Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-06 / 63. szám
1985. március 6., szerda Dunántúli napló 5 ÁFOR-tervek, újdonságok Laurer Györgyi felvétele Vállalati tanács alakult Szentegáton Baranyában harmadikként a Szigetvári Állami Gazdaságnál alakult meg a vállalati tanács. Az állami gazdaság központjában, Szentegáton tegnap délelőtt tartotta alakuló ülését az új vállalati tanács, aminek tagjává harmincnyolc főt választottak. Első napirendi pontként Tóth István, a vállalati szak- szervezeti bizottság titkára, az előkészítő bizottság elnöke javaslatot tett Kasó József igazgató beosztásában való megerősítésére. A szavazatszedő bizottság megválasztása után került sor a titkos szavazásra, s ennek során az akkor még harminctagú vállalati tanács egyhangúlag megerősítette hivatalában Kasó Józsefet, aki egyébként már 1969 óta igazgatója a Szigetvári Állami Gazdaságnak. Megerősítésével egyidejűleg ismertették, megvitatták, s megszavazták a számára meghatározott feladatokat is. Ezután Kasó József, akit 1990. március 31-ig választottak újra, ismertette a vállalati tanácsba általa delegáltak névsorát. Következő napirendi pontként a vállalati tanács tisztségviselőit — elnökét és elnökhelyettesét — választották meg. Az elnök Szeghy Sándor igazgatóhelyettes lett, elnökhelyettessé pedig Merk János főépítésvezetőt választották. Ezt követően ismertették, majd a tanács tagjai elfogadták a szervezeti és működési szabályzatot. Végül az alakuló ülésen a vállalati tanács is elfogadta az idei gazdasági tervet. Megválasztották a jelölő bizottságot is, mint a vállalati tanács állandó bizottságát; e bizottság tagjai az időközi és soros választások előkészítéséért lesznek felelősek. Kereskedő benzinkutak Éjjel-nappal nyitva tartanak „Rendkíuülí hetek a totóban1 Megismételték a nyereménysorsolást A hazai totójáték történetében példátlan eset, tegnap Pécsett megismételtek egy 1983-ban megtartott nyereménysorsolást. A történet maga szintén rendkívüli: 1983-ban, az 52. és az 53. játékhéten „Rendkívüli hetek a totóban" mottóval a 12 találatos szelvények között egy-egy Skoda 120 GL gépkocsit sorsoltak ki, ekkor szervezték meg először ezt a nyereményakciót a totóban. A nyereménysorsolásba baki csúszott, pontosabban egy szelvény kimaradt. Bäcker Rudolf pécsi lakos nem találta 12 találatosát a sorsolási listán. Kiderült, a szelvények értékelésénél nézték el, 11-re minősítették. A totózó felesége adott be óvást, a 12-es nyereményösszegét átértékelték és meg is kapta a 403 000 forintot, ám éppen azon a napon, amikor az óvást beadták, Budapesten megtartották a nyereménysorsolást. Fortuna Pécsre kacsintott, mert egy pécsi totózó nyerte a Skodát. Ám Bäcker Rudolft ezt a félre- kacsintást igen sérelmezte, mert ő viszont kimaradt a sorsolásból. Az OTP-nél hiába kért kárpótlást, a bírósághoz fordult, döntsön az igazság a szerencse ügyében. A Pécsi Városi Bíróság 1984. október 5-én hozott ítéletet: meg kell ismételni a nyereménysorsolást, esélyt adni a tizenharmadik 12 találatos szelvénytulajdonosnak is a nyereményre. Az első fokú bíróság elmarasztalta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságot azért is, amiért az óvási határidőn belül rendezte meg a nyereménysorsolást. Az igazgatóság fellebbezett, mondván, nem lehet megismételni ugyanazt a sorA Pécsi Egyetemi Színpad bemutatója Csehov: Három nővér solási helyzetet. A tét sem volt kevés, hiszen, ha nyer a felperes, egy újabb gépkocsit kell áldozniuk. A Baranya megyei Bíróság idén, január 4-én hozott döntése: ismételni kell. Az állásfoglalás már nem marasztalta el az igazgatóságot. Ismételni pedig lehet. A pécsi Alkotmány utcai körzeti to tózóban tegnap 1 órakor ösz- szeült a sorsolási bizottság: Nagy Elemér, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság osztályigazgató-helyettese, dr. Heinek Katalin közjegyző, Tóth József, az OTP Baranya megyei Igazgatóságának osztályvezetője, Végső Miklósné, az 5-ös ABC első eladója és dr. Kisbán Tamás ügyvéd, a felperes jogi képviselője. A jegyzőkönyvet Kosaras Anna vezette. Nagy Elemér 13 szelvényt tett a kerékbe, 12 üres, a 13.- on a felperes neve volt. A bizottság gondosan ellenőrizte a szelvényeket, majd Radnai Rita, úttörő egyenruhában — a Hal József úti iskola 5. b. osztályos tanulója — kihúzta a szelvényt. Az igazság nyert, de felperesünk ezúttal nem - a papírszeletke üres volt. Bäcker Rudolf nem kesereg, végül is Zsigulin közlekedik, mondja, úgy jött el, hogy nem nyer,, de hozzáteszi, biztos benne, nagyobb esélye lett volna az eredeti sorsoláson . .. Vajon milyen tanulságot vont le a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság? Nagy Elemér osztályigazgató-helyettes elmondta, hogy a továbbiakban is terveznek nyeremény- sorsolást, a kiírásban azonban könnyít a pécsi eset kapcsán kidolgozott pontosabb szabályozás. Az óvási idő? Vállalják a rizikót, igyekeznek mielőbb sorsolni, és bíznak abban, hogy nem fordul elő hasonló tévedés. Legyen szerencséjük. G. M. Az időjárásról Mi az időjárás? A különböző hőmérsékletű, ritka vagy sűrű, nedves, vagy száraz légtömegek keveredése és kiegyenlítődése a szelek szárnyán. A régi öregek, akik sokat tartózkodtak kinn a szabad természetben — éjjel és nappal — különböző jelekből következtettek az időjárás megváltozására. Ha éjjel a csillagok fényét pislogni látták szokatlanul erősen, akkor biztosak voltak, hogy másnap a szél feltámad. Ha derült meleg nyári napok után az égen északnyugat felől fátyolfelhők jelentek meg, akkor másfél nap múlva nagy bizonyossággal eső lett. Ha a völgyben épült kis családi házban a kövezetre a pára kicsapódott — magas volt a levegő páratartalma, a cementlap, vagy kő meg hideg volt — esőre következtettek. — Mostanában a tévé meteorológiai mesterséges holdak fényképei alapján következtet a várható időjárásra. — Régen a csillagos ég volt esténként a tévéképernyő, és a szarvasok lába alatt a száraz ágak reccsené- se adta a hangot — távol az erdők mélyéből: vagy a vadlibák gágogása, vagy a vadrécék szárnyainak a suhanása volt a „hangadó". 1984. év nyarán nagyon gyakran áramlott hideg levegő északról délre. Akkor a Jupiter és a Szaturnusz bolygó volt egymás mellett az égen. Most télen meg a Vénusz és a Mars található egymás „közelében” — és rendkívüli hideg uralkodik. Ismeretes a bolygók pályamódosító zavarása más bolygók pályáján és a Hold árapálykeltő hatása a tengereken. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy a bolygók a Földön a légköri egyensúly megbomlását is előidézhetik. A levegő 80 km magasan levő rétegét ionoszférának nevezzük: a 850—1000 km magasan kezdődő réteg pedig az exoszféra. Az első réteget a rövidhullámú rádiózás „tükrének”, az exoszférát pedig „második hőtükörnek” is tarthatjuk. (Az első hőtükör a felhőzet.) A levegő különböző rétegeiben beálló változások „ablakok" miatt az ionoszfé- rában időlegesen szünetel a rádióhullámok visszaverődése, akárcsak a napfolttevékenység idején, az exoszférában képződő „ablakok” miatt pedig nagyon erős lesz a kisugárzás, sok hőt veszít a Föld, s a derült éjszaka ezt még fokozza. A légkör állapotában beálló változásokat csak részben okozza az emberi tevékenység. (Szénmonoxid, széndioxid, sprék töltőanyaga, melegházhatás.) De az igazi okokat a Napban, a Holdban és a bolygókon kell keresnünk. — Az „űr" tele van olyan hatásmechanizmusokkal, erőterekkel és sugarakkal, ami miatt az „űr” —mint olyan — nem létezik! „Csak" tér van és benne az égitestek előidézik a különböző változásokat, hatnak a térre. A Nap hösugárzó-képessé- ge és a Föld, valamint a világtér (bolygóközi-tér) hidege és a Föld melege között óriási a különbség, az ellentét. Ha a Holdnak ár-apálykeltő ereje van, mennyivel inkább tudja a víznél könnyebb levegőre kifejteni a hatását. Ezek alapján valószínűnek tarthatjuk a Holdnak az időjárásra gyakorolt képességét. Hamarosan elérkezik az az időpont, amikor bizonyíthat a Hold. (Hacsak a közeli Vénusszal nem „kacérkodik" egy újabb szélvihar előidézésében.) Ez az előrejelzés feltehetően csak Közép-Európában válhat be. Az Atlanti-óceán keleti partvidéke az időjárás szempontjából más helyzetben van, két okból: az egyik ok: az óceán ott nem fagy be, a másik ok: a Golf-áramlat, amely úgy működik a Mexikói-öbölből kiindulva, mint egy örökös távfűtő-berendezés: meleg folyam a hideg óceánban. Végh Attila helyen ideiglenesen hiány keletkezett. A dunántúli töltőállomások múl: évj forgalmának jelentős százalékát alkotják azok o kiegészítő áruféleségek, amelyek most már végérvényesen meghonosodtak. Autóápolási cikkekből például 3,7 millió, a különféle gumiárukból pedig 1,8 millió forint értékű készlet talált vevőre a baranyai Áfor- kutaknál. (Az utóbbi szómhoz azonban az is hozzátartozik, hogy megfelelő árualappal akár tízszer akkora igényt is ki tudtak volna elégíteni.) A nem kőolajtermékek közül sláger volt a virágföld és a műtrágya, melyekből a dunántúli kistermelők 6 millió forint értékben vásároltak. Amint azt Sági Dezsőtől, az Áfor dunántúli területi központjának kereskedelmi vezetőjétől hallottuk, az idén mintegy 30—40 százalékkal szeretnék növelni a töltőállomások forgalmát. Ahol megfelelő raktár és eladótér áll rendelkezésre, ott a választékot is bővítik, sőt néhány helyen új szolgáltatást is bevezetnek. Tervezik vetőmag árusítását és a múlt év végén megindított gczpclcckcsere lehetőségének kiterjesztését. Tavaly közel kétmillió forint bevételt könyvelhettek el ezért a szolgáltatásért, így az idén Dunántúlon 10 új cseretelepet létesítenek a kutaknál. Megkezdődik az ólommentes benzin forgalmazásának előkészítése is, országosan tíz töltőállomást tesznek alkalmassá erre a feladatra. Pécsett a Fürst Sándor úti Áfor-kútnál egy 25 köbméteres tartályt építenek az év végéig. F. D. Néhány éve, amikor vészesen csökkenni kezdett az Áfor forgalma, kútjaik mellett megjelentek a különféle iparcikkek, a mezőgazdasági áruk és az ajándéktárgyak. Az autósok szívesen fogadták a változást, hiszen a tankolással egy füst alatt jó néhány hasznos holmi kerülhetett a csomagtartóba. Sőt legtöbben azt is felfedezték, hogy a töltőállomásokat akkor is érdemes felkeresni, amikor az állami, vagy a szövetkezeti kereskedelem boltjci zárva tartanak. Nyilván a hagyományostól eltérő kínálatnak is szerepe van abban, hogy a dunántúli benzinkutak forgalma tavaly duplájára emelkedett. Megállapodott az évek óta tartó kereslet- csökkenés a kőolajtermékek iránt, mi több az igények differenciálódtak. A szuperbenzint például 20 százalékkal többen vették, az extra szuper eladására pedig az idegenforgalom fejlődése volt kedvező hatással. A nyolcvanhatos oktánszámú benzin; viszont lényegesen kevesebben vásárolták mint korábban. Emelkedett a gáz és a fűtőolaj-vásárlás is az elmúlt évben. Ez elsősorban a mezőgazdasági nagyüzemek fokozottabb igényeinek volt köszönhető. Baranyában a mezőgazdaság a tervezettnél jóval több kőolajterméket használt tel a termények szárítására. Ugyanakkor a lakosság fűtőolajigénye szinte az egész Dunántúlon tovább csökkent. A kemény tél azonban még így is nehéz feladat felé állította az Áfor dolgozóit. A csúszós, haves utakon nehezebben jutottak célba a tartályautók és az is megtörtént, hogy néhány A Pécsi Egyetemi Színpad hétfőn este mutatta be a Nyári Színház Anna utcai székházának második emeleti klubtermében Csehov: Három nővér című drámáját. Az előadást Tasnádi Márton rendezte. Dramaturgiai szempontból semmilyen lényeges változtatást nem eszközölt, és ai javarészt fiatalokból álló közönség sem fáradt bele a háromórás előadásba. Az előadáson érződik a rendező olvasottsága, fölkészültsége. Merít a hazai és külföldi előadások, koncepciók szakirodalmából, néha túl sokat is markolva. De egyéni ötleteivel is gazdagítja az előadást. A Három nővér ugyanúgy vibrál a látható és a felszín alatti feszültségektől, mint Csehov többi műve. A komikus, a tragikomikus, a groteszk és a bohózat villanásai azonban erőteljesebben bontakoznak ki a Három nővérben, mint a szerző többi alkotásában. Jellemző, hogy maga Csehov is, noha drámának nevezte ezt a művét, igazi vaudeville-ként is beszélt róla. Az Egyetemi Színpad előadásában erre a vonulatra támaszkodnak a leginkább. A három nővérben Na- talja Ivanovnának az alakja jól példázza a fölfogás eme oldalát. Dőlünk a kacagástól, miközben Natalja szépen szövögeti terjeszkedő, a gonoszságtól sem visszariadó kis terveit. Aztán kicsit elcsöndesü- lünk, és azon töprengünk, hol is az a határ, amikor a jóízű nevetés és a bohóckodás öncélúvá válik, elszakadva az eredeti darabtól. Csehov műve napjaink nézőinek is tartogat izgalmas mondanivalót. A cselekvőképesség, cselekvőkészség, az érvényesülés, az önkifejezés, a boldogság összetett kérdésköreiben mozog. A hétfő esti bemutatóból sem maradnak el szerencsére ezek a gondolatok, csak újszerű megvilágításba kerülnek. Sok kicsit viszont a hisztéria, a hangos szó, az oktalan nevettetés; kevesebb hatásosabb lenne. Olgát Dávid Marianna alakítja, Mását Nagy Éva, Irinát Szilágyi Eszter Anna, Natalja Ivanovnát Lang Györgyi (a PNS tagja), Andrejt Güth Jáno Versinyint Kulka János (PNSZ Tuzenbachot Horváth Jáno Szoljonijt Besenczi Árpád, Cse butikint Juhász László. Fedő nyik Galcsik László, Rode Bá Zsolt, Anfisza Fialta Mariannt Fiokla (Ferapont női változaté Petrovics - Etelka. Az alakítása általában egy-egy jelenetbe forrnak ki, merevebb, szintek nebb részekkel váltakozvi Jobb megformálásuk még te vábbi munkát kíván. Találóa a díszletek. A jelmezek nei törekednek korhűségre, inkáb a jellemek árnyalásához nyú tanak segítséget. B. A.