosan alakította ki képét a magyar futballhatalomról. Hát gyerünk fiúk, mindent bele, nehogy csalódjon a kisfiú, és persze az idősebbek se, hiszen jó szurkolók módjára már mi is csak a szépre emlékezünk . . . Maletics László Sorozatos büntetések a bolgár labdarúgásban A bolgár labdarúgás háza táján nincs minden rendben, sorozatban követik egymást a fegyelmezetlenségek, sportszerűtlenségek. A labdarúgó szövetség illetékesei ráunva a helyzetre, szigorú döntéseket hoztak. A Levszki Szpartak csapatától három mérkőzésre megvonták a pályaválasztói jogot. Erre az adott okot, hogy a Pirintől elszenvedett hazai vereség után a feldühödött szurkolók megrongálták a vendégcsapat gépkocsiját. A fővárosi együttes belső „tisztogatást" is végez. Sportszerűtlen életmódjuk miatt pénzbüntetést kapott két játékos, Velev és Iszkrenov, s ha ismétlődik az eset, távozniuk kell a csapattól. Iszkrenovra rájár a rúd, a szövetség is pénzbüntetéssel sújtotta, az NDK elleni világbajnoki selejtezőn látottak miatt. A válogatott edzőjét is megbírságolták. A játékvezetők sem maradtak ki a fegyelmezési akcióból. Georgi Cvetanovot eltiltották az első osztályú mérkőzések vezetésétől, mert márciusban két „gyanús" tizenegyest ítélt meg a Levszki Szpartak javára a Szlavia elleni összecsapáson. Dunántúlt nanio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megye! Lapkiadó Váliafat Felelős kiadó:Braun Károlv Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Engel János u 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Teiex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszt! a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft negyedévre 129.— Ft félévre 258.— Ft egy évre 5*6,— Ft Indexszám: 25 051 ISSN 0133-2007 Tornaedzés a PMSC-nél. A korláton Köhler Artúr gyakorol Har- sányi József edző segítségével. Fotó: Maletics L. Zöld utat a sportnak A testnevelés és a sportmozgalom, a javitósára hozott intézkedések ellenére sem tudott lépést tartani az utóbbi évek társadalmi-gazdasági változásaival. Az úgynevezett civilizációs — jobbára mozgáshiányból adódó — betegségek megelőzésében, leküzdésében — a lehetőségekhez képest kevésbé támogatta az egészségügyet. Elsősorban szemléleti okok miatt, a rendszeres testedzés napjainkban sem vált még az ifjúság életmódjának, nevelésének részévé. Holott a fiatalkori magas vérnyomás a 10—14 évesek egy- harmadát érinti. Ma épp oly sok közöttünk a gyenge testi felépítésű, mint az elhízott. Nemzetközi karatewerseny Pécsett Szombaton lesz az Olimpiai ötpróba futószáma Bár a korszerűsítés folyamata megkezdődött, a testnevelési és sportmozgalom még mindig a versenysportra jellemző formákat és módszereket részesíti előnyben. Mindez indokolta, hogy megváltozott körülmények figyelembevételével — öt év után ismételten — magas szinten áttekintsék és meghatározzák a testnevelés és o sport feladatait, feltételrendszerét. Fokozott figyelemben részesül az iskolai testnevelés és o diáksport. Alapvető cél, hogy a tanulóifjúság szeresse meg a mozgást, a fizikai igénybevételt, kössön életre szóló barátságot a sporttal. Szükséges a diáksport társadalmi támogatásának összefogása, egységes, hatékony irányítása, változatos foglalkoztatási formák, versenyek, túrák, iskolabajnokságok szervezése. Biztosítani kell, hogy a tornatermeket és a sportcélokat szolgáló helyiségeket a tanintézetek szombat—vasárnap is igénybe vehessék. Döntöttek az iskolák hiányzó tornatermeinek az ezredfordulóig történő pótlásáról, valamint arról, hogy az új általános és középfokú iskolákban tornatermet és testedzésre alkalmas udvart kell létesíteni. Az pedig az élsportnak is érdeke, hogy az iskolákban a jelenleginél hatékonyabb kivá lasztó-fog la I koztatási rendszer lépjen életbe. A sportban tehetséges fiatalok - az elképzelések szerint — oktatási és sportközpontokban készülhetnek fel a választott sportpályájukra. A szapadidősport fejlesztése érdekében fel kell karolni a társadalmi lakóterületi egyesületek, testedző klubok megalakítását. Támogatást érdemel minden jó kezdeményeTenisztanfolyam A pécsi műjégpálya műanyag borítású pályáin tanfolyam lesz április 16.—június 20. között, 8—14 éves gyermekek részére. Edzésidők: április 16-tól május 22-ig, kedden és szerdán fél 3-tól 4-ig, május 27-től hétfőn és csütörtökön ugyanebben az időben. Részvételi díj: 600 Ft. Jelentkezni lehet a műjégpálya pénztc rónál. zés. például a futók-kocogók, vagy a kerékpárosok védett útvonalának kialakítása. Bátorításra és anyagi kedvezményekre számíthatnak az önszervező, önköltséges formák, szolgáltatások. Több minisztérium is érdekelt a kulcsosházak, turistaházak, kempingek, sátortáborok hálózatának bővítésében. Az anyagi-tárgyi feltételek? - E téren is biztató döntések születtek. Elsősorban: a köz- igazgatási terület - a lehetőségekhez mért —, ám folyamatos és fokozatos támogatást kap. Az is a településfejlesztés, illetve -rendezés leckéje, hogy megteremtsék a lakosság feltétlenül szükséges mozgásához, testedzéséhez alkalmas teret. A tanácsok, a vállalatok, a szövetkezetek és az intézmények feladata a lakóhelyi sportlétesítmények kialakításának elősegítése, a társadalmi munka támogatása. Megfelelő gondot kell fordíta-. ni a rendszeres testedzést biztosító szolgáltatásokra, továbbá korszerűsíteni kell a szabályokat, s mindenütt adjanak zöld utat a sportnak! Ezek most az időszerű, fontos feladatok. G. R. Április 13-án túra indul. Célja egy könnyű tavaszi kirándulás, amelynek fő programja lesz a gyerekek által hozott turisztikai felszerelések, játékok. egyéb „kincsek” csereberéje — szülői felügyelettel — a Kardos úti új kulcsos turistaház udvarán, mojd innen gyalogséta a Tettyén lévő Pintérkert arborétumához. Útvonal: Pálos templom—Kardos úti menedékhez—Tettye. Távolság 5 km. Visszaérkezés 14.00 órára. Ajánlott felszerelés a fényképezőgép. Talál- kn-ás: 9.00 órakor a Pálos templom előtt. * Apri-lis 14-én, vasárnap első alkalommal. kerül sor a „Tenkes 40” hosszútávú teljesítménytúrára. Az útvonal: harkányi kemping—Tenkes hegy — Kistátfalu — Vokány — Szársomlyó — Fekete hegy — Má- riagyúd — harkányi kemping. A 40 km-es távot és az 1200 méteres szintet 12 óra alatt kell a résztvevőknek leküzdeniök. A túra csak túraveze- tőkkel teljesíthető. Rajt: 8.00 óra, Harkány, kemping bejárata. * Április 13-án, szombaton nyilt túra indul a Dél-dunántúli Kék Túra útvonalán, a jelvényszerző mozgalom teljesítésére. Útvonal: Mecsek- nádasd — Öbánya — Kisújbánya — Cigányhegy — Hidasi völgy — Zo- bákpuszta. Távolság: 17 km. Vissza* érkezés: 16.00 órára. Találkozás 6.15 órakor a pécsi buszpályaudvar 8-as kocsiállásánál. * Szombaton indul egy másik túra is, a .nagy fizikai megterhelést kedvelőknek edzőtúraként ajánlva. Útvonal: Pécs—Cserkút—Babos szerkövek—Jakobhegy—Mohosi kiskút— Égervölgy. Távolság: 12 km. Visszaérkezés: 15.00 órára. Program: A babás szerkövek és a Jokabhegy történetének ismertetése. Találkozás 7.45 órakor az újmecsekaljai buszpályaudvaron. Röviden Cselgáncs. Serdülő körzeti rangsor versenyen Pécsett Feleki és Máté 1., Tóth, Bánfalvi 3., Till, Foki és Sudár (mind PVSK) 5. lett. Súlyemelés. Középfokú tanintézetek. országos bajnoksága. Cegléd.. Eredmények. Serdülők. 67,5 kg: 1. Ferenczi (506. sz. Ipari Szakmunkás- kéoző Intézet), 71 kg: 2. Léner (508-as), 82,5 kg: 4. Remeczki (Komarov G.), Ifjúságiak: 75 kg: 6. Pozsgai (Nagy Lajos G.), 90 kg: 1. Deák (Vegyipari) 100 kg, 4. Dávid (GéDipari). Valamennyien a PMSC versenyzői. Tenisz. Gyermek tenisztanfolyam indul a Műszaki Főiskolán 8—10 évesek részére. A foglalkozások időpontja: szerda, péntek 8—10-ig. Első foglalkozás: április 19-én. Jelentkezés a tornateremnél április 15-én, 16-án 15—17 óráig. Sakk. A felszabadulási nyilt villámverseny (22 Induló). Eredmények: 1. Lénárt (PMSC) 10, 2. Hámori (Komló) 9.5. 3. Kádár (PMSC) 9 pont. Triatlon. A soproni ifjúsági napok idején, július 6-án magyar és nyugat:európai versenyzők részvételével nagyszabású triatlonversenyt rendeznek Sopronban. A próba során 1500 méter úszást (Fertő tavon), a 12 km futást és 62 km kerékpározást kell teljesíteni a kijelölt útvonalon. Részvételi dij: 150 Ft. Nevezési határidő: május 31. A nevezéshez csatolni kell a versenyző anyja nevét, születési idejét, lakcímét és munkahelyét. Nevezni lehet: KISZ Sopron városi Bizottsága, 9400 Sopron, Ifjúság tér 21. Kerékpár. Az NSZK-ban versenyeztek o PMSC kerekesei. Közülük az ifiknél Novotni 3., a felnőtteknél Kovacsics 4., Vámos 15. lett. Tömegsport. Pécs város idei tenisz csapatbajnokságára 30 együttes nevezett. A felső ág bajnoksága április 27-től lesz hétfői és szombati napokon a DÉDASZ-pályán, az alsó ágé tegnap már meg is kezdődött a műjégpályán (utóbbiak hétfőn és csütörtökön játszanak). A szerdai osztrák—magyar válogatott mérkőzés miatt nem lesz most forduló a labdarúgó N.B l-ben, de a területi bajnokságban pályára lépnek a csapatok. Szigetváron talán az egy hét alatt lecsillapodtak a kedélyek és nyugodt légkörben folyik majd le a K. Rákóczi elleni találkozó. — Mindent megteszünk azért, hogy megállítsuk a Rákóczit, amely jó csapat, tele van ismert nevekkel. A fociban nincs lehetetlen, ezért bizunk a győzelemben — mondta Csaba Gábor, a szigetváriak edzője. Komlón a PVSK vendégszerepei. A bányászcsapat egy kicsit nagy mellénnyel futott ki a zöld gyepre Újpetrén — rá is fizetett, mert nem tudott nyerni. — Most már nem hibázhatunk. Feltétlenül nyernünk kell a vasutasok ellen, ha be akarjuk lógni a Rákóczit - hallottuk Lahó Istvántól, a Komló technikai vezetőjétől. A további párosítás baranyai szempontból: Bóly-Bonyhád, Mázaszászvár—Siklós, Csurgó- Üjpetre, Sellye—Mohács. A megyebajnokságban az egyre jobban feljövő PBTC a Bükkösdöt fogadja, az U. PEAC-’hoz a Drávátok, a P. Postáshoz a Somberek, Villányba a Zsolnay látogat. Etek az érdekesebb összecsapások a műsorból. A két forduló után veretlen PMSC-férfiok a kézilabda NB I. pontjaiért vasárnap Győrben, a Rába ETO ellen játszanak. A találkozó esélyese a hazai együttes, de Kedvesék akár Megérdemelten zúgotl szerdán este a Sóstói stadionban a szurkolók „szép volt fiúk” kiáltása. A Videoton az UEFA Kupa elődöntőben nagyon jó ellenfelet legyőzve jutott kétgólos előnyhöz az április 24-j visszavágóra, A székesfehérváriak a Zseljeznicsar elleni találkozón nélkülözték három meghatározó játékosukat. A középpályáról nagyon hiányzott az irányító Csongrádi, de még inkább ki- tűn; a csatársorban Novath és oz utolsó pillanatban kimaradt Mcje; távolléte. Helyetteseik becsülettel küzdöttek, de c máskor jól olajozott gépezet esetenként akadozott. így erővel és lelkesedéssel kelleti megadásra kényszeríteni a jugoszlávokat, s ez c taktika a Manchester United elleni győzelem után ezúttal is bevált. Burcso maid Diszt| L, gólja után a szurkolósereg már a Partizán Belgrád elleni 5-0-ás eredménnyel végződött UEFA Kupa mérkőzésre gondolt, de Skoro gyönyörű találaté idejekorán józanságra intette a nézőkéi és a Videoton játékosait egyaránt. A Zseljeznicsar ugyanis mesterien védekezett és a Bazsdarevics, Skoro és Mihajlo- vicr, vezette támadások rendre veszélyesek volta-k, A találkozó vége előtt tíz perccel a vendégek már „ráültek” az eredményre, hiszen abban bíztak, hogy hazei pályán így akár 1-0-Ialis döntőbe kerülhetnek. A játék képe alapján is úqy tűnt, hogy marad az első félidei eredmény, mert a Videoton határtalan lelkesedése görcsös erőlködéssé vált, már kevés esély vol* az előny növelésére. Vadász a Manchester United ellen a sorsdöntő tizenegyes értékesítésével már igazolta, hogy nehéz pillanatokban is higgadt, meglepetéssel is kedveskedhetnek szurkolóiknak. Szombaton lesz az Olimpiai ötpróba tömegsportakció futópróbája Orfűn. A résztvevők a Pécsi-tavat futják körül, többször. A nőknek 14, a férfiaknak 28 km-t kell teljesíteniük másfél, illetve 3 óra alatt. Egy kör 7 km hosszú. Évente egyszer nagy karateversenyt szoktak rendezni a városi sportcsarnokban. Erre most szombaton kerül sor. A Hunor Kick Box Kupáért magyar és külföldi karatézók küzdenek. Délelőtt lesznek a selejtezők, délután a döntők. Az e sportág iránt érdeklődők neves sportolókat, kemény ütése- ket-rúgásokat láthatnak. Az csak ma este dől el, hogy kettős kosárlabda-mérkőzés lesz-e vasárnap a városi sport- csarnokban. Az azonban már biztos: ekkor a PVSK-nak az A-csoporttól már elbúcsúzott férfi gárdája játszani fog. Az ellenfele az A-csoportba már felkerült Videoton lesz a rájátszás utolsó fordulójában. Ami miatt kérdőjeles a duplázás: ha ma a vasutas lányok Budapesten nyernek a Bp. Spartacus otthonában, már bronzérmesek. Ha veszítenek, a mindent eldöntő harmadik összecsapást a férfimeccset megelőzően rendezik meg 15.00-kor (Rabbéké 16.30-kor kezdődik). Mai sportműsor Kosárlabda. NB I. nők, rájátszó* a 3—4. helyért: Bp. Spartacus— PVSK, Budapest, 16.00. ezt pediq a szerdán este lőtt hotalmas góljával újólag bebizonyította. Természetesen mindenki sajnálta a hazai pályán kapott gól: — a mostani kupasorozatban ez oz első ilyen —, a han- gula: mégis optimista. Igazuk van o székesfehérvári szakvezetőknek, játékosoknak, hiszen Frágában, Párizsban és Manchesterben már bemutatták, mire képesek idegenben. Belgrádbon is csak a biztos továbbjutás tudatában kaptak ké. qólt. Elbizakodottságról persze szó- sincs, elég csak a Zseljeznicsar Craiova elleni eredményére gondolni, az idegenbeli 0-2-re a Grbovica sta dionbon 4-0-lal válaszoltak. A bolgár Szlivennek 5, a szovjet Dinamo Minszknek 2 qólt lőttek. Szcrajevóban a legmérsékel- tebb eredményt a svájci Sión ellen érték el. csők 2-1-re nyertek. Ez az eredmény a Videotonnak is jó lenne . . Ami a további kupamérkőzéseké: illeti, átlaqban 50 ezer néző látta azokat. A hazai csapatok naay napja volt, mind a 6 vendéglátó győzött, s az ösz- szeser elért 17 gólból 15-öt a házigazdák lőttek. Szerdán elveszítette veretlenségét a Bordeaux a Panathinaikos és a Dinamo Moszkva. Hét mérkőzés után még nem kapott gólt az Everton. EREDMÉNYEK: BEK: Liverpool—Panathinoikos 4-0, Juventus—Bordeaux 3-0. KEK: Bayern M.—Everton 0-0, Rapid Wien—Dinamo Moszkva 3-1. UEFA Kupa: Internazionole— Real Madrid 2-0, Videoton— Zseljeznicsar 3-1. A PÉCSI BÚTORGYÁR ÉS A B. M.-l FÉNYSZOV ATLASZ ' KIÁLLÍTÁS KIVITELEZŐ SZAKCSOPORT szervezésében: Bácska Bútorgyár, Pécsi Faipari Szövetkezet, Szekszárdi Bútoripari Vállalat, Pécsi Konzum Áruház meghívják Önt a „Bútor és lakberendezés kiállítására és vásárára” mely, 1985. április 12—21-ig naponta 10—19 óráig tart nyitva A NEVELÉSI KÖZPONT MÜV. HÁZ AULAJABÁN A helyszínen közel 30 kisiparos lakásberendezési cikkei között választhatnak. Minta utáni értékesítéssel, OTP-ügyintéséssel, szaktanácsadással, részbeni díjtalan házhoz szállítással várják a tisztelt vásárlóközönséget. Kupaszerda-visszhang Nehéz visszavágó előtt a Videoton